Test, tánc és dicsőítés

Az autentikus dicsőítés az egész személyiségünket igényli. Jézus arra szólít fel minket, szeressük Istent teljes szívünkből, lelkünkből elménkkel és erőnkkel (Márk 12:30, Lukács 10:26). Az erőnk a testünkben van. Pál arra ösztönöz bennünket, hogy „élő áldozatként” szánjuk oda a testünket (Róma 12:1). Gyakran „elszellemiesítjük” a testet ebben az igeversben, mintha csak annyit jelentene, hogy az „életünket”, vagy „magunkat” szánjuk oda. Egyébként is, hogyan lehetne egyáltalán életünk vagy lehetnénk önmagunk, ha nem lennénk testben, a szó valóságosan fizikai, kézzel tapintható értelmében? Ugyanis, ahogy gyakran el is hangzik, nem csupán testünk van, hanem mi magunk vagyunk a testünk. Embernek lenni azt is jelenti, hogy a testünkben élünk. De milyen gyakran szoktuk tudatosan bevonni a testünket a dicsőítésbe?

A testünk használatától való félelem nem a hitünk gyümölcse. Némelyek azt mondják, Pál rossz színben tüntette fel a „hústestet” az írásaiban. Pedig ha közelebbről megnézzük, egyértelművé válik, hogy amikor Pál negatív módon írt a testről, az nem a fizikális testünkre utal, hanem az egész személyiségünk elbukott állapotára (pl. Galata 5:19-21, 24; Róma 13:14)1. Ugyanezzel a jelképes beszéddel utal a lélekre is, ami nem valami különleges szellemi aspektusa az emberi lénynek, hanem az egész személyiségünket jelenti megváltott állapotában2. A test és a lélek közötti jól ismert ellentétet a görög kultúrából hozta be néhány korai egyházvezető, köztük Hippói Szent Ágoston3. Nem fogjuk igazán megérteni a testtel kapcsolatos kulturális szintű kényelmetlenséget, míg rá nem világítunk arra, hogy hogyan szemléli a kultúránk a szexualitást. Bár a szexualitás komplex témáját nem fogjuk most végigtárgyalni, sem azt, hogy a kereszténység mit gondol arról, hogy mi illendő vagy mi nem, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezek a kérdések hogyan befolyásolják a testi dolgokhoz (nem a bűnösökhöz!) való hozzáállásunkat. Bár az utóbbi évtizedekben nagy lépéseket tettünk az emberi lény teljességének az elfogadása irányába, a tradicionális kereszténység számára még mindig kellemetlen a test szerepével foglalkozni, különösen a nyilvános dicsőítés kapcsán.

Ezek a kényelmetlenségek a fő okai annak, hogy miért vetjük el a táncot vagy más szimbolikus mozdulatokat a dicsőítésben.4 Ezek a „tevékenységek” ugyanis felhívják a figyelmünket a testünkre. A figyelmünk persze a dicsőítés közben nem szexuális jellegű, azonban sajnos a kultúránk nem sok lehetőséget ad arra, hogy megszokhassuk egymást „fizikai lényként” is, anélkül, hogy közben a szexualitásra asszociálnánk. Pontosan a világ hatása miatt gondolja a legtöbb keresztény, hogy a test úgy rossz és bűnös, ahogy van, és ezért inkább elvetnek mindent, ami a saját testiségünkkel lenne kapcsolatos, legalábbis a nyilvános istentiszteleten.5 Pedig a test nem rossz! Az Ó és az Új Testamentum egyaránt megerősíti, hogy a testünk jó, amíg az, ahogyan azt használjuk, Isten szándékával megegyezik (1Mózes 1:27, 31; 1Timóteus 4:4, 5).

Mielőtt arról beszélnénk, hogyan segíthetünk a gyülekezeteknek, hogy a testet is bevonják a dicsőítésbe, először nézzük meg a dicsőítéssel kapcsolatos tánc és mozgás bibliai hátterét.

A héber nyelvű Szentírás rengeteget hivatkozik a táncra, mint a dicsőítés művészetére. Az ismertebb igék között található Miriám tánca a kivonuláskor (2Mózes 15:20-21), Dávid tánca a szövetség ládája előtt (2Sámuel 6), a silói ünnepen táncoló lányok (Bírák 21:21-23), valamint a Zsoltárok könyvének számos utalása (mint például Zsoltárok 30:12 /az angol fordítás szerint/, 149:3; 150:4).

