5 kiscsoportos mítosz

A házi Bibliakörök nem mindig a nagykönyv szerint működnek

Miután több mint negyven éve támogatják a könyvek, magazinok, szemináriumok és előadások a kiscsoportos szolgálatot, a sikerük csekély és ritkán tapasztalható. Ezeknek az okai többek között:

1. Kevés szerepmodell van, legalábbis a mi kultúránkban.

2. Az erről szóló irodalom csak az elgondolást mutatta be, gyakorlati módszerek nélkül.

3. Az amerikai emberek felfogása az otthonuk magánszférájáról lelassította ezt a folyamatot, más országokhoz képest.

4. Az amerikai stílusú gyülekezetvezetés nem szokta bátorítani a laikusok szolgálatának a kibontakozását az istentisztelet falain kívül, a lelkipásztor közvetlen felügyeletén túl eső területen.

5. Azok a lelkipásztorok, akik a házicsoportok mellett döntenek, elbátortalanodnak, amikor nem találnak speciálisan erre a célra készített Bibliatanulmányozási anyagokat. Ha irányt akarunk adni a tanításnak, akkor más célra készült anyagokat kell adaptálni, – ami túl sok munkával jár.

Mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy sok laikus keresztény vágyik a kiscsoportos élményre, és nagy haszna van számukra, ha a csoport célszerűen működik. A kérdés: hogyan.

Egyházi ügyintézőként több ezer házicsoportos alkalmon vettem már részt, több tucat helyi gyülekezetben, ezért úgy vélem, tudom, miért nincs a gyülekezetekben egészséges, sikeres házicsoportos program. Úgy közelítettük meg a témát, hogy közben nem értettük meg azt a komplikált szociológiai terepet, amelynek oly könnyedén nekivágtunk.

Íme öt elmélet, amelyeket menet közben felül kellett vizsgálnom:

1. mítosz: A kiscsoportok csodálatos evangelizációs eszközök.

Először ezt mondtam: „A házicsoportok jelentik a várost elérő evangelizáló szolgálatunkat.” De néhány év múlva már ezt: „A házicsoportos Bibliakörök hozzájárulnak a gyülekezet evangelizációs összmunkájához. Nem közvetlenül evangelizációs jellegűek.”

Még több év tapasztalata után már ezt mondtam: „A házi Bibliakörök evangelizációs eredményei közvetettek, mivel a csoportok inkább a gyülekezetből vonzzák az embereket, és nem a szomszédaink közül, a környezetünkből. A házicsoportok tartósítják, hosszútávon megerősítik a többi evangelizációs módszer eredményeit.”

A legtöbb gyülekezet az kívülállók elérését tartja szem előtt, amikor új programot indít, de hamar elcsüggednek az evangelizációs eredmények láttán. Azt a következtetést vontam le, hogy a házicsoportok terén sikeres gyülekezetek a fejlődő és tartósító szemléletük miatt tudnak sikeresek lenni, és nem pusztán a kívülállók elérését megcélzó evangelizáció miatt.

Végül felderengett: A házicsoportok szerepe a közösségi élettől való visszavonulás egy bensőséges keresztény körbe, ahol közösségben és táplálékban részesül az ember. Nem kívülállók felé, hanem belül lévők felé való szolgálat!

2. mítosz: A kiscsoportok egységessé teszik az egymáshoz közel lakó keresztényeket.

Sok gyülekezethez hasonlóan, akik kevés előzetes ismerettel kezdenek bele a házicsoportos programba, mi is azzal kezdtük, hogy a földrajzi területet áttanulmányoztuk, és házigazda szerepet vállaló otthonokat toboroztunk a gyülekezet közösségében. Majd megkértük a gyülekezet tagjait, hogy járjanak a hozzájuk legközelebb eső házicsoportba.

Mivel a gyülekezeteink általában engedelmesek, a terv működni kezdett… körülbelül két hétig. Ezután az emberek oda kezdtek járni, ahová a barátaik jártak.

Az emberek a közös érdeklődési kör alapján formálnak kiscsoportokat. Társadalmi-gazdasági szempontok szerint csoportosulnak, és nem földrajzi alapon. Persze, a házicsoportokat a Biblia iránti közös érdeklődés köti össze, meg Krisztus szeretete, valamint a kölcsönös támogatás. Noha ezek a területek sokak számára közösek tudnak lenni, anélkül, hogy emiatt csoportokba szerveződnének. Ezek a közös dolgok nem lennének elegendőek kiscsoportok szerveződéséhez, valamilyen további közös dolog nélkül, ami összehozza az embereket. A kiscsoportos jelenség középpontjában a barátok közötti kötődés áll.

Ez máris felveti a kérdést a gyülekezeten belüli klikkekkel kapcsolatban. A többségünk vagy prédikált már, vagy hallott prédikációt a gyülekezeti klikkek ellen, amíg csak vissza tudunk emlékezni. Most kezdjük megérteni, hogy a klikkesedés egy természetes és kívánatos jellemzője a „nyájként élő” közösségnek, ami egyesíti a gyülekezetet, és kialakítja a házicsoportos szolgálatok bázisát. A házi Bibliakörök hasznot húznak ebből a természetes kötődésből, mert ezáltal egy kreatív működési módot biztosítanak a barátságon alapuló csoportok számára.

