Visszatekintés az Emerging Church* mozgalomra Észak-Amerikában – Az interjúkat Stephen Shields készítette

* Az „emerging church” kifejezést meghagytuk az angol szerint, mivel a magyarra történő lefordításával valószínűleg megnehezítenénk a mozgalom beazonosítását, hiszen ennek jórészt csak angol nyelven van irodalma.

Hogyan jellemeznéd az emerging church mozgalom jelenlegi állapotát? Mit tartasz pozitívnak? Mi az, ami aggaszt?

Jordon Cooper

Sokat fejlődött az évek során, és ez jó. Szerintem továbblépett a „gyülekezet-szerelési munkálatokról”, ami arról szólt, hogy kell megjavítani a gyülekezeteket, és mára egy nagyobb léptékű párbeszéd sodrásában halad, ami az evangéliumról szól. Persze mindenki szeret a gyülekezetek helyrehozásáról beszélgetni (hacsak nem az általad pásztorolt gyülekezetről van szó, mert az tökéletes), de az evangélium lényegéről szóló beszélgetéstől kényelmetlenül érzik magukat az emberek, ugyanis olyan témát tár fel megbeszélésre és újraértelmezésre, amiről a tantételeink, sőt dogmáink eddig azt állították, hogy jól értjük.

Az aggályom az, hogy a párbeszéd nem igazán lépett túl a tipikusan fehérbőrű férfiak által dominált párbeszéden. Tudom, hogy az Emergent Village és mások is foglalkoznak már ezzel, és vannak is előrelépések, a demográfiai adatok mégis az Egyesült Államokban jellemző, szélesebb értelemben vett evangéliumi egyházat[1] tükrözik, ami tulajdonképpen fehér emberekből áll.

Brian McLaren

Úgy gondolom, legalább három dolog van, ami meg tudja ölni az alkotó párbeszédet. Az egyik a mértéktelen egyetértés. Amikor mindenki ugyanazt mondja, az gyakran annak a jele, hogy a nehéz kérdéseket nem veszik elő. Ha ez van, a résztvevők hamarosan elkezdenek gratulálni maguknak, hogy mennyire igazuk van, majd elkezdenek vádolni mindenki mást, aki nem ugyanolyan okos és nincs ugyanúgy igaza, mint nekik.

Másodszor, a barátságtalan viták ugyanolyan halálosak lehetnek. Ilyen légkörben nem biztonságos kifejezni az egyet nem értésedet, vagy új kérdéseket felvetni, és már meg is szűnt az alkotó párbeszéd.

Harmadszor a banális témák jelzik a jó párbeszéd végét. Az emberek bölcsen érdektelenné válnak, amint a többihez képest jelentéktelen témák jönnek elő. Hála Istennek, a világ sok részén már kerülik ezt a három veszély, vagy legalábbis most gyógyulnak ki belőle, és a párbeszéd folyamatosan terjed, növekszik és mélyül – abból a szempontból is, hogy kik vannak benne, és hogy miről van szó, illetve a válaszok alázatos, de szabad és energikus feltárásában is. Úgyhogy a pozitívumok, ahogy én látom, többek, mint az aggályaim… amelyek általában ennek a három párbeszéd-ölő veszélynek az állandó jelenlétével kapcsolatosak.

Scot McKnight

Nagyrészt ugyanolyan, mint mindig is volt: sok mindenről van szó, egyrészt különböző speciális témákról szól, másrészt pedig egy általános helyzetet feltáró beszélgetés. De van egy második szintje az elkötelezettségnek: ami egykor reménnyel teli volt, most a robosztus kritikák miatt nagy kárt szenvedett az evangéliumi egyházak részéről. Van, ami döcögősen megy a szolgálati és gyülekezeti munka nehézsége miatt, és vannak, akik nehezen látják meg, hogy a jó „ötletek” nem mindig jelentik a „könnyű sikert”. Ennek ellenére erős elkötelezettség van ennek a munkának az elvégzésére. Az én legnagyobb aggályom az, hogy az amerikai hit nem tud jól működni bizonyos hit-azonosítók nélkül, és az eredeti elkötelezettség, hogy párbeszédet folytassunk (ami még mindig ebbe az irányba tart, sok területen), nem tud olyan hasznos lenni, amikor tanításbeli kérdések jönnek fel és igényelnek figyelmet. A legnagyobb aggályom az, hogy túl sokan vannak, akik nem törődnek a teológiával és a keresztény gondolkodás történelmével, és azzal, hogy mindkettőnek megadják a kellő tiszteletet. Lehet, hogy sok részletkérdést át kell gondolnunk, de nem tudjuk felelősen megtenni ezt, ha nem figyelünk oda azokra, akik előttünk jártak.

Tony Jones

Egy kikötés: a válaszaim elsősorban az Emergent Village párbeszédeire alapulnak, mivel ezzel foglalkozom. Elnézést, hogy ilyen egyoldalú leszek.

Én azt mondanám, hogy a párbeszéd jelenlegi állása olyan, mint mindig is volt: változik és áramlik. Soha nem volt megbeszélt program közöttünk, akik eddig vezettük a párbeszédet – ja, nem is volt soha olyan szervezett csoport, amelyik vezetné! Ez talán túlságosan lazának tűnik, de ez van. Igazából senki nem irányít. Persze egyértelmű, hogy amikor megjelenik egy új könyv, vagy egy új kritikát fogalmaznak meg, vagy valakinek egy népszerű anyaga megjelenik az interneten, az megváltoztatja a párbeszéd irányát. De ezt csak én látom így. Ezek azok a dolgok, amik diktálják a mozgalmat.

Szerintem a pozitívum az a lazaság, amivel mindannyian kezeljük az „emelkedő mozgalmat” – senki nem idegeskedik miatta, senkinek nem ezen alapszik a keresztény hite. Ez annál vidámabb azért.

Az aggaszt, amikor olyan vezetők, akik korábban a barátaim voltak, kihátrálnak mögülem vagy az emerging church mozgalomból, mivel túl kockázatosnak találják mondjuk az én teológiámat. Szerintem ez bűn, úgy ahogy van. A barátságnak és a közös célért való elkötelezettségünknek felül kellene emelkednie a felekezeti és tanításbeli különbségeken, és biztos vagyok benne, hogy Jézus is egyetértene velem ebben. Az is aggaszt, amikor a bloggerek az Egyesült Királyságban (és máshol is) állandóan csak kritizálják, amit mi az Egyesült Államokban csinálunk, noha nyilvánvalóan nem ismerik ténylegesen a mi körülményeinket.

