Mit gondoljunk az istentiszteleti szolgálatokban megjelenő jelenetekről és videóklippekről?

John Piper postja a blogján, 2009. július 15-én

Azzal a szabadsággal kezdem, amelyet Krisztusban kaptunk, de azután rátérek arra a meggyőződésre, amelyet ezzel a kérdéssel kapcsolatban kialakítottam a saját szolgálatom során.

Az Újszövetség természetesen nem tartalmaz egyetlen olyan tiltást sem, hogy megjelenítsünk vagy kivetítsünk egy énekszöveget, vagy amögé egy vízeséses képet tegyünk háttérnek, esetleg olyan módon, hogy az a vízesés még mozogjon is. Nem tiltja, hogy képeket mutassunk nagy halakról, vagy ahogy azokat emberek kifogják – ha arról akarunk beszélni, hogy emberek halászává kell válnunk. A Biblia nem tiltja ezeket a dolgokat.

Én magam néhány év múlva már múlttá válok, mindegy mit teszek, mekkora dolgot is viszek végbe, de mélyen hiszek a prédikáció erejében és hatalmában, és amíg Jézus vissza nem jön, addig az érvényességében is. Azt gondolom, hogy a Szentlélek által felkent Szentírás-magyarázat, és annak alkalmazása jelenti a prédikáció valódi erejét. Ez az, amit Isten erre a célra a kezünkbe adott.

Azt gondolom, hogy az igehirdetést illusztráló jelenetek és videóklippek megjelenésének elsődleges oka éppen az igehirdetés hatalmában való hitetlenség. És azt gondolom, hogy a pásztorok azzal akarják pótolni ezt az erőt, hogy szórakoztatva prédikálnak, hogy ez segítsen leküzdeni a velük (illetve az igével) való szembenállását a hallgatóknak – ez csak valamiféle pótcselekvés, ami vissza fog ütni! Ugyanis ezzel azt kommunikáljuk, hogy a prédikáció önmagában gyenge, a prédikátor már nem tudja megmenteni vagy megtartani a hallgatóit, csak szórakoztatni tudja őket. Éppen ezért mi magunk nem vetítünk videókat és nem használunk jeleneteket a prédikáció közben.

Négy nappal ezelőtt egy nagyszerű színdarab ment a gyülekezetünkben. Hiszek a jó jelenetekben és darabokban! De a jelenet legyen jelenet! És a prédikáció legyen prédikáció! Legyen otthon a művészet a gyülekezetünkbe – de ne a vasárnap reggelben, ne az igehirdetésben! Mert ez engem nagyon bosszant. De persze szabad vagyok! És az biztos, hogy emiatt senki nem jut pokolba – legalábbis rövidtávon.

Scott McClellan válasza a Collide Magazine-ban, július 17-én.

John Piper írt egy cikket a blogján, és nem egészen 300 szóban összegezte a prédikáció fontosságáról alkotott véleményét, és a jelentek illetve videóklippek szerepét és értékét a prédikációval kapcsolatosan. Én pedig most vitatkozni fogok Piper-rel! De mielőtt leírnám, miért is, néhány dolgot feltétlenül tisztázni szeretnék:

– Nagyon nagyra értékelem és tisztelem John Piper-t, mint gyülekezetvezetőt

– Ő sokkal képzettebb és tapasztaltabb, mint én

– Piper sokkal jobban prédikál, tanít, vezet és ír, mint én bármikor fogok

– Milliószor több ember tért meg Piper igehirdetései alatt, mint az enyémen

– Ugyanúgy, mint Piper, én is nagyon fontosnak tartom az igehirdetést

– Piper elmondta, hogy hisz a dráma, a jelenetek erejében, de nem kívánja összekeverni azt a vasárnapi igehirdetési szolgálatával

Ahogy mondtam, nem értek egyet John Piperrel. Elolvasva az írását, felmerült bennem ugyanis néhány kérdés.

1. A prédikálás ment meg bennünket?

Piper azt mondja, hogy a jelentek és videók használata az igehirdetés kiegészítéseként csak valamiféle szórakoztató pótcselekvés a gyülekezetben. Szerinte ezzel azt fejezzük ki, hogy már nem hiszünk a prédikációban, az nem ment meg senkit, és ehelyett csak szