Az életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy rájöjjek, hogyan szólítsam meg a gyülekezetbe nem járó, nem-keresztény világot. A könyveimben és a beszédeimben megvoltak a nekik szóló átmeneti részek is, és végül a professzionális szónoki lehetőségek csúcsán találtam magam, a legnagyobb platformokon, amellett, hogy az egyik korai megagyülekezetet pásztoroltam.
Életemnek abban az időszakában jutottam arra a következtetésre, hogy csak Jézus tudja átformálni az életünket.
Nem a „gyülekezeténység”!
Nem a kereszténység!
Nem a megtérési módszerek!
Csak Jézus!
Arra a következtetésre jutottam, hogy ahhoz, hogy elérjem a gyülekezetbe nem járó embereket, szembe kell mennem a kereszténység fő irányvonalaival és gyakorlataival. Meg is tettem, de még így is szükséges volt a klasszikus egyházi háttér, mert adakozásokat kellett gyűjtenem, hogy életben tartsam az új missziós kezdeményezést.
Az életem második szakaszában Jézus egy új érintéssel megragadta a szívemet, és ráállított arra, hogy ugyanezt a Jézus és semmi más üzenetet elvigyem a „világi”, gyülekezetbe nem járó honfitársaimon túl a világ hét fő nem-keresztény kultúrájába.
Így a figyelmem és egy elég meredek tanulási irányváltás egy nagyon leegyszerűsített látásmódot adott Jézusról és a Királyságról. Elég sok időmet és energiámat vette igénybe, hogy elfelejtsem azt a rengeteg teológiai elméletet, amit a teológiai szemináriumon kaptam diákként és professzorként. Új módon láttam meg Jézus személyét és az evangélium üzenetét is. Jézus például a „gyülekezetet” összesen csak kétszer említi, mégis mindannyian azon vagyunk, hogy a gyülekezetet építsük, őrizzük és emeljük fel. Az Ő üzenete nem a Gyülekezet volt, hanem teljes mértékben Isten Országáról vagy Királyságáról szólt.
Útjaink során jelenleg a világ hét fő kultúrája felé szolgálunk – a buddhisták, a hinduk, a muszlimok, a kínai univerzisták, a zsidók, az animisták, a keresztények és az ateista/agnosztikusok felé. Nem a kereszténységet mutatjuk be nekik, hanem Jézust. Azt tanítjuk nekik, hogy kövessék Jézus tanításait és elveit, ahogy a korai tanítványok tették. A tanítványoknak időbe telt, míg hívőkké lettek. Mégis fontos megjegyezni, hogy hívőnek lenni nem elég. A démonok is hisznek, a Máté 7 hamis tanítói/prófétái is hívők, és mi is hívők vagyunk. Akkor mi a különbség? Jézus azt mondja: „Csak azok, akik cselekszik az én Atyám akaratát, azok fognak bemenni a Királyságba.”
Észak Indiában a tibeti ifjúsággal foglalkozunk. Az a döbbenetes, hogy ezek a fiatal buddhisták Jézus követői. Egyszerűen olyan az egész, mintha a korabeli tanítványokkal időznénk, míg Jézus valahová elment estére. Ahogy ezek a fiatal buddhista Jézus-követők növekednek a hitükben, teljesen eltér mindentől, amit eddig láttunk. Elképesztő! Ugyanezeket az eredményeket látjuk a többi kultúrában is. Jézus mindent tromfol! De nem a kereszténység, mint ideológia vagy szervezet – hanem Jézus, mint valóságos személy, és mint Úr és Isten! Azóta, hogy ezt láttuk, engem az foglalkoztat, hogy miképpen tudunk ragaszkodni Jézus tanításaihoz és elveihez anélkül, hogy egy sor hitelvtől vagy teológiai rendszertől függenénk, amit az emberek építettek Jézus köré. Hiszem, hogy ilyen értelemben Jézus soha nem volt „keresztény”, és nem is akar az lenni.
Hadd mondjam el a kétségeimet azzal kapcsolatban, hogy a kereszténységet tesszük a válasszá Jézus helyett, vagy másképpen a missziónk célja az, hogy valaki kereszténnyé, gyülekezeti taggá legyen, ahelyett, hogy Jézussal találkozzon.
