Hét évvel ezelőtt egy új gyülekezetet plántáló pásztor találkozott egy nehézségekkel küszködő végzős diákkal, aki éppen lakást keresett. Jelenleg ez a szenior pásztor és az ifimunkás barátok, kollégák, munkatársak, és ami a legfontosabb: társak a szolgálatban.
Habár a végzős diák épp akkor kapta meg az engedélyét a szolgálatra, nem állást keresett. Egy történelmi otthont keresett, aminek gondját tudja viselni lakbér és rezsi fejében; ez éppen elég lesz, ahogy kiszámolta, hogy az ösztöndíja fedezze a kiadásokat, és minden energiájával a Ph.D.-jének szentelhesse magát Neveléstanból és Emberi Erőforrások Fejlesztéséből. Miközben egy ilyen otthont keresett, mindenkinek leveleket küldött, beleértve a helyi történelemmegőrző társaságot is.
A fiatal presbiteriánus gyülekezet éppen új kórusigazgatót keresett, és a gyülekezetalapító pásztor Nashville külterületén olyasvalakit is keresett, akiből jó ifjúsági munkás válna. Mint korábbi Young Life vezető és gyülekezeti ifjúsági pásztor maga, megértette, hogy az ifjúsági munkásnak milyen hatása lenne a gyülekezet életére nézve.
És ahogy ezek a dolgok történni szoktak, a történeti társaságnak volt egy tizenéves gyermeke ebben a gyülekezetben… és ő a gyülekezet személyi bizottságában szolgált. A végzős diák levele hivatkozott templomi karvezetői tapasztalatára. Így, amikor megkapta a levelet, odaadta a pásztornak, aki hívatta a végzős diákot – aki, mivel nem talált történelmi lakást, amelyben élhetett volna, majdnem mindenre nyitott volt.
A végzős diák találkozott a pásztorral, azt gondolva, hogy zenei szolgálatáról fognak beszélgetni, amelyben már két előző gyülekezetben szolgált. Amikor a pásztor az ifjúsági munkáról kezdett beszélni, a diák halálra rémült. Különben is, az ifimunkások túl keményen dolgoztak, hátborzongató óráik voltak, alig volt valami presztízsük, és a munka nem fizetett jól! De nem volt más lehetőség! A pásztor azonban felismerte a diákban a nagy vezetői talentumot, így felajánlotta a karvezetői állást, „némi” ifjúsági munkával kombinálva. Úgy tűnt, jól meglesznek majd együtt.
És azóta is együtt vannak.
Társak
Márk 3, 13-19 szerint sok-sok ember vette körül Jézust, mert része akart lenni annak, amit neki fel kellett ajánlania, akármi is legyen az. A tömegből Jézus tizenkettőt választott ki. Arra hívta el őket, hogy meggyógyítsák a betegeket, prédikálják az evangéliumot, de mindenekfölött, arra hívta őket, hogy társai legyenek a szolgálatban.
Amikor először gondoltunk arra, hogy cikket írunk arról, hogy milyen remekül tudunk együtt dolgozni, arra gondoltunk, hogy egy dialógusban, vagy vitában közelítjük meg a kérdést. Talán a szenior pásztor írhatna egy „amit minden szenior pásztornak tudnia kellene az ifjúsági vezetőjéről”, és vice-versa. Ahogy a szerkezettel küszködtünk, egyre visszatértünk a társak a szolgálatban fogalmához. Ez egy pontos képe annak, amit együtt megtapasztaltunk, és jó modellje a gyülekezet szolgálattevői közti kapcsolattartásban.
Amiért szolgálatunkat a társas viszony szemszögéből közelítjük meg, a cikket ugyanígy közelítjük meg. Úgy döntöttünk, hogy az egész cikket együtt írjuk meg, hogy modellezzük a munkánkat. Mindketten hallottunk rémtörténeteket gyülekezetvezetési kapcsolatokról (és volt már nekünk is néhány rosszul működő kapcsolatunk). A legtöbb negatív tapasztalat úgy tűnik, hogy gyülekezetekből kinövő üzleti modellt eredményez a személyzet számára biblikus modell helyett. De ez, amiről cikkünk szól, modellje egy olyan szolgálati kapcsolatnak, amely úgy tűnik, hogy megfelelő a személyügyi kapcsolatokra is.
