Felnőttek tanítója
A munkakör célja
A felnőttek tanítója elősegíti a tanulásnak kedvező légkör megteremtését a gyülekezetben, hogy a felnőttek megtapasztalhassák Isten szeretetét és közelebb kerüljenek, mélyebben elkötelezzék magukat Istennek. Ez a vasárnapi iskola felnőtteknek szóló óráin valósítható meg, kiscsoportokban, közösségi eseményeken, illetve a tanítás sok más formájában. A felnőttoktatás egyedien ötvözi a tanulást és a közösséggyakorlást, hogy betöltse a felnőttek jellegzetes szükségleteit a gyülekezetben. A felnőttoktatási igazgató tervezi meg a hatékony és tartalmas tanulási lehetőségeket, illetve ellenőrzi is a folyamatokat.
Közvetlen vezetője
A főpásztor, a keresztény nevelésért felelő pásztor és⁄vagy a keresztény nevelésért felelő bizottság.
Feladatköre
- Tervezzen, kezdeményezzen és koordináljon különböző keresztény nevelési órákat a felnőttek számára.
- Tanítson a felnőttek óráin bizonyos témakörökben, ha erre igény van.
- Keressen tanítókat a felnőttek óráira.
- Vezessen felnőtt tanulmánycsoportokat, bármilyen felállásban, különböző tantervek, segédanyagok alkalmazásával.
- Vizsgáljon meg minden felnőttoktatási módszert, biztosítson Biblián alapuló tanítást, ami lelkileg táplálja a gyülekezet tagjait, a szellemi érettség bármely szintjén is lennének.
- Biztosítson a látogatóknak kis- és közepes csoportokat (mint a felnőttek vasárnapi iskolájának óráin), amelyek kapcsolódási pontként szolgálnak a gyülekezettel.
- Használja a vasárnapi iskolai órákat arra, hogy közösség alakulhasson ki a tagok között.
- Szervezzen újabb órákat a felnőtteknek.
- Hirdesse meg az órákat, hogy a közösséghez tartozó felnőttek tudjanak úgy az új, mint a már létező tanulási lehetőségekről.
- Rendeljen, készítsen és osszon ki tanterveket, tanulási útmutatókat, videó felvételeket, és bármilyen más forrást vagy segédanyagot, amire egy felnőtoktatással foglalkozó tanítónak, vezetőnek szüksége lehet.
- Foganatosítson és felügyeljen más keresztény felnőttoktatási programokat, mint például tanítványcsoportokat, friss tagok csoportjait stb.
Munkaidő
A feladatok ellátásához szükséges idő a gyülekezet nagyságától függ, illetve a felnőtt szintű órák résztvevőinek várható létszámától (vannak olyan tagok, akik nem fognak bekapcsolódni a felnőttoktatásba). Ez az állás lehet fizetéses vagy önkéntes, részidős vagy teljes munkaidős. Ha részidős, akkor a tevékenységek eloszthatók két vagy több ember között, akiknek más-más erősségeik vannak. Például az egyiknek, a felnőttoktatási munkacsoport igazgatójának, a tanítók bevonására kell koncentrálnia, a másiknak, a felnőttoktatás adminisztrációs igazgatójának, például az időbeosztás logisztikájával, a népszerűsítéssel és a tanterv biztosításával kellene foglalkoznia. Az ehhez szükséges idő a heti néhány órától egészen a teljes munkaidőig terjedhet.
Érvényesség
Ideális esetben a felnőttoktatási igazgató két évig szolgál, amiből az első év egy részében, vagy teljes egészében, a korábbi felnőttoktatási igazgató titkára, illetve gyakornok. A második évben pedig felnőttoktatási igazgatóként szolgál (és mentora egy következő tikárnak, gyakornoknak).
Továbbképzés
- A munkavégzéssel párhuzamosan zajlik a képzés is, hiszen a felnőttoktatási igazgatónak oda kell figyelnie a felnőttek tanulási és közösségi szükségleteire, és ahhoz, hogy ezeket betöltse, újabb tevékenységeket kell elkezdenie.
- Gyülekezeti és országos szintű, képzéseken, szemináriumokon való részvétel a gyülekezeti felnőttoktatás témakörében.
- Könyvek, hang- és videó felvételek, illetve egyéb felnőttoktatásról, tanítványozásról szóló anyagok tanulmányozása.
Képességek, szakképzettség és ajándékok
- Személyes és élő kapcsolatban van Jézussal.
- Mélyen vágyik Isten szavának ismeretére, a mindennapi életre vonatkozó igazságok megértésére, úgy a saját életében, mint mások életében is.
- Elhívást érez a felnőttek iránti szolgálatra.
- Szenvedélyesen vágyik arra, hogy növekedni lássa az embereket a hitben, illetve abban, hogy mélyebbre mennek az Istennel és az egymással való kapcsolatukban.
- Jó kommunikációs és kapcsolatépítési készségek – emberorientált személyiség.
- Szervezői, tanítói és nevelői képességek.
- A vezetés, adminisztráció és bátorítás ajándéka.
A szolgálat előnyei
Önmaga is növekedést tapasztal, miközben mások növekedésében segédkezik, abban, hogy mélyebben megértsék, illetve felvállalják keresztény hitüket és megtapasztalásaikat.
Vélemény, hozzászólás?