Ennek a társasági jelenségnek a negatív változata a klikkesség (klikkes mentalitás), annak a kísértése, hogy másokat kizárjon az ember. A gyülekezetvezetők elkerülhetik ezt a problémát azzal, hogy aktívan buzdítanak a vendégszeretetre, az össze házicsoportba szóló nyilvános meghívások kihirdetésével, és a baráti körök fejlődését követve új csoportok indításával.

Noha a házicsoportos programok önmagukban nem evangelizációs programok, mégis hozzájárulnak a gyülekezetnövekedéshez azáltal, hogy megerősítik az egész gyülekezet „rostjait”, kötődéseit. A szőlő fürtjeihez hasonlóan, a gyülekezet is úgy fejlődik, hogy baráti csoportokat vonz egy központi „szár” köré. Egyes közös érdeklődési körök összekötik a gyülekezetet is, de a gyülekezet kisebb egységekből áll, és ezek mind többé-kevésbé teljesek önmagukban is.

Eltérő vonzóerő hozhatja össze az egyes gyülekezeteket, de gyakran van köze ennek valamilyen közös etnikai származáshoz, gazdasági vagy társadalmi háttérhez, vagy életmódhoz, közös hitrendszerhez, és egy népszerű lelkipásztorhoz. A nagyobb gyülekezet megtanulja egybegyűjteni és egyben tartani a kisebb csoportokat egy nagyobb egységben, táplálékot, bátorítást, identitást és védelmet biztosítva számukra.

3. mítosz: A kiscsoport központi eleme a Bibliatanulmányozás.

Kezdetben azt gondoltam, hogy az emberek azért akarnak házicsoportra járni, hogy a Bibliát tanulmányozzák, ezért a legtöbb energiámat a tanítás előkészítésébe fektettem. Megtudtam, hogy nem ezért jönnek elsősorban.

Ehelyett a társasági kapcsolatok igénye, a törődő és önzetlen barátok támogatása, valamint egy olyan csoporthoz való hovatartozás érzése vonzza őket, ami számára is jelent valamit. Olyan helyre vágynak, ahol jó tanácsokat kaphatnak, és nyugodtan beszélhetnek, anélkül, hogy valaki elutasítaná őket.

Amikor ezt felismertem, elvégeztem a szükséges kutatást a kiscsoportok dinamikája terén, és úgy szerveztem meg a házicsoportokat, hogy egy egész sor szükségletet betöltsenek. Most már a házicsoportos összejöveteleinknek négy fő eleme van, ebben a sorrendben:

1. Közösség (beszélgetés és falatozás)

2. Bibliatanulmányozás (előre elkészített tanítás)

3. Önkifejezés (élménybeszámoló, buzdítások és imakérések)

4. Ima (egyénileg vagy csoportosan)

4. mítosz: A kiscsoportnak egyetlen erős vezetőre van szüksége.

A bibliai juhpásztorok kivezették a nyájaikat a legelőre, de a maiak hajtják a juhokat. Hamarosan felfedeztem egy hasonló kontrasztot a házicsoportok vezetési stílusában is. Voltak, akik erőteljesen vezették fel a dolgot, mások viszont a peremen haladókat bökték oldalba.

Mivel az embereknek szükségük ara, hogy másokat hallgassanak, és arra is, hogy őket meghallgassák, ezért a kiscsoportok az élménybeszámolókkal működnek a legjobban, nem pedig a domináns vezetőkkel.

A bölcs pásztor megtanulja felismerni azokat a juhokat, akiket a többiek hajlamosak követni, és csengőt köt azoknak a nyakába. Ez egyben tartja a juhokat, és leegyszerűsíti a feladatot, hogy a nyájat egyik helyről a másikra vigye. Néhány csengettyűs juhot irányítani és ezáltal az egész nyájat vezetni sokkal jobb, mint kutyákkal hajtani őket.

Az emberi természet versenyre hajlamos, és minden kapcsolatban benne van a vezetés vagy a követés. Ha bárhol felelősséggel bízunk meg valakit, azzal egy hatalmi struktúrát hozunk létre, amelyben bizonyos mértékű dominancia harc fog megjelenni. Nem könnyű olyan tanítókat találni, akik nem félemlíthetőek és másokat sem félemlítenek meg, akik anélkül fognak vezetni, hogy a saját egójuk uralkodásra kényszerítené őket.

Ebben a dologban örülök, hogy elfogadtam a koreai Yonggi Cho tanácsát, aki azt mondta nekem, hogy két tanítót tegyek minden házicsoportba, akik mindketten egyenlő mértékben felelősek a lelkipásztornak. Ez egy zseniális ötlet volt. Egyikük sem érzi, hogy a csoport a sajátja, és mindkettőnek lojálisnak kell maradnia a gyülekezethez és a programhoz. Egyszerűen hétről hétre szerepet cserélnek: az egyik tanít, a másik az összejövetel többi részét vezeti.

