Néhány évvel ezelőtt besétált a „Vasárnap este élőben!” néven szervezett, keresőknek szóló alkalmunkra egy nő az utcáról és beült az első sorba. Az alkalom végén elmondta a csapat egyik tagjának, hogy mennyire élvezte a programot, majd megkérdezte: „Egyébként, mi ez a hely?” „Ez egy gyülekezet,” hangzott a válasz. „Óh nem, ez biztos nem az!” mondta. „Voltam már egyszer egy gyülekezetben, és hidd el nekem, semmiben sem hasonlít ehhez.”
Azt gyanítom, hogy ő is egyike annak a folyamatosan növekvő csoportnak, akiket a „gyülekezeti háttérrel nem rendelkezők”-nek nevezhetnénk, olyanok akik nincsenek kapcsolatban a gyülekezettel. Érdektelenek és sztereotipusokban gondolkodnak a gyülekezeti istentiszteletről.
A „gyülekezeti háttérrel nem rendelkezők” egy furcsa megfogalmazás, amit széles körben először az Egyesült Királyságban, 1992-ben megtartott Willow Creek nemzeti konferencia után kezdtek el használni. Bizonyos szempontból helytelen ez a kifejezés, mert nem az a célunk, hogy az emberek „gyülekezeti háttérrel rendelkezzenek”, bármit is is jelentsen ez, hanem az, hogy Jézus Krisztussal való élő kapcsolatra vezessük őket.
A 70-es és 80-as évek során az evangelizációnk nagy része főképp arra öszpontosult, hogy miként tudnánk a peremen levőket a meglévő gyülekezetbe hozni, ahol aztán ki lesznek téve a prédikációinknak, tanításainknak és evangelizációs módszereinknek, amelyek majd döntésre vezetik őket.
A 90-es évek elején a gyülekezetplántálás új úton indult el. Nagyra törő, de nem valóságos célok lettek megfogalmazva. Az Alfa módszer (Istent keresőkkel való foglalkozás gyakorlati modellje) használata megugrott, és hatékony eszköznek bizonyult – nem kizáró módon – azonknak az elérésében akik csupán minimális keresztény háttérel rendelkeztek, vagy ritkán kerültek kapcsolatba a gyülekezettel.
1992-ben Willow Creek bevezette a „gyülekezeti háttérrel nem rendelkezők” elérésének a fogalmát azzal, hogy gyülekezetet hozott létre azoknak akik még nem hisznek.
Egyesek hasznosnak találják a gyülekezeti háttérrel nem rendelkezők (akik nyitottak a szellemi dolgok iránt, de a gyülekezetet nem látják lehetőségként mikor a válaszok keresik) a jelenleg gyülekezet nélküliek (akik valamikor, valamilyen mértékben a gyülekezethez tartoztak de már nincsenek ott) és a gyülekezeten kívüliek (akiknek soha nem volt jelentős kapcsolatuk a gyülekezettel) közötti különbségtételt.
Az evangálizáció fejlődik
Ha képesek lennénk egy időgép segítségével a idehozni néhány 100 évvel ezelőtti gyülekezetvezetőt azért, hogy lássák meg milyen a bolygónk ma, jogosan gondolhatjuk, hogy teljesen el lennének tájolódva.
A harmadik évezred világa fényévekre van mindattól, amihez ők hozzá voltak szokva. Gyakorlatilag nincs olyan szempontja a társadalomnak ami ne változott volna meg. Joggal várhatnánk tőlük, hogy bizonytalannak, tájékozatlannak és összezavartnak érezzék magukat egészen addig amíg be nem lépnek a hagyományos gyülekezetek egyikébe, ahol jó esély van arra, hogy egyből otthon érzzék magukat!
Ez természetesen jó is és rossz is egyaránt. Jó abban az értelemben, hogy kihangsúlyozza azt a tényt, hogy az evangélium üzenete állandó és változatlan, de rosz abban az értelemben, hogy miközben a világ a felismerhetetlenségig megváltozott, a gyülekezet egyre mélyebbre csúszott az elhanyagolhatóságban. Száz évvel ezelőtt a gyülekezet a színtér közepén volt. Társadalmunk (az író itt az Egyesült Királyságra utal) minden főbb intézménye vagy a keresztény hitben gyökerezett, vagy mélyen annak a befolyása alatt állt. Manapság a gyülekezet a középpontból a peremre szorult és a keresztényeknek ki kell érdemelniük a megszólalás jogát ahelyett, hogy elvárják a meghallgatás jogát.
Felmerül a kérdés, hogy mi változik? Ahhoz, hogy az elérés folyamatában hatékonyak legyünk ebben a társadalomban, teljesen máshogy kell hozzáállnunk a dolgokhoz. Nemzedékeken keresztül a „gyertek hozzánk és megevangélizálunk titeket” mintára hagyatkoztunk, de a gyülekezethanyatlási statisztikák határozottan azt mutatják, hogy ez a modell önmagában már nem működik. Egyesek szerint Jézus „falánk és részeges” volt mert a szolgálatát nem zárt ajtók mögött végezte, hanem az akkori kultúra szívében.
A keresztes hadjárattól a cappuccinóig.
A Barcknell-i Easthampstead Baptista Imaház egy új közösséget indít „Derítsd fel” néven. A 20-as és 30-as éveiket élők felé irányul. Minden második héten a helyi Szabadidőközpontban találkoznak kávézni, fánkot enni és elolvasni a vasárnapi hírlapokat. Az 50 perces „program” teret ad az élettel kapcsolatos kérdések feltevésére a zene, multi-média és kötetlen beszélgetések által olyan témákban, amikbe a gyülekezeti háttérrel nem rendelkezők könnyen be tudnak kapcsolódni.