Dan Kimball

Én úgy jellemezném az emerging church mozgalmát, hogy folyamatosan formálódik és bontakozik, úgy ahogy ezt kezdettől fogva teszi. Jézus egyháza mindig „emelkedő”, úgyhogy mindig is változni fog, a párbeszédnek pedig mindig lesznek újabb fordulatai és kalandozásai. Az emerging church jelenlegi állapotáról az a szó jut eszembe, hogy egyre változatosabb. Kezdetben az USA-ban az emerging church párbeszéde arról szólt, hogy a külvárosi evangéliumi gyülekezetek elkezdték feltenni azt a kérdést, hogy „hol vannak a 18-35 évesek?”. Ez hozott össze sokunkat az első konferenciákon, ahol az „X generációval” foglalkoztunk. Mindez lehetőséget adott arra, hogy biztonságos környezetben tegyük fel a kérdéseinket azokkal együtt, akik érezték a levegőben a változást. Mivel helyesen rájöttünk, hogy ami körülöttünk folyik, már több, mint egy generációs és stílusbeli kérdés – ezért a párbeszéd kiszélesedett.

Rájöttünk, hogy nagy változások történnek, jóval túlmutatva a generációs szakadék problémáján. Illetve, hogy a változások nem csak az egyház módszereiről szólnak, hanem arról is, hogy a világ, amelyben az egyház létezik, drasztikus változásokon megy keresztül. Úgyhogy ez messze továbbvitte a párbeszédet a felszínes „gyertyák és párnázott padok” kérdésein túl. Ahogy az emerging church párbeszédének kiszélesedett a látóköre, úgy szélesedett a résztvevők látóköre is. A megbeszélt témák fókusza is kiszélesedett. A mögöttük húzódó teológiák és filozófiák is kiszélesedtek. Nagyon izgalmas, vidám és kihívást jelentő folyamat volt ez az egyre nagyobb változatosság. De ezekből adódóan az is kiszélesedett, ahogyan most definiáljuk az emerging church-öt, és ez persze attól is függ, hogy kitől kérdezed. Ezért van most már annyi ember, aki jól ismeri az emerging church történetét, mint például Scot McKnight és Ed Stetzer, akik azon vannak, hogy definiáljanak néhány kategóriát.

Ed Stetzer és Scot McKnight az emerging church jelenlegi állapotáról szóló jellemzését nagyon hasznosnak találtam. Bárcsak ne lenne szükség kategóriákra, hanem csak ezt mondanánk: „Mi mindannyian Jézust követjük”, és ennyiben hagynánk a dolgot. De ez más és más dolgot jelenthet a különböző embereknek, akik gyakran eltérő megközelítéssel, filozófiával és teológiával rendelkeznek. Úgyhogy szerintem az emerging church ma már elég változatos ahhoz, hogy jellemzést adhassunk arról, milyen „áramlatok” vagy „irányzatok” is vannak benne. Azért mondom így, mert voltak, akik azt mondták, hogy „nem kellenek kategóriák – egyszerűen legyünk az egyház!”, de ha felmegyek a gyülekezetük honlapjára, azt látom, hogy a kategóriákra jellemző fogalmakat sorolnak fel, hogy így mutassák be magukat. Tehát a kategóriák hasznosak, de oda kell figyelnünk, hogy ne általánosítsunk, és ne használjuk fölösleges mértékben ezeket, mivel megvannak a korlátaik, és senki sem illik bele tökéletesen egyik kategóriába sem.

Andrew Jones

Most az identitás kérdése lett elég fontos – Ki és mi az emerging church? Ki tette le a címkéit, és ki az, aki használni fogja a jövőben is? Ezt a szót egyre kevésbé használják, és a weben is kevesebbet említik, mint pár hónappal ezelőtt, és biztos, hogy kevesebbet, mint néhány éve.  De maga a mozgalom jól érzi magát.

Azt nagyon pozitívnak tapasztalom, hogy a fenntarthatóságra koncentrálunk a misszió és az egyház terén, azáltal, hogy szociális- és mikro-vállalkozásokat alakítunk ki, a missziós megmozdulások mellett. És az is pozitív, hogy látni lehet az emelkedő egyház mozgalmakat délen is. Döbbenetes, milyen ereje van az evangéliumnak, és mennyire akadálytalanul terjed az egyház mozgalma ilyen nehéz államokban is, ilyen rövid idő alatt. Az is pozitív, hogy nagyobb az elfogadás a régebbi egyházvezetők valamint szervezetek, alapítványok részéről, amelyek ebben a nagy munkában partneri szerepet vállaltak.

A világméretű gyertyahiány mellett (:-)), az aggaszt, hogy nyugaton eltérítette a párbeszédet a keresztény kiadványok ipara, amely most már az alapján határozza meg, ki a vezető, hogy hány könyvet adott el. Nehéz elhinni, de az EC (Emerging Church) vezetői még egyetlen könyvet sem adtak ki, és nem is fognak valószínűleg. Ez egyoldalú képet nyújt a mozgalomról, és azoknak a régióknak tulajdonít hatalmat, amelyek több könyvet adnak ki, vagy lehetőségük van a megvásárlásukra. Ezek a megyék úgy mutatják be magukat, mint a vezető hangok, pedig nem mindig ők mutatják az emelkedő egyház legjobb példáját. Az aggaszt, hogy a kulcsfontosságú vezetőknek nem lesz hangjuk, amikor szólniuk kell.

Mik voltak a mozgalom legjelentősebb előrelépései az utóbbi tíz év során?

Jordon Cooper

Azt hiszem sikerült átlépnünk arról, hogy csupán az egyházról beszélgessünk (legyen-e gyertya és kávé a gyülekezetben?!), arra a szélesebb látókörű beszélgetésre, ahol átvizsgáltuk a teológiát, a gyakorlatot, a tanítványságot, és még egy csomó olyan dolgot, amiről eddig azt gondoltam, a teológiai képzettségem alapján, hogy egyértelmű. Azt hiszem, valamikor ekkor volt az, hogy valaki egy nagy célkarikát rajzolt Brian McLarenre, és azóta mindenki rá céloz :-)

Brian McLaren

Sok van, de én csak négyet fogok megemlíteni.

Először is, amikor elkezdődött a párbeszéd, elsősorban az egyházról szólt – hogyan kell gyülekezetet „csinálni”, hogyan legyünk gyülekezet, hogyan változtassuk meg a gyülekezetet, stb. Nyilvánvaló, hogy sokat kell még tenni ezen a területen, de hamarosan rájöttek az emberek, hogy egyszerűen nem lehet az egyházról beszélgetni úgy, hogy közben ne beszélgetnénk az üzenetéről – az evangéliumról. Úgyhogy szerintem az, hogy vettünk egy fordulatot, és ahelyett, hogy csupán az egyházról beszélgetnénk, már az evangéliumról kezdtünk beszélgetni, az egy kritikus lépés volt. Dallas Willard írásai borzasztóan nagy szerepet játszottak ebben néhányunk számára… hogy az emberek Isten királyságának az evangéliumáról kezdjenek gondolkodni.