Olyan szófordulatokat használunk és részesítünk előnyben (keresztény, kereszténység), amit még csak nem is használ Jézus vagy az Új testamentum szerzői. Sőt, ami még rosszabb, átformáltuk ezeket a szavakat szent célokká, nem csak a magunk életére nézve, hanem az egész világ számára is. Ezáltal tesszük utálatossá az emberek előtt a keresztényeket és a kereszténységet, amit aztán a nem-keresztény világ egy kalap alá vesz az egész nyugati civilizációval. És ennek azután az lesz az eredménye, hogy oly sokan meg sem hallják a Jó Hírt, és a „kereszténység” miatt mulasztják el a valaha legvonzóbb személy, Jézus megismerését.
Sokan használják a „kereszténység” szót, ami alatt a Jézussal való személyes kapcsolatot értik. A szavakat viszont nagyon jól kell megválogatni, hogy a teljesen érthetően kommunikáljunk. Ugyanis azzal, hogy a nyugati kulturális „kereszténységet” tesszük az Istenhez vezető egyetlen úttá, rögtön azt is kommunikáljuk, hogy minden más kultúra vallása rossz, és egyedül a nyugati kultúra helyes és igaz. Így könnyen azt üzenhetjük, hogy ahhoz, hogy az ember Jézus követője lehessen, át kell mennie egy kulturális változáson is, és a saját kultúráját, múltját és hazáját megtagadva át kell térnie a „nyugati civilizációra” is, amelynek keretében a „kereszténység működik”. Ez olyan, mintha a nyugati keresztény kultúra vagy a nyugati keresztények „tulajdona” lenne Jézus. És ez egyáltalán nem igei: mi nem birtokolhatjuk Jézust, még az evangélium örömhírét sem!
Másodszor az, hogy a kereszténységet tesszük az Istenhez vezető elsődleges úttá, azt üzeni és követeli meg, hogy a keresztényeknek át kell térítenie az egész világot a nyugati kulturális kereszténységre. Természetesen ez egy sor evangelizációs kampánnyal jár, ami tulajdonképpen nem más, mint a keresztény zene, irodalom és a keresztény tanítások illetve szervezetek exportálása és terítése a világban. Egyfajta márkaépítés, de nem Jézus „márkájának”, hanem a kereszténység márkájának építése, azzal a direkt vagy indirekt szándékkal, hogy a hallgatóságot a nyugati kereszténység számára elfogadhatóvá formálják át szervezetileg és kulturálisan. Ez pedig egy büszke, gyarmatosító, kulturális evangelizációt eredményez. Az egész hozzáállás pedig egy olyan helyzetet teremt, amelyben a más vallású emberek a „hitünk ellenségei”, akiknek át kell térniük „a mi oldalunkra”, ahelyett, hogy egyszerűen Jézust követnék a saját oldalukon és környezetükben. Ez pedig – jogosan – sokakat megbotránkoztat, akik nem akarják elutasítani a saját kultúrájukat azért, hogy Jézushoz jöjjenek – főképpen mert Jézus nem is kérte őket erre! A bibliai igazság ugyanis az, hogy egyedül Jézus képes szellemi átformálódást megvalósítani a Szentlélek által, és ez nem kulturális átformálódás, hanem szívbeli átformálódás lesz!
Harmadszor azzal, hogy a nyugati kulturális kereszténységet tesszük az Istenhez vezető úttá, egy nagyon beszűkült látókört propagálunk Istenről, Jézusról és a Királyságról. Mintha Isten és Jézus le lennének korlátozva, mintha Nyugatról származnának, és csak a nyugati módszereket szeretnék és ismernék. Mintha a dicsőítést, a tanítást, a mentorolást, a szabadítást kizárólag olyan módon lenne legális gyakorolni, ahogy azt a nyugati keresztények teszik. Ez azonban pontosan annak a megtagadása, hogy Isten teremtett minden kultúrát, nemzetet és törzset. A végén oda jutunk, hogy a teremtő Isten kulturális gazdagságát éppen a saját nyugati népe csorbítja vagy korlátozza.
Negyedszer, azzal, hogy a nyugati kulturális kereszténységet tesszük az Istenhez vezető úttá, Jézust illetve Isten Országát egy vallási rendszerré degradáljuk, amely kénytelen beállni az emberek szívéért és elméjéért zajló évezredes versengésbe. A kereszténység mára „csak” az egyik vallási rendszer, amely egyenrangú a világ többi vallásaival. Egy „vásári árus” a nagy vallás-piacon. Jézus és a Királyság azonban nem egy piaci eladó a sorban! Nem tudjuk megváltoztatni az embereket a vallásos rituáléinkkal vagy az evangélizációs programjainkkal – ha ebben hiszünk, önelégültek és ostobák vagyunk. Kizárólag a Jézussal megtörtént valóságos és személyes kapcsolat az, amely valódi változást hoz, mert Jézus az, aki minden vallás fölött van, és egyedül Ő tudja és Ő fogja megváltoztatni az emberek életét és személyiségét.
Stanley Jones szemléletére az indiai kultúrában nagy hatással volt a Mahatma Gandhival történt találkozója. Gandhi épp akkor érkezett vissza dél-afrikai munkájából. Jones megkérdezte Gandhit, hogyan tehetné hatékonyabbá az evangéliumot India nemzetében. Gandhi habozás nélkül két javaslatot tett Jones-nak: „Először is ha önök, keresztények, cselekednék is Jézus tanításait és elveit, az nagyot lendítene a hitük elfogadásán közöttünk. Másodszor pedig ha tanulmányoznák a kultúránkat és a vallásunkat, rájönnének, nem mindannyian vagyunk olyan rosszak és elítélendőek.” Jones ezeket elég mély gondolatoknak találta ahhoz, hogy a szemléletének a sarokkövévé tegye, nem csak az indiai kultúra, hanem a világ többi kultúrája irányában is.
És egy utolsó gondolat a sorban: azzal, hogy a nyugati kulturális kereszténységet tesszük az Istenhez vezető úttá, figyelmen kívül hagyjuk Jézus életét és tanításait. Jézus az egész világért van. Jézus soha nem unszolt senkit arra, hogy a zsidó vagy keresztény kultúra részesévé váljon, vagy hogy csatlakozzon egy zsinagógához vagy egy gyülekezethez. Úgy tűnik, az egyetlen, ami Őt érdekelte, az ember szíve a hitével kapcsolatban, az Atyával való kapcsolata, és az ebből fakadó cselekedetei, hogy Jézus követőjévé válik-e vagy sem.
Jézus szokást csinált abból, hogy mindenféle vallási és kulturális hátterű embereket szólított meg. Figyeljünk meg egy pár bibliai példát, hogy jobban megérthessük Jézus szemléletét és gyakorlatát:
János 4:12
A nő a kútnál samáriai volt, és nagyon eltérő vélekedései voltak az imádat központjáról. Jézus a nő kulturális hitelveit sértetlenül hagyta, az egyetlen dolog, „kiigazítás”, amit tett, hogy felülírta az imádat központját, azt mondva, hogy valamikor az imádat központja nem egy megadott helyen lesz, hanem a szívedben. Jézus nem egy új vallást reklámozott, hanem személyes kapcsolatot ajánlott Istennel. Ez a személyes kapcsolat készült átformálni a nő „vallását” is, és a zsidó vallást is. Amikor Jézus a samáriai asszonnyal beszélt, nem ragaszkodott ahhoz, hogy figyelmeztesse őt hamis hiedelmeiről, és hogy rávegye, hogy mindenképpen másik hegyre járjon az imádatra. Nem történt hamis tanítások megtagadása – hanem Jézus igazságának elfogadása történt meg.
Márk 7:26
A sziroföníciai asszony. Pogány nő, egy istentelen kultúrából. A hite nyilvánvaló volt a Jézussal folytatott kitartó párbeszédéből, főképpen a lányával kapcsolatban. Jézus becsülte a hitét, és mégsem húzta be egy új vallási rendszerbe vagy tanítványi csoportba, és arra sem vette rá, hogy tagadja meg kulturális neveltetési hátterét. Jézus jelenléte az embert belülről kifelé változtatja meg, hogy olyanná legyen, mint Ő. Isten jelenléte fogja meggyőzni a szívüket az Ő idejében, arról, amit meg kell változtatniuk személyes és kulturális életmódjukban – ÉS NEM MI!