A tánc az élet kevésbé vallásos területére is jellemző volt. Különböző ünnepeken teljesen elfogadott volt. Ha azt mondjuk, hogy ezek „világi” táncok, azzal tagadnánk a zsidó és más ősi kultúrák központi szerepét. Ezek az emberek nem választották kétfelé a tetteiket vallásos és világi kategóriákra – ez az egész kategorizálás leginkább a 20. századi szekuralizáció egyáltalán nem biblikus végterméke. Nekik az egész életük vallásos volt.6

Miriám tánca nem valamilyen szervezett dicsőítés formájában történt. Miután az izraeliták biztonságosan átjutottak a Vörös tengeren, a fáraó serege és szekerei pedig elsüllyedtek, Miriám éneklésbe és táncba vezette a nőket, hogy az Urat ünnepeljék és dicsérjék a szabadulásukért. Az ő tánca demonstrálja a dicsőítésben szereplő tánc egyik fontos aspektusát: mint ahogy más dicsőítő cselekedetekkel, ezzel is Istennek válaszolunk. Nem azért táncolt, hogy így szabaduljon meg valamilyen bűntől vagy kötelékből, hanem ezzel tett bizonyságot arról, amit Isten tett.7

Dávid tánca a frigyláda előtt már több kérdést is felvet. Először is, nehéz megállapítani, hogy egyedül táncolt-e Dávid, vagy csoportban. Akárhogy is, a táncával azt ünnepelte, hogy a frigyláda visszatért Isten sátorába. Némelyek azt is állítják, hogy ez a tánc összefügghet a koronázási szertartásokkal.8 Mikál megundorodása, valamint Dávid „felfosztózása” szintén különböző félreértéseket szülhet. Sokak szerint itt olyan szökkenésekről és forgásokról van szó, amelyek miatt Dávid tánca során illetlenül fellebbenhetett a ruhája. Egyáltalán nem kell ezt gondolnunk. Az igeszakasz szerint Dávid „teljes erejéből” táncolt. Egész lényét beleadta ebbe a dicsőítésbe, ezáltal sokkal elvontabb formában „tárta fel” magát, és ez sebezhetővé tette őt a nép szemében.9 A sebezhetőség ijesztő némelyeknek. Mindig okot ad arra, hogy elutasítsák a dicsőítés különböző kifejezési formáit.

Noha sokat tanulhatunk a zsidó kultúrából a tánc használatáról szóló konkrét történetekből, a tánc fontosságáról szóló ismereteink egy része mégis a bibliai szöveg pontosabb vizsgálatából fakad. Például a Zsoltárok szóhasználata azt jelzi, hogy a tánc közösségi megnyilvánulás volt. Úgy utal a táncra, hogy „ők”, tehát többes számban.10 Gruber megjegyzi, hogy igen sok etimológiai kapcsolat van a héber szavak és a tánc típusai között,11 ami arra utal, hogy a tánc a kultúra szerves része volt. Több szerző is kiemeli a hagag és a tánc közötti kapcsolatot. A hagag általános fordítása „ünnep” vagy „ünneplés”, viszont Gruber azt is bemutatja, hogy ezt a szógyökeret úgy is lehet fordítani, hogy „körtánc”.12 Ez a gyökér a kultikus ünnepek neveinek széles skálájában megjelenik (mint például a Kovásztalan kenyerek ünnepe, vagy a Pünkösd ünnepe), azt sugallva, hogy tánccal is ünnepelhették ezeket. A Gruber által azonosított szavak között található még a „bekerít”, „szökken”, „ugrik”, „pörög, perdül”, és „sasszézik”.13

