Prédikációnk rendeltetése és célja

A krisztusi prédikátori hivatásnak nagy célja: Isten dicsősége. Ha pedig nem tér meg senki, mégsem dolgozott hiába az a prédikátor, ha Krisztust hűségesen prédikálta, mert ő kedves illat Isten előtt mindazokban, akik üdvözülnek, mindazokban, akik elvesznek. Szabálynak azonban mégis ezt vesszük: Isten azért küldött minket, hogy prédikáljunk és az emberek Jézus Krisztus evangéliuma által kibéküljenek Ő vele. Néha megtörténhetik, hogy az igazságnak prédikátora, minden fáradsága dacára, mint Noé, csak saját családját mentheti meg, vagy mint Jeremiás, aki hiába siratta a bűneit meg bánni nem akaró népet; de rendesen a prédikáció a hallgatók megmentésére van rendelve. Nekünk köves helyekre is kell vetni a magot, hol fáradságunk után nem aratunk gyümölcsöt; de mégis aratásnak reményében kell élnünk és keseregnünk, ha idejében nem következik be. Isten dicsősége a mi célunk. És keressük azt, ha a szentek felépítésében, a bűnösök megmentésében fáradozunk. Szép hivatás Isten gyermekeinek tanítása és szent hitüknek felépítése. Ezen kötelességünket elmulasztani nem szabad. Ezért kell nekünk tisztán bemutatni az evangélium tanait, az életnek tapasztalatait, a keresztyén ember kötelességeit és nem félnünk Istennek végzéseit hirdetni.

Legjobban működünk Istennek dicsőségére a lelkek megmentésével. Az legyen a gondunk, hogy lelkek szülessenek Istennek. Ha nem akar sikerülni, úgy kiáltsunk fel mint Rákhel: „Adj nékem magzatukat, mert ha nem adándassz, meghalok”. Ha nem nyerünk meg lelkeket, szomorkodjunk, mint a földmíves, aki nem lát aratást, vagy a halász, aki üres hálókkal tér haza. Nekünk sóhajtozni és nyögni kell és Ézsaiással így szólni: „Kicsoda hiszen a mi prédikálásunknak és az Úrnak karja kinek jelenik meg?” A békesség hírnökeinek sírniok kell keservesen mindaddig, míg a bűnösök bűneik miatt sírnak.

Ha szívünk mélyéből óhajtjuk, hogy hallgatóink higgyenek az Úr Jézus Krisztusban, akkor az a kérdés merül fel: Mit kell tennünk, hogy Isten felhasználhasson minket ezen munkára? Ez legyen jelen előadásomnak szövege.

Mivel az embereknek megtérése Istennek műve, teljesen rá kell bíznunk magunkat a Szentlélekre és az Ő hatalmára, mellyel befolyást gyakorol az emberi szívekre. Ezt gyakran mondják nekünk, de sajnos, hogy mi ezt nem érezzük eléggé erősen, különben nagyobb buzgósággal tanulnánk a Szentlélek iskolájában; bensőleg esedeznénk a szent kenetért és prédikációnkban nagyobb tért engednénk működésének. Bizonyára többször nem sikerül nekünk, mert – talán elméletileg nem, hanem gyakorlatilag – a Szentléleknek működése nem tűnik fel eléggé fontosnak. A Szentlélek Isten trónusán ül, mint Isten és mindenben, amit kezdünk Neki kell lennie a kezdet, közép és végnek.

Ezt beismerve, mit kell még tennünk, ha megtéréseket akarunk elérni? Leggyakrabban azon igazságokat kell hirdetnünk, melyek ezen célhoz vezetnek. Melyek ezen igazságok? Először és mindenekelőtt kell prédikálnunk a megfeszített Jézust. Ha Jézust hirdetjük, hívogatjuk a lelkeket. „És én, mikor felemeltetem e földről, mindeneket énhozzám vonszok”. A keresztről szóló prédikáció isteni bölcsesség és isteni erő azoknak, kik üdvözülnek. A krisztusi prédikátornak mindazon igazságokat kell hirdetni, melyek Krisztus személyével és művével összefüggnek, tehát nagyon komolyan és szigorúan kell beszélni a bűn fertelmességéről, mely szükségessé tette a Megváltót. Mutassa meg, hogy a bűn a törvénynek áthágása, hogy büntetést követel és Isten haragja nyilvánul ellene.

