A kiváló imádság

Nem számít, milyen idősek vagyunk vagy mennyi ideje szolgálunk, szüntelen növekednünk kell az imádság gyakorlatában és az önfegyelemben.

Ernest S. Williams az Assemblies of God főigazgatója volt 1929 és 1949 között. Az egész egyházban mindenki nagyon szerette és tisztelte alázatosságáért, bölcsességéért és istenfélelméért. Évekkel azelőtt, hogy vezetőnkké vált, édesanyám egyik bibliaiskolai tanára volt.

Szerettem hallgatni, ahogyan imádkozik. Vastag, mély, bariton hangja volt – szinte a ködöt is átszelte. Amikor fiatal házaspárként az első (és egyetlen) gyülekezetünket pásztoroltuk, feleségemmel Springfieldbe látogattunk Californiából. Williams testvér akkor már elmúlt 90 éves. Szerény otthonában kerestük meg, és csupán áldását szerettük volna kérni, valamint hogy imádkozzon értünk. Megindító és emlékezetes pillanat volt ez. Milyen hatalmas élmény az, amikor egy idős szent a mi érdekünkben közelíti meg a Kegyelem Trónusát.

Soha nem hallottam, hogyan imádkozik Pál Apostol, de a Biblia lehetővé teszi, hogy húsz évszázadot visszapörgessünk, és lelki füleinkkel meghallhassuk. A jelen cikkben szeretnék kiemelt figyelmet szentelni Pál imádságára, amelyet az Efézus 3:14-21-ben találhatunk: „Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig. Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.”

Nem számít, milyen idősek vagyunk vagy mennyi ideje szolgálunk, szüntelenül növekednünk kell az imádság gyakorlatában és az önfegyelemben. Ezzel a cikkel szeretnélek arra bátorítani, hogy miközben betöltöd Isten elhívását az életedre nézve, kötelezd el magadat az imádságban való tökéletesség iránti törekvésre. Ahogyan olvasni kezdjük Pál imádságát, hadd húzzak alá két dolgot: Pál testtartását, valamint imádsága bevezetőjét.

A TESTTARTÁS

A zsidók imájában az álló testtartás a megszokott póz (Máté 6:5, Lukács 18:11, 13). A térdelés ezzel szemben az imádság intenzívebb formájára utal. Krízis idején a térdelő testtartást láthatjuk:

• Salamon letérdelt a templom felszentelésénél (1Kir. 8:54).

• Jézus letérdelt a Gethsemáné kertben (Lukács 22:41).

• István térdelve halt mártírhalált (ApCsel. 7:60).

• Péter letérdelt Dorkász halálos ágyánál (ApCsel. 9:40).

• Pál térdelt, amikor elmondta búcsúimáját az efézusi vénekért (ApCsel. 20:36), majd ismét, amikor a tíruszi tengerparton búcsúzkodott. (ApCsel. 21:5).

Pál azt mondja: „Ezért, meghajtom térdemet” (Ef. 3:14, kiemelés hozzáadva). Ez figyelmeztetés a hatékony ima buzgóságára nézve. Az egyik atya a korai egyházból így beszélt erről: „A térdeléssel demonstrálhatjuk az imádság teljes formáját. Ne csupán elménket hajtsuk meg imára, de testünket is. Jobban tesszük, ha testtartásunkban is kifejezzük alárendeltségünket, nehogy emelkedettség látszatát keltsük, vagy büszkének tűnjünk.”

Jézus a halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott (Lukács 22:44). Mi történne az életünkkel, az otthonainkban és gyülekezeteinkben, ha térdeinkre rogynánk, és buzgó imádságba kezdenénk – ha túlmennénk a gépies, rutinszerű imádságokon, és elkezdenénk valódi odaadással imádkozni?

A BEVEZETÉS

Pál így kezdi imádságát: „Ezért, meghajtom térdeimet” (Efézus 3:14, kiemelés hozzáadva). De miért is? Mi az az ok, mely imádságra sarkallja? A kifejezéssel találkozhatunk a 3. rész első versében is: „Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért….”