Egyes kutatók olyan igeszakaszokat találtak, amelyekben lehetséges, hogy valaminek az eljátszásáról, előadásáról van szó. Az Énekek Énekét egy esküvői ünnepségsorozatnak tartják.14 Deitering megjegyzi, hogy a peszach, vagyis a pászka egy tavaszi ünnepség volt a kivonulás előtt, amikor az újszülött bárányok születését ünnepelték a tavaszi napéjegyenlőség idején. Az ünnep során a pásztorok bicegő lépésekkel táncoltak, az újszülött bárányt utánozva. Később ezek az ünnepi vidámságok beépültek a kovásztalan kenyerek ünnepébe, és a tánclépések az „újszülött” zsidó rabszolgát szimbolizálták. Taussig is dominánsnak látja a táncot a héber Szentírás szinte minden fejezetében.16 Az Írás szövege nem is annyira történelmet vagy teológiát mutat be, mint inkább folyamatos cselekményeket és eseményeket. Taussig számára a Biblia „sokkal inkább esemény, mint elmélet, sokkal inkább istentisztelet, mint filozófia, sokkal inkább tánc, mint disszertáció”.17 Azokat az igeszakaszokat, amelyek prédikálunk és tanítunk, eredetileg el kellett játszani, vagy legalábbis arra voltak szánva, hogy eljátsszák.

Az Új Testamentum szerzői kevésbé fogalmaznak konkrétan a táncról. Az Ó Testamentumtól eltérően, nem tartalmaz határozott felszólítást a táncra, mint dicsőítésformára. Viszont arról sem szól, hogy ne táncolhatnának többé az emberek – nincs kárhoztatva a tánc!18 Ez hasonlít az éneklésre és hangszerek használatára vonatkozó utalásokhoz.  Vannak igehelyek, amelyek azt jelzik, hogy a hívők továbbra is a zsidó hitből örökölt dicsőítő formákat gyakorolták (Kolossé: 3:16, Efézus 5:19-20; Apostolok Cselekedetei 15:13-16).

A tékozló fiú történetének vége felé ünnepséget rendeznek, ahol táncolnak is (Lukács 15:25). Noha nem kifejezetten dicsőítésről szól az a szituáció, a példázat az Istennel és egymással való kapcsolatunkra is utal, és helyet ad az ünneplésnek is, amelyet a tánc jellemez.

Míg az Új Testamentum nem foglalkozik annyit a tánccal, mint az Ó Testamentum, annál többet beszél a test jelentőségéről a dicsőítésben. A legnagyobb bizonyíték maga a Megtestesülés. Jézus „test” volt. Az ige testté lett. Jézus szavai és tettei elválaszthatatlanok egymástól. Jézus nem csak a lelkünkért halt meg, hanem az egész személyiségünkért.19

Az Új Testamentumban abban a megtiszteltetésben részesül a test, hogy a Szentlélek templomává és otthonává válik. Pál azt mondja az 1Korinthus 6:19-10-ban, hogy a testünkkel is dicsőítenünk kell Istent, mivel a Szentlélek bennünk lakozik. A 2Korinthus 6:16-ban pedig arra emlékezteti az embereket, hogy legyenek tiszták és elkülönültek a hitetlenektől és a bálványoktól, mivel ők Isten temploma.

Röviden megnéztük a bibliai és teológiai bizonyítékokat a test dicsőítésbe való bevonásáról. Vannak viszont más, ugyanilyen fontos okok is, amelyek inkább a fiziológián és a pszichológián alapulnak. A Megtestesülés miatt ezek az okok is érvényesek. Ha elfogadjuk, hogy Jézus teljesen ember volt, ahogyan teljesen Isten is, akkor ebből az következik, hogy az egész emberi mivoltunk megváltható és bevonható a dicsőítésbe.

A test megismerést hordoz magában. Saját testünk és mások teste által tanulunk és emlékezünk a tanultakra. A pózok és a testtartások ugyanúgy üzenni tudnak, mint a szavak, sőt néha még jobban is. Ha azt mondom, hogy nagyra becsüllek, de mindig elfordulok tőled ha rám nézel, el fogd hinni a szavaimat? Szerintem nem. Ha valaki sír, és megérintik a vállát, az a megértés olyan szintjét közvetíti, amilyet a szavak nem tudnak.

Emellett létezik olyan is, amit úgy neveznek, hogy „motorikus memória”. Először egy színjátszó órán találkoztam ezzel a fogalommal. Arra figyelmeztettek minket, hogy ne mindig ugyanabban e testhelyzetben tanuljuk a szövegünket, vagy ne ugyanolyan tevékenység közben. Ha mégis így teszünk, abban a pillanatban el fogjuk felejteni, ahogy megváltozik a tevékenység. Ez hasonlít ahhoz, amikor felkelünk a székről, hogy megtegyünk valamit, de hirtelen elfelejtjük, hogy mit akartunk. Ilyenkor ha visszaülünk, gyakran eszünkbe jut. A testünk tudást hordoz. Összeköt bennünket a non-verbális nyelvezettel és kifejezésmódokkal.