Végső soron, olyan remekül kijövünk abból az okból kifolyólag, hogy társak vagyunk a szolgálatban. És mivel jól kijövünk egymással, a munkát is élvezzük. Azalatt a hét év alatt, amíg együtt dolgoztunk, sok problémánk volt a gyülekezeti környezettel, de a kettőnk közötti kapcsolat szilárd volt – valami olyan, mint a megmentő kegyelem olyan az időkben, amikor nagy adag konfliktust okozhatott volna más személyügyi szituációkban.
Amikor egy konfliktus felmerült, együtt oldottuk meg a problémát. Amint kapcsolatunk elmélyült, a kölcsönösségnek olyan szilárd talaját találjuk meg, amely összehangol mindent, amit teszünk. Kölcsönös bizalom, kölcsönös tisztelet és kölcsönös nagyra értékelés kézzelfogható minden egyes egymásra hatásunkban.
Kölcsönös tisztelet
A tisztelet kulcsfontosságú minden egyes kapcsolatunkban. Amikor az egyik barát megbízik a másikban, nem restelli a fáradságot, csak hogy a másikat bátorítsa; barátjának fogja felajánlani a bizonytalanságát, és cserébe a barátja a tőle telhető legjobbat fogja tenni, hogy megbízható legyen. Amikor Istenben bízunk, kevésbé vagyunk idegesek, hogy ő nem ismeri az életünket, és arra vágyunk, hogy értékes életet élhessünk, válaszul Isten belénk vetett bizalmára.
A fiatal pásztor / szenior pásztor kapcsolat sem tér el ettől. Amikor bízunk egymásban, lelkileg gyarapítjuk egymást. Megbecsülést mutatunk egymás felé – egymás közt és nyilvánosan egyaránt. Nem kritizáljuk egymást egymás háta mögött – ez érzelmileg megegyezik a házastársi hűtlenséggel. A bizalom egymásra alapozva épül fel és áll.
Együtt szoktunk tölteni némi szabadidőt is. Nem osztjuk azt a véleményt, hogy a személyes életünknek és a kollegiális viszonyunknak külön kell válnia. Ráébredtünk, hogy habár két különböző szerepünk van a gyülekezetben, alapvetően két ember vagyunk, akik próbálunk Jézus Krisztus tanítványai lenni. Ha némi időt töltünk együtt a gyülekezeten kívül, a bizalomnak sokkal nagyon fokára vezet el, és meg vagyunk győződve róla, hogy ez a modell közelebb van Jézushoz és a tanítványaihoz, mint ahogy azt a legtöbb, testületi modellt követő gyülekezet vallja.
Emiatt a folyamatosan elmélyülő bizalom miatt, információt is megosztunk egymással. A szolgálattevő társak között levő kommunikáció alapvető. Az is fontos, hogy a szenior pásztor ne legyen vak arra, ha valami rosszul megy (bár mint tudjuk, semmi sem megy rosszul, amikor fiatalokról van szó! 🙂 A fiatal pásztornak tudtára kell adnia az idősebbnek, hogy inkább vár rá, mint hogy valaki mást találjon. Ha a vezető lelkészt már informálta a fiatal, amikor egy másik forrásból jön, hogy nem nézi tétlenül, mi folyik. Amikor az pásztor felkeresi az ifjúsági vezetőt, hogy megerősítse az idősebb vezetőséggel vagy a szülőkkel szemben (ami mint tudjuk, sosem történik meg, csak feltevésszerűen beszélünk róla), az ifjúsági pásztor örülni fog, hogy már hamarabb hallott a problémáról. Talán ez fogja őt megakadályozni abban, hogy elássa magát egy olyan gödörben, amelyet elkerülhetett volna.
Kölcsönös tisztelet
A kulcs az egészséges lelki élethez az alázat. És a kulcs a hosszú távú sikeres szolgálathoz az, hogy ne jussatok el sose arra a pontra, amikor azt hiszitek, hogy mindent tudtok. Vagy ha azt gondolod, hogy csak azért, hogy felelős vagy. Az egyetlen, aki felelős a gyülekezetben, már letette életét érte.
