Teológus fiatalok

„Mi jut eszetekbe a „teológus szóról?” – kérdezte az előadó a résztvevőket, egy nemrég ifjúsági vezetők számára megtartott konferencián. A válaszok különböztek, de a legtöbb inkább negatív volt. Többnyire száraznak és elavultnak gondolták a teológia művelését, amit inkább középkorú intellektuális emberek végeztek, akadémiai elefántcsonttornyukban. Egyértelműen érződött a teológia negatív elitista képe, ami távol áll a napi gyakorlattól. Ennek ellenére Jurgen Moltmann a következőket írja:

„Minden keresztyén, férfi vagy nő, fiatal vagy idős, aki ebben a hitben hisz és gondolkodik, teológus. …A teológia nem csak a teológiai fakultások dolga. Isten minden gyermekének feladata; az egész keresztyén közösség a megértés útját keresi.” (What is a Theologian?’ The Princeton Lectures on Youth, Church and Culture, 1999 – Mi a teológus? A Princeton előadások fiatalokról, Egyház és Kultúra, 1999)

Mi a teológia?

Egyszerűen megfogalmazva: az Istenről való gondolkodás. A jelenlegi irányzat a teológia különböző területein azt hangsúlyozza, hogy minden teológia gyakorlati, abban, ahogyan az élettel összefügg. Egy olyan meghatározást választottam, ami a teológia gyakorlati oldalát emeli ki, valamint még a különböző hangok megszólaltatását is:

„A gyakorlati teológia az a hely, ahol a vallásos hit, tradíció és gyakorlat találkozik a jelenlegi tapasztalatokkal, kérdésekkel és tettekkel, olyan párbeszédet hozva létre, ami kölcsönösen gazdagító, intellektuálisan kritikus és gyakorlatilag átalakító.” (S Pattison and J Woodward, A Vision of Pastoral Theology, 1994)

„Kortól függetlenül, minden ember résztvevője a gyakorlati teológia megértésének. A keresztyén fiatalok, ahogy minden keresztyén, küzdenek azért, hogy megértsék, mit jelent Isten gyermekeként élni abban a világban, ami bűnös és mégis megváltott.” (KC Dean, C Clark and D Rahn (eds.) Starting Right, 2001)

Ez a meghatározás komolyan veszi a kulturális összefüggést, azáltal a felismerés által, hogy minden gyülekezeti gyakorlat, ami teológiával és liturgiával kapcsolatos, konkrét történelmi összetevők által formáltatott és ezekből nőtt ki. Ugyanakkor elkerüli az egyházi tradíció lebecsülését, valamint a jelenlegi kultúra és helyi környezet felülértékelését. Kifejezetten a fiatalok szükségeire és kívánságaira koncentrálva, önmagunk elkényeztetéséhez vezethet, ahol a helyes teológiai gyakorlatot a fiatalok hitvilága határozza meg. A hangsúly ebben a meghatározásban éppen, hogy a párbeszéden van, ami értelme               t keres és alkot, átalakítva azok hitét és gyakorlatát, akik részt vesznek benne. Istentiszteleti alkalmakkor mind a fiatalok, mind pedig az egyházi tradíció megmérettetésen és módosításon menne keresztül.

A meghatározás ugyanakkor hajlik a gyakorlat felé is. Olyan változásokat szeretne, amik a jelenlegi helyi szükségleteket oldják meg, közben pedig hűséges maradna a szentírási és egyházi tradícióhoz. A hűség itt természetesen nem azt jelenti, hogy mindez változatlan maradna a párbeszéd során, hanem sokkal inkább azt, hogy őket komolyan veszik. Ez a párbeszéd az alapja annak, hogy az evangélium megélhetővé válik vagy kontextualizálódik minden térben és időben. Ez azt jelenti, hogy itt egy olyan beszélgetésről van szó, ahol minden olyan párbeszédben résztvevő (tradíció, helyi egyház, fiatalok) kérdést és felvetést megvizsgálnak, ami növekedéshez, változáshoz és átláthatósághoz vezet.

