A válás gyötrelmébe nem csak a feleségek és férjek keverednek bele. Amikor egy férfi és egy nő felbontja a házasságot, meg kell egyezniük a nevelési kötelezettségekről is. A kérdés nem az, hogy a szülők folytassák-e a nevelést a válás után, hanem hogy hogyan tegyék ezt. Egy lelkész, aki felkészült segíteni a szülőknek kidolgozni a megállapodást a szülői kötelezettségek megosztásáról, segíthet az egész családnak túljutni a házasság összeomlásának katasztrófáján. Egy szülői megállapodás megépítheti a válás utáni kapcsolatot, amelyre a szülőknek szükségük van gyermekeikkel, és amelyekre a gyermekeknek szükségük van szüleikkel.
Hagyományosan… az egyik szülő kapja a kizárólagos felügyeleti jogot (általában az anya), míg a másik szülő láthatási jogot kap. A jog furcsa nyelvezete miatt az egyik szülő abba az abszurd szituációba kerül, hogy „megnyeri” a felügyeleti jogot, mintha a gyermek egy vagyontárgy lenne, amit birtokolni lehet. A másik szülő láthatási jogot „nyer” valaki gyerekére, mintha a gyermek egy idegen lenne, akit látogatni lehet. Ez a kínos helyzet lealacsonyítja a szülő-gyermek kapcsolatot.
Ez nehéz a gyermekek számára, különösen a kisgyermekeknek, megérteni, hogy az ő világuk legfontosabb személyei képtelenek fenntartani azt a felnőtt kapcsolatot, amely a legtöbb gyereknek megvan. Annyit értenek csak meg belőle, ami „megrázza a gyermek egocentrikus fogalmát arról, hogy ’apa és anya azért szeretik egymást, mert engem szeretnek’.” (1)
A legtöbb ilyen fájdalom abból a tényből adódik, hogy a család minden tagja részt vesz a kapcsolat komplex rendszerében. A családtagok ezen a kölcsönhatáson keresztül „fogják fel és tapasztalják meg mind egymást, mind a külső világot” (2). Ez a családrendszer perspektíva segít fényt deríteni, amikor a válás szétszakítja a szülő és a gyermek kapcsolatát, és a gyermek önértékelése sérül. (3) Ha a válás előtti kapcsolat, amelyet a gyerekek értékeltek a válás előtt, soha nem lesz helyreállítva, akkor a sérülés jelentős és hosszútávú lesz.
A gyermeknevelés nem egy törvényi határozat
A válás katasztrófája és a rombolás, amit hoz az apa és az anya életébe, nem kell hogy feláldozza a gyermeket. A lelkész segítheti a különvált feleket, hogy megértsék, gyermekük gondozása szülői felelősségük inkább, mint törvényes határozat.
Míg a válás, csakúgy mint a házasság egy törvényes dokumentumot igényel, „a törvényes eljárásnak nem kellene többé definiálni a válás természetét jobban, mint ahogyan a törvényes házasság meghatározza a házasság természetét.” (4) A cél „információt kapni egy ügyvédtől, hogy jobban megértsd a feltételeidet, anélkül, hogy (?)” (5) Az egyik fontos kivétel, ha a házastársat vagy a gyermeket erőszak fenyegeti. Akkor azonnali törvényes közbelépés szükséges.
Egy olyan megegyezés, amely meghatározza, hogy a pár hogyan fog gondot viselni gyermekeiről a válás után, különbözik a felügyeleti jog különféle módozatainak törvényes megállapításától. A felügyeleti jog határozza meg, hogy melyik gyermek hol él és hogy mikor és ki fizet.
Túl sok pár vár a törvényes eljárásra, hogy az meghatározza a válás utáni családjukat. Sok esetben egy jól informált/értelmes lelkész segíthet a szülőknek egy nevelési megállapodást létrehozni, amely tisztázza, hogyan akarják a szülők nevelni gyermekeiket, ha már egyszer a válás megtörtént.