Másodszor, a párbeszéd kezdetén csak fehérbőrű, evangéliumi egyházakból jövő fiatal férfiak voltak a résztvevői. Én képviseltem a változatosság megjelenésének első lépését – mert így már egy középkorú evangéliumi egyházból jövő fehér férfi is bekerült – mondjuk ez elég kis lépés volt. De aztán folytatódott ez a folyamat azzal, hogy a nagyobb protestáns egyházak is be lettek vonva, valamint egyre több női vezető, sőt nemrég római katolikusok is (2009 nagy előrelépést fog jelenteni ezen a téren) és az ortodox egyház képviselői is jöttek. A melegek is egyre biztonságosabbnak érzik a párbeszédben való részvételt. Még sok tennivalónk van a faji különbözőség terén az Egyesült Államokban – de ez is egy lassú, de biztos változáson megy keresztül, olyan csoportok által mint pl. a Latino Leadership Circle. Közben egyre többen fedezzük fel, hogy egy globális párbeszéd részesei vagyunk. Az európaiak sok területen előttünk járnak, és sokat tanulhatunk tőlük. Ezzel párhuzamosan olyan párbeszédek is kibontakozóban vannak, amelyek inkább a „poszt-koloniális” fordulathoz kapcsolódnak, mintsem a „posztmodern”-hez – amit például a latin-amerikaiak képviselnek (egyik csoportjuk a La Red del Camino), az afrikaiak (egyik csoportjuk az amahoro-africa) és az ázsiaiak (Sivin Kit az egyik nagy hálózatépítő Malájföldön).

Harmadszor, a párbeszéd egyre többet foglalkozik az igazságossággal és az irgalmassággal. Ez egy természetes következménye az egyre nagyobb változatosságnak és mélyülő teológiának. A New Monasticism (Új Szerzetesség) kulcsfontosságú szerepet játszik ebben, csak úgy mint a CCDA (Christian Community Development Association / Keresztény Közösségfejlesztő Szövetség) és mások is.

Végül pedig, a párbeszéd átvészelte a kritikák első hullámát, és összességében úgy gondolom, a résztvevők elég jól tudták kezelni ezt.

Scot McKnight

Nem kérdés, hogy az volt a legjelentősebb előrelépés, hogy felismertük, az evangéliumot túlságosan átformálta a modernség, és úgy van csomagolva, hogy döntésekre kényszerítse az embert. Egy komoly váltás történik a gondolkodásmódunkban és a gyakorlatunkban egy olyan evangélium kidolgozása és hirdetése és tanítása irányába, ami mindazt felöleli, amit a Biblia mond az evangéliumról – ami viszont egy robosztus evangélium irányába történő terjeszkedést jelent, amely személyes és egyben testületi is, lelki és társadalmi, belső és külső, hirtelen és kibontakozó, valamint egyéni és kozmikus is.

Tony Jones

Az Országos Újraértékelő Fórum (1998), a regionális gyűlések (1999), az „emergent village” („emelkedő falu”) elnevezés (2001), az ifjúság különleges szempontjaival foglalkozó könyv (2001), Az Emergent/YS Konvenciók (2003-2005), az YS partnerségének a vége (2005), három új kiadói partneri kapcsolat (2005), Az Emergent Gathering (az Emelkedő Gyűlés) (2003-2007), és a Teológiai Párbeszéd Miroslav Volffal (2006).

Hozzátenném néhány könyv kiadását is: A New Kind of Christian (Újfajta keresztény), Generous Orthodoxy (Nagylelkű ortodoxia), A Community Called Atonement (A közösség, amelyet Engesztelésnek hívnak), Emerging Churches (Emelkedő gyülekezetek).

Úgy gondolom, hogy az Emerging Village országos koordinátori posztjában töltött időszakom eleje (2005) és vége (2008) jelentős volt.

Az egész mozgalom érdekes pályát futott be az elmúlt tíz év alatt is, ahogy kezdetben nagy érdeklődést mutattak az evangéliumi egyházak, jelentős médiaérdeklődést vonzott a középső időszakban, és legutóbb a fő irányvonalat képviselő felekezeti protestánsok érdeklődése jellemezte.

Andrew Jones

Három előrelépés jut eszembe.

Az első a web hatása és az online önpublikálás forradalma a blogok, a mikroblogok és a társadalmi média weboldalak által. Douglas Rushkoff megjegyezte, hogy az első reformáció a hallgatókból olvasókat faragott, ez a reformáció viszont az olvasókból írókat farag. Sőt mi több – az emberek olyan módszerekkel találják meg egymást és Isten munkálkodásait, ahogy tíz évvel ezelőtt még el sem tudtuk volna képzelni.

A második az új globális emerging church mozgalmunk eredménye, amit a többirányúság és egyre inkább a poszt-koloniális szemlélet jellemez. A következő hónapban például egy európai emerging church hálózat fog néhány napos konferenciát tartani Hollandiában, hogy egy indiai embertől tanuljanak a gyülekezetplántálásról és a szolgálatról, aki 3 millió ember megtérését láthatta egy házigyülekezetes mozgalom során. India tanítja Európát a misszióra. EZ NAGYON TETSZIK!!!

Harmadszor, több millió keresztény van, akik vagy elhagyták a gyülekezetet, hogy ők maguk váljanak a gyülekezetté, vagy pedig úgy döntöttek, hogy úgy követik Jézust, hogy közben nem járnak vasárnapi Istentiszteletre, és őket többé nem nevezzük visszaesőknek. Ehelyett az általuk felfedezett új gyülekezetformák, (akár internetes formában, akár nem) azokra a gyülekezetmodellekre hívják fel a figyelmünket, amelyeket a jövőben folyamatosan látni fogunk. Tulajdonképpen nem is csupán modellekről szólnak már ezek, hanem magáról Isten Királyságáról, egyrészt a város gyülekezeteként, másrészt a lakóhelyünk gyülekezeteként létezve állandó jelleggel, nem csak vasárnap.

Véleményed szerint mik a leghasznosabb dolgok az emerging church mozgalmából az egész egyház számára?