Emellett a kultúránk is nagyon vizuális. A tánc abban is segít, hogy új módon „lássunk”. A szemlélő tovább emlékszik egy képre, mint egy szóbeli leírásra vagy magyarázatra.20 Azt is megfigyelték már, hogy egyre inkább egy úgynevezett „poszt-literális” kultúra irányába haladunk. Ebben a környezetben szükséges lesz megtanulnunk közvetlen és azonnali tapasztalati úton kommunikálni.21 A tánc egy ilyen módszert biztosít számunkra, különösen akkor, ha valaki tanulja is a táncot. A régi időkben a hit nem szóbeli, hanem megcselekedett formákban nyilvánult meg.

Úgy tűnik, sokan nem találnak örömöt az istentiszteleteinken. Adams szerint ez azért lehet, mert ülnek. Nincsenek bevonva.22 Azt írja, a kórus és a lelkész nagyobb valószínűséggel szokott örömöt átélni az alkalmon, de ezek az emberek aktívan részt vesznek. Az a megfigyelése, hogy az, aki ül, hajlamosabb a kritizálásra.23 Aki nem vesz részt aktívan a szolgálatban, annak könnyebben elterelődik a figyelme. Akik aktívan be vannak vonva, kevésbé szoktak leragadni a részleteknél, ennélfogva kevésbé kritikusak. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a fizikai tevékenység úgy fordítja el az ember gondolatait a problémákról, hogy közben nem tölti meg az elmét új gondolatokkal.24 Ennek akkor lehet igazán meglátni a gyümölcsét, amikor személyes konfliktusok adódnak a gyülekezetben. Az emberek kevésbé fognak leragadni a témánál, ha együtt szoktak tenni ezt-azt. Bár Adams azt is látja, hogy némelyeknek ez pusztán a probléma kerülgetését jelentheti, azt is hozzáteszi, hogy mindez azt teszi lehetővé a csoport vagy az egyén számára, hogy továbblépjen, és ne sokáig foglalkozzon a problémákkal.25

A szimbolikus mozdulatok biztosítják a legkönnyebb belépési pontot a gyülekezet minden tagja számára. A szimbolikus mozdulatokkal azt ismerjük el, hogy a mozdulatok spirituális erővel bírnak.26 Az egész személyiséget magában foglalja, egy jelentőségtejes cselekedetben. Olyan pózokat jelenthet, mint például a meghajlás vagy a kézfelemelés.

Az 1990-es években készült egy tanulmány arról, hogy hogyan hatnak a cselekedetek az információ észlelésére. Bryars ennek a tanulmánynak az eredményeire utal a „Body Language” (Testnyelv) című cikkében.27 Egyszerű tanulmány volt, amelyben a résztvevőknek fejhallgatót kellett felvenniük. Mindannyian ugyanazt a felvételt hallgatták meg, amelyben zene és információk szerepeltek. Az egyik csoportnak az volt a feladata, hogy hallgatás közben bólogassanak, a másiknak rázni kellett a fejét két oldalra, a harmadik csoportnak nem adtak meg teendőket. A gyakorlat után egy sor kérdést tettek fel a csoportoknak. Akik bólogattak, jellemzően pozitív megjegyzéseket fűztek a hanganyag információihoz, akik a fejüket rázták, inkább nem értettek egyet az elhangzottakkal, míg az utolsó csoport egyfajta semlegességet mutatott. Bryars azt a következetést vonja le, hogy amit teszünk, hatással van arra, ahogyan felfogjuk az információkat.28 A fizikai mozdulatok elő tudják segíteni a dicsőítésben kifejezett gondolatok megértését és befogadását. Úgy gondolja, hogy ha például imádkozás közben egyszerűen kinyitjuk a kezünket, felfordított tenyérrel, az tudatosabbá teheti bennünk, hogy szükségünk van arra, hogy Istentől kapjunk, illetve magát az elfogadást.29

