A jövő az optimista vezetőké!
Mirjam pulzusa nagyon szapora volt. Mindannyiunké az lett volna. Az elszámoltathatóság egy dolog, de az, hogy a Mindenható személyesen fedd meg valakit, ami után még leprássá is válik, az egy egészen más élmény!
Egyik percben Mirjam még „családi engedélyéből” kifolyólag felnőtt kisöccsét kritizálta, a következőben viszont már tésztaszerűen foszló fehérség borította el olaj-barna bőrét (lásd 4Móz. 12.)
Mirjam úgy gondolta, hogy Mózessel szembeni panasza nem volt több, mint jogos aggodalom. Végül is Mózes házasságán keresztül egy kúsi asszony férkőzött be körükbe. Mirjam úgy érezte, hogy kiütötték a nyeregből, és törvényen kívülinek tekintette Mózes feleségét, nem pedig sógornőjének. Még öccse iránti szeretete sem tudta megfékezni a nyelvét. Szája azt leste, hogyan érheti el azt, amire még a fáraó seregei sem voltak képesek: legyőzni Mózest. Másik öccse, Áron, is hozzátette a magáét, és a két testvérből előtört az elfogadhatatlan rossz. Ekkor hirtelen a két fiútestvér – Mózes és Áron – döbbenten vették észre, hogy az Isten, aki elpusztította az egyiptomiakat, most nővérükre támadt.
A negativitás, amely a gyorsan terjedő rák módjára vetette be magát Izraelbe, nem Mirjam romboló beszédén keresztül férkőzött be. Igazából, az csak a második állomás volt.
A valódi történet egy nappal előbb kezdődött. A 4Móz. 11:1-ben olvashatjuk: „Egyszer a nép siránkozott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meg-hallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe.”
Mózes imádkozni kezdett, és a tűz kialudt. A panaszkodás viszont nem maradt abba. A 4. versben láthatjuk: „De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal?”
Figyeljük meg, hogy a kritikus lelkület a tábor külső részén, a szélén kezdődött. Itt gyulladt tűz is elsőként. A Biblia a „gyülevész nép” kifejezést használja az első lázongókkal kapcsolatban – amely egy meglehetősen érdekes megnevezés. Jelentése: „vegyes sokaság”. Ők voltak azok, akik Izraellel tartottak a kivonulás során, de nem azért, mert szerették Istent, hanem mert undort és gyűlöletet éreztek a fáraóval kapcsolatban.
Ez a gyülevész népség nem volt elkötelezett Jahve és az Ő népe felé; ők csupán szabadok akartak lenni Egyiptom uralma alól. Mivel motivációjuk ilyen jellegű volt, a tábor szélén laktak. Az imádat volt a legtávolabbi gondolat, ami csak eszükbe juthatott. Milyen ironikus, hogy a nyavalygás éppen ott kezdődött el.
Ez az a hely, ahol a negativitás először megjelenik egy vezető életében: az élet és a vezetés értelmetlen szélein és periférikus apróságainál. A vezető szívének lusta széle az, ahol a leginkább sebezhető. Az ellenség alá akarja ásni a vezető termékenységét, és két vállra akarja fektetni lendületét az által, hogy negatív gondolkodással kísérti meg.
Vezetőkként, akkor esünk bele ebbe a hibába, amikor a mindennapi dolgok miatt nyavalygunk. Nem vesszük észre, hogy a kontrollálatlanul hagyott panaszáradat ahhoz vezethet, hogy egyfajta vezetői leprássággal kell majd harcot vívnunk.
A Sátán nagyon szereti a negatív oldaluknál csapdába ejteni a vezetőket. Amint a csapda elsült, a negatív szellemiség elkezd befelé haladni az ember belső életébe, ahol az Isten országa jelen van.
