Clark nézetei a kommunikációs elméletről és az ifjúsági munkáról.
„Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg.” 1
Pál apostolnak a korintusiakhoz küldött írásai ennél nem is lehetnének világosabbak. Pál megértette, hogy mi a szerepe abban a küldetésben, hogy megváltoztassa az emberek életét.
Miután betöltötte az Úr csodálata, és félelemmel vegyes tisztelete, Pál minden félelem nélkül próbál meggyőzni másokat.
Ifjúsági munkásként, nekünk is elhívatásunk van arra, hogy megváltoztassuk mások életét. Pontosan ez lehet az elsődleges oka annak, hogy miért is léptünk be ebbe a szolgálatba: az erős vágy, hogy a Szent Lélekkel együtt Istentől ihletett változásokat vigyünk végbe a diákok életében. Pálhoz hasonlóan minket is az a vágy motivál, hogy megismertessük másokkal az „Istenfélelmet”. Hányan tekintenek közülünk a meggyőzésre úgy, mint az elsődleges eszközére annak, hogy az Úr csodálatos és félelemmel vegyes tiszteletének világába kalauzoljunk másokat.
Úgy tekintünk-e a meggyőzésre, mint egy fegyverre, amivel befolyásolni tudjuk a fiatalok gondolkodását, vagy úgy, mint egy talajművelő eszközre, amellyel előkészítjük a jó talajt az Örömhír igazságainak fogadására?
Röviden: pozitívan, vagy negatívan tekintünk-e a meggyőzésre?
A görög szót, amit Pál használ a meggyőzésre általánosságban úgy definiálhatnánk, hogy ”meggyőzni valakit arról, hogy higgyen valamiben, és eszerint cselekedjen”.2 Amikor Pál a meggyőzésről ír, azt úgy érti, hogy bebizonyít, megnyer, a maga oldalára állít, segít másoknak bízni, sőt engedelmeskedni. Pál szolgálatában bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen az, ha hatékonyan használják a meggyőzés eszközét: a korintusi gyülekezetben az emberek elindulnak Jézus felé, és egyre inkább hasonlatossá válnak Hozzá. Ezek a hatékony kommunikáció pozitív eredményei.
Azonban ugyanennek a szónak van némi negatív felhangja is, és fenn áll a lehetősége, hogy nagyon negatív változásokat váltson ki az emberekben. Más helyeken a Szentírásban félrevezetést, csábítást, kecsegtetést, rábeszélést jelent. Úgy tűnik nagyon keskeny a határvonal a meggyőzés és a manipulálás között. Egy barátom, (aki ma már nem jár templomba, és aki foglalkozására nézve orvosi műszerekkel kereskedik) szeret azzal cukkolni engem, hogy jobb kereskedő vagyok, mint ő. Ilyeneket szokott nekem mondani: „Márk, te biztosan jobb kereskedő vagy, mint én, ha még mindig el tudod adni Jézust az embereknek.” Ezzel azt a tényt fogalmazza meg, hogy a legjobb szándékunk ellenére is a meggyőzés könnyen manipulációvá válhat, vagy akként fogadhatják.
„Mélyre ható szolgálat egy sekélyes világban”3 c. könyvük egyik fejezetében, a szerzők, Dr. Chap Clark és Dr. Kara Powel a Fuller Youth Institute4-ról azt tárják fel, hogyan lehet alkalmazni a kommunikációs elméleteket a tinédzserek között végzett szolgálat hatékonyságának javításában.
Olyan kérdésekre válaszolnak, mint pl.:
- Hogyan használjuk a kommunikációt a pozitív változások elősegítésére a fiatalok életében?
- Hogyan kerülhetjük el, hogy ne manipuláljuk őket? és,
- Mit tanulhatunk a társadalomtudományokból, hogy az Evangélium jobb közvetítőivé válhassunk?
Az alábbi kérdések és válaszok kivonatát képezik a „Mélyre ható szolgálat egy sekélyes világban”3 c. könyv fent említett fejezetének, valamint, Chap más előadásainak, amelyek segítenek megérteni a kommunikáció szerepét az ifjúsági szolgálatban, és azt hogyan élhetjük meg még hitelesebben ezt az elhívást, mint az Evangélium hirdetői.
Mi a „társadalmi helyzet-megítélés elmélet”, és mit tanulhatunk belőle?