Jordon Cooper

Tudom, hogy sokan nem szeretik ha azt mondjuk, „visszabontás”, de én remélem, hogy a párbeszéd arra késztette az egyházat, hogy visszamenjen és újravizsgálja azokat a dolgokat, amiket igaznak tartott eddig, és felfrissült szemlélettel haladjon tovább az útján. Az emerging church párbeszéde azoknak az embereknek is helyet ad, akik valahol mélyen tudják, hogy kell lennie valami többnek, mint amit az evangéliumi felekezetiség vagy a fő irányvonalat adó egyház tud nyújtani, ugyanakkor lehetőséget ad ennek a felkutatására is a teológiai kereteinken belül. Ahogy sokszor mondtam, én nem érzek nagy feszültséget a metodista hagyományaim és az emerging church között. Baptisták, episzkopálisok és más hagyományok között élő emberek is valami hasonlót mondanak az egész világon.

Brian McLaren

Szerintem még túl korai erről beszélni. Úgy gondolom, hogy az ortodox protestánsok vannak most abban a helyzetben, hogy a legtöbbet profitáljanak ebből. Ők tudják, hogy bajban vannak, feltárják előttünk a hagyományaikat, arra törekedve, hogy újítással és kreativitással tegyék teljessé azt. A római katolikusoknak is elég izgalmas lehetőségeik vannak megragadni azt, ami most folyik, különösen a rendek és egyes laikus mozgalmak által. Az evangéliumi egyházak már megosztottabbak a kérdésben. Erről egy rövid előérzetet szeretnék csak írni. Az a tippem, hogy az evangéliumiak 30%-a vagy őszinte fundamentalista, vagy őszintén a keményvonalas vallási jobboldal támogatója. Az identitásukat nagy mértékben befolyásolta a kultúrák közötti háborúk világa, ezért bármire, ami új és más, hajlamosak harciasan reagálni. Ezzel nem bántani akarnak: egyszerűen így lettek tanítva arra, hogy hogyan kell hűségesnek lenni Istenhez. Úgy gondolom, néhányan közülük már elkezdtek megváltozni ebből. Folyamatosan kapom az e-maileket olyanoktól, akik ilyeneket írnak: „Régebben azt mondtam, hogy ti mindannyian az ördögtől vagytok, de épp most ment át a hitem egy krízisen, és a ti írásaitok és csoportjaitok mentették meg a hitemet.” Sokan közülük viszont valószínűleg ellenségesek maradnak továbbra is, vagy legalábbis gyanakvóak, ami belátható időn belül nemigen fog változni, és szerintem nem bölcs dolog vitázni velük, vagy megpróbálni meggyőzni őket. Ők azt teszik, amiről azt hiszik, hogy helyes, a kritizálásuk pedig csak megkeményíti a védekezésüket. Sokkal hasznosabb elismerni a sok jó tulajdonságukat, és kedvesen reagálni az ő kritikájukra, egyszerűen hálát adva Istennek mindazokért a jó dolgokért, amit tesznek, a többit meg figyelmen kívül hagyva. (Pont ma együtt reggeliztem az egyik szenvedélyes és keményfejű ember fiával, aki elhagyta az apja hitét, de most visszatér Krisztushoz, a mostani nagylelkűbb ortodoxia által.)

A skála másik végén szerepel az a szerintem 20% az evangéliumiak közül, akik haladóbbak, vagy akár poszt-evangéliumiak. A fiatalabb generációból egyre többen kerülnek ebbe a kategóriába, és számukra ennek az alkotó párbeszédnek a lehetősége a hitük megmentését jelenti – vagy akár az egyetlen elképzelhető lehetőséget arra, hogy egyáltalán higgyenek.

A középső ötven százalék a mérsékelt evangéliumiakból áll. Ezek kedves és szelíd emberek, akik nem akarnak bántóan viselkedni, úgyhogy tartózkodnak a tőlük jobbra állók harcias hangvételétől. Viszont gyakran félnek is tőlük, és függenek tőlük az anyagi támogatás terén. Úgyhogy ha arra kényszerülnek, hogy lökdösődjenek, akkor a tőlük balra állókat belökik a busz alá, hogy nehogy letámadják őket jobbról. Emellett azért elolvassák néhány könyvünket, és sok gyerekük kap segítséget abból, amit csinálunk. Az egyik ilyen centrista szervezet vezetője jut eszembe, aki ezt mondta nekem: „Nem szeretem a könyveiteket, és sok mindenben nem értek egyet veletek, de remélem, sikeresek lesztek, mivel a gyermekeim messze vannak Istentől és messze vannak az egyháztól, és megvetik azt a fajta kereszténységet, amit én képviselek. A ti könyveitek viszont kezdik érdekelni őket. Úgyhogy Isten áldjon meg benneteket!” Érdekes lesz látni, hogy mi sül ki ebből a következő hónapokban és években, különösen az elnökválasztás utóhatásai és a mostani krízis közepette. Ezek nem könnyű idők az evangéliumiak számára, és úgy hiszem, már folyamatban van, hogy az önazonosságukat mélyreható módon újra meghatározzák.

Scot McKnight

Az emerging párbeszéd rádöbbentette az evangéliumi egyházat, hogy rengeteg elégedetlen ember van, akiknek kérdéseik vannak, és kell nekik egy biztonságos hely, ahol ezeket a kérdéseket meg lehet vizsgálni. Ha az evangéliumi egyház igazán odafigyelne, meghallaná, hogy ezek az emberek nem az evangéliumot támadják vagy az ortodox hitet, hanem intellektuális módon akarnak őszintén beszélgetni, azzal a célkitűzéssel, hogy az ortodox értékeket a mostani világban kifejezésre juttassák.

Tony Jones

Úgy hiszem, hogy az emerging mozgalom élénkítő erővel hatott. A kezdeti években azon kevesek közé tartoztunk az evangéliumi egyházban, akik a szertartások helyreállításáért harcoltunk, a művészetek támogatásáért, és az esztétikai szépséghez való visszatérésért. Tíz évvel ezelőtt a baptista megaegyház az Adventet és a Nagyböjtöt kiátkozta volna, mondván, hogy azok „katolikus” hagyományok. Most ott lógnak a nagy reklámfelirataik az utak mentén, amin az adventi és a nagyböjti istentiszteleteiket hirdetik. Szerintem az emerging church nagy szerepet játszott ebben – mi is az „evangéliumiak a Canterbury ösvényen” között voltunk, akikről Bob Webber írt.

Remélem, az egyház teológiai párbeszédének a felélénkítésére is hatással voltunk. A teológiai reflektálás persze mindig is magától értetődő volt azok között, akik akadémiai képzettséggel rendelkeztek, de a 20. század végé nehéz volt ilyet találni az egyházban. Amikor először találtunk egymásra az emerging church-ben, az elsősorban azért történt, mert tényleg beszélgetni akartunk a teológiáról, a nem akadémiai helyek pedig nem nagyon álltak készen erre. Ma már jelentősen növekszik a teológiai párbeszéd is, akár reformátusokról, wesleyánusokról, vagy akár anabaptistákról vagy anglikánokról legyen szó. Nekem úgy tűnik, mi is hatással voltunk erre.