Tanítsátok az emberi természet romlottságát. Mutassátok meg az embereknek, hogy a bűn nem véletlenség, hanem az ember természeti romlottságának szükségképpeni kifolyása. Ez persze nem divatos igazság. Szívesebben beszélünk az ember méltóságáról – talán eséséről, – de romlottságát nem szívesen említjük. Testvéreim, ne csaljon meg titeket ezen tévelygés, mert így csak kevés megtérést remélhettek. Az embereknek minden jót ígérni, romlottságuk fertelmességét pedig csak enyhén érinteni, nem az az eszköz, mellyel őket Jézushoz vezetjük Ezen előrebocsátott tanítástól következik a Szentlélek isteni befolyásának szükségessége; mert a nagy szükség isteni beavatkozást igényel. Meg kell mondani az embereknek, hogy holtak és csak a Szentlélek képes őket feleleveníteni; hogy a Lélek tetszése szerint működik és senki sem követelheti látogatását vagy érdemelheti meg segítségét.

Tárjuk hallgatóink elé Isten igazságát és azt a biztos dolgot, hogy minden gonoszság megbüntettetik. Kiáltsátok füleikbe a Krisztus eljöveteléről szóló tant, nem mint egy csodálatos jövendölést, hanem mint komoly tényt. Hirdessétek az Urat, amint jönni fog a világ megítélésére igazságban, miként hívja a népeket ítélőszéke elé és elválasztja egymástól, miként a pásztor a juhokat a bakoktól.

Kedves testvéreim, a megbékéltetésnek nagy és lelkeket megmentő tanáról, igen tiszta és világos bizonyságot kell nekünk letennünk. Hirdetni kell azt, hogy tényleg létezik az a helyettesítő áldozat, melyből a bűnök bocsánatja ered. Homályos nézetek a helyettesítő áldozat vére felől, nagy mértékben károsak; a lelkek hiába tartatnak szolgaságban, jámborokat megfosztunk a nyugodt hitbeli bizalomból, mert nem hirdetjük világosan: „Mert az Isten azt, aki bűnt nem tud vala tevé miérettünk bűnné, hogy mi lennénk Isten igazsága Ő benne”. Nyíltan és félreérthetetlenül kell nekünk prédikálni a helyettesítést, mert valamennyi tan közül a bibliában ez taníttatik a legvilágosabban, „A mi békességünknek veresége vagyon Ő rajta, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg”. „Ki a mi bűneinket hordozta az Ő testében a fán”. Ez az igazság békességet ad a lelkiismeretnek, mert megmutatja, hogy Isten igazságos és mégis „megigazítja azt, aki a Jézusnak hitéből való”. Ez az evangéliumi halászok nagy hálója. A halak más igazságok által hívogattatnak és a helyes irányba tereltetnek, de ez az igazság a háló maga.

Ha meg akarjuk menteni az embereket, akkor a legtisztább kifejezésekkel prédikáljuk a megigazulást a hit által, mert ő általa válik a megbékéltetés személyes tapasztalattá. Ha Krisztus helyettesítő műve által megmentetünk, akkor már a mi részünkről semmi érdemre sincs szükség. Egyéb tennivalónk nincs, csak gyermeki hitben elfogadni azt, amit Krisztus tett miérettünk.

Hirdessétek buzgón Isten szeretetét a Jézus Krisztusban; magasztaljátok Isten kegyelmének nagy gazdagságát, de egyszersmind prédikáljátok az igazságot.

Ne magasztaljátok a kedvelt módon egyoldalúlag a szeretetet, hanem foglaljátok a szeretetet a magasabb teológiai értelemben, mely szerint gyűrűnként magába foglalja az összes isteni tulajdonságokat. Isten nem volna szeretet, ha nem gyűlölne mindent, ami nem szent. Ne dicsérjenek egy tulajdonságot a másik rovására. A határtalan könyörület legyen összhangban a szigorú igazsággal és korlátlan teljhatalommal. Isten lényege alázza meg a bűnöst és töltse el tisztességteljes félelemmel. Vigyázzatok, hogy a mi Urunkat helytelenül ne mutassátok be a világnak.