A társadalmi helyzet-megítélést Muzafer Sheriff és munkatársai5 tanulmányozták először. Az elmélet kimondja, hogy minél jobban telítődik valaki egy alapelvvel, annál jobban védett más nézetekkel szemben. Mindenki rendelkezik már egy meglehetősen összetett meggyőződés-rendszerrel, valamiféle hozzáállással és egy bonyolult értékrendszerrel, amikor belemegy egy párbeszédbe, csatlakozik egy kiscsoporthoz, egy osztályhoz, vagy egy programhoz. (Ez egyaránt igaz a felnőttekre és a tinédzserekre) A meggyőződésünk az, amiről azt hisszük, hogy igaz, a hozzáállás az, ahogyan hajlamosak vagyunk egy bizonyos helyzetre reagálni, az értékek pedig azok a dolgok, amelyeket fontosnak tartunk. Minél erősebben, és mélyebben kötődik valaki a meggyőződéseihez, a hozzáállásához és az értékeihez, annál nehezebben lehet ezeket lerombolni, vagy megkérdőjelezni. A Szociális helyzet-megítélés elmélet használatával az a célunk, hogy meg tudjuk határozni a várható kilátásait annak az embernek, akit meg akarunk szólítani, annak érdekében, hogy célzott megjegyzéseink a leghatékonyabbak legyenek a változásra való elhívásban.
Mi a következő lépés?
Minden alkalommal, amikor egy gondolattal találkozunk, amely megpróbál meggyőzni bennünket, döntenünk kell, vagy döntések egész sorozatát kell meghoznunk. Először is el kell döntenünk, hogy közel engedjük-e magunkhoz a gondolatot, vagy azt az embert, aki azt közvetíti (az ifjúsági misszióban közvetlen közelről tapasztaljuk!) Aztán el kell döntenünk, hogy saját véleményünkből, érzéseinkből mennyit engedünk „megkísérteni” az új gondolatok által. Végül pedig arról kell döntenünk, hogy jól körül bástyázott elképzeléseink közül melyeket vagyunk hajlandóak ütköztetni, és hajlandóak vagyunk-e megváltoztatni véleményünket az felénk közvetített üzeneteknek megfelelően.A mi feladatunk, akik szeretnénk meggyőzni őket, hogy segítsük nekik eljutni az „igen” megfontolásáig a döntés mindhárom pontján.
1. Első döntés: „Adjak nekik egy lehetőséget?” IGEN / NEM
2. Második döntés: Mennyi időt és energiát (gondolatot) vagyok hajlandó erre áldozni? SEMMIT / VALAMENNYIT
3. Harmadik döntés: Hagyom, hogy ez az üzenet megváltoztassa a jövőmet? NEM / IGEN
Figyelembe véve ezeket a választási lehetőségeket, és az, hogy hogyan hallgatnak minket a diákok, mi a legjobb módja annak, hogy kapcsolatba kerüljünk velük?
Tegyük fel, pl., hogy szeretnéd megszólítani Juant, egy másodéves főiskolai hallgatót, akivel jó a kapcsolatod, de már értésedre adta, hogy neki „meg van a saját véleménye”. Minél inkább része a személyiségének egy bizonyos téma, annál inkább meg tesz mindent, hogy elkerülje a lehetőségét, hogy valaki rávegye arra, hogy másképp gondolkodjon. De Kerry, aki általában nem foglalkozik olyan szenvedélyesen a legtöbb kérdéssel, (társadalomtudományos megfogalmazással élve, nem annyira része az egójának) közönyösen fogja fogadni a próbálkozásokat, hogy meggyőzzék valamiről, hacsak valami miatt nem készteti arra, hogy figyeljen. Ha, akár Juan, akár Kerry rájön, hogy a kérdés valamilyen formában érinti őt, akkor Kerry az apátiából az elkötelezettség felé fog elmozdulni, Juan pedig legalább meghallgatja az üzenetet.
Milyen más tényezők hatnak még a fentieken kívül arra a döntésre, hogy meghallgassuk az üzenetet, vagy sem?
A társadalmi helyzet-megítélés elmélet logikáját az asszimiláció ellenes hatás írja le a legérthetőbben. Ha valaki személyiségében nagy szerepe van az adott kérdésnek (pl. Juan, aki kezdetben teljesen a saját védősáncai mögé vonult) és úgy érzi, hogy túl messze van az álláspontunk az övétől, ahonnan közelítünk hozzá, akkor veszélyeztetve érzi majd a saját pozícióját. Ez, több mint valószínű, még távolabb fogja sodorni a kívánatos változástól, mint ahonnan indultunk (ezt nevezzük asszimiláció ellenes hatásnak)6 De ha Juan úgy érzi, hogy az üzenet és a megközelítés is tiszteletben tartja őt, és csak egy kis elmozdulást várunk tőle a mi álláspontunk felé, több mint valószínű, hogy közeledni fog az álláspontunkhoz (ez az asszimilációs hatás).7 A kulcs Juan kezdeti hozzáállása, és az, hogy mennyire nyitott arra, hogy megváltoztassa a véleményét. Az ifjúsági szolgálatban a legtöbb diák ellenáll, és nem hallgat meg minket, vagy azért mert, egyáltalán nem érdekli a téma, vagy azért, mert azt gondolják, hogy amit mondani akarunk az ellentétes azzal, amiről ők meg vannak győződve.