A kultúra fontossága

Moltmann szerint az egyház gyakorlata és az emberi kultúra közötti öböl akkor nyílik meg, amikor az egyház megszűnik az emberek teológiájára hallgatni, beleértve a fiatalokat is. Amikor csökken a meghallgatásra való igény, akkor az egyház gyakorlata és teológiája sterillé válik és elszakad a mindennapi élettől. A kultúra mostani gyors változásával, hallva az egyházban felhangzó különböző hangokat, különösképpen a fiatalokét, még égetőbbé válik. A veszély a megkötöttségben van, amikor az egyház a modern zene, nyelvezet és zene útján próbálja a már posztmodernben élőket szolgálni. Fiatalok teológiai látásmódja segíthet az egyháznak ezt a hidat megépíteni. Ehhez hasonló teológiai beszélgetésekre lehetünk figyelmesek a fiatalok véleményében:

„Az egyház azt mondja, hogy öltözzek szépen és adjam át magam Istennek az istentiszteleten… Úgy gondolom, őszintének kell lennem Isten előtt és normálisan jönnöm templomba: azt mutassam, aki igazán vagyok.” (Holly, 16)

„Olyan zenére lenne szükség, ami kifejezi Isten iránti odaadásunkat, ami megadja a lehetőséget, hogy Istennek ajánljam életem.” (Rob, 15)

„Isten igéjének az én életemhez kell, hogy közel legyen, hogy reményt adjon, hogy beleszóljon az én világomba, amit a gyülekezetben nem hallok.” (Laura, 16)

Az, hogy a fiatalok bevonása a teológiai mérlegelésre mennyire értékes, egyértelművé válik, amint megvizsgáljuk ennek a pontos menetét.

A fiatalok hozzájárulása

Mivel járulnak hozzá a fiatalok ehhez a hit szempontjából egyedi és fontos beszélgetéshez? Szükség van arra, hogy közel hozzuk az istentiszteletet az emberek mindennapi kulturális környezetéhez. Számos könyv jelenik meg a társadalomtudomány és teológia területén, ami a modern utáni kulturális áttevődésről számol be, a posztmodernről. Ennek a füzetnek nem az a célja, hogy feltérképezze az új kultúrának a megjelenését, de az egyházra gyakorolt nagyméretű hatását meg kell említenünk.

A fiatalok ebben a posztmodern környezetben nőttek fel. A brit fiatalok által befogadott kultúrák különbözősége sokszínű, de a nevelési rendszer, média, népszerű kultúra és a globalizált gazdasági és kommunikációs rendszerek segítségével a posztmodernizmust tapasztalják és sugározzák. Amikor a fiatalok azt hozzák ebből a kultúrából az egyházba, amit ismernek, az ő hozzájárulásuk segíthet megelőzni az agyházat abban, hogy leragadjon és beszűküljön egy idejétmúlt időszakba. A fiatalok ugyanúgy hozzájárulnak még egyéni és sokszor kihívó nézeteikkel is, amik, fizikai és szociális fejlődésük miatt, jelentősen különbözhet a felnőttekétől.

A nyugati világ fiataljai, a gyerekekkel és felnőttekkel szemben más helyen állnak saját igényeikkel és szükségeikkel. Az életben elfoglalt helyükből kifolyólag másképp érthetik és értelmezhetik a teológiát, mint a felnőttek. A felnőtteknek hallaniuk kell ezt, egyrészt a megértésünk kiszélesítése miatt, másrészt, hogy megelőzzük a fiatalok szélre kerülését az egyház életében. Mostanáig a fiatalok szolgálata és hangja, hozzájárulásuk képességén kívül, hiányzott a gyakorlati teológia palettájáról, beleértve a helyi szintet is. Robert Schreiter a mellett érvel, hogy az egyháznak hallania kell az egész közösség hangját, főleg azokét, akiket elhallgattattak, hogy megelőzzük azt, hogy teológiánk és gyakorlatunk a tradíció ismétlésévé váljon, vagy éppen elszigeteltté az emberektől (vö. Schreiter: Constructing Local Theologies, 1985). Az egyháznak minden szinten szüksége van a fiatalok hangjára.

Megtalálva a hit nyelvét

Lelki egészségük érdekében, a fiataloknak szükségük van arra, hogy bevonják őket az egyház folyamatban lévő teológiai beszélgetéseibe. Christian Smith, az Államokban fiatalokon végzett felmérése alapján felfedezte a hit nyelvnek a hiányosságát. Kihangsúlyozza a hit kifejezés képességének fontosságát, hiszen ehhez közvetlenül kapcsolódik a lelki növekedés és tapasztalat.