Dan Kimball

Szerintem nagyon sok haszna volt az egyházra nézve az elmúlt tíz év alatt. Úgy gondolom, hogy a feltett kérdések segítettek abban, hogy sokunkban megváltozzon a redukcionista szemlélet az evangéliumról. Szerintem fontos és hasznos része volt az emerging church párbeszédének az, hogy annak a megértéséről beszélgettünk, hogy Isten királysága több, mint ami akkor van, amikor meghalunk. Azt hiszem, hogy ha azt megnézzük, ahogyan Jézus tanítványai el lettek hívva a királyság munkájára és be lettek vonva az igazság és együttérzés tevékenységeibe, nagyon hasznos tud lenni mindannyiunk számára. Véleményem szerint, sok olyan keresztény, aki a saját hitét kérdőjelezte meg és a helyi gyülekezetbe vetett bizalmát, fórumot találhatott a dolgok megbeszélésére az emelkedő egyház világában.

Én magamról jól tudom, hogy az emerging church párbeszéde során szerzett barátaimat Isten hatalmas módon használta, hogy segítsenek végigvinni a változást, hogy támogassanak, lehetőséget adjanak arra, hogy egy biztonságos környezetben beszéljünk át dolgokat. Úgyhogy számomra legalábbis, az emerging church párbeszéde kitágította és megújította a hitemet egy bizonyos mértékben, és az is biztos, hogy megmentette a helyi gyülekezetbe vetet hitemet. Sőt, igazából hihetetlen módon felelevenítette a helyi gyülekezet iránti szenvedélyemet.

Miközben az emerging church egy gyógyulást adó közösséget jelentett sok kiábrándult kereszténynek, nem szabad elfelejtkeznünk a sürgető szükségről, ami az egyházon kívüli emberekben van, akik nem keresztények. Nagyon sokan vannak, akik még nem jutottak hitre Jézusban, nekünk pedig van egy küldetésünk, amin dolgoznunk kell. Az Új Testamentum erőteljesen emlékeztet minket a missziónak erre a komoly oldalára és az evangelizálás példájára, amit a korai egyházban lehet látni. Ahogy az Apostolok Cselekedeteit olvassa az ember, egyszerűen megragadja az izgalom és a sürgetés, hogy olyan evangelizálást végezzünk, mint ők. Lehet, hogy a mai világunkban másképp valósítjuk meg, viszont az Új Testamentumban világosan látható az a buzgóság, ami bennük volt az evangelizálás iránt. Amikor megverték és sebeket is kaptak azért mert Jézus tanítványai voltak, vagy amikor bebörtönözték őket, és mindaz, amin átmentek. Nem csupán összegyűltek, hogy mostantól csak magukra figyeljenek. Kint voltak a misszióban, és a Szentírásban olvashatjuk, milyen szenvedélyesen kívánták látni, hogy akik még nem ismerték Jézust, megismerjék ők az evangélium üdvözítő ereje által.

Andrew Jones

Az emerging church konkrét példákat mutatott az egyháznak arra, hogy hogyan lehet gyülekezetet indítani vagy reprodukálni kevés pénzből vagy pénz nélkül, ami csodálatos ajándék lehet az egyháznak arra, hogy a recessziót az Nagy Küldetés elakadása nélkül vészelje át. Ma már több millió olyan gyülekezet van, ami a múlt évtizedben indult, ingatlan vásárlás és fizetett szolgáló nélkül. A laikus-klérus megosztottság megszűnt, és nincsenek már „nézők” sem. Ingyen tanulhatnak meg mindent azok, akiknek vannak szemeik a látásra.

Milyen trendek voltak az elmúlt tíz évben, amelyek nem segítették a mozgalmat?

Jordon Cooper

Azt hiszem, az emelkedő egyház kritikusai nem túl sokat tettek hozzá a párbeszédhez, és ezt nagyon sajnálom. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert a keresztények és a teológusok társadalmi kihívás elé kerültek, és már azt sem tudjuk, hogyan kell párbeszédet folytatni, vagy pedig azért, mert a republikánusok és a demokraták párthűsége, ami megnehezítette a kettejük között folyó civilizált nyilvános társalgást, megfertőzte az egyházat is.

Brian McLaren

Azt hiszem, a 90-es években még volt piaca az „itt az új frissensült egyházmodell” programoknak, és ezek közül néhány ebbe az évtizedbe is átnyúlt, így hát az „emerging church” lett az a „márka” vagy „modell”, amit az emberek utánozni szerettek volna. Sokat hallottam, hogy „az én márkám jobb, mint a te márkád”, ami elszomorított. Hála Istennek, manapság már nem sok ilyet hallok. Valaki megjegyezte, hogy még mindig erős hajlam van a szektásodásra a vérünkben, úgyhogy néha olyan fogalmak körül kezdenek egyesek vitázni, mint a „missziós” vagy „emelkedő”, vagy maguknak követelnek területi fennhatóságot, stb. Néhány ebből az evangéliumi polarizáció terméke, amit épp az előbb említettem… Egyébként az a reményem, hogy egyre többen fogunk arra törekedni, hogy olyan „katolikusok” legyünk, amennyire csak tudunk, ellenállva annak a kísértésnek, hogy „mi és ők” csoportokra oszoljunk. Együtt vagyunk benne ebben az egészben, és egyikünk sincs abban a nagy pozícióban, hogy a többiek fölött valónak képzelje magát. Ugyanazt a kegyelmet kell hogy nyújtsuk mások felé, amire nekünk is szükségünk van Istentől.

Scot McKnight

A legkevésbé hasznos trend a visszabontás felelős újraépítés nélkül. Más szavakkal, a szeretet nélküli, és az evangéliumhoz való hűség nélküli visszabontás. Néha ezzel együtt jár a teológiai képzettség teljes hiánya, a kifinomultság hiánya és annak a hiánya, hogy hajlandóak legyenek elismerni, hogy az ember abban hisz, amiben hinni akar. Nekem még, ezek mellett, az evangelizálás is hiányzik.