Márk 6:45-7:23
A genezáreti út. Megfigyeltétek, hányszor utalnak az evangélium írói a galileai tenger túloldalára való átkelésről? Amikor a zsidó oldalon voltak, átkeltek a másik oldalra. Miért? Jézus ugyanazokat a cselekedeteket hajtotta végre a pogány világ emberei között is. Soha nem késztette őket arra, hogy cseréljék le a vallási kultúrájukat, hanem abban hagyta őket, amiben felnőttek. Csak meggyógyultak, megszabadultak, megtértek közben.
Máté 8:5
A római százados. A római százados kétségtelenül a római istenek között nevelkedett, Jézus mégsem beszél neki erről egyáltalán. Őt a százados vallása nem érdekelte – az Istennel való kapcsolata érdekelte. Amikor Jézus a római tiszt hitét kiemelkedőnek értékelte, még annál is kiemelkedőbbnek, mint amit Izraelben, Isten választott népe között látott, akkor Jézus nem mondta ennek az embernek, hogy mindenképpen térjen meg és tagadja meg azt a sok római istenséget, mert különben a hite semmit sem fog érni. A jelenet folytatásában, a római százados a szolgájának felépülésekor ezt mondja Jézus: „Mondom néktek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában.” Nem zsidók, vagy a mi fogalmaink szerint, „keresztények”.
János 10:16
Jézus „más juhokat” is említ, akik az övéi. Kik ezek a más juhok? Lehetséges, hogy a világ különböző kultúrájából valók, akik elfogadták Jézust megváltójukként – de nem lettek kulturálisan keresztények? Lehet-e, hogy ők azok, akikről a Róma 2:14-15 és az 1János 4:7 is szól?
Apcsel 15:1-29
Jézus első követői mind zsidók voltak. Amikor az első pogányok (mindenki más) Jézushoz jött, egyes vallásos zsidók ragaszkodtak ahhoz, hogy Jézus minden követőjének kulturálisan zsidóvá kell válnia. Az apostolok egyértelműen ez ellen foglaltak állást. Minden ember lehet Jézus követője a kultúrája megváltoztatása nélkül!
Apcsel 10:28
Péter esete Kornéliusz háznépével. Miután Péter természetfeletti módon eljutott Kornéliusz házához, egy Istentől jött radikális látomás után Péternek meg kell változtatnia az egész addigi hozzáállását a misszióhoz: „Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetből elfogadja az embereket, akik őt félik és igazságot cselekednek.” (az angol fordítás alapján)
Apcsel 17:26-27
Pál üzenete Athénben. „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet, bizony nincs messze egyikőnktől sem.” Isten alkotta a nemzeteket – minden nemzetet – amelyek úgy lettek alkotva Isten által, hogy minden ember kereshesse és megtalálhassa Istent.
Apcsel 17
Amikor Pál a pogány hallgatóság előtt beszélt, nem idézte a Bibliát, nem Jézus nevét használta először, udvariasan megemlítette a sok istentiszteleti bálványt, és azzal folytatta, hogy elmagyarázza, ki ez az ISMERETLEN ISTEN, akinek az emlékét tisztelik. Nem szólította fel őket ezeknek az „isteneknek” a megtagadására, és az ő „pogány” verseiket használta fel arra, hogy elmagyarázza, milyen Isten (Apcsel 17:28). És mi lett a vége ennek az egész – mai keresztény szemszögből megbotránkoztató istentiszteletnek? Hogy sokan jutottak hitre aznap. Sajnos nem túl sok olyan embert ismerek, akinek ilyen szemlélete volna korunk keresztény vezetői közül!
Jelenések 5:9
Minden törzs és nyelv és nép és nemzet. Jézus azért jött, hogy mindezeket elérje, nem azáltal, hogy valamelyik konkrét törzset, nyelvet, népet vagy nemzetet exportálja a többi számára, hanem ezek közül mindegyikből természetes módon jön elő a Jézusban való hit. Mivel a Teremtő Isten minden ember forrása, ő már megjelölte mindegyik embercsoportot. A „nemzeteknek” fordított szó valójában az „ethnos” görögül. Ebből a szóból származik az „etnikai”; más szavakkal, minden kulturális csoport ott lesz Jézusnál.