A nevelési megegyezés
A megbeszélt szülői megegyezést írásba kellene fektetni. Meg kell állapítania a meghatározott viszonyt, amely határokat állít fel a két szülő háztartása, a két szülő, valamint mindkét szülő és a gyermekek között. A megállapodásnak tisztáznia kell, hogyan fognak a jövőbeli változásokhoz alkalmazkodni, és válaszolnia kell az olyan kérdésekre, mint: Fel fogják hívni egymást a szülők szabadon? Fognak együtt játszani a gyerekekkel? Fognak rendszeres találkozásokat beütemezni? A szülői értekezleteket együtt fogják? Mennyire szólhat bele az egyik szülő abba, hogy a másik a gyerekkel hogyan tölti el az időt? Ki fogja rendezni a születésnapi partit? Ki fog időpontot egyeztetni az orvossal? Ki fogja felhívni a tanárt az iskolai problémák miatt? (7)
Michael Benjamin és Howard Irving három éve a Toronto Megosztott Nevelés Project-nél megerősíti, hogy mind a szülők, mind a gyermekek nagy fokú megelégedettségről számoltak be egy működő nevelési megállapodás esetén. A könyvükben, a Családi elmélkedésben ismertetett felfedezéseik szerint a szülők 83%-a találta ezt a megállapodást hasznosnak, sőt csaknem 90%-uk javasolta ez más hasonló szituációban lévő szülőknek. Az ügyvédek 60%-a találta a szülői megállapodást „hasznos”-nak. (8) Megjegyzendő, mondják a szerzők, a nevelésről megállapodott családok „jelentősen jobban elégedettek” voltak, mint azok a családok, akik a válás utáni életüket csupán a felügyeleti jog alapján rendezték.
A kutatás úgy mutatja be a szülőket, mint akik valóban maguk választották a válás utáni nevelést, inkább, mint csupán egy bíróság által rendelt felügyeleti jognak engedtek. Szintén örültek annak a ténynek, hogy a gyerekeikre vonatkozóan egy közös döntésben vehettek részt, és biztosak voltak benne, hogy megkönnyebbültek az egyedülálló szülőség nehézségeitől. A gyerekek is elégedettek voltak, mert a megosztott nevelés általában a társas kapcsolat folytatását, az otthoni feszültségek csökkenését és a megkönnyebbülés érzését is jelentette, hogy már nem részei egy házassági csatározásnak. (9)
A lelkészeknek fel kell készülniük
Michael Benjamin kimutatta, hogy a párok körülbelül 35%-a nem kész megbeszélni a nevelés megosztását. Nekik hivatásos segítségre van szükségük abban, hogy hogyan oldják meg a házasságból az elváltságba való átmenetet érzelmileg, anyagilag és gyakorlatilag. Benjamin lelkészeket kér fel, hogy felbecsüljék, vajon a párok készek-e beszélni a válás utáni családjukról. Ha nem a pásztor tud segíteni, akkor tanácsot kérnek valakitől aki gyakorlott ebben a témában.
Rhonda Freeman a Családok átmeneti időszakban iroda igazgatója segít a családokat a válás káoszán átkormányozni. Freeman azt tanácsolja a lelkészeknek, hogy legyenek óvatosak. Amíg a nevelési döntéseken elmélkednek, hihetetlenül komoly és messze ható jelentőséggel foglalkoznak. Ha a lelkész nem gyakorlott a családi elmélkedések sajátosságaiban, akkor fel kell ismernie/keresnie kell elérhető segítő szervezeteket és átirányítani a párokat olyan fajta ellátáshoz, amelyre szükségük van.
Freeman eljuttatja a párokat arra, hogy arra a kérdésre koncentráljanak: „Mi a jobb: elválasztani a gyermekedtől vagy tovább dolgozni egy terven a megosztott nevelésre?” Ez segít eljutni a pároknak, arra, hogy elgondolkodjanak, hogyan rendezik el a válás utáni életüket. Az út, ahogyan el akarják rendezni a válás utáni családjukat erősen befolyásolni fogja, hogyan fognak viselkedni a válási eljárások alatt.