Egyike a legcsodálatosabb dolgoknak azzal kapcsolatban, hogy serdülőkorúakkal foglalkozunk, az ő tiszteletlenségük az elkopott tradíciók és struktúrák iránt, és az ő szenvedélyük, hogy megalkossák saját maguk identitását és tradícióit. Sok ifivezető választja ezt a szakmát, mert osztják ezt a tiszteletlenséget, és fontos, hogy ne engedjük ezeket a tendenciákat, hogy egy Mi kontra Ők környezetet alkossanak.
Mivel az identitás egyike a kamaszkor alapvető kérdéseinek, gyakran nem úgy nyilvánul meg, hogy „Ki vagyok én?”, hanem úgy „Ki vagyok, tőled eltekintve?” Ezt kell megoldani, mielőtt lényeges változás veszi kezdetét. Mivel az ifjúság jelentős része így vélekedik: „Én én vagyok, és nem te”, gyakran hallunk olyan dolgokat: „Olyan dicsőítést akarunk, amelynek jelentése van számunkra!” Ennek egy része csak erre a nemzedékre jellemző, amely el akarja különíteni identitását, de az ifimunkásoknak óvatosnak kell lenniük azzal kapcsolatban, nehogy olyasmibe csússzanak bele: „A mi megközelítésünk jó, az övék rossz!” Az ilyen típusú attitűd nagyban belekeveredhet az intézmény életébe is.
Amennyire csak lehetséges, integráljuk a gyülekezeti szolgálatot a teljes gyülekezeti szolgálatba. Ráadásul,megkíséreljük Krisztus testét egészben tartani, amivel piros pontokat nyerünk a szülőknél, nevelőszülőknél,, generációk közti kapcsolatokban, könnyebbé teszi, hogy szerezzünk felnőtt önkénteseket, és ettől mindenki jobban érzi magát az ifiszolgálatban (amely, mintegy véletlenül, biztonságot ad a munkának). Minthogy az érett felnőttségnek nem célja a teljes függetlenség, hanem egy egészséges függetlenség, az ifjúsági szolgálat egy egészséges függőség a hívők közösségén belül. Egy önálló, csak tizenévesekből álló környezet egy fiatalt sem vezet el a felnőttségre.
A fiatal pásztoroknak szükségük van arra, hogy segítsenek a tiniknek abban, hogy megértsék, hogy ők nem önállók. Sokuk szülőkkel él együtt, és velük a szenior pásztornak kell foglalkoznia. Így a szabadon áramló kommunikáció, hogy mire van szükségük a gyerekeknek, és mire a szülőknek, elengedhetetlen. És az a legjobb, hogy az ifjúsági szolgálatnak gondoskodnia kell a szülőkkel együtt egy biztonságos helyről, ahová elengedhetik a gyermekeiket, ahelyett hogy kilöknék őket a semmibe. Elengedhetik őket egy olyan helyre, ahol a felnőttek megoszthatják alapmeggyőződéseiket. A szenior pásztor, aki megbízik az ifjú pásztorban és tiszteli őt, és akinek minden szükséges információ rendelkezésére áll, hogy jelentősen tudja segíteni a szülőket utazásuk ezen pontján.
Kölcsönös megbecsülés
Egy test vagyunk sok részre tagolva. Bármikor, amikor elkezdjük leértékelni egy másik rész munkáját, kudarcra ítéljük magunkat. Senki sem képes teljesen úgy működni anélkül a rész nélkül, amire speciálisan el lett hívva.
Egyike a leggyorsabb módoknak, hogy ellehetetlenítsünk egy jó ifjúsági pásztort, az, hogy az idősebb pásztor alulmenedzselje. Jobb választás bérelni egy jó embert, – akiben a pásztor megbízik és akit tisztel-, és azután egyedül hagyni a munkájával. Ha ő alul van menedzselve, talán nem kerül veszekedésbe a pásztorral, de annál valószínűbb, hogy majd nem tud hatékony lenni a gyermekek körében. Ha a pásztor minden idejét azzal tölti, hogy ellenőrizze az ifjúsági pásztort, akkor talán nem azzal törődik, amit neki tennie kellene.