Pál összeköti az okot – a bevezetőt – az azt követő teljes imádsággal. Összeköti az okot a titok kifejezéssel, amely négyszer is szerepel az Efézus 3-ban (3,4,6,9. versek). A „titok” az, hogy az Egyház – amely pogányokból és zsidókból áll – meg fogja ismertetni az uralkodókkal és hatalmasságokkal az Isten sokoldalú bölcsességét.

Hétköznapi nyelvre fordítva, Pál ezt mondja: „Mielőtt elkezdem imádságomat, hadd mondjam el, mi is áll mögötte. Az egyház Isten nevét viseli. Mi valóban Isten gyülekezete vagyunk. Az egyház Isten büszkesége és öröme.”

Az első dolog, amit megmutatok, ha ellátogatsz az irodámba, a falon függő néhány olajfestmény, amelyek missziós helyszínekről készültek. Számomra ezek mesterművek. Pál mondanivalója ez: „Isten büszkélkedni akar az Ő egyházával a mennyei hatalmasságok előtt, és ezt akarja mondani: „Az Egyház ott lent a földön – az az én Mesterművem!”

Ehelyett viszont hányszor történt, hogy az Egyház összetörte Isten szívét? Azt akarja Isten, hogy arkangyalai megnézzék az Ő mesterművét – de mikor Isten felemeli művét, sokszor megosztást, kicsinyességet, értelmetlen vitákat, önzést talál, valamint az imádság, az evangelizálás és az ő atyai szívében lévő célokkal szembeni közönyt és felelőtlenséget látja. Minden helyi gyülekezetnek tükröznie kell az Atya dicsőségét és bölcsességét – de nem csupán saját közössége számára,  hanem a láthatatlan mennyei hatalmak előtt is, akik a menny erkélyeiről figyelnek. Egy legyőzött és megosztott gyülekezet nem túl jó reklám a királyok Királyának. De mennyire dicsőséges egy dicsőítő gyülekezet, egy evangelizáló gyülekezet, egy tanítványozó gyülekezet, egy könyörületes gyülekezet vagy egy imádkozó gyülekezet!

Pál apostol nem látja kicsinek az Egyházat – nekünk sem szabad. Az Egyház a templom, az élő Isten lakhelye. És mivel a mennyei hatalmasságok is figyelik (valamint, adjuk hozzá a világot, és településeink közösségeit), ez a tény válik magává az imádság alapjává: „Ó, Jézus, segíts, hogy megmutathassuk azt a titkot, melyet megismerhetővé lett: azt, hogy Te egy dicsőséges Egyházat készítesz rongyos és szegény emberekből; gazdagokból, és a kettő közti rétegből egyaránt; feketékből és fehérekből, minden féle színűekből; fiatalokból, középkorúakból és öregekből; mexikóiakból és amerikaiakból, vagy arabokból és zsidókból. Az Egyház, Ó Jézus, a Te remekműved.”

Így Pál imádságánál használt testtartása és bevezetője elvezet bennünket a három  nagyon is intenzív kéréséhez, amelyet három szóval összegezhetünk: megragadni, felfogni és növekedni.

A KÉRÉSEK SORBAN:

1. Megragadni.

„Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva”

(Ef. 3:16-17)

Gondolj úgy magadra, mint aki egy edzőteremben van, és húzódszkodásokat végez egy keresztrúdon. A probléma itt van: nem csak ahhoz kell erő, hogy megtartsd magad, hanem ahhoz is, hogy szorosabban meg tudd ragadni a rudat.

Hozzád hasonlóan, én is sok emberért imádkozom. Éveken át, a napi imalistám 250 emberre duzzadt. Pál imádságát odatettem saját listám mellé, és rájöttem, mennyire helyénvaló és pontos volt az ő imája: hiszen annak a sok-sok embernek a listámon (beleértve magamat is), mind meg kell erősítenie azt a fogást, mellyel megragadjuk Istent – ahogyan a Szentlélek ereje megerősít bennünket. Itt van néhány ember, akiknek az Isten-megragadásáért naponta imádkozom:

• Egy friss hívő épp most szokott le a kábítószerről, és problémái adódtak a hatóságokkal