A kifejezés képtelensége aláássa a valóság lehetőségeit. Ahogyan a hit, gyakorlat és szolgálat csak üres szavak maradnak, ha nem tudnak róla igazán beszélni. A kifejezőkészség ápolja a valóságot. Az igazi kihívás a vallásos nevelők számára éppen az, hogy segítsék a fiatalokat abban, hogy gyakorolják a hitükről való beszélgetést, gyakorlatot biztosítva szótárak, nyelvtan, történetek és fontos hit-üzenetek használatában (l. Smith könyvét erről bővebben: Soul searching).

Annak ellenére, hogy érvrendszere nem kifejezetten arra a szükségre van kihegyezve, hogy szándékosan megtalálja az egyházon belüli teológiai beszélgetések módját a fiatalokkal, ez mégis egy megoldás lehet annak a célnak az elérésében, hogy lehetőséget biztosítsunk a fiataloknak a hitükről való beszélgetésben. Ebben a párbeszédben lehetőség adódik mind a hit és az istentisztelet nyelvének és történeteinek hallására, mind pedig a saját történetük megosztására. Ha Smith helyesen érvel, ahogy szerintem igen, a lelki növekedés és a megértés akkor lesz valósággá, ha a fiataloknak megadatik a lehetőség, hogy gyakorlati teológusok lehessenek.

Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik részt vesznek az egyház és a fiatalokkal való munka vezetésében, kettős szerepük van. Az első a lehetőségek teremtése fiatalok számára, hogy elmondják az istentisztelettel és a keresztyén élet egyéb területével kapcsolatos teológiai véleményüket, hallatva a saját hangjukat. A második a fiatalok megerősítése, biztosítva számukra azt a nyelvet és tapasztalatot, ami beszédre buzdítja őket. Ez a kettő szorosan összefügg a „tyúk vagy a tojás” elsőbbsége módján. A fiataloknak szükségük van arra, hogy kifejezzék kívánságaikat az istentisztelettel kapcsolatosan, ehhez pedig szükségük van annak az istentiszteletnek a megtapasztalására, amivel kapcsolatban állnak. Ez annyit jelent, hogy a vezetésben résztvevőknek olyan alkalmakat kell teremteniük, amelyeken az istentisztelettel kapcsolatos történeteket fedezhetnek fel és meg is tapasztalhatják azt. Biztosítva ezeket a lehetőségeket, az egyház és a fiatalok nem csak azt fedezhetik fel, hogy mi a véleményük a fiataloknak a jelenlegi egyházi istentiszteletről, hanem még azt a nyelvezetet is, ami biztosítja ezeknek a véleményeknek a kifejezését, és elősegíti azt a megértésbeli növekedést, ami minden korosztályt érint.

Ellenvetések és gyengeségek

Veleszületett gyengeségek nehezítik meg a fiatalok bevonását a helyi egyház teológiai beszélgetéseibe. A fiataloknak általában hiányos az istentiszteleti formák terén szerzett tapasztalatuk. Hiányozhat belőlük a teológiai nyelvezet és sokszor az önkritikára való képesség. Ugyanakkor ezek a hiányosságok sok felnőttre is érvényesek. Ha valaki egy bizonyos istentiszteleti stílusban nőtt fel és sikerült azt magáévá tennie, akkor kritika nélkül számára az a legjobb. Felmérésekből egyértelmű, hogy a fiatalok ismerik annyira az istentiszteleti rendet, hogy felismerjék azt, ami nem képes az ő hitük kifejezésére, sem nem erősíti őket Isten jelenétének a tudatában. Ha jelentőséggel teli istentiszteletet tapasztalnak, akkor ki tudják fejezni, hogy mi tette azt értelmessé számukra. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha nem tapasztalják, akkor nem is tudják körbeírni azt, ami tetszene nekik, vagy amire éppen szükségük lenne, hiszen, ahogy a felnőttek is hasonló helyzetben, egyszerűen nem tudják.