Az ifjúsági pásztorok a dobozon kívül vannak, jobban mint bárki bármely más pozícióban. Ők nem csak egy kicsit kívül esnek a dobozon; ők gyakran a dobozban élnek – amiért a tinik vonzódnak hozzájuk. Ez egy lelki ajándék. De a legtöbb ifjúsági munkás szeret állandóan lázadni – az árral szemben úszni. Ilyen és ehhez hasonló metaforákat hagyjuk meg olyan keresztényeknek, akik a világias hatásokkal küszködnek, nem pedig a szenior pásztorukkal.
Az egyik ok, ami miatt mi ilyen remekül kijövünk egymással, az, hogy mindketten tudjuk, hogy a másiknak értékes látásmódja van a gyülekezetünkbe járó emberekkel és szituációkkal kapcsolatban, amely a másikban nincsen meg. Mindkettőnk különböző perspektívából látja a dolgokat, különböző helyzetünknél fogva. Képesek vagyunk, hogy megosszuk egymással véleményünket szabadon, tisztelve a másik eltérő perspektíváját.
Azt is hisszük, hogy Isten mindkettőnket a szolgálatnak egyfajta specifikus mezejére állított, amely azt jelenti, hogy az ifjúsági pásztor nem tudja olyan jól végezni a szenior pásztor munkáját és vice versa. Nem a mi felelősségünk elmondani a másiknak, hogyan teljesítse az elhívását.
Együtt Isten hívásában bízva, erőt találunk abban, ha egymásért imádkozunk. Folyamatosan felemelni a szolgatársadat imában: ez úgy összeköti az embereket, ahogy azt semmi más nem tudja.
Fontos, hogy az ifjúsági pásztor tudatában legyen annak, hogy nem az ifjúsági munka az egyedüli a gyülekezetben, vannak más fontos feladatok is. Meg kell osztanunk egymással kreatív ötleteinket, véleményünket, és forrásainkat – ami talán azt jelenti, hogy sok időt töltünk a gyerekszolgálattal, és senki sem nézi közvetlenül ennek gyümölcsét közvetlenül a tizenévesek felé végzett szolgálat felé. Ez a jó bibliai szolgaság képe, mert senki nem aggódik, ki kapja a piros pontot.
Ez az alapító pásztor az East Brentwood presbiteriánus gyülekezetben dolgozik szenior pásztorként, és a végzős diák még mindig az ifjúsági szolgálat vezetője. Még nem fejezte be a Ph.D.-jét, mert úgy találta, hogy őt Isten ifjúsági munkára hívta el. Még mindig jó barátok, és még mindig szeretnek együtt dolgozni.
Végtére is Jézus tanítványai kettesével jártak szolgálni. Mi szeretjük ezt az elképzelést. Nagyon-nagyon biztosak vagyunk benne, hogy Isten nem Lone Rangerként (Magányos Vándorként) szeretne látni bennünket, mert nem így tudjuk őt a legjobban szolgálni. Legjobban úgy tudunk szolgálni, ha bízunk egymásban, tiszteljük egymást és nagyrabecsüljük egymást. Legjobban szolgatársként funkcionálunk. És még Lone Rangernek is ott volt Tonto, ugye?
Will Penner felső tagozatban és gimnáziumban dolgozott tanárként, coachként és elöljáróként, és szolgált már baptista, metodista és presbiteriánus gyülekezetben. Jelenleg az Ifimunkás (Youthworker) szerkesztője, és az elmúlt hét évben az East Brentwood presbiteriánus gyülekezet ifjúsági szolgálatának igazgatója volt.
Dan Sanders-Wooley tíz évig volt ifjúsági munkás, és 18 éve egy presbiteriánus gyülekezetet pásztorol. Nagyon érdekli a gyülekezetfejlesztés és a gyülekezet növekedése, különösen a fiatal felnőttek körébhen, akik hajlamosak elsodródni a gyülekezettől. Ő szervezte meg az East Brentwood presbiteriánus gyülekezetet, ahol az elmúlt 15 évben szenior pásztorként szolgált.
Eredeti cikk: Companions in Ministry: Youth Workers and Pastors in Partnership
Vélemény, hozzászólás?