Tony Jones

Az egyik dolog, amit nagyon nem szeretek, a folyamatos kategorizálás. Nagyon modern tendencia mindenkit berakni ebbe vagy abba a fiókba. Úgyhogy én elutasítok mindenféle vitát, ami arról szól, hogy most „emelkedő” vagy „emelkedési” valami, vagy a „Négy R.” Ed Stetzertől, vagy Mark Driscoll kategóriái, vagy bárki másé. Ahogy egyetlen politológus sem tudna besorolni engem a politikailag „konzervatívok” vagy „liberálisok” közé, a nézeteim egyedi összetétele miatt, úgy gondolom, hogy az egyházban is óvakodnunk kellene attól, hogy egymást kategóriákba soroljuk. Hát nem vontuk le a tanulságokat a több száz felekezeti címke korszaka után, amit ma már oly sokan elvetünk?

A másik trend, amit nem szeretek, amire az előbb is utaltam, egyes (korábbi) vezetők az emelkedő egyházban teológiailag takarékon vannak, és ez barátságok szétszakadásához vezetett. Ez elszomorít, ugyanis ez úgy tűnik, szembemegy mindazzal, amiért ki akartunk állni.

Andrew Jones

Néhány EC vezető azzal vádolt, hogy „anti-intellektuális” vagyok, mert ilyeneket mondok, de nem mindenkinek kell tanulmányoznia a francia posztmodern filozófusokat, hogy megtaláljuk az előre vezető utat. A „posztmodern” párbeszéd a 90-es években volt hasznos, és néhány embernek vannak még jó ötletei ebből fakadóan, de vannak más területek, aminek a vizsgálatával nagyszerű forrásokhoz jutunk a mostani kultúra megértéséhez, mint például az emerging-elmélet, hálózatelmélet, komplexitás, globalizáció, új médiaelmélet, stb. Szégyen, hogy oly sok kritikus van, aki nem tudott átlépni velünk a 21. századba, mert hát Isten tudja, mindannyiunknak szüksége volna egy kis jó kritikára.

Néhányan azt mondják, nem kellene használnunk az „emerging church” fogalmat, mert ma már olyan változatos érdeklődési kört képvisel, hogy ez a kifejezés már zűrzavart okoz. Egyetértesz ezzel? Miért, vagy miért nem?

Jordon Cooper

Ezt igazából Dan Kimballnak kéne megválaszolnia, mert ő többet foglalkozik ezzel (egyébként ő írt is erről), de azt hiszem, igenis használnunk kell. Az olyan csoportok, mint a Resonate és az Emergent Village valóban összehoznak egy csomó különböző érdeklődési kört, ezért az „emerging church” egyrészt valóban nagy fogalom, de ugyanakkor pontos is. Mindemellett, a leginkább kerülendő fogalmak mindazok a szolgálati címkék, amik az „emelkedő” szóval kapcsolatosak. Ha rajtam múlna, az Emerging Ministries minden pásztorát leváltanám. Egyszer meg kell hozni a komoly döntést mindenkinek :-)

Brian McLaren

Praktikus okokból jó lenne, ha néhány ember nem használná, mert különben a támogatóik ejteni fogják őket – pedig jó munkát végeznek Isten országában a kapott pénzükkel. Némelyek attól félnek, hogy egybe sorolják őket olyanokkal, akik náluk „liberálisabbak” vagy éppen „konzervatívabbak”, úgyhogy attól függően tud hasznosabb vagy kevésbé hasznos lenni nekik ez a fogalom, hogy kitől és miért akarják elhatárolni magukat. Én inkább minél több emberrel szeretnék egybesorolva lenni, és sok minden tetszik a „liberálisokban” és a „konzervatívokban” egyaránt, úgyhogy ezek a kérdések nem igazán jelentenek problémát nekem. Azt hiszem, ezt a két szót, hogy „emelkedő” és „egyház”, inkább külön szeretem mindkettőt, mintsem együtt. Én azonosulni akarok az egyház minden formájával – a hagyományossal, a kortárssal, az ősivel, az avantgárddal, stb. És emellett minden jó dologgal azonosulni akarok, ami emelkedik. Viszont nem akarok azonosulni az „emelkedő egyházzal”, hogyha az egy olyan szektora, márkája vagy divíziója az egyháznak, ami szupernek tartja magát, másokat pedig kevésbé szupernek. Tetszik, amit a barátom Pam Wilhelms mondott néhány éve: „Ez arról az egyházról szól, ami emelkedik”, vagyis az egyház minden formájában állandóan emelkedik, és néhányunknak arra van elhívása, hogy részt vegyen az úttörőmunkában, másoknak pedig arra, hogy karbantartsák a régi struktúrák egy részét. Ez mind jó, és mindannyiunknak szüksége van egymásra.

Nekem tetszik az „emelkedő” változatossága, de az a probléma, hogy ezzel a fogalommal annyira visszaéltek a kritikusok, hogy a fogalom használata végeláthatatlan vitákba torkollik arról, hogy milyen minőségben vesz részt valaki az emelkedő párbeszédekben. Én személy szerint feladtam ennek a fogalomnak a használatát, és csak ott említem, ahol úgy érzem, a hallgatóság érti, miről beszélek.

Tony Jones

Nos, ahogy az előző kérdésnél is említettem, szerintem a címkék nagyon sokszor gondot okoznak és károsak. Talán mostanára az „emelkedési egyház” és az „emelkedő egyház” már átlépte ezt a küszöböt. Talán nem én vagyok a megfelelő személy ennek a megítélésére, ugyanis a könyvem alcímében szerepel ez a fogalom. Más szóval, én konkrétan nem vagyok ellene (habár, szerény véleményem szerint azok sem, akik meg akarják szüntetni a használatát – ugyanis ők azért akarták dobni ezt a fogalmat, mert végül nem azt képviselte, amit ők akartak, hogy képviseljen). Én annyit tudok mondani, hogy amikor mi elkezdtük használni az „emelkedő” illetve az „emelkedő falu” fogalmait magunkra nézve, egyszerűen egy olyan zászlót akartunk emelni, ami alá összegyűlhettek az emberek és egységre juthattak bene. Soha nem gondoltuk, hogy maga a fogalom annyira fontos lenne.

Dan Kimball

Sokat utazok és sok emberrel beszélgetek, és sokan kérdezik e-mailben is, hogy mi az az emerging church, hiszen érthető módon össze vannak zavarodva. Főleg azért, mert a kritikusok nagyon durva sztereotípiákat festettek le arról, hogy mi az emerging church, és mi nem. Az elnagyolt ábrázolással az a probléma, hogy egy idő után magán az „emerging church-ön” belül különböző irányzatok alakultak ki, amelyek eléggé változatosak. A ma „emerging church-nek” nevezett körökben igen eltérő ember megközelítések vannak a szolgálatelmélet, a teológia, a Szentírás terén. Ezért néhány ember számára az okozott problémát, ha olvasott vagy hallott valamit egy emelkedő egyház vezetőtől, és azt gondolta, hogy az „emelkedő egyházban” mindenki ebben hisz vagy így csinálja a dolgokat. Úgyhogy nem gyakran használom ezt a fogalmat a zavar miatt, és amiatt, hogy annyi mindent jelent már, attól függően, hogy éppen kit kérdezel.