• Néhányan halálos betegségekkel küzdenek

• Gyülekezeteket plántálók és újjáélesztők

• Depresszióval és magánnyal küszködő idős emberek

• Nemrég megözvegyült házastársak, akik nagy szomorúságon mennek keresztül

• Mozgássérült és fogyatékkal élő gyermekek szülei

• Börtönben ülők hitéért

• Egy korábbi gyülekezeti tag, aki a börtönben tért meg

• Azok, akik éjjel és nappal veszélyek közt szolgálnak, ellenséges vallási környezetben

• Olyanok, akik saját családjukban szenvednek mártír szerepet hitük miatt

• Házassági problémákkal vagy gyermekeikkel bajlódó párok

• Hívők, akik óriási kísértésekkel és stresszel szembesülnek nap, mint nap

• Egy olyan feleség és gyermekei, aki érzelmileg és lelkileg is tönkre ment abban, hogy férje megcsalta, elhagyta, és újraházasodott mással

Egy férj, akinek nemrégiben kellett átélnie egy válást, így beszélt róla: „Nem egyszerű azt látni, ahogyan egy közeli barátod feleségül veszi azt a nőt, aki 17 évig a te feleséged volt. Nem egyszerű látni, hogy ugyanabban a városban él, ugyanabban a körzetben, és ugyanott dolgozik, és közben a gyermekeink két teljesen különböző életfilozófiának vannak kitéve. Nem mindig kedvelem azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül megtapasztalhatom azt a gyógyulást és megbocsátást, melyet Krisztus tesz elérhetővé a számomra. A szeretet viszont, amely készen áll, hogy meggyógyítson, valóban gyógyít is, amikor engedem neki.”

Milyen választ adhatunk ezeknek a barátoknak, testvéreknek, akikért rendszeresen imádkozunk?

Azt, hogy meg fogják erősíteni szorító izmaikat. Rá fognak csatlakozni Isten gazdagságára – melyek az erőforrásaink – és ezek révén belső emberük megerősödhet, hogy Krisztus lakjék szíveikben a hit által.

Egy autóbalesetben véglegesen megvakult egy korábbi tanítványom, méghozzá nem sokkal esküvője után. Férjével együtt misszionáriusok lettek, majd évekkel később ez a testvérnő rákban meghalt. A temetésén egy elmondtam egy verset, amelyet még ő írt, évekkel előtte:

Ha kiszállnék, hogyan tudnék szembenézni magammal,

Hogy oly sok Igét teszek

a polcra?

Lehetek az, aki kiszáll,

és lehetek győztes

De Isten a választást

odaadja nekem.

A kérdésem ez: mosolyoghatunk akkor is, amikor rossz híreket kapunk az egészségünkről? Képesek vagyunk kitartani, ha egy szerettünk meghal? Tudunk vidáman élni? Képesek vagyunk arra, hogy hűségesek maradjunk a szolgálati helyünkön, még akkor is, ha ez megpróbáltatásokkal jár?

Gyenge vagy? Megfáradt? Stresszes az életed? Készen vagy? Fel akarod adni? Van Valaki, aki segít neked „az Ő lelke által a belső emberben.”

A Szentlélek rajtunk keresztül is imádkozik, valamint közbenjár értünk olyan szavakkal, amelyeket saját nyelvünkön nem lehet kifejezni. A szívünkben és a mennyekben is ott van a közbenjárónk, aki az Atya jobbján áll, és esedezik értünk (Róma 8:26-34). Az, hogy a Szentlélekben megerősödünk, azt vonja maga után, hogy szilárd alapot nyer Krisztus az életünkben és szolgálatunkban egyaránt.

2. Felfogni

„Hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.”

Pál tehát nem csak azért imádkozik értünk, hogy erősen megragadjuk Istent. Azért is imádkozik, hogy fel tudjuk fogni az Ő szeretetét. Van egy imádság, amit egy kislány mondott el, és nagyon kedvelem: „Drága Istenem, lefogadom, hogy nehéz lehet mindenkit szeretni szerte a világon: mi csak négyen vagyunk a családban, és nekem így sem sikerül sosem.”