Ha komolyan szíveteken hordjátok a bűnösök megmentését, akkor nemcsak a megfelelő igazságokat kell prédikálni, hanem a kellő módon is elő kell adni azokat. Először is sokat kell hatni oktatásokkal. Bűnösök nem mentetnek meg a sötétségben (tudatlanságban), hanem ki a sötétségből. Az üdvösségnek útjára kell tanítani őket. Sok felébresztett lélek szívesen elfogadná Isten végzését az ő üdvösségére, hacsak tudná azt. Tanítsátok őket; Isten megmenti őket. Ha a Szentlélek megáldja a ti tanításaitokat, lakkor beismerik bűneiket és megtéréshez, hithez fognak jutni. Nem ér semmit az a prédikáció, mely csak mindig azt kiáltja: higgy, higgy, higgy! Helyes és szükséges, hogy a szegény embereknek megmondjuk, hogy mit higgyenek. Tanításnak kell lenni, mert különben nevetségessé válik a hitre való oktatás és eredménytelenül marad. A legjobb mód, mellyel a bűnösöket Krisztushoz tereljük, nekik Krisztust prédikálni; dorgálás és könyörgés azonban alapos tanítás nélkül, csak vaktában való lövöldözés. Minden hívogatás, sírás és könyörgéssel sem húzhatjátok az embereket oda, hogy azt higgyék, amit nem hallottak és olyan igazságokat elfogadjanak, mely nem magyaráztatott meg nekik. „Mivelhogy a prédikátor bölcs volt, ismeretre tanította a népet”.

A tanítás az értelemhez is forduljon? Az igazi vallás ép úgy az az értelemnek, mint a szívnek a dolga. Azonban azoknak az embereknek a száma csekély, akik értelmi okokat követelnek, azokhoz képest, kiknél szívhez kell folyamodnunk. Azok bizonyítékokat akarnak, nem az értelemnek, hanem a szívnek. Bíztatni kell azokat, mint az anya, ki fiát kéri, hogy ne szomorítsa őtet vagy mint a nővér, ki fivérét sürgeti, hogy jöjjön ismét haza és béküljön ki atyjával. A bizonyítéknak rábeszéléssé kell válnia a szeretetnek élő hatalma által. Csak mikor a rideg bizonyítékok izzóvá tétetnek a szeretet által, nyerik meg az igazi erőt. A szellem óriási hatalmat gyakorolhat a másikra. Ha szenvedélye; buzgóság ragadja el a férfit, akkor beszédje hatalmas folyammá lesz mely mindent magával sodor. A jámbor, s egyszersmind bőszívű, önmegtagadó férfinek, nagy, személyes hatalma van; személyiségéért helyben hagyják tanácsát és biztatását. Hanem, ha ő kér és rábeszél, sőt könnyek között teszi azt, akkor befolyása csodálatos és Isten a Szentlélek szolgálatába veszi őt. Testvéreim, nekünk könyörögni kell. Könyörgésünk, esedezésünk egyesüljön oktatásainkkal. Folyton és folyton az emberek lelkiismereteihez forduljunk és sürgessük őket, hogy Jézushoz meneküljenek és így néhányat megmentsünk.

Néha más hangon is kell beszélnünk; nemcsak mindig oktatni, bizonyítani, rábeszélni, hanem egyszer fenyegetni is, Isten haragját kihirdetni a meg nem térni akarók fejére. Hajtsuk félre a függönyt és hadd lássanak a jövőbe, lássák a veszélyt, intsük Istennek eljövendő haragja elől. Azután megint hívogassunk, mutassuk meg a felébredteknek a végtelen kegyelem gazdag kincseit, melyek ingyen adatnak az embereknek. A mi Urunknak nevében hívjuk őket: „Aki akar, vegye az életnek vizét ingyen”. Persze, egész szigorú kálvinisták azt mondják: „A gonoszokat lehet inteni és oktatni, de a hívogatásnak nincs semmi értelme; holtak a bűnben nem is tudnak eljönni”. De hát akkor tulajdonképpen miért is prédikálunk nekik? Ha csak arra intjük őket, amit Isten lelke nélkül is megtehetnek, akkor csupán erkölcstanítók vagyunk Ha lelkeket akarunk menteni, akkor bölcsen a helyes időt is meg kell választani, melyben a meg nem tértekhez beszélhetünk. Ne úgy tegyetek, mint némely pap, ki a bűnösökhöz intézett figyelmeztetését prédikációja végére hagyja, amikor hallgatói már fáradtak. Mikor az érdeklődés felköltetett és támadást nem várnak, akkor irányítsatok egy löveget a könnyelműekre, s hathatósabban fogja őket találni, mint a nyilaknak esője olyankor, amikor fegyverei felszerelésükbe burkolóztak. A meglepetés nagyszerűen felélénkíti a figyelmet és bevési a szót az emlékezetbe. Ne múljék el egy prédikáció sem, hogy a gonoszokhoz ne fordulnátok, de tűzzetek ki olykor időt, amikor őket folyton támadjátok; a léleknek teljes erejével induljatok harcba; igyekezzetek rögtöni megtéréseket létrehozni; előítéletek széjjelosztásán, kételyek megoldásán kifogások legyőzésén fáradozzatok; kergessétek ki a bűnöst minden búvhelyéből. Vegyétek rá a gyülekezet tagjait a közbenjáró imára s kérjétek, hogy az érdeklődőkkel és közömbösökkel beszéljenek.

