Szeretnék az emberiség egy új felfedezéséről szólni. Néhány évvel ezelőtt a modern technika – elsősorban a műholdas felvételek segítségével – a tudósoknak sikerült felfedezniük az eddig feltérképezetlen Lumpa-szigetet a Csendes-óceáni szigetvilágban.
Jóllehet a sziget létezése régóta ismert volt, mert a bennszülöttek időnként kereskedtek a környező szigetek lakosságával, saját szigetük pontos elhelyezkedésének titkát azonban tabuként őrizték. Most azonban a fejlett technikának köszönhetően a modern navigációs rendszerekkel a sziget könnyen elérhetővé vált.
Azonnal útnak indították tudósok egy csoportját is, hogy felderítsék a szigetet és kapcsolatot teremtsenek a bennszülött lakossággal. A tudóscsoport tagjai között voltak antropológusok, néprajzkutatók és nyelvészek is. Az ő feladatuk volt elsősorban a sziget őslakosságának kultúrájával megismerkedni. Több évnyi türelmes kutatómunka eredményeként sikerült csak a szigetlakók bizalmába kerülniük. Az őslakosok – akik magukat „lumpa-szigeti emberek”-nek vagyis „umpalumpák”-nak nevezik – ugyanis számos olyan kulturális és viselkedési szabályt tartanak fontosnak, amelyek az európai ember számára teljesen szokatlanok, sőt csaknem érthetetlenek.
A tudósok számára ezek a viselkedési szabályok nagy akadályok voltak. Vegyük csak például azt, hogy az umpalumpáknál a nem közeli kapcsolatban lévő emberek közötti beszélgetések csupán egy percre korlátozódnak. Az ennél hosszabb beszélgetések azt jelzik, hogy az ember lusta, és rosszul használja az idejét vagy a szókincsét.
Ilyen körülmények között természetesen magát a nyelvet is nehéz volt megtanulni, amit még nehezített a más nyelvektől eltérő szokatlan nyelvtan is. Az umpalumpák például nem használnak személyes névmásokat – mindig a teljes nevet mondják ki.
A nyelv megismerésének problematikája mellett azonban még ott volt a sokféle gesztus és egyéb viselkedési szokás elsajátításának feladata is. Végül a kitartó munka eredményeként a tudósok ezt a tíz legfontosabb nyelvi és viselkedési szabályt ismerték fel:
1. Az umpalumpák nem használnak személyes névmásokat (én, te, ő, mi, ti, ők) – mindig a teljes nevet mondják ki.
2. Az umpalumpáknál, amikor az emberek találkoznak, az a köszönés, hogy kétszer felugranak, és egyszer tapsolnak utána. Búcsúzáskor megdörzsölik az orrukat.
3. A nevetés udvariatlanságnak tűnik. Az örömüket úgy fejezik ki, hogy a nyelvüket ide-oda mozgatják a szájukban, hogy az az arcukon kívülről is látható legyen.
4. A beszélgetések egy percre korlátozódnak. Az ennél hosszabb beszélgetések azt jelzik, hogy az ember lusta, és rosszul használja az idejét vagy a szókincsét.
5. Az emberek szabályos ütemben csettintgetnek az ujjukkal, ha másik nembelivel beszélgetnek nyilvános helyen.
6. Az umapalumpák szerint a kifinomult ember lépése sohasem nagyobb 25 cm-nél.
7. Amikor valakitől elbúcsúzunk, mindig kívánnunk kell neki valami jót. (Pl. Kívánom, hogy megázzon a krumplifölded!)
8. Amikor egy umpalumpa ül, rendszerint a szék szélén kucorog.
9. Ha az umpalumpák kötetlenül beszélgetnek, akkor szeretnek közel húzódni egymáshoz (az intim zónán belülre). Náluk ez fejezi ki a bizalmat és az elfogadást.
10. A beszédükben, a mondat végén a pont helyett egy jól érthető „ő”-t mondanak. A kérdőjel: „hö”, az óhajtó mondat „óh”-val végződik, felszólításnál pedig „hiá”-t mondanak.
Beszélgessetek néhány percig umpalumpa szabályok szerint. Mindenki próbálja meg begyakorolni a szabályokat. Ha valaki tévesztett, javítsátok ki a hibákat.
Öt-tíz perces beszélgetés után mondjátok el az érzéseiteket és tapasztalataitokat!
Most megkérjük a résztvevőket hogy rendeződjenek két csoportra!
Az egyik csoportba tartoznak az umpalumpák, számukra ez a viselkedés a normális.
A másik csoportba tartoznak a misszionáriusok, akiknek alkalmazkodniuk kell az umpalumpa kultúrához. (Itt már csak emlékezetből!)
A misszionáriusok feladata, hogy barátságot kell kötniük a bennszülöttekkel, hogy megoszthassák velük az evangéliumot. Viszont, ha vétenek a kulturális szabályok ellen, akkor a bennszülötteknek ott kell hagyniuk őket. Akkor másik bennszülöttel kell próbálkozniuk.
ÉRTÉKELÉS
Beszélgetésindító kérdések:
– Hányan éreztétek úgy, hogy sikerült lerakni a barátság, a közösség alapjait?
– A barátkozásra koncentráltatok inkább, vagy a kulturális szabályok betartására?
– Mennyire érzitek reálisnak azt, hogy a kulturális szakadék meggátolja a közösségépítést és az üzenet átadását?
– Az adott kultúrához való alkalmazkodás segíti vagy gátolja az üzenet átadását?
– Mik azok a kulturális szabályok, amikhez nekünk kell alkalmazkodnunk, hogy átadhassuk ebben a 21. századi posztmodern világban Krisztus evangéliumát?
– Mennyire sikerül ezeknek megfelelni? Amiknek igen, miért – amiknek nem, miért?
Nekünk az umpalumpa szabályok ostobaságok. De gondoljunk azokra a nem közénk valókra, akiknek a mi szabályaink ostobaságok!!!
– öltözködési szabályok; köszönések – semmitmondó jókívánságok; viselkedési normák, pl. nevetés, idegenkedés a szleng szóhasználattól; idegen számára ismeretlen szavak használata, „kánaáni nyelv”; „bérelt helyek”; imádkozási testhelyzetek, éneklési testhelyzetek; megváltoztathatatlan liturgiai formák stb.
– Hogyan lehet ezeket elkerülni?
Vélemény, hozzászólás?