Pál létrehozta a gyülekezetet Efézusban, két és fél évig pásztorolta és vezette azt, mielőtt megírta volna a nekik szánt levelet egy római börtönben. Ez idő alatt leveleket küldött nyugatra a korinthusi gyülekezetnek, amely különféle gondokkal küzdött (többek között éppen a büszkeséggel). Az 1Kor. 13-ban elmondja nekik, mi hiányzik a közösségük életéből: nem gyökereztek meg igazán a szeretetben.

Ez mindig kijózanító üzenet a pünkösdi és karizmatikus gyülekezetek számára, mivel sokszor, amikor a nagy helyreállásra, és a szellemi ajándékok jelenlétére vágyunk, hajlamosak vagyunk az ajándékokra építeni az Ajándékozó helyett, a feltűnő dolgokra az etikus, erkölcsös helyett, és a sikerre valamint a számokra a szeretet helyett.

• Ha nyelveken szólunk, de nincs bennünk szeretet, nyelveken szólásunk csak fejfájást okozó zaj lesz Istennek – olyan, mint egy visszhangzó gong vagy zengő cintányér.

• Ha megértünk mindenféle titkot és nagy tudással rendelkezünk, de szeretet nincs bennünk, csak az egónk lesz nagy, személyiségünk pedig goromba és pökhendi.

• Ha szeretet nélkül prófétálunk és tanítunk, inkább csomagoljunk össze, és menjünk haza.

• Ha akkora hitünk van, hogy hegyeket is meg tudunk mozgatni, de szeretet nincs bennünk, akkor szeretet nélküli a hitünk. Mi szükség van egy cél-orientált, feladatokra koncentráló, sikerhajhász lelkészre?

• Ha mindenünket szétosztogatjuk, de nem a szeretet motivál, mi haszna van annak?

• Még ha egész életünket is adjuk Krisztusnak, úgy, hogy mártírokká leszünk, de szeretet nincs bennünk, nem nyerünk semmit.

Ezzel szemben, ha szeretetben gyökerezünk meg, akkor felfogjuk az Ő szeretetének szélességét. Az Ő szeretete nagy kiterjedésű. Az idő kezdete előttről fakad és az örökkévalóság óceánjába torkollik. Minden emberfajtát, korosztályt, férfit és nőt felkarol. Nincs olyan ember, akit Isten ne szeretne. Felfogjuk az Ő szeretetének időtartamát. Szeretete nagyon hosszú. A dalszerző helyesen írta:

„Ha tintával töltenénk meg az óceánt,

és az ég pergamenből volna,

Ha minden lépés tollvonás volna,

és minden ember foglalkozása író,

hogy Isten szeretetét leírjuk:

kiszáradna az óceán,

és a tekercs is kifogyna,

még ha ég és ég közt feszülne is az.”¹

Felfogjuk az Ő szeretetének minden kiterjedését. Mély az Ő szeretete. Annak idején a szemináriumban megtanultam egy csodálatos himnuszt, amit azóta sem hallottam. Az ének szerzője Samuel Trevor Francis volt. Egy hideg téli éjszaka, amikor élete egy olyan ponton volt, ahol hite megingott, Francis éppen a londoni Hungerford-hídon sétált. Miközben magányosan töprengett és szomorkodott, meghallott egy halk hangot, amely azt súgta neki, vessen véget ennek a nyomorúságos állapotnak, és vesse bele magát a lent tajtékzó folyóba.

Szerencsére, Francis nem engedett e sötét hangnak. Ehelyett meghallotta Isten megerősítő szavát, melyet hozzá intézett az éjszakában. Azon a hídon újra elkötelezte magát Jézus Krisztusnak, majd megírta ezt a himnuszt: „Ó, Jézus mélységes szeretete: hatalmas, mérhetetlen, határtalan, és szabadon az enyém!”²

Legyen a Szentlélek a segítségünkre, hogy felfoghassuk Krisztus szeretetének szélességét, hosszúságát, magasságát és mélységét, amely arra késztette, hogy ott hagyja az elefántcsont palotákat egy bajokkal teli világért, a betlehemi jászolért, Názáret falváért, a Golgota kegyetlen keresztjéért, és az üres húsvéti sírért. Hadd tudjuk mi is együtt mondani Pállal: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róma 8:38-39)

3. Növekedni.

„És így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” (Ef. 3:19)

Nincs olyan imádság, mely valaha is bátrabb kéréssel állt volna elő ennél. Az Isten teljességét belénk tölteni olyan, mintha egy óceánt akarnánk beletölteni egy gyűszűbe. Hogy történhet meg hát ez a betöltés? A Szentlelken keresztül.