A szimbolikus mozdulatok bevezetéséhez szükséges lehet magyarázatot is adni, a gyülekezet hozzáállásától függően. Jobb, ha nem úgy beszélünk a mozdulatokról, hogy ezt fogjuk „csinálni”, mert ez talán gyerekdalokhoz kapcsolódó emlékeket juttathat eszünkbe. Inkább mozdulatokról beszéljünk. Szintén hasznos tud lenni, ha olyan mozdulatokra hívjuk fel a figyelmet, amiket a gyülekezet már maga is gyakorol, mint például a fennállva éneklés, vagy a fejük meghajtása imádságra. Beszélnünk kell róla, hogy mit jelentenek, és miért tesszük ezeket. A tánc alapvetően egy semleges tevékenység. Az irányultságát nekünk kell adnunk. Ugyanazon mozdulatok végzése eltérő jelentést is hordozhat. Korábban egy nem keresztény körtánc-csoportba jártam havonta egyszer. Időnként olyannyira az ősi pogány vallási gondolatokra koncentráltak, hogy az már zavart engem. Ezért néha más jelentést tulajdonítottam a mozdulatoknak, vagy akár magukon a mozdulatokon változtattam finoman, hogy részt tudjak venni benne. Egyik este az volt a feladatunk, hogy „merítsünk” a föld energiájából és ajánljuk fel az égnek. Egy apró változtatás a kézmozdulatokban lehetővé tette számomra, hogy saját magamat és a környezetemet fogjam a kezembe és ajánljam fel Istennek.

A mozgás és a tánc segítenek felfogni, hogy testben élünk. Ezt a megértést kiterjesztve azt is könnyebben felfoghatjuk, hogy együttesen is egy test vagyunk, Krisztus Teste. Gyakran tapasztalom, hogy ezzel a fogalommal bajban vannak az emberek. Bár ez egy metafora, mégis, ahogy minden más metaforának, ennek is van valóságos tartalma. Ahhoz, hogy Krisztus Testeként létezzünk, arra van szükségünk, hogy rendelkezzünk egy kölcsönös „egymás-tudattal”, hogy érzékeljük is, hogy együtt vagyunk. Ha együtt mozgunk, akár megfigyelőként, akár cselekvőként, lehetőségünk van megtapasztalni ezt az „együttlétet”. Akkor nyílt lehetőségem megfigyelni az ilyen tevékenységben rejlő erőt, amikor színjátszást tanultam. Az egyik improvizációs órán egy sor olyan feladatot kaptunk, amelynek az volt a célja, hogy kifejlessze bennünk a tudatosságot egymás iránt, valamint a „csoport-tudatosságot”. Ezek a készségek a közös munkához fontosak, amikor az embernek előre tudnia kell, hogy a másik milyen mozdulatot fog tenni a színpadon. Az egyik feladatban szoros kört alkottunk, mindenki ugyanabba az oldalirányba fordult, tehát az előttünk álló tarkóját láttuk. Nem volt szabad beszélnünk, vagy bárhogy jeleznünk egymásnak. Az volt a dolgunk, hogy kezdjünk menni, akkor, amikor a csoport úgy dönt, majd felgyorsítani, és végül megállni. Mindezt egyetlen szó vagy érintés nélkül. Meglepő módon működött a dolog, de azért tudott működni, mert korábban megtanultuk egymás jelenlétét „érezni”. Heteket töltöttünk együtt a táncórákon és más mozgásgyakorlatokon. Úgy ismertük egymást, mint testet, de ugyanakkor mint egész személyiséget is. A gyülekezeteinkben nagyon korlátozott lehetőségeink vannak arra, hogy megismerjük egymást. Ritkán csinálunk együtt bármilyen fizikális dolgot. Régebben talán valószínűbb volt, hogy fizikai munkát végezzünk együtt, gazdálkodjunk, renoválgassuk a gyülekezeti házat, főzzünk, vagy takarítsunk együtt. Akár szó szerint együtt járhattunk. Most már az is megtörténhet, hogy a gyülekezeti épületen kívül nem is találkozunk egymással. Folyamatosan veszítjük el azt az tudatunkat, hogy össze vagyunk kapcsolva egymással. A szimbolikus mozdulatok vagy a tánc bevezetése segíthet a kapcsolataink újjáépítésében.