A legjobban a 7 fokozatú skála mutatja meg ezt, ami a kezdeti hozzáállást ábrázolja.
Amikor pl. olyan bibliai igéket tanítunk, mint az 1Thesszalonika 4:3-8 (a megszentelődésről) vagy a Filippi 4:8 (hogyan vizsgáljuk meg, mi van gondolkodásunk középpontjában) akkor valamilyen bibliai igazságról akarjuk meggyőzni a fiatalokat. Ha legtöbb környezetünkben lévő fiatal a 2-4 pontok között van a fenti skálán, a társadalmi meghatározás elve szerint a meggyőzésnek nem az a legjobb módja, hogy megpróbáljuk a 7. szintre eljuttatni, hanem hogy gondolkodjanak, beszéljenek arról, hogy egyetlen szinttel előrébb jussanak, és imádkozzunk ezért. Ha a reakciójuk az volt, hogy közelebb jutottak az általunk vázolt jövőképhez, akkor a következő üzenet (megjegyzés) feléjük legyen az, hogy mozduljanak egy kicsit tovább (pl. a következő csoport összejövetelre, ahol tovább lehet beszélni ezekről a tanításokról, stb.). Más szavakkal, még akkor is vigyáznunk kell arra, hogy tekintettel legyünk valakire, miközben próbáljuk meggyőzni (1Péter 3:15) Nem szabad tovább erőltetni annál, mint ameddig könnyen el tudnak menni. A szándékunk sokkal inkább az, hogy egy őszinte párbeszéd felé irányítsuk a szentlélekkel a Szentírás révén. Természetesen Isten a szent lelke által megteheti, és néha meg is teszi, hogy valakit az első szintről rögtön a 7-re juttat el nagyon gyorsan, de az emberek általában adott módon viselkednek, és nem ez a célja és nem ezt a módszert alkalmazzuk minden megszólításunknál.
Hogyan kezeljük azt a tényt, hogy az asszimiláció ellenes hatás időről-időre előfordul ifjúsági szolgálatunkban?
Ha próbáljuk felbecsülni, és tiszteletben tartjuk a fiatalok alap hozzáállását és személyiségét, akkor sokkal jobbak az esélyeink arra, hogy hajlandóak lesznek közel engedni magukhoz az általunk közvetített üzenetet. Biztosnak kell lennünk abban, hogy beszédünk és tanításunk eléggé impozáns és érdekes ahhoz, hogy megérje nekik legalább egy esélyt adni nekünk. Másodszor arra is figyelnünk kel, hogy az üzenet nem áll túl messze az alapfelfogásuktól, ami megijesztené őket (de annyira közel sem áll ahhoz, hogy csak könnyelműen egyetértsenek velünk) miközben igyekszünk az általunk közvetített üzenet végcéljához egy kicsit közelebb vinni őket.
Ha mint ifjúsági munkásoknak az a feladatunk, hogy segítsünk a fiatalok meggyőzésében, akkor hogyan kerülhetjük el a manipulációt ebben a folyamatban? Mi a tényleges különbség a meggyőzés és a manipuláció között?
A meggyőzés és a manipuláció között az egyetlen különbség a meggyőző személy szándéka és etikussága. A meggyőzés célja az, hogy kimozdítsunk valakit a jelenlegi gondolkodásmódjából, és egy másfajta gondolkodásmód felé irányítsuk. A manipuláció ugyanez, csak valamilyen trükkel próbál rávenni valakit arra, hogy megtegye ezt. Tehát a kérdés a következő: azt akarjuk-e, hogy valaki saját elhatározásából változtassa meg a véleményét, vagy valamilyen trükkel rá akarjuk venni, hogy értsen egyet velünk? A meggyőzés etikus és természetesen lehet szeretetteljes is. A manipuláció egyik sem.
Feltételezve, hogy szándékaink és indítékaink tiszták, mi a meggyőzés leghatékonyabb módja?
