Uram, Te ezt nem értheted!

Összegzés: Isten megérti a mi problémáinkat.

A jelenet ezt három monológon keresztül mutatja be.

(A jelenetet akár az istentiszteleten is lehet használni.)

Bibliai alap: Ézsaiás 53:5-6

Lehetséges témák a jelenet utáni beszélgetéshez:

1.) Isten megért. Nem számít min mész keresztül, megérti, hogyan érzel.

2.) Ezekben a jelenetekben azért is megérti, hogy miken mennek keresztül, mert mi is ezt tettük/tesszük vele. Csak vasárnap beszélünk vele, és mellőzzük a hét többi napján. Azt mondjuk, hogy Ő az Úr az életünkben, aztán megyünk, és másfajta élvezeteket keresünk. És miattunk feláldozta a fiát a kereszten.

Szereplők: Tinédzser, Feleség, Apa

A felállás:

A jelentet három monológból áll. Mind a három szereplő a színpadon áll. Ha lehetséges, akkor úgy kellene megoldani, hogy a reflektor mindig arra irányítsa a fényt, aki éppen beszél. Ha ez nem megoldható, akkor állhatnak mindhárman háttal, és csak aki beszél, az fordul meg. Mindegyikőjüknek nagyon bele kell élnie magát a szerepbe, ez egy nagyon érzelmes jelenet. A tini szomorú, a feleség összetört, az apa pedig eljut arra pontra, amikor már kiabál Istennel.

A három monológ:

1. Tinédzser:

(elejt pár könyvet, mintha csak most lökte volna ki valaki a színpadra, az első sorok alatt szedegeti a könyveit)

Istenem, miért viselkednek így velem? Miért söpörnek el úgy, mintha nem is ismernének? Miért tesznek úgy, mintha nem is léteznék? Amikor a gyülekezetben vagyunk, akkor beszélgetnek velem. Egy ifjúsági csoportba járunk. Amikor missziózni voltunk, akkor én voltam a legjobb barátjuk, de itt a suliban mellőznek. Istenem, miért hagyod, hogy ez történjen velem? Hát nem érted, hogy mennyire fáj, ha ismernek vasárnap, de mellőznek egész héten? Uram, te ezt nem értheted!

2. Feleség:

(Térdre borulva mondja el a monológját. Az elején még uralkodik az érzésein. Az első pár sorból még nem is sejtjük, hogy mi fog történni. A térdei marad végig.)

Emlékszem, amikor mindketten a lelkész előtt térdeltünk. Azt mondta, szeret engem, hogy mindig szeretni fog, babusgatni, meg fog védeni mindentől, mindig velem lesz. Azt mondta, én vagyok az ő egyetlene. Most azt mondja, nem szeret engem, és nem tudja szeretett-e valaha. Azt mondja, az nem én voltam. (már nagyon szomorú és feldúlt) Istenem, miért engedted, hogy ez megtörténjen? Megígérte, hogy szeretni fog. Miért engedted, hogy megszegje a szavát? Istenem, te nem tudod milyen az, amikor elhagynak. Te nem értheted, milyen az, amikor mindent odaadsz valakinek, és az pedig elutasít. Uram, te ezt nem értheted!

3. Apa:

(Az apa is, mint a feleség, az elején uralkodik magán. Nem derülhet ki, hogy mi történt vele, csak a végén, amikor már kiabál Istennel.)

Sosem fogom elfelejteni az arcát, amikor aznap hazajött. Besétált, és azt mondta „Apa, rátaláltam. Tökéletes.” És elmentem vele, és megmutatta álmai autóját. Szerintem szörnyen nézett ki, de láttam a fiam szemében, hogy másik autónak sosem tudna örülni. Vagy egy évig dolgoztunk a kocsin. Nevettünk, küzdöttünk. De amikor kész lett, nagyon szép volt. Aztán eljött a nagy nap. Odasétált hozzám, és elkérte a kulcsokat. Rámosolyogtam, és odadobtam neki. „Vezess óvatosan!” Mondtam, mikor az ajtó felé indult. Megállt, megfordult, és azt mondta, „Köszi apu, szeretlek.” Sosem voltam ilyen büszke. És néztem, ahogy kitolat a kocsival az útra azzal a vörös csodával. Tényleg csodálatos lett. Még sosem láttam ilyen szép autót. (Itt érzéketlenné válik a hangja.) És tudod, még mindig szépnek találom, azt kivéve azt a nagy lyukat a szélvédőn, amin a feje keresztülment. (Innen erősödik a hangja és kiabál.) Istenem, miért? Miért? Ártatlan volt. Az a részeg volt a hibás. Ő miért maradt életben, és a fiamnak miért kellett meghalnia? Miért az én fiamnak kellett meghalnia, amikor valaki más követett el hibát? Te ezt nem fogod fel. Nem tudod milyen érzés. Nem tudod milyen érzés elveszíteni az egyetlen fiadat. Uram, te ezt nem értheted!

Eredeti jelenet: You Just Don’t Understand

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.