A legtöbb gyülekezetnek szüksége lesz egyfajta felkészítő oktatásra ahhoz, hogy a táncot beépítse a dicsőítésbe. Potter javaslata szerint az a legjobb módja a tánc bevezetésének, ha kiválasztunk egy csoportot, és először őket képezzük ki dicsőítésvezetőknek.31 A táncosoknak és az egész gyülekezetnek értenie kell, hogy mindenféle dicsőítés, köztük a tánc is, azzal kezdődik, hogy Isten felé fordulunk. Gyülekezet előtt táncoló táncosoknak tudatosan be kell vonniuk a gyülekezetet abba, amit csinálnak. Az istentiszteleti tánc nem csupán a táncosoknak járó privát élmény, és nem is egy általuk nyújtott előadás. Ez egy közösségi esemény, amelynek az a célja, hogy mélyebb imádatba vigye az embereket, gondolatok, történetek és érzelmek közvetítésével. A koreográfia az alkalomhoz illő legyen.

Bauer arra is figyelmeztet, hogy a gyülekezeteket meg kell tanítani, hogy mire kell figyelniük, ha a tánccal akarnak foglalkozni. Arra kell buzdítani őket, hogy a mozdulatok szó szerinti jelentésén túl tekintsenek, hogy az összhangulatot figyeljék, a mintákat és a folyamatosságot.32 Egy-egy tánc után hasznos tud lenni, ha együtt átbeszélik a jelentését. Adj lehetőséget az embereknek, hogy elmondják, milyen jelentést vettek ki a táncból, és melyek voltak azok a mozdulatok, amelyekről ezek jutottak eszükbe. Vond be a táncosokat is a beszélgetésbe. Ha egy táncot tanítasz be a gyülekezetnek, vagy egy mozdulatsort, akkor magyarázd is el, hogy mit jelképeznek az egyes mozdulatok. Ez több lehetőséget is nyitva hagy a tánc jelentésének a keresésénél. A jelentés gyakran a megvalósítás közben bontakozik ki, de segítséget jelent abban is, hogy legyőzzék a kezdeti hezitálást, ha valakinek van egy ötlete arról, hogy szerinte mi történik a tánc során. Azzal is fontos tisztában lennünk, hogy ha valahol először találkoznak szimbolikus cselekedetekkel, akkor azt csupán pózok sorozatának látják. Pedig a pózoknál több van bennük. A pózok közötti mozdulatok is ott vannak. Van egy folyamatosság, ami a tánc szerves része. Néha az ilyen mozdulatokra külön fel kell hívni a figyelmet.

Miután a mozdulatokra fordítottuk a figyelmünket, nem szabad elfeledkeznünk a mozdulatlanságról sem. Mind a mozgás, mind a mozdulatlanság szükséges elemek a szimbolikus mozgásban és a táncban. Az élet ritmusának természetes részét képezik. A mozdulatlanság lehetővé teszi, hogy a gondolatok leülepedjenek bennünk, az élmények beépüljenek, és átvegyük Istentől, amit kapunk tőle. Deitering úgy gondolja, hogy a mozgásunkkal Isten felé mozdulunk, de a mozdulatlanságunk alatt Isten közeledik hozzánk.33 Mind a kettő fontos, sőt nélkülözhetetlen része a dicsőítésnek.

Azzal az állítással kezdtem, hogy az autentikus dicsőítés az egész személyiségünket igényli. Az egész személyiség magában foglalja a fizikai testet is. Nem zárhatjuk ki a testünket a dicsőítésből – mindig ott van velünk, bárhová is megyünk – viszont figyelmen kívül hagyhatjuk, és sajnos gyakran ezt is tesszük. Ha tudatosan belevesszük lényünk fizikai részét a dicsőítésbe, akkor ezzel elősegítjük, hogy megértsük önmagunkat és a közösséget. Segíteni fogja a dicsőítést, és jobban fogunk tudni teljes személyiségünkkel Istenhez jönni, nem tartva vissza semmit. És így mindenünkkel megtapasztaljuk Istent, és reagálunk is neki.

Lábjegyzetek:

1.    A Róma 13:14 a „bűnös természet” kifejezést használja (a TNIV angol fordítás szerint). Lásd I. Howard Mar­shall, “Living in the Flesh,” Bibliotheca Sacra 159.6 (2002), 387-403 old., különösen 402-403 old.; és Timothy Kallistos Ware, “The Transformation of the Body”, in A.M. Allchin (ed.), Sacrament and Image (London: Fellowship of St. Alban and St. Sergius, 1967), 23. old.; lásd még, Constitution on the Sacred Liturgy (Washington, DC: United States Catholic Conference Publications Office, 1963), 10. cikk.