Egy másik potenciális lehetőség az, hogy hiányzik a fiatalokból a hit nyelvezete, amivel istentiszteleti kívánságaikat kifejezhetik. Az Egyesült Királyságban végzett felmérésem (amely az Empowering Young people in Church / Fiatalok erőfelruházása az egyházban című könyv alapjául szolgál) arra mutat, hogy néhány fiatal valósággal küzdött, hogy különböző teológiai gondolatokat megfogalmazzon. A legtöbb fiatal azonban egyértelműen kifejezte, hogyan szeretné a saját istentiszteletét kifejezni. Amit és ahogyan szerettek volna látni vagy megélni az istentiszteleten, az egyértelműen egy olyan teológiát fejezett ki, amit ők általában meg sem tudtak fogalmazni.

Egy legutóbbi e-mail levelezésben merült fel annak az elutasításnak a problémája, ami a teológiai vélemény meghallgatását és az erre való választ illeti. A levél a következőket írja:

„Annak ellenére, hogy az istentiszteletet kulturális formák által lehet kifejezni, nem a fiatalok kultúrájából kellene kiindulni az istentisztelet felépítésekor. Tisztában lenni a kultúrával csupán másodlagos dolog, a legfontosabb kérdés az, hogyan imádjuk Istent úgy, hogy az bibliai alapokon álló teológiát tükrözzön vissza. A kultúra alkalmasságával kezdve a kérdést valószínűleg nyugdíjba küldenénk a teológiát, amikor is az istentisztelet egy kicsivel több lesz, mint a teológia, a látszat kedvéért megszórva egy kis Istennel/vallással. Mindezek mellett, a kultúra a bűnbeesett emberiség része, ami miatt nem lehet kritika nélkül egyszerűen belehelyezni az istentiszteletbe.”

Ez az ellenvetés jogos abból a szempontból, hogy az istentiszteletnek, bibliai és teológiai alapokon, kedvesnek kell lennie Isten előtt. Az illető azonban azt is megjegyezte, hogy az istentiszteletet csak olyan nyelvezet és képek segítségével lehet kifejezni, aminek köze van a kultúrához. Az istentiszteletet nem lehet semmi más által kifejezni, csak egy bűnbeesett emberiséghez tartozó kultúra által. Kérdés, hogy kinek a kultúrája és kinek a kerete? A tradicionális istentiszteletek gyülekezeteinkben bibliai és teológiai alapokon állhatnak, de megszűnnek istentiszteletnek lenni, amint kulturálisan elmozdítják a fiatalokat a saját világuktól, és ők már nem tudnak a nyelvezettel és a szimbólumokkal kapcsolatba kerülni. A kultúrától elszakadt istentisztelet tehát akadállyá válik a benne résztvevők és Isten között. Meg kell erősíteni a fiatalokat abban, hogy kifejezzék az istentisztelettel kapcsolatos teológiájukat, és ez annyit jelent, mint megengedni nekik, hogy párbeszédbe kezdjenek a Bibliával, a tradícióval és saját kultúrájukkal. Nem az a fontos, hogy ki kezdi a párbeszédet, hanem sokkal inkább az, hogy mindenki részt vegyen benne, és mindenkinek a hangja váljon hallhatóvá. Mert mostanáig a fiatalok hangja nem igazán hallatszott.

Megerősíteni a fiatalokat teológusi mivoltukban

Segítség lehet ezen a ponton egy jó példa, amely megadta a lehetőséget a fiataloknak, hogy teológiailag reflektáljanak az istentiszteletre, biztosítva közben a nyelvet és a tapasztalatot az önkifejeződésre. Anglikán és metodista fiatalok gyűltek össze egy hétvégi találkozóra, hogy az istentisztelet témájával foglalkozzanak. Sokan megtapasztalták az istentiszteleti alkalmakat, úgy is, mint aminek egy „nagy találkozó” jellege van (amiről nagyon pozitívan szóltak) és úgy is, mint aminek „helyi gyülekezeti” jellege van (ami többnyire frusztráló volt számukra). Pénteken megadatott számukra a lehetőség, hogy kiadják magukból frusztrációjukat és örömüket, ami a helyi gyülekezeti istentiszteletet jelenti, valamint, hogy esetleges változásokat javasoljanak. Frusztrációjuk egyértelmű volt, de nehezükre esett változásokat javasolni.