Igen fontos az, hogy milyen hangon, milyen hangulatban, milyen szellemben prédikáltok. Ha az igazságot unalmas hangon adjátok elő, akkor talán megáldja Isten, de nem számíthattok rá. Mindenesetre olyan előadás inkább csökkenti a figyelmet, mintsem hogy elősegítené. Ha a szónok maga alszik, nehezen költi fel a bűnösöket. Kemény, érzéketlen hangon sem szabad beszélni. A kedvességnek hiánya visszataszítja az embereket. Illyésnek szelleme felrázhatja a szíveket és előkészítheti az evangéliumnak, de igazi megtéréshez szükséges a János érzéke.

A szeretetnek hatalma megnyeri a lelkeket. Odaszeressük az embereket Jézushoz. Nagy prédikátoroknak nagy szív kell és ezért ápoljuk a kedélyéletet. Óvakodjunk azonban a puha, émelygős csacsogástól, minden név előtt a „kedves” megszólítástól, mellyel némely prédikátor az embereket bele akarja édesgetni az isteni félelembe. Igazi férfiaknak ez ellenökre van, ők az édeskés prédikátort képmutatónak tartják. Boldogok vagyunk, ha hittel prédikálunk és mindig abban a reményben, hogy Isten az ő igéjét megáldja. Ez kölcsönöz nekünk nyugodtságot, bizodalmat, mely megóv a rossz kedvtől, elhamarkodástól és csüggedéstől.

Prédikáljatok komolyan, mert a dolog fontos; de a beszéd tartalma legyen mégis serkentő és vonzó, hogy a komolyság ne váljék komorsággá. Legyetek teljesen áthatva a komolyságtól és buzgóságtól, minden szellemi tehetség bennetek legyen eleven és megszentelt, akkor egy tréfás vonás a komolyságot még komolyabbnak tünteti fel, mint ahogyan az éjféli sötétség a villámlás után még sötétebbnek látszik. Összpontosuljon minden erőtök arra az egy pontra, melyben előttetek lebeg a cél. Ne tápláljatok semmiféle kedvencdolgokat, ne igyekezzetek előkelő beszédre vagy hogy ti magatok kedvező világításban tűnjetek, mert különben odavan a jó eredmény. A megtéretlen emberek tavaszok és csakhamar észreveszik, ha a prédikátor a saját dicsőségét keresi. Mondjatok le mindenről azoknak érdekükért, akiket meg akartok menteni. Legyetek balgatagok Krisztusért, ha ezáltal megnyerhetitek az embereket vagy legyetek tanultak, ha ez hat rájuk. Ne takarékoskodjatok az elméleti munkával, az imával a kamrában, sem a buzgósággal a szószéken. Ha az emberek maguk nem törődnek lelkeikkel, akkor mutassátok meg nekik, hogy ti szíveiteken hordjátok őket.

Minden prédikációnál tegyétek fel magatokban, hogy hatása legyen: a hallgatók vagy megadják magukat Istennek vagy pedig semmi mentség nem létezik számukra. A keresztyének körülöttetek ne csodálkozzanak, ha lelkek megmentetnek; az evangélium meg nem kisebbíthető erejében kell nekik hinni, sőt csodálkozniok, ha a prédikációnak nincsen eredménye. A meg nem tért embernek nem szabad a prédikációt szokásból meghallgatni és a bibliai igazságok éles fegyverével játszania. Mondjátok meg nekik újból és újból, hogy az igaz evangéliumi prédikáció vagy jobbá vagy rosszabbá teszi őket. Hitetlenségük folytonos vétkezés; a prédikációból sohasem következtessék azt, hogy szánalmat érdemelnek, ha Istent hazugnak mondják, mert az Ő Fiát megvetik.

