Szikraváros

A Szikraváros című film remek illusztráció lehet a Biblia üzenetéről. Filmklubban vagy személyes beszélgetésekben is nagyon jól lehet használni. Akár az egészet egyben vagy a film egyes részleteit. Sőt, akár egy kis kalandjátéknak is az alapja lehet, vagy egy több napos tábor programjait lehet ráépíteni. (Erre ötleteket találtok a cikk végén.)

1. KEZDETBEN

Mivel kezdődnek a mesék? Egyszer volt hol nem volt…

Mivel kezdődött a Szikraváros? Azon a napon, amikor eljött a világvége…

Biblia: Kezdetben teremtette Isten…

Minden történet elkezdődik valahogy. A film egy város építésével kezdődik. Az Építők a föld alatt megalkotják az emberiség túlélésének utolsó bázisát. A Biblia a világ teremtésével kezdődik. Isten megalkotja az eget, a földet, az állatokat, a növényeket, az égitesteket, és az embert. A Teremtéstörténetben, nem is telik el sok idő, és Isten özönvizet küld a Földre. És csak egy hajónyi  ember menekül meg. Ahogy a filmben csak Szikraváros lakói élnek túl valamilyen hatalmas katasztrófát, mert az Építők biztonságba helyezték őket a Föld mélyén. Isten megígéri Noénak, hogy többé nem küld ilyen csapást a Földre, és leszármazottjának, Ábrahámnak megígéri, hogy nemzetek atyja lesz. Szikravárosban is azért létezik, hogy később ők legyenek minden nép atyja. Azonban az idő múlásával romlik a helyzet, kialszanak a fények, és elfogy az élelem. A Bibliában is olvashatunk hatalmas éhínségről, amit egy József nevű istenfélő ember oldott meg.

2. EGYIPTOM FÖLDJÉN

Az építők hagytak az embereknek valamit, egy dobozt. Amiben benne vannak az utasítások, hogy amikor eljön az idő, tudják mit kell tenniük. Ám Szikraváros elfeledkezett már a dobozról. Ahogy a zsidók is elfeledkeztek már Józsefről, és úgy élnek Egyiptomban, mint rabszolgák. És akkor feltűnik Mózes. Akit gyerekkorában a fáraó lánya mentett meg, Isten elhívja, hogy mentse meg a népét. És Mózes konfrontálódik a fáraóval, és kivezeti a népet Egyiptomból, és 40 év vándorlás után eljutnak az Ígéret földjére. Szikravárosban senki nem hiszi, hogy lehet máshogy-máshol élni. Hűséget fogadnak a városnak, hálásak, hogy ott élhetnek, örülnek a generátornak, amely ellátja őket, és hiszik, hogy Szikravároson túl minden sötétség. Csak kevesen vannak, akikben él a remény, akik szeretnének kijutni, akik szembeszállnak a hatalommal is, hogy eljussanak az igazi fénybe. Az ő jelmondatuk: „A miénk az egyetlen fény e sötét világban.” Lina és Doon, mint két próféta, mint Szikraváros Mózesei mennek, hogy megtalálják a kivezető utat.

3. KIRÁLYOK ÉS KIRÁLYSÁGOK

Amikor Lina végigsétál a polgármesteri hivatal folyosóján, megcsodálja az elődök portréit, akik a város kormányozták. Ő is az egyikük leszármazottja. Biztosan voltak, akik jól vezették a várost, és voltak, akik hibáztak. Voltak, akik hosszabb ideig voltak hatalmon, és voltak, akik csak néhány napig. Akárcsak a Biblia hős királyai. Akik hol azt tették, ami tetszett Istennek, hol pedig az ellenkezőjét. Keressük meg Saul, Dávid, Salamon és a többi király történetét, és rengeteg kulcsot találunk ahhoz, hogy nekünk ma hogyan is kell élnünk, mit is kell tennünk. Lina is tudta, hogy az ősei tudták a választ, tudták mit kellene ma tenni. És a válasz ott volt a dobozban, amit ők hagytak az utókorra. Nekünk mit hagytak a királyok? Sok-sok történetek, amelyekből tanulhatunk Istenről. És mindezt mi is megtaláljuk leírva, a Bibliánkban.