2.    Carolyn Deitering, The Liturgy as Dance and the Liturgical Dancer (New York: Crossroad, 1984), 13. oldal

3.    Anne Krabill Hershberger, Sexuality: God’s Gift (Waterloo: Herald Press, 1999), 126. oldal

4.    Martin Blogg, Dance and the Christian Faith-Dance: A Form of Knowing (London: Hodder & Stoughton, 1985), 116. oldal

5.    A sport kivételnek tűnik ezalól. A legtöbb ember szívesen vesz részt vagy néz sporteseményeket, anélkül, hogy szexuális kérdések zavarnák, mindaddig, amíg nem koedukált sportról van szó.

6.    Blogg, Dance and the Christian Faith-Dance, 5. oldal

7.    Edyth I. Potter, “Dance: A Movement Back to the Visual,” Reformed Liturgy and Music 43.3 (1994), 131-35 (133) oldal.

8.    Doug Adams, Congregational Dancing in Christian Worship (Vallejo: The Enabling Company, 1971), 23. oldal

9.    Potter, “Dance,” 131. oldal

10.  Doug Adams, “Communal Dance Forms and Consequences in Biblical Worship,” in Doug Adams and Diane Apostolos-Cappadona (eds.), Dance as Religious Studies (New York: Crossroads, 1990), 35-47 (36). oldal

11.  Mayer I. Gruber, “Ten Dance-Derived Expressions in the Hebrew Bible,” in Adams and Apostolos-Cappadona (eds.), Dance as Religious Studies, 48-66 (49-59). oldal

12.  Gruber, “Ten Dance-Derived Expressions,” 49. oldal

13.  Gruber, “Ten Dance-Derived Expressions,” passim.

14.  A tizenkilencedik században egyes tudósok valóban úgy magyarázták, hogy „az Énekek egy ősi héber esküvői dalsorozat” Lásd: Roland E. Murphy, OC, The Song of Songs: A Commentary on the Book of Canticles or The Song of Songs (Her-meneia; Minneapolis: Fortress Press, 1990), 42; lásd még a referenciát Origenész kommentárjára, mely szerint az Énekek éneke egy előadás (18. oldal)

15.  Deitering, Liturgy as Dance, 24. oldal

16.  Hal Taussig, “Dancing the Scriptures,” in Adams and Apostolos-Cappadona (eds.), Dance as Religious Studies, 67-79 (68). oldal

17.  Taussig, “Dancing the Scriptures,” 68. oldal

18.  Lásd: Adams, Congregational Dancing, ahol a tékozló fiú példázatában beszél a csoportos táncról a Lukács 15:25-ben (26. oldal), és a piaci gyermekek történetéről a Lukács 7:31-34-ben (27. oldal). Lásd még, William Lock, “Congregational Singing in England, Canada, and The United States since 1950,” in Robert E. Webber (ed.), The Complete Library of Christian Worship. IV. Music and the Arts in Christian Worship (Nashville: Star Song, 1994), 270-77 (721). oldal

19.  Deitering, Liturgy as Dance, 9. oldal

20.  Potter, “Dance,” 133. oldal

21.  Margaret Fisk Taylor, A Time to Dance: Symbolic Movement in Worship (Philadelphia: United Church Press, 1967), 13. oldal

22.  Adams, Congregational Dancing, 5. oldal

23.  Adams, Congregational Dancing, 12. oldal

24.  Adams, Congregational Dancing, 65. oldal

25.  Adams, Congregational Dancing, 65. oldal

26.  Taylor, A Time to Dance, 5. oldal

27.  Robert P. Byars, “Body Language,” Call to Worship: Liturgy, Music, Preaching and the Arts 35.2 (2001), 4-9. oldal

28.  Byars, “Body Language,” 7. oldal

29.  Byars, “Body Language,” 8. oldal

30.  Carla De Sola, “…and the Word Became Dance: Theory and Practice of Liturgical Dance,” in Adams and Apostolos-Cappadona (eds.), Dance as Religious Studies, 153-66 (153). oldal

31.  Potter, “Dance,” 133. oldal

32.  Susan Bauer, “Dance as Performance Fine Art in Liturgy,” in Adams and Apostolos-Cappadona (eds.), Dance as Religious Studies, 167-83 (175). oldal

33.  Deitering, Liturgy as Dance, 59. oldal

Eredeti cikk: Body, Dance and Worship

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.