Ez messze áll a nyilvános, jól megreklámozott, figyelemfelkeltő eseményektől amelyekre még sokan fognak emlékezni, de talán nem áll olyan távol a 60-as 70-es évek keresztény kávézó evangélizációs módszertől.
A templomhajótól az night klubig
A keresztények újra felfedezik, hogy a gyülekezett inkább arról szól, hogy kik vagyunk mint arról, hogy hol vagyunk. Sokkal hasznosabb kapcsolatokban gondolkodni a gyülekezetről mint földrajzi elhelyezkedésben. Több nemzedék váltotta fel egymást míg az első keresztényeknek „imaházuk” lett. Valami hasonló van kialakulóban napjainkban is.
A B1 (angol szójáték: a betű és a szám kimondva a következőt jelenti: legyetek egyek – ford.) gyülekezet Birmingham belvárosában van. Vasárnap reggelenként egy kocsmába gyülnek istentiszteletere, hét közben egy pincebárban tartják a kreatív dicsőítőestjüket, és a város egyik legnépszerűbb éjszakai mulatóhelyén egy bankett-teremben tartanak kívülállók elérését megcélzó alkalmakat havonta kétszer, vasárnap este. Ezt a gyülekezetet nem a találkozás helye köti össze, hanem kapcsolatok. A missziós stratégiájuknak is ez lett a középpontja.
A szellemiesség bent, a gyülekezet kint.
Legalábbis így látja ezt a legtöbb gyülekezeten kívüli ember. Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság lakosságának a 70%-a azt állítja, hogy volt „szellemi” tapasztalata az elmúlt 2 évben, bár a „szellemi” kifejezést természetesen többféleképpen lehetne értelmezni. A világos üzenetet az, hogy a szellemiesség napirenden van. A probléma sajnos az, hogy a gyülekezet, a kereső emberek felfogásában, az utolsó helyen áll mint a szellemi találkozás helyszíne. Az országban (Egyesült Királyság), jelenleg, a gyülekezet vezetőinek legsürgősebb problémája, az, hogy hogyan lehet áthidalni a szakadékot a gyülekezet és a világ között.
A 90-es évek során sok program azt állította, hogy nála van a megoldás. Fektesd bele a pénzed és gyülekezeted nőni fog! A legtöbb vezető manapság elfogadja, hogy nincs egyetlen megoldás, hanem létezik több kulcs, amiket ha ha együtt használunk, akkor segítségünkre lesznek kinyitni az ajtót a keresők számára. A hitre jövés a 21. században -jobban mint valaha- folyamatként van tekintve és nem válságként. Az emberek a Krisztusban való hit felé utaznak egész addig míg el nem érnek egy olyan pontra, ahol döntést kell hozniuk. Egyesek számára ez egy döntő pillanat, mások számára viszont egy időszak. Akkor tehát ki a mai kor evangélistája? Az aki az út végén van és így sokkal kiemelkedőbb a folyamatban annál, aki az elején volt? Ezekre és hasonló kérdésekre adott válaszaink lényegesen befolyásolják azt, ahogy látjuk a missziót és kétségtelenül formálni fogják az evangélizációs stratégiánkat.
Meghallgat-e valaki?
Ha a gyülekezet a peremre szorult, mi került a szintér közepére? Azt hiszem a válasz vitatható. A fogyasztói magatartás dominál a nyugati társadalomban, és egyértelmű, hogy ma minden a kommunikáció körül forog. Próbálj megfosztani egy fiatalt a mobiltelefontól vagy az internet hozzáfárhetőségtől és mindjárt nyilvánvaló lesz, hogy ezek mennyire fontosak!
A gyülekezetnek meg kell tanulnia, hogy hogyan lehet egyértelműen kommunikálni a peremről, úgy ahogy az újszövetségi gyülekezet is tette. Megosztani egy soha nem változó üzenetet egy állandóan változó világban olyan kihívás, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.
A RUN (Reaching the Unchurched Network – a gyülekezeten kívüliek elérését megcélzó hálózat) mintegy 650 gyülekezetet foglal magába az Egyesült Királyságban és azon kívül. A céljai – elképzel, ötletekkel támogat, és hálózatba kapcsol – arra lettek tervezve, hogy segítsenek gyülekezeteknek kapcsolatba kerülni egymással, megosztani ötleteket, kezdeményezéseket és forrásokat. Nem arra lettünk elhívva, hogy egymagunkban érjük el a gyülekezeten kívülieket, hanem inkább arra, hogy egymással társulva, egymást támogatva és ösztönzve dolgozzunk együtt a legfontosabb megbízatásban amit valaha is kaptunk.
Bill Hybels, a Willow Creek Community Church (Willow Creek közösségi gyülekezet) vezető lelkipásztora gyakran mondja: „Istennek számítanak az elveszett emberek, ezért nekünk is kell, hogy számítsanak”. Amikor a szívünk és gyülekezetünk középpontjába kerül egy ilyen igazság, meg fogja változtatni nem csak azt amit teszünk hanem azt is ahogyan élünk.
Chris Stoddard lelkipásztor a RUN Network fejlesztési igazgatója.
További információkért a RUN-ról kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk az alábbi címen:
RUN PO Box 387 Aylesbury Bucks HP21 8WH
Tel: 0870 7873635
E-mail: info@run.org.uk
Eredeti cikk: Reaching the Unchurched
Vélemény, hozzászólás?