Másik probléma az volt, hogy hogyan biztosítsam a minőséget olyan tanítókkal, akiknek korábban csak kevés vagy semennyi tapasztalatuk illetve képzettségük sem volt. Ezt azzal küszöböltem ki, hogy előre elkészített heti tanítási vázlatot és hangfelvételt biztosítottam nekik a tanításról. A tanító minden héten meghallgatja a harminc perces tanításomat, végigköveti a Bibliában és a vázlaton. Majd elviszi a vázlatot a házicsoportra. Emellett van képzési anyagunk is, szintén ahhoz kapcsolódó hangfelvétellel.

Ez a módszer jól működik, és lehetővé teszi, hogy szinte bármelyik keresztényt megbízhassuk, aki vállalja a felelősséget. Valójában az a tapasztalat általában, hogy jobban szokott menni az alázatos emberekkel, akiknek hiányzik egy kicsit az önbizalmuk, mint az olyan tanítókkal, akik más módszerekkel lettek kiképezve.

5. mítosz: A kiscsoportok sejtosztódással szaporodnak.

Először azt gondoltam, hogy egy csoportnak ketté kell válnia, ha eléri a húsz rendszeresen járó ember létszámát. Nos, az első három évben csak egy csoport nőtt meg ilyen nagyra. Miután kettévált, csak az egyik sejt élt tovább a kettőből. A legtöbb csoport 14-16 fősre nőtt, és megállt.

A sejtosztódás általi gyülekezetnövekedés csak papíron működik. A valóságos csoportok a rendelkezésre álló hely terjedelméig növekednek, levonjuk ebből a 20 %-os kényelmi tényezőt (ami a befelé forduló – introvertált – embereket, a klausztrofóbiásokat és más, tömeget kerülő embereket vesz számításba). A legtöbb helyen ez nem több, mint egy tucat embert jelent. A növekedés fogalma nem igazán a cél a kiscsoport dinamikájában.

Tehát hogyan indítsunk új csoportokat? A legjobb módszer egyszerűen új csoportokat alakítani! Néhány ember át fog jönni egy-egy zsúfolt csoportból, az új család a baráti kapcsolataival pedig a saját követőit fogja vonzani. Ez egy állandóan alakuló folyamat, miközben az egyik csoport virágzik, a másik stabilizálódik, a harmadik hervadni kezd, mert hiányzik a vezetés vagy az összetartás. A tapasztalatok különbözőek, csak úgy, mint maguk az emberek is.

Az igazat megvallva, a házicsoportos rendszer egy élő dolog, ami jön-megy, megnyúlik és összehúzódik, ahogy telnek az évek. Számítanunk kell rá, hogy lesznek csoportok, amik hervadoznak, míg mások felvirágoznak. A gyülekezetünk egyik csoportja folyamatosan tartott összejöveteleket öt éven át – főleg a stabil vezetés miatt és a gyakorlatias tanítási anyagok miatt. Más csoportok viszont az útszélre kerültek. Ezért nem szabad soha abbahagynunk az új csoportok indítását.

Miért éri meg fáradozni a csoportokért

A legnagyobb tanulság az összes közül az volt, amikor azt kezdtem észrevenni, hogy a házicsoportokra rendszeresen járó emberek ritkán igényeltek pásztori lelkigondozást. A kiscsoport egy olyan törődő és önzetlen környezet, amely kitűnő lelki és szellemi terápiát biztosít, a közösség és a Bibliaismeret mellett. Az emberek érzelmi támogatást, keresztény tanácsokat és az imáikra válaszokat kapnak.

A korai egyház 300 éven át nem épített gyülekezeti házat. Annak az időszaknak a kezdetén a Templomot használták a nagy közösségi istentiszteletekre, 300 után pedig a római bazilikákban kezdtek el istentiszteletet tartani, de az alapvető összejöveteli helyük a hívők otthonában volt. Ezek a biztonságos közérzetet adó, alig evangelizáló, háttér-vezetői szereppel működő gyülekezések eredményezték a történelem néhány legnagyobb gyülekezetnövekedését.

Mint sok más lelkipásztor, én is sokat tanultam a házicsoport kanyargós, szédítő útján. A kiscsoportok nem hoztak mindent, amit eredetileg terveztünk, viszont néhány váratlan sikerrel leptek meg a gyülekezeteink érettsége és gondoskodása terén.

Ezért mondom még most is meggyőződéssel: Minden gyülekezetnek egy olyan motivációs és képzési központnak kellene lennie, amit egy házi Bibliakör-hálózat vesz körül, még akkor is, ha nem úgy alakulnak, mint ahogy kezdetben kitervelted.

–

Egy testvér-publikációnk (Leadership Journal) egyik cikkéből átvéve. David A. Womack lelkipásztor és szerző.

Copyright © a szerző vagy a Christianity Today Inc./Your Church magazin.

Eredeti cikk: 5 Small-Group Myths