A viselkedésünk következményei
Irónikus módon az, hogy hogyan viselkedünk a váláskor, sokkal inkább tűnik sérülést okozónak társadalmunkban, mint maga a válás, mind a szülők, mind a gyermekek számára. Barbara Dafoe Whitehead egy híres tudós, közvéleményt formáló személy és a szüleik válásában érintett gyerekek pártfogója. Könyvében a Válási kultúrában kifejti, hogy az 1960-as évek alatt az Észak-amerikaiak drámai változást tapasztaltak az egyén család és társadalom iránti kötelezettségének eszméjében. „Nagyjából úgy lehetne leírni ezt a változást, hogy elfordult a mások felé való kötelezettségek etikájától a saját maga felé való kötelezettségek felé.” Az emberek nem annyira a felelősséget adták fel, mint amennyire jobban a saját személyes szükségeik és érdeklődésük felé fordultak nagyobb felelősséggel. (12)
Például, hogy ezek a hozzáállásbeli változások hogyan hatottak a válások lefolytatására, látható feltérképezve Észak-Amerika legszélesebb körben olvasott rovatát. „1957-ben Ann Landers kihívta olvasóit, hogy „találjanak csak egy hasábot amelyben a válást tanácsolom”. 1972-re azonban ezt írta: „Már nem hiszem, hogy a házasság örökkét jelentene, mindegy milyen vacak, vagy csupán a gyerekekre való tekintettel”. (13) Ennek a hozzáállásbeli változásnak az eredménye, hogy „ha egyszer a szülők enyhítettek a felelősségükön, hogy megőrizzék házasságukat, a gyerekek kedvéért, szintén könnyítettek a válás közbeni viselkedésük felelősségén amely iránt pedig gyerekeik leginkább érdeklődtek és amelyen legtöbbet gondolkodtak.” (14)
Ez a viselkedés egy következmény, mert egy erőfeszítés gyakran következik az egyik szülővel, ha úgy érzi, hogy kevesebbet kap a gyereke idejéből, akkor az a gyerek kevesebb szeretetével fog végződni. Az ellenség által körülvet szülőknek tudniuk kell, hogy ezek a félelmek megalapozatlanok a legszokatlanabb körülmények kivételével. Az igazság a szülő-gyermek szeretetről: „A gyerekek ritkán veszítik el a szeretetüket, azért mert a szülő kisebb gyakorisággal látja őket.” (15)
Egy út, hogy jobb perspektívát mutassunk be, ha megkérjük apárokat, hogy képzeljenek el jövőbeli eseményeket családjukban, mint például esküvők, konfirmációk, vagy egyenesen egy unoka születése. Azután fejtsük ki, milyen destruktív a gyerekek számára, fiataloknak és időseknek egyformán, ha „a szüleik háborút viselnek – még ha csak hidegháborút is”. Még ha ez nem is űzi el varázslatosan a haragot és a sebeket, a szülők „felismerik, hogy szükség van arra, hogy egy jobb utat keressenek, együtt… először lesznek motiválva arra, hogy megtanulják, hogyan lehet jobban kezelni a dolgokat. A motiváció a gyerekeik.” (16)
Krisztus nevében cselekedni
Jézus az Isten előtt házasságban egyesült férfi és nő elválása ellen beszélt. Amikor a törés mégis bekövetkezik, tehetünk helyrehozó lépéseket, hogy segítsünk megvédeni a gyerekeket. A lelkészek egy pohár hideg vizet szolgálhatnak fel a válás forgószelében kitikkadt szomjazó szülőknek, amikor segítenek nekik megőrizni a házasságuk halálig fennmaradó következményét: kötelességeiket szülőként.
A válás nem rombolja le a család rendszerét. Átrendezi azt. A nevelés megosztásáról szóló megegyezés segít megvédeni a gyerekeket a válástól megengedve, hogy a család tovább működjön.
Néhány családnak szüksége van bírósági védelemre, hogy elintézzék a makacs családi vitákat. De a családok lényegéért, ha a szülőknek eljutnak arra, hogy felismerjék, még mindig szülők maradtak, még ha a házasságuk véget is ért, segíteni fog rendezni a múltbeli sérelmeket, ha áthelyeződik a vita fókusza a gyermekeik jövőjére. A gyerekeknek javára szolgál, ha a kapcsolat a szülők között – házasok vagy elváltak – általában együttműködő.
