Címke: Youth Specialites

Tánc a sötétben

Robert szinte minden este „jóéjt-puszit” adott az anyukájának, majd gyorsan bezárkózott a szobájába. A fiát egyedül nevelő anya, aki szinte mindig ugyanabban az időpontban feküdt le, nem is sejtette, hogy tizenéves fia számára az éjszaka csak akkor kezdődik. Mondhatjuk, hogy Robert jó gyerek volt. Ha nem is kitűnő, de jó tanuló, aki aktívan részt vett a templomi diákközösség életében, soha nem próbálta ki az alkoholt, és még csak cigarettába sem szippantott bele. 14 évesen mégis szenvedélybeteg volt.

Önvagdosás – A tizenévesek öncsonkításának megértése

Szolgálatom során elérkeztem egy olyan időszakba, amikor nevelőszülői munkát vállaltam a gyülekezetemben. Az alatt a 18 hónap alatt, amíg nevelőszülő voltam, feltűnt az öncsonkítás jelensége, és rájöttem, hogyan szolgálhatok hatékonyan a magukat csonkító tizenévesek felé.  A mi szolgálatunk rövid idejű ott-tartózkodásokra volt szabva, és a legtöbb tini 12-18 hónap alatt elvégezte a programot, majd visszatértek otthonukba. Azok, akik nálunk tartózkodtak, „átlagos” gyerekek voltak, ugyanolyanok, akikkel az ifjúsági csoportokban lehet találkozni.  A mi tizenéveseink tulajdonképpen aktívak voltak a gyülekezetükben a program előtt és azután is. A náluk előforduló öncsonkítás nem akkor kezdődött, amikor átlépték a mi szolgálatunk küszöbét.

Hangok a múltból

Allen csupán egy a sok száz diák közül, akik az utóbbi 20 évben az ifjúsági csoportjaimból érettségiztek. Egyike annak a néhánynak, akik időt fordítottak arra, hogy tartsák velem a kapcsolatot érettségi után is. Egyike annak a kevésnek, akiről tudom, hogy ifjú felnőttként hitben él. Mennyit számít a szolgálatomra való motiválásban, amikor az olyan diákok, mint Allen, felhívnak és elmondják az életük, a személyes sikereik történetét? De hogyan birkózom meg azzal, hogy nem tudom a többi régi diákom történetének a végét? Hogyan értékeljem a jelenlegi programomat, ha nem tudom, hogy a régebbi szolgálatom hogyan hatott a legtöbb diákomra az évek során? És az életbevágó kérdés: Mit tettem én egyáltalán, szándékosan vagy véletlenül, hogy olyan sikeres fiatal felnőtt keresztényeket „gyártottam”, mint Allen – és a kevésbé sikereseknél vajon én hibáztam?

Bűn-e a maszturbáció?

A maszturbáció valószínűleg a legtöbbet vitatott és legkevésbé megoldott szexuális témák egyike az egyházban. A maszturbációról alkotott vélemények és nézetek, hatásai és főleg lelki következményei valószínűleg már a kezdetektől jelen volt az egyházi életben. Valójában nem tudjuk egyértelműen rámondani magára a maszturbációra, hogy bűn, hiszen a Biblia sohasem használja magát a szót, és még utalásképpen sem beszél róla. Egyértelmű, hogy a Biblia behatóan fogalakozik a szexuális erkölcstelenségekkel, perverziókkal és az ehhez hasonlókkal, de a maszturbációt sohasem sorolja egyik konkrét kategóriába sem. Mivel a Szentírás hallgat róla, valóban a bűnök közé kell, hogy soroljuk a maszturbációt? Ha nem, akkor van-e mód arra, hogy Isten dicsőségére és Isten országának az építésére legyen használható?

Az ördög köztünk jár

A legtöbb keresztény, aki nem vált erőszak áldozatává, szeretné azt hinni, hogy a családon belüli erőszak nem központi kérdés. Szeretnék azt hinni, hogy csak a nem hívő családokban élő gyerekekkel fordul ez elő, s semmiképp nem a gyülekezetinkbe járókkal. S azoknak a gyerekeknek az hozza a szabadulást és az erőszak megszűntét, ha őket – s lehetőleg a családjukat – Jézushoz vezetjük. S ha keresztény szülők erőszakosak néha, Isten azzal fogja megoldani a problémát, ha a szülők elmennek a gyülekezetbe, s hallják az evangéliumot.

A szülők felé végzett szolgálat a sérült családokban

Amikor elkezdtem írni ezt a cikket, a „Szülői szolgálat nem szokványos körülmények között” címet adtam. Ahogyan töprengtem rajta, nyilvánvalóvá vált, hogy azok a családmodellek, amelyeket látunk manapság a szolgálatunkban, már egyáltalán nem szokatlanok. Valójában vannak napok, amikor úgy tűnik, a „nem normális” lesz a „normális” a legtöbb családban.