A meggyőzés leghatékonyabb módja a váratlan kinyilatkoztatás. Egyes kutatások szerint ennek akár 80%-os esélye is lehet a sikerre. A váratlan kinyilatkoztatás egyszerűen felfed olyan információkat, ami meglepő, vagy eltér attól, amit a hallgató az üzenettel kapcsolatban vár.
Mi teszi a váratlan kinyilatkoztatást ilyen hatékonnyá?
Minden alkalommal, ha megszólítunk valakit, az illető azonnal el kezdi magában felsorakoztatni az ellenérveket a hallott üzenettel szemben. A váratlan kinyilatkoztatás megtöri ezt a belső párbeszédet, és időlegesen törölheti a gondolatban összeszedett ellenérveket. Ez az oka annak, hogy a bizonyságtétel nagyon meggyőző módja lehet a kommunikációnak, mivel a valódi életből hoz példákat a harcokról, a bukásokról és kétségekről, és váratlan betekintést enged olyan dolgokba, amit ránézésre, vagy felszínes ismeretség alapján nem lehet megállapítani senkiről. Az új információ megváltoztathatja a beszélgetés várható irányát, és arra késztetheti a megszólított személyt, hogy gondolja át alap meggyőződéseit, viselkedését és értékeit.
A váratlan kinyilatkoztatás egy másik példája, ha őszintén beszélünk az egyház tévedéseiről olyan valakinek, aki szkeptikus a keresztyénséggel kapcsolatban. Ha a „hívő” azt mondja: „Igen, egyet értek. Az egyház már annyiféleképpen tévedett, hogy többször is elsiklott a Jézusi üzenet lényege felett”. Váratlan ajándékot kapott, aki ezt hallja, mert ellentétes azzal, amit a beszélgetéssel kapcsolatban várt. A szkeptikusunk fülei most megnyíltak, hogy meghallják, mi lehet az igazi üzenet Jézussal kapcsolatban, és mindennek ellenére hogyan lehet az egyház a megbékélés közössége.
Mik azok a legáltalánosabb hibák, amelyek az ellenállást növelik másokban?
Akkor tanúsítunk ellenállást, ha úgy véljük, hogy valaki támad minket, vagy meg akar változtatni. Ha kialakul az ellenállás, akkor egy játszma jön létre a „megtámadott” és az információkat felsorakoztató ember között. Számos olyan viselkedésforma van, ami növeli az ellenállást másokban. Íme néhány:
1. Felsőbbrendűség: Ha felsőbbrendűen kezdünk el viselkedni, akkor azt sugalljuk, hogy „Én már előrébb járok ebben a dologban, mint te, vagyis jobb vagyok nálad.” A felsőbbrendűséggel kapcsolatban az a nehéz, hogy a fogadó fél megítélésétől függ, hogy mit tart felsőbbrendű viselkedésnek. Vagyis nem vagyunk teljes mértékben felelősek azért, hogy hogyan fogadják a megnyilvánulásainkat. Azonban, értékelhetjük a szavainkat, magatartásunkat, és korlátokat szabhatunk a felsőbbrendű megnyilvánulásoknak.
2. Meggyőződés: Ha magatartásunkkal azt közvetítjük, hogy: „Annyira biztos vagyok a magam igazában, hogy aki nem úgy tekint a dolgokra, mint én, nyilvánvalóan téved.” Még ha valaki egyet is ért velünk, az ilyen viselkedés védekező pozícióba fogja kényszeríteni, és kisebb lesz a valószínűsége, hogy meghallja az üzenetet.
3. Irányítás: Ha olyan módon irányítod a párbeszédet, hogy azzal azt kommunikálod a partnered felé „Én vagyok a felelős, te semmivel sem tudsz ehhez hozzájárulni,” akkor a másik fél úgy fogja érezni, hogy beskatulyáztad, és a párbeszéd túlságosan egyoldalú.
4. Stratégia: Ha beszélgető partnerünk bármiféle stratégiát szimatol, abban a pillanatban védekező pozícióba vonul – különösen a középiskolások. A stratégia manipulatívnak tűnik, és sokszor az is. Ez az oka annak, hogy sok bocsánatkérés jellegű eszköz, az evangélium hirdetésében (amit a fiataloknak tanítunk) vagy inkább rajtuk alkalmazunk, hatástalan. Abban a pillanatban felhúzzák a „Stratégia” zászlókat, és az ellenérvek csak úgy röpködnek. Vigyáznunk, kell, hogy a váratlan kinyilatkoztatás eszközét se használjuk manipulálásra. Hangsúlyozom, nagyon keskeny a határvonal az indítékaink között.