A buzgó prédikáció mellett még más eszközöket kell használni. A keresők férhessenek tihozzátok, keressetek alkalmat az emberekkel való személyes érintkezésre. Bizonyos órákat ki kell tűzni, amikor a keresők beszélhetnek veletek. Néha egy pár szóval el lehet űzni a kételyeket, helyreigazítani a tévelygéseket és a szívet felszabadítani a nyomás alól. Én tapasztaltam, hogy egy embert, egynéhány felvilágosító szóval, melyet épp úgy jóval előbb ki lehetett volna mondani, évekig tartó gyötrelemtől fel lehetett volna szabadítani. Keressétek fel az eltévelyedett juhokat egyenként s ha valamelyik igénybe vesz, vegyétek fel szívesen ezt a fáradságot. Az Úr nem akként mutatja nekünk a jó pásztort amint az eltévelyedett juhokat nyájanként hazatereli, hanem amint egyenkint vállaira veszi, hazaviszi, és örvend felette.

Tartsatok gyülekezeteket, melyek a keresők részére vannak, amikor ő érettük imádkoznak és az új tagok s mások bizonyságtételei bátorságot öntenek beléjük.

A ti munkálkodástok dacára, kívánságotok soha egészen ki nem elégíttetik. Ha már nyertetek lelkeket, akkor azt szeretnétek, ha mindig nagyobb tömegek születnének Istennek. Nemsokára azt fogjátok látni, hogy ehhez a munkához segítség után kell nézni. A teli hálót két kéz nem képes a partra vonszolni; társaitokat segítségül kell hívni. A Szentlélek nagy dolgokat művel, ha egy egész gyülekezet egyszerre szent munkára ébred; akkor nem egy tesz bizonyságot, hanem százak és egynek bizonysága megerősíttetik a másikéval; Krisztusnak tanúi egymásnak kéz alá dolgoznak és az ima egyesített erővel és szorgossággal száll menny felé. A bűnösök körül vannak véve az imádságnak láncával és maga a menny hívattatik le a harctérre. Némely gyülekezetben alig tér meg egy bűnös, mert ami jót nyer a szószékről, azt megint megöli a hideg levegő, mely őtet körülveszi; más gyülekezetekben fordítva van, mert a tagok szent buzgósággal üldözik a könnyelműeket. Becsületérzéssel és a Szentlélek erejében kellene a gyülekezetben a misszió iránti érdeklődést annyira felkelteni, hogy olyan volna,, mint a leydeni palack, telített isteni villamossággal, hogy aki érinti, érezze erejét. Milyen keveset tehet egy ember maga!

Milyen sokat tehet, ha van egy sereg lelkesült harcosa!

Jó, ha néha az evangélizáló gyülekezetek vezetését egy más testvérre bízzátok; mert némely hal nem megy a te hálódba, de belemegy a másikéba. Egy új hang belehatol ott, ahol már a régen megszokott többé nem hat és a figyelmeseket is lebilincseli. Komoly, ügyes evangélisták a legalkalmasabb prédikátornak is tudnak segíteni és gyakran olyan gyümölcsöket szednek, melyeket ő nem ér el. Mindenesetre jó, az egyformaság kikerülése végett, valami változatosságot belehozni az istentisztelet megszokott rendjébe. Féltékenység ne akadályozzon meg ebben. Nem baj, ha egy másik lámpa jobban fénylik, mint a tietek,, azoknak is világít, kiknek javát ti keresitek. Mondjátok Mózessel: „Vajha az Úrnak minden népe próféta volna!” Ki önző becsületérzéstőt ment, nem is talál alkalmat erre; gyülekezete talán észreveszi, hogy prédikátora nem olyan tehetséges ember, mint mások, de meg van győződve arról, hogy az ő lelkükhöz való szeretetében senki sem múlhatja felül.

Végül, kedves testvéreim, folyamodjatok minden és sokféle eszközökhöz, hogy Istent megtérésekkel dicsőítsétek és ne nyugodjatok addig,, míg szíveiteknek kívánsága nem teljesül.