A pásztorok sokszor a legrosszabb bűnösök. Néha teljesen ugyanúgy cselekszünk, mint az ószövetségi csőcselék. Megkritizáljuk a másik ember prédikációját és öltönyét. Becsméreljük a gyülekezet testületi tanácsát, vagy a szomszédunk kertjéről beszélünk nem tetszően. Ezek a távoli peremei a hétköznapi életnek, és talán nincs is nagy súlyuk Isten országa szempontjából. Mégis, Isten minden vezetőt elszámoltat személyes életük periférikus dolgaival kapcsolatban is, amik csak az élet jelentéktelen apróságainak tűnnek. A leggyakoribb módja annak, ahogyan egy vezető megengedi, hogy saját befolyása csökkenjen éppen az, amikor energiáit és szavait az élet jelentéktelen problémáira pazarolja el.
A következő állomás, ahol egy vezető maga tesz kárt saját vezetésének fenntarthatóságában, már megegyezik Mirjam cselekedeteivel. Izrael elbukott szélein, a vezetőségen belüli alapvető kapcsolatok megromlottak. Ez ma is így van – egyszerűen csak nehezen ismerjük föl. Ki tudja miért, sok vezető Mirjamhoz hasonlóan úgy érzi, hogy szabadsága van megkritizálni azokat, akik a legközelebb állnak hozzá a vezetőségben. A Szentlélek viszont elszámoltat bennünket – ahogyan ezt Mirjammal is tette – az olyan esetekért, amikor olyanokat támadunk meg beszédünkkel, akiket szeretünk, és akikkel osztozunk a vezetés feladatában.
Isten azt akarja, hogy tisztán tartsuk az életünk szegélyein elhelyezkedő dolgokat, de azt is megköveteli, hogy életünk alapvető kapcsolatai is rendben legyenek. Isten leprássággal büntette meg Mirjamot, mert megengedte magának, hogy negatívan viselkedjen családtagjaival.
A vezetők sajnos sokszor mégis ezt a mintát szokták követni. Olyasmik miatt panaszkodunk, amik egyáltalán nem fontosak, majd kikötünk ott, hogy már a legértékesebb dolgok miatt is ugyanolyan könnyen képesek vagyunk nyavalyogni.
Van egy íratlan szabály a vezetésre nézve, amely hitelt ad ennek a mintának. Ha vetünk egy gyors pillantást a 4Móz. 14-re, láthatjuk, hogy hirtelen Izrael egész népe panaszkodni kezdett. Ez a természetes következménye annak, amikor életünk periférikus részeit és alapvető dolgait egyaránt megfertőzik a negatív érzéseink és szavaink. Minden, ami a kettő közt van, egyszerűen megromlik.
A vezetés egy óriási valósága: az egész mindig a periférikus és az alapvető összességéből fakad.
Az optimista vezetők általában egy életen át vezetnek. Azok a vezetők, viszont, akik panaszkodó lelkületet ápolnak magukban – akármennyire is triviális ez az egész a számukra – idővel elhalványulnak a szolgálatban. Az embereknek nincs szükségük a sok negativitásra, különösképpen nem a vezetőik részéről. Azt akarják, hogy pozitív, felfelé mutató irányba inspirálják őket.
A szolgálat leginkább a mannához hasonlít: időnként íztelennek, és mindig ugyan-olyannak érezzük. Rengeteg lehetőség van arra, hogy ellustuljunk. Ezentúl óriási nyomás nehezedik vezetői kapcsolatainkra is – azokkal az emberekkel való kap-csolatainkra, akikkel kéz a kézben együtt megyünk a csatába harcolni. Túlságosan könnyű ellazulni és könnyelműen és bántóan beszélni azokkal, akiket legjobban szeretünk.
A fenntartható vezetők tisztán tartják szívüket mindkét spektrum területén: az élet periférikus és az alapvető területein egyaránt. Rájönnek, hogy túl nagy a tét: az hogy az élet egésze egészséges marad, vagy legyőzi a panaszkodás szellemisége, a saját döntéseiktől függ, sokszor épp az élet jelentáktelenebb területeitől elindulva.
Itt az idő, hogy nemet mondjunk a panaszkodásnak!
SCOTT HAGAN vezető pásztor a Mars Hill Community Church gyülekezetben (Assemblies of God), Sacramento, California.
Vélemény, hozzászólás?