Nem vagyok egyetlen fogalom elkötelezettje sem, és szerintem a legtöbb ember így van ezzel. Mint sokan mások, az evangéliumnak az elkötelezettje vagyok és Jézus parancsának, hogy tegyünk tanítványokká embereket – és nem az ezt összefoglaló fogalomnak. A fogalmak jönnek és mennek. Úgyhogy nekem nem nagyon számít, hogy használjuk-e az „emerging church” fogalmat, vagy sem. Az viszont számít, ami kezdetben bevonzott engem az egész emerging church világába, hogy Jézus a Megváltó, az emberek pedig bűnben vannak és szükségük van a Megváltóra, és arra, hogy megtapasztalják a „teljes életet” Jézus megismerése által, és utána Isten használhassa őket, hogy másoknak segítségül legyenek. Igen, a Királyság itt van a földön, és van egy missziónk itt és most a földön, és az igazság kérdései, amivel foglalkoznunk kell. De a Biblia arról is tanít, hogy ott az örökkévalóság a halálunk után, és az emberek vagy Istennél lesznek, vagy elválasztva tőle. Nem gondolom, hogy erről el szabadna feledkeznünk, vagy félretehetnénk a missziós párbeszédekre. Tisztában vagyok azzal, hogy túl erősen reagáltuk le az evangélium redukcionista szemléletét, ami csak a halál utáni életről beszél. Remélem levontuk a tanulságot, hogy máskor ne tegyük ezt. De azt is remélem, hogy nem fogjuk elfelejteni, hogy az embereknek Megváltóra van szükségük. Az embereknek Pásztorra van szükségük. Jézus őértük is meghalt az evangélium keretén belül. Részemről pedig ez a missziós és evangelizációs sürgetés folytatódni fog, akár emelkedő egyháznak nevezik, akár bármi másnak.

Andrew Jones

Nem, mindig is tág értelemben használták.

A fogalom szűk jelentése miatt azt javasoltuk néhány új mozgalomnak és hálózatnak, gondolják át, tényleg használni akarják-e. Az emerging church elnevezést nagyon tág értelemben használták az elmúlt 40 év során, a missziók és evangelizációk során születő új gyülekezetek jellemzésére.  Akkor lett a probléma, amikor ezt csak néhány hálózatra értették szűkebb körben, vagy akár kizárólagosan egyetlen egyre, az Emergent Village-re. Amikor az egyik kritikus tévesen az állította, hogy az emerging church egy tíz éve tartó amerikai jelenség, ami most már más országokra is kifejti a hatását, akkor azt kezdték érezni sokan világszerte, hogy csak idő kérdése, és az elnevezést dobni kell. Szerencsére voltak, akik írtak róla (mint pl. Phyllis Tickle), hogy más országok jóval előrébb járnak az USA-nál, akár tíz vagy húsz évvel is, de lehet, hogy már túl késő.

Ha a kritikusok szemtől szemben találkoznának néhány kulcsfontosságú EC vezetővel, az változtathatna a dolgokon, és újra használni lehetne ezt az elnevezést. Remélem így is lesz. Nevetséges, hogy egy világszerte használt fogalmat el kell felejtenünk csak azért, mert egy-két országban rosszul sült el.

Milyennek látod az emerging church jövőjét?

Jordon Cooper

Ahogy egyre többen használjuk a Twittert, valószínűleg rövidebb, kb 160 karakteres párbeszéd lesz… Szerintem úgy fog fejlődni, ahogy maguk az emberek is fejlődnek. Ahogy az én foglalkozásom is megváltozott, a lelkipásztori munka helyett a hajléktalanokkal és az analfabétákkal dolgozom. Ahogy Doug Pitt elindult Minnesota állam parlamentje felé, és talán azon is túl, azt gondolom, egyre több reakciót fogunk tapasztalni a hitünk munkálkodására és közösségi szolgálatainkra. A Faithmaps egyik alapító tagjaként azt tudom mondani, hogy nekünk hasznos volt a ti szemléletetek és környezetetek. Remélem, ez folytatódni is fog, ahogy a Királyság szolgálatában újabb és újabb fázisokba lépünk.

Brian McLaren

Azt hiszem, az igazán érdekes idők még csak most jönnek, ahogy a párbeszéd egyre ökumenikusabb és globálisabb formát vesz, és olyan dolgokkal kezd foglalkozni, ami szerintem a világ legégetőbb problémái – a bolygónkkal való törődés, a szegények és gazdagok közötti szakadék, a békítő tárgyalások közvetítői iránti igény az etnikai csoportok, nemzetek, ideológiák és vallások között.

Viszont azt is gondolom, hogy rendkívül nagy fordulatokra van még szükség a párbeszédben. Például, nagyobb mélységben kezdtünk beszélgetni a lelki formálódásról – de koncentrálnunk kell a gyermekek lelki formálódására is (de nagy témakör!) és a fiatalokéra is. Elkezdtünk beszélgetni az igazságosságról, de segítenünk kell olyan mozgalmaknak a létrejöttében, amelyek gyakorlati módon törekednek megvalósítani az igazságosságot. Elkezdtünk beszélgetni az evangelizációról, de beszélgetnünk kell arról is, hogyan szeressük más vallású felebarátainkat is, akik egyszerűen nem akarnak keresztények lenni… és hogy hogyan törekedjünk velük együtt a jó dogokra.

Scot McKnight

Az emerging church párbeszéde több rövidebb és hosszabb utóhatással fog továbbműködni: az evangélium kiterjesztése bibliai arányok szerint, hosszantartó hatás a helyi gyülekezetekre a missziós látás megértésében és alkalmazásában, a posztmodern gondolkodás és gondolkodók véleményeibe való betekintés engedélyezése, radikális elkötelezettség a társadalmi igazságosság mellett, valamint egyfajta egybefonódás az ódivatú, főirányvonalas és liberális teológiával… és hogy őszinte legyek, egy kevés buta eretnekség is.

Tony Jones

Őszintén szólva fogalmam sincs. Remélem, hogy új vezetők csoportja fog előjönni, és oda viszik, ahova akarják, úgy nevezik, ahogy akarják. Én itt vagyok, készen állok segíteni bármilyen formában.