A házassági kudarcot a neveléstől elválasztani nagyon fontos, mert a gyerekek és a szülők nem tudnak jól elválasztódni. A válás fájdalmának csapdájába esett szülők nem vágynak rá, hogy fájdalmat okozzanak gyermekeiknek. A lelkészi segítség/gondoskodás és jó tanács közben tud járni, hogy segítsen a szülőknek a válásukon dolgozni elsősorban a gyerekeik alapján és csak másodsorban a magukén.
Lábjegyzetek
1Barbara Dafoe Whitehead, The Divorce Culture, (New York: Alfred A. Knopf, 1997) 122.
2Howard H. Irving and Michael Benjamin, Family Mediation: Contemporary Issues, (Thousand Oaks: SAGE Publications, 1995) 293.
3Irving and Benjamin, 293.
4Constance Ahrons, Ph.D., The Good Divorce: Keeping Your Family Together When Your Marriage Comes Apart, (New York: HarperPerennial, 1995) 167.
5Ahrons, 169.
6 Ahrons, 170.
7 Ahrons, 143.
8Irving and Benjamin, 281-282.
9Irving and Benjamin, 253.
10Michael Benjamin, Family Mediation Specialist, Family Assessment Mediation, and Parenting Enrichment Services (FAME), Personal Interview, April 14, 1997.
11Rhonda Freeman, Director, Families in Transition, Personal Interview, April 16, 1997.
12Whitehead, 4.
13Whitehead, 82.
14Whitehead, 102.
15Ahrons, 136.
16Ahrons, 128.
Updated
A FORDÍTÓ KIEGÉSZÍTÉSE
Egy ilyen szülői megállapodás elkészítése közben – ha az elkészítésben egy lelkész vagy lelkigondozó megfelelő módon segít – az érdektelenebb fél is rádöbbenhet szülői felelősségére és talán eközben a házassága iránti felelősségre is. Így a megállapodás elkészítéséhez szükséges megfontolt és együttműködő légkörű tanácskozások többet érhetnek, mint akárhány békítő tárgyalás. Véleményem szerint, ha egy pár képes ésszerű és mindkét fél számára elfogadható szülői megállapodást kötni, az a pár képes arra is hogy házasságát rendbehozza.
Mint gyakorló feleség és anya, és elsősorban mint keresztény ember, nem tudom elfogadni, hogy egy előnyös nevelési megállapodás a legtöbb, amit segítségként nyújthatunk. Nem tudom elhinni és elfogadni, hogy az a két fél, aki képes értelmesen dönteni a nevelés megosztása kérdésében, ne akarjon mindent megtenni a házasság helyreállítása érdekében. Úgy gondolom, lelkészként a házasság gyógyulására kell törekednünk és nem fájdalomcsillapítókat adagolnunk az amputáláshoz. Úgy gondolom, hogy a jelen cikk téves értelmezése ahhoz a helytelen gondolkodásmódhoz vezethet, amely elfogadja a válást, mint szükséges rosszat, ahelyett, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel és Istentől kapott bölcsességgel küzdene ellene.
Ugyanakkor, ha helyesen értelmezzük a cikket, az segíthet minket abban, hogy lelkészként ne forduljunk el a segítségre szoruló emberektől, még ha a saját bűnük miatt kerültek is nehéz helyzetbe. A válófélben lévő párokat nem elítélnünk, hanem segítenünk kell – természetesen végső soron nem a válásban, hanem a helyreállásban. Sok gyülekezet ma is hajlamos segítség helyett elfordulni azoktól, akiknek házassága kudarcot vallott és segítőkész szeretet helyett megbélyegzik őket. Ezzel csak azt érik el, hogy az egyébként is nagyon nehéz helyzetben lévő testvéreiket az utolsó segítségtől is elvágják. Reméljük ezt a fajta hozzáállást segít elfeledtetni ez a cikk is.
Eredeti cikk: Parenting after Divorce
Vélemény, hozzászólás?