4. JÉZUS, A SZABADÍTÓ

Ahogy a királyok korának vége lett, Isten sokáig hallgatott. A népe még mindig rabszolga volt, csak másképpen. A bűneiktől nem tudtak szabadok lenni. Ezért volt szükség arra, hogy valaki elkészítse a szabadulás útját. A világnak Szabadítóra volt szüksége. Szikravárosban már úgy tűnik, örökre a sötétség rabszolgái lesznek, ha valaki meg nem szabadítja őket. A generátort nem tudják megjavítani, ahogy az emberek sem tudják eltörölni a bűneiket. Nekik is szükségük van szabadítóra, meg kell találniuk a kiutat a sötétségből. És sokan várják, hogy majd az Építők visszajönnek és megmentik őket. Lina és Doom szülei hittek abban, hogy ki lehet jutni a városból. Némelyikük meg is halt érte. A gyerekekben is megvan ez a szenvedély, vágynak a szabadságra. És keresik az utat. de csak egyetlen út van ki a sötétségből, amit az Építők készítettek. Meg kell keresniük, és azon kell végigmenniük, nincs más lehetőség. Isten, aki a világot építette, készített nekünk kiutat a sötétségből, a bűneinkből. De csak egyetlen út van, ez pedig Jézus. Ő az, aki elvette a bűneinket, és meghalt azért, hogy mi szabadok lehessünk. Nekünk Őt kell megtalálnunk, és követnünk.

5. AZ EGYHÁZ

Amikor a fiatalok már elég érettek, beállnak a munkába. A Kinevezés Napján mindenki kap valami feladatot. Szerencsére nálunk nem sorsolás alapján dől el, hogy kinek mi a feladata az egyházban, Krisztus Testében. A Szentlélektől kapunk ajándékokat, amiknek a segítségével el tudjuk látni a szolgálatot, amire Isten rendelte. „Amit kapsz, azt kapod, de sokkal fontosabb, hogy mihez kezdesz vele!”

6. A SZABADULÁS ÚTJA, ÉS A KÜLDETÉS

Amikor a gyerekek kijutnak a fényre, olyan látvány tárul a szemük elé, amit valószínűleg szavakkal ki sem tudtak fejezni. Amikor találkozunk Jézussal, és elkezdődik az örök életünk itt a földön, mi sem tudjuk szavakkal kifejezni, amit érzünk. (Akárcsak amikor János látta a jövőt, a mennyországot, olyasmit látott, amire nem voltak szavai, így csak képekben, szimbólumokkal tudta kifejezni, amit látott.) Amit biztosan tudunk, hogy másoknak is látni kell, amit mi látunk, érezni kell, amit mi érzünk. El kell hívni őket, ki a fénybe, ki a szabad levegőre, a szabadságba. És aki figyel ránk, aki nem akar a sötétségben maradni, mert azt már ismeri, az a biztos, azok az emberek kijuthatnak a fényre! És Jézusnak köszönhetjük, hogy „mindenki előtt szabad az út!” Csak dönteni kell.

Ötletek filmklubokhoz:

A film megnézése után tegyünk fel minél több kérdést a filmből, és keressük meg a kapcsolódó Bibliai történeteket, alapelveket. Akik találnak ilyeneket, azoknak adjunk valamilyen jutalmat. Az igeverseket pedig vetítsük ki, vagy adjuk oda mindenkinek kis kártyákon.

Ötletek nyári táborokhoz (A filmet 12-16 éves kor között ajánljuk):

Ha a fiatalok látták a filmet (első este közösen megnézik), akkor nagyon sok programot lehet a filmre építeni, mint kerettörténetre, és közben kibontogatni a Biblia igazságait. Készítsünk hatalmas kör alakú „térképeket” kartonból, mint amilyen a filmben volt. Minden csapat kapjon belőle egyet. Osszuk fel annyi részre, amennyi témára sor kerül a hét folyamán (például a fenti vázlat alapján 6 részre). Minden nap az éppen aktuális térképrészlettel fognak foglalkozni a fiatalok. Első nap a teremtéstörténettel, hogy ez hogyan hozható kapcsolatba a filmmel, és a térképre felkerülnek képek a teremtésről, a szövetségről, az özönvízről, Józsefről és persze igeversek. A második nap József története, harmadik nap a királyoké, negyedik nap Jézusról szól, ötödik nap az egyházról, a hatodik nap az evangélizációé, és a misszióé. A térképre már előre fel lehet ragasztani a képek felét, vagy az igeverseknek néhány szavát, amit majd a fiataloknak kell kiegészíteni.  Minden napra ki kell találni valamilyen interaktív játékot, valamilyen rejtvényt vagy feladatot, amivel elnyerik a térkép következő részletét. Lehetnek puzzle-k, kincskeresés, memóriajátékok, szerepjátékok… Ezeket a játékokat úgy kell vezetni, hogy közben elmondjuk nekik a bibliai történeteket, de legyen, amire ők maguk jönnek rá, amit ők maguk fedeznek fel… (Minden csapatban legyen egy hírvivő, aki a megfejtéseket elmondja a vezetőknek, és aki megkapja és elviszi a képeket, igeverseket a csapatnak.) Nem az a lényeg, hogy melyik csapat végez először vagy kinek lesz több képrészlete, hanem hogy mindenkinek kész legyen a térkép. Hogy megértsék Isten történetét… legyen egy „térkép”, aminek segítségével eljuthatnak Istenhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.