Dan Kimball

Én személy szerint csodálatos dolgokat látok, amiket Isten cselekszik országszerte, az „emerging” típusú gyülekezetekben. Gondolok itt John Burke-re és a Gateway Church-re Austinban. Aztán a Journey Church St. Louis-ban. Vagy az Imago Dei gyülekezet Portlandben. Valamint az Evergreen Community, szintén Portlandben. Ez csak néhány azok közül, ahol jártam, vagy akiknek a vezetőit ismerem. Ezek mind missziós emerging church plántálók, akik nagyon kevés emberrel kezdték a gyülekezeteiket, de missziós szívük és missziós látásuk van. Isten hatalmas dolgokat cselekszik ezekben a gyülekezetekben, új hívők és új tanítványok vannak közöttük. Úgyhogy nagy reménységeim vannak a jövőre nézve, és nagyon bátorítóak ezek a gyülekezetek, ahogy látni lehet az ott folyó dolgokat. Sokat hallom, milyen nehéz manapság missziósnak lenni, én viszont rá tudok mutatni ezekre a gyülekezetekre, akiket Isten hatalmas módon használ, még a nehéz terepen is. Úgyhogy ez reményt jelent nekem a jövőre nézve.

Ami igazán izgatottá tesz a jövőre nézve, az az új hálózat/közösség, ami azokból nő ki, akik az emerging church világában vettek eddig részt. Többször beszélgettem Scot McKnight-tal a teológiáról is, meg az evangelizálás iránti közös szenvedélyünkről. Felfedeztem, hogy Scot is és én is egyformán evangéliumiak vagyunk teológiailag (a szó eredeti értelmében), és szenvedély van bennünk az evangelizálás iránt. Arról is többször beszélgettünk vele, hogy valamilyen hálózatot és közösséget alakítsunk ki azok számára, akik ugyanezt a szenvedélyt táplálják. Az utóbbi években többször találkoztam Erwin McManus-sszel. Kiderült, hogy vele is közös ez az evangelizálási szenvedély. Ugyanakkor ezekkel rettenetesen egyező beszélgetéseim voltak Rick McKinley barátommal is, pontosan ugyanezekről.

Úgyhogy mindezek a párbeszédek arra vezettek minket, hogy rájöjjünk, hogy ugyanazt a sürgetést érezzük a misszióhoz és az evangelizáláshoz való visszatérés kapcsán. Mivel mindannyiunknak közösségre van szüksége ahhoz, hogy növekedhessünk, és más vezetők inspirációt tudnak nyújtani, úgy éreztük, jobb ha nem maradunk egyedül, hanem hivatalosan megalakítunk egy közösséget/hálózatot azoknak, akikben ugyanaz a szenvedély van. Úgyhogy épp most szültük meg az Origins Project-et, ami még nagyon kezdeti stádiumban van. Aki szeretne, feliratkozhat hírleveleinkre ezen az oldalon: http://www.theoriginsproject.org (bocsánat a weboldalért, nagyon gyorsan készült!) 2009 áprilisában indítjuk be a hálózat/közösséget, a Catalyst West Coast eseményen. Ez egy olyan hálózat/közösség lesz, ami más hálózatokkal is együttműködik, mivel nem akarunk mindent újracsinálni. Mivel a teológia nagyon fontos a misszióban, ezért már az indulásnál elhatároztuk, hogy a Lausanne Szövetséget fogjuk használni tantételbeli nyilatkozatként, úgyszólván. Azért kedveljük a Lausanne Szövetséget, mert többfelekezetű és globális szempontból lett megfogalmazva, és a misszió köré íródott. Úgyhogy ez egy vidám kaland azok számára, akik egy húron pendülnek ezzel, és nagyon várom, hogy megláthassam, hogy fog menni ez az egész. Már eddig is hatalmas mértékű visszajelzést kaptunk a feliratkozóktól, pedig még semmit sem tettünk. Úgyhogy várjuk, mivé fejlődik ez, és kérjük, hogy imádkozzatok értünk menet közben.

Andrew Jones

Én álcázást látok a dologban. A párbeszédet újra fel fogják dolgozni a felekezetekben, majd a saját hangjukkal jönnek elő, egyedi vezetőgárdával és hősökkel a saját irányzatukból. És nagyon valószínű, hogy bárhogy is nevezik majd, nem az lesz a neve, hogy „emelkedő”. Már most is nehéz meghatározni, mi az emelkedő és mi nem, mivel nagyon sok minden lett átültetve az emelkedő missziós technikákból a hagyományos egyházak gyakorlatába. Ebből a szempontból arra számítok, hogy az emelkedő egyház mozgalma a karizmatikus mozgalmat fogja követni abban, hogy olyan hatást fog gyakorolni, ami széleskörű és mély is egyben, valamint mindenütt jelen lesz, de mégsem a saját zászlaja alatt fog szerepelni.

Van-e valami megjegyzésed, akár az emerging church mai állapotáról, akár az elmúlt tíz év során tapasztalt fejlődéséről?

Brian McLaren

Csak szeretném megköszönni azt amit tettetek, Stephen és Charlie, ahogy a jószándékú és őszinte dialógust elősegítettétek az elmúlt évek során… és még azt szeretném mondani, hogy remélem, tíz év múlva ismét feltesszük ugyanezeket a kérdéseket! Isten jó, az evangélium jó hír, és bármi negatív történik, Isten mindig munkálkodni fog, hogy legyőzze a gonoszt jóval. Hála Istenek!

Scot McKnight

Az emerging mozgalom egy széleskörű alapon nyugvó, főleg evangéliumi munka az evangélium megvalósítására a 21. században, és bátorító látni azt, hogy megkíséreli úgy megélni az evangéliumot, hogy az a következő generációhoz is szóljon. Hálás vagyok a Brian McLaren-hez hasonló vezetők bátorságáért és kedvességéért.

Andrew Jones

Igazán vidám dolog volt, és hatalmas kiváltságnak tartom, hogy ilyen csodálatos emberekkel lehettem együtt. Sokan adták fel a hagyományos egyházi pozíció biztonságát és fizetését, annak érdekében, hogy felfedezhessük, hogyan tölthetnénk be Isten küldetését ebben a most felemelkedő kultúrában. Micsoda áldozat! Nem a hírnév vagy a nagyszerűség, hanem Isten elhívása és Krisztus szeretete hajtotta őket. Inkább koldusok lettek, ahelyett hogy királyok lettek volna. Isten áldja meg őket, és Isten áldja meg a kezeik munkáját.


[1] Amerikában az „evangéliumi keresztények”, ill. „evangéliumi egyházak” a protestánsok egy konkrét, jelentős rétegét jelentik.

Eredeti cikk: Ten Years Out: A Retrospective on the Emerging Church in North America by Stephen Shields

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.