Hogyan válhatunk a meggyőzés szelíd eszközeivé?
Mindazzal, amit a kinyilatkoztatásokról, ellenkezésről és manipulációról itt elmondtunk, meglehetősen elveszettnek érezhetik most magukat, akiknek a kapcsolatteremtés a küldetésük.
Azonban, annak ellenére, amit az elmondottak után gondolhatnak, ez nem jelenti azt, hogy hímes tojásként kell a fiatalokkal bánnunk, amikor megszólítjuk őket. A legjobb tipp, hogy legyünk hitelesek és átláthatóak, amikor Isten Országának evangéliumát hirdetjük, ami Jézus Krisztus személyében tárult fel nekünk. Jézus vállalja a felelősséget a saját szavaiért, és nekünk nem kell bocsánatot kérnünk helyette, vagy cukorbevonatot készíteni a nehéz tanításaihoz. Ugyanakkor felelősek vagyunk azért, hogy bölcsen és szeretetteljesen használjuk az Isten kijelentéseit, sohase kezeljük fegyverként, vagy az elnyomás eszközeként.
Az 1Péter3:15 legyen ebben a vezérfonalunk:
„Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek a szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden, és tisztelettudóan jó lelkiismerettel tegyétek…”
Elhívásunkban mások megszólítására, tiszteljük másokban az Istenről alkotott elképzelést amennyire csak lehet, beszédstílusunkkal is, ahogy az igazságról beszélünk. Ennek az lesz az eredménye, hogy a mi „reménységünk oka” eredeti és alázatos üzenetként jut el az emberekhez. Bár az evangélium igazsága gyakran támadó és lebilincselő, ez a támadás sohasem származhat abból, hogy manipuláció nélkül képtelenek vagyunk a meggyőzésre.
Gondold át:
Van-e valódi különbség a meggyőzés és a manipuláció között, vagy csak felcserélünk fogalmakat? Ha úgy véled, hogy van különbség, akkor hogyan írnád le azt a saját szavaiddal?
Ha visszagondolsz saját gyakorlatodra a fiatalok megszólításában, hogy új üzeneteket juttass el hozzájuk, mennyire hasonlítanak a te módszereid arra, amit itt a meggyőzés elméletről olvastál?
Ha megnézed a 7 lépésből álló magatartás/hozzáállás skálát, akkor te melyik módszerre vagy hajlamosabb; az apró lépések, vagy más szóval a „következő lépésig” gyakorlatát követed a fiatalok tanításában, vagy inkább a keményebb, az 1-ről a 7-re vonalat? Milyen hatással bír az első, és milyennel a második?
Van-e olyan gyakorlati módszer ebben a cikkben, amit újdonságként alkalmaznál a fiatalokkal ezen a héten, akár egy előadás anyagában, akár egy beszélgetésben? Melyik tanítási gyakorlat tehetné még hitelesebbé, még hatékonyabbá a te munkádat a fiatalok meggyőzésében?
JEGYZETEK:
1. 2. Korinthus 5:11, NRSV
2. Az eredeti görög szó a peitho. Meghatározás J.P.LOuw és E.A. Nida, Görög- Angol Lexikon – Új Testamentum: Jelentéstan, (New York: United Bible Societies, 1996)
3. Chap Calrk és Kara Powel: Mélyre ható szolgálat egy sekélyes világban:”Nem-annyira-titkos” információk a szolgálati gyakorlatodról (Grand Rapids: Zondervan, 2006)
4. Chap Clark, PhD, a Fuller Teológiai Intézet Ifjúság – Család – Kultúra professzora, és Kara Powell, PhD, a Fuller Ifjúsági Intézet ügyvezetője, az Ifjúság – Család – Kultúra tanszék adjunktusa a Fulleren.
5. C. Sherif, M. Sherif és R. Nebergall, Magatartás és magatartásváltozások: A társadalmi megítélés alapú megközelítés (Philadelphia: SAunders, 1965)
6. Ralph Rosnow, „Hatékonysági intervallum,” tapasztalatok a meggyőzésről (Ed Leon Festinger, et al, New York: Academic Press, 1967) 399-408.
7. Richard M Perloff, A meggyőzés dinamikája (New Yersey: Lawrence Erbaum Associates, 1993)
8. Sarah Trenholm, A meggyőzés és társadalmi hatásai (New Yersey: Prentice Hall, 1982
©2009 Fuller Youth Institue
Eredeti cikk: The Art and Science of Persuading Teenagers
Vélemény, hozzászólás?