Amikor Pál először ment Efézusba, tizenkét tanítvánnyal találkozott (ApCsel 19:1). Isten-élményük még nem volt teljes, bár üdvösségük már volt. Az ajtón már beléptek, de még nem jutottak előre abban, hogy megnyerjék a várost Istennek. Pál ezt kérdezte tőlük: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” (2. vers)

Nagyon sok szó esik manapság az Egyház felnövekedéséről. Úgy gondolom, hogy az egyháznak el kell érnie az embereket minden generáció életében, miközben eleget tesz és hűséges marad az apostoli tanításhoz. Mindazonáltal, csakis olyan egyház érheti el a jelen generációt, amely a Szentlélek jelenlétében és erejével mozdul. Kérdésünk, melyet időről-időre fel kell tennünk, egyszerű: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?”

Amikor a 12 tanítvány megkapta a Szentlelket, és annak keresztségét, a vele járó bizonyító erejű jellel együtt (a nyelveken szólás), ébredés tört ki Efézusban. Kis idővel később, az egész város megmozdult. Teljesen ellentmondásos egy olyan pünkösdi gyülekezet létezése, amely se nem evangelizál, se nem növekedik. A Pünkösd arról szól, hogy megtelünk Szentlélekkel abból a célból, hogy erős tanúbizonyságok lehessünk. Pál viszont tudta, hogy a Szentlélekkel való betöltekezés nem csupán egy „egyszeri alkalomra” szóló megtapasztalás. Ha elolvassuk az utolsó két és fél fejezetet az Efézusiakhoz írt levélből, láthatjuk, hogy ezek a Szentlélekkel megtelt hívők buzdítást kaptak arra, hogy tovább növekedjenek. Pál elmondja nekik, mit vessenek el maguktól, és mit vegyenek fel. Arra bátorította őket, hogy folyamatosan teljenek meg Szentlélekkel, és imádkozzanak a Szentlélek által mindenkor, minden kérésük vagy imádságuk elmondásánál.

Nem számít, milyen idősek vagyunk, mennyi ideje szolgálunk, szüntelen növekednünk kell, mert ha most telve is vagyunk Vele, nem teltünk még meg az Isten teljességével. Ő végtelen, és képes arra, hogy még többet adjon – mi pedig nyújthatóak vagyunk, és képesek vagyunk arra, hogy még többet befogadjunk.

AZ IMA VÉGÉN: AZ ÁMULAT

Megragadni. Felfogni. Növekedni. De ez még nem minden. Isten „pedig, a ki vég-hetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogy nem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint,” (Ef. 3:20 – Károli).

Gondolkozz ezen: “véghetetlen bőséggel”!

Néha boldog lennék, ha az Úr a megválaszolt imádság mellé adna még egy plusz centi választ. Vagy mondjuk 12 centit – sőt, egy egész méternyit! Vagy milyen lenne egy egész mérőszalag hosszúságú válasz, amely óriás mértékekkel válaszolja meg, és felülmúlja kérésemet? Ezeket még mindig meg tudnám mérni. Pál viszont ezt mondja: „véghetetlen bőséggel.” Higgyünk az Úrban, amikor azért imádkozunk, hogy meg tudjuk ragadni, fel tudjuk fogni az ő szeretetét, és növekedni tudjunk benne.

A nagyszerű imaélet nagy erőhöz vezet. Isten „meg tudja adni”, mondja Pál. A nagymértékű erő pedig nagyszerű dicsérethez vezet. „azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.”

George O. Wood

JEGYZETEK

1. Frederick Lehman: The Love of God (1919). [Az Isten szeretete]

2. Samuel Trevor Francis: Oh, the Deep, Deep Love of Jesus (1875). [19. századi egyházi himnusz – a ford.]