A fiatalok olyan lehetőségekkel élhettek, amiknek a segítségével különböző istentiszteleti stílusokat fedezhettek fel. Ilyenek például: zenekarral kísért istentisztelet; megalkotni és megtapasztalni a kereszt stációit; halk éneklés, ami csönddé változott; kisebb csoport, ami a gyülekezeti liturgiával foglalkozott és végül személyes zsoltárok írása. A hét végén újra feltettük a kérdést számukra, hogy hogyan vélekednek gyülekezetük istentiszteletéről és hogyan segíthetnének azon. A javaslatok özönlöttek, legtöbbjüket a hét tapasztalata hozta elő, annak ellenére, hogy első hallásra nem tűnt fel a kapcsolat.

Öt gyakorlati tanács

Itt következik néhány kipróbált ötlet, megerősíteni a fiatalokat abban, hogy merjenek teológiai véleményt mondani az istentisztelettel kapcsolatosan:

1. Nézzetek meg egy pár videóklippet: focirajongók kedvencük győzelmét ünneplik, hatalmas tömeg rock-koncerten ünnepel, keresztyén rock-koncerten ünnepel a tömeg és végül egy hagyományos istentisztelet (mindegyik elérhető a www.youtube.com honlapon). Ezután tedd fel nekik a kérdést, hogy mi az istentisztelet és miért van szükségük erre az embereknek.

2. Készíts egy kérdőívet, ahol a fiatalok reagálhatnak arra, hogyan viszonyulnak az istentisztelet különböző részeihez, melyik stílus teszi képessé őket az Isten tiszteletre, végül pedig egy nyitott kérdést csatolj, felsorolva számos lehetőséget az istentisztelet összefüggésében. Oszd ki a kérdőívet mind fiataloknak, mind felnőtteknek és engedd, hogy külön beszéljék meg válaszaikat, hogy a fiatalok is felszabaduljanak. A végén pedig add meg a lehetőséget, hogy egy gyülekezet lehessenek és elindulhasson a beszélgetés a válaszok alapján.

3. Kis csoportokban add meg a fiataloknak a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerüljenek a liturgiával és istentiszteleti elemekkel, megvizsgálva, hogy mit üzennek és miért. Bíztasd őket, hogy fejezzék ki ezt a liturgiát saját elemeikkel és nyelvükkel vagy úgy, ahogyan ők értelmesnek találják. Ebben a folyamatban előfordulhat, hogy szét szeretnék szedni az istentisztelet elemeit és tartalmát, esetleg ajánlanak alternatív megoldásokat, vagy egyszerűen lefordítják azt, ami már ott van, olyan nyelvezet és kifejezések segítségével, amik hozzájuk közelebb állnak. Ez által a kísérlet által remélhetőleg felfedezik a hagyományos liturgia „miértjét és hogyanját”, részt véve a gyülekezet tovább gondolkodásában, az istentisztelet alternatív módon való kifejezésére. A fiatalok saját ötleteik alapján maguk között kisebb istentiszteleti megoldásokat alkalmazhatnak. Ezáltal ők is részesei lesznek az istentiszteletnek és felfedezhetik, hogy hogyan imádhatnak bibliai alapon.

4. Engedd meg fiataljaidnak, hogy körülírják tapasztalataikat, amikor megszólítottnak érzik magukat az istentisztelet által. Segítsd a leírást kérdésekkel: Mi tette ilyenné? Mit üzent ez a tapasztalat Istenről? Hogyan éreztél és hogyan válaszoltál? Milyen változást hozott életedben?

5. Látogass el különböző istentiszteleti alkalmakra a fiatalokkal: Soul survivor (www.soulsurvivor.com – ford.), Greenbelt, Spring Harvest (www.springharvest.org – ford.), Taize-stílusú istentisztelet, vagy látogass el más felekezetek istentiszteletére. Az események közben és visszafele figyelj oda véleményükre és bátorítsad őket, hogy legyen teológiai véleményük arról, amit tapasztaltak.

A cikk a Groove Booklet sorozat szerint készült Steve Emery Wright: Empowering young people in Church könyve alapján.

Steve metodista lelkipásztor, aki ifjúsági lelkészként szolgált az Amerikai Egyesült Államok, Új-Zéland és az Egyesült Királyság gyülekezetiben, most pedig Singapurban. Jelenleg a singapuri Trinity Theological Collage előadója, ifjúsági szolgálat és pásztorál teológia területén.

Eredeti cikk: Young people as theologians