Bárki bárhol lehet Jézus követője – kulturális zsidók, hinduk, buddhisták, animisták, agnosztikusok, muszlimok, sőt még a keresztények is, lehetnek Jézus követői. A keresztények évek óta mondják, hogy egy kulturális zsidónak nem kell megtagadnia a zsidó mivoltát Jézus követéséhez. Jézus követése az ember zsidóságát teljesebbé és tartalmasabbá teszi. Én hiszem, hogy ez alkalmazható a világ többi kultúrájára is! Jézus követése előhozza bármely, sőt minden kultúra kiteljesedését. Egy kulturális buddhista is lehet Jézus követője – mint ahogy láttunk is rá példát! Egy kulturális muszlim is lehet Jézus követője. Ugyanúgy, mint ahogy egy kulturális katolikus is lehet Jézus követője, a kulturális hátterének a megtagadása nélkül, vagy akár egy kulturális baptista vagy egy kulturális metodista. Bárki lehet Jézus követője, és közben megmaradhat a kulturális hátterében. Azt hiszem, ez biblikus gondolat!
Nagyon szeretem Pál szavait: „Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is félrevezettetnek a Krisztus iránti egyszerűségtől és tisztaságtól.” (2Kor 11:3 – az angol fordítás alapján) Azon tűnődöm, vajon a keresztény szolgálat nem bukott-e bele ugyanebbe.
Semelyik felekezetet, gyülekezetet vagy keresztény vezetőt nem akarom megítélni mindezzel, amit ebben a cikkben felvetettem. Viszont segíteni szeretnék mindenhol, ráébreszteni a vezetőket Jézus követésének az egyszerűségére és tisztaságára. Az évek során pásztoroltam egy pár gyülekezetet, és tudom, milyen könnyű beleesni a „show” folytatásának szokásmintáiba – legyen szó a vasárnapi istentiszteletről, az ifjúsági programról, a gyerekszolgálatról vagy a támogatók részére visszaküldött kötelező imalevélről. Néha beleesünk abba a csapdába, hogy a „vevőkörnek” akarjunk tetszeni, és nem vagyunk szabadok arra, hogy Jézust és a tanításait úgy lássuk, amilyenek valójában. Egy különleges felszabadulásért imádkozunk Isten népében, mindenhol, hogy szabadok legyenek látni, amit Jézus mondott és tett, és csak azt tenni, amit Ő mond. Egyébként, amikor Jézus arról beszél, hogy a világ gyűlölni fog, ahogy őt is gyűlölte, akkor ő vallási vezetőkre utalt („Kirekesztenek a zsinagógáikból.”) és ez az a hely, ahol a legtöbb támadásomat kapom… azoktól a testvérektől, akiknek mindezeket a legjobban kellene tudniuk.
Miért tekintik az egyházat olyannak, amely nem tart lépést a kultúrával? Miért olyan „impotens” az egyház, tehetetlen és hiteltelen, sorvadó az egész nyugati kultúrában? (Csak az USA-ban hetente több mint 70 gyülekezetet zárnak be – és ez Európában sincsen másképp!) Miért nem terjed az „egyház” az országunkban?
Azt hiszem azért, mert a gyülekezeteknek nevezett kis helyi királyságok építése és terjeszkedése átvette a helyet a Jézus az Isten Országa építésétől! A kereszténység, – igaz, hogy jó akaratból – de rossza dologra tette a hangsúlyt, és hiányzik belőle a Jézus Krisztus általi személyes átformálódás hitelessége és ereje. Mert ez a valóságos szellemi átformálódás csakis Jézus személye által történhet meg, és nem a kereszténység kultúrája vagy szervezete által.
Jézuson és a „Királyságon” kell lennie a hangsúlynak az életünkben, valamint azokon a gyülekezeteken/közösségeken, amelyek a Jézus nevében gyűlnek össze, hogy tanítsák és gyakorolják az evangéliumi életmódot. Tehát nem igazán az a fontos, hogy egy ember kereszténnyé váljon, vagy katolikussá, baptistává, adventistává vagy bármivé. Az igazán fontos az, hogy Jézus követője legyen az ember. Nem a kereszténység az út – hanem Jézus!
Tim Timmons a Mything Out on Jesus című könyv szerzője. Az angolul tudók még többet olvashatnak Tim írásaiból a www.timtimmons.blogspot.com címen.
Eredeti cikk: Christianity Isn’t the Way; Jesus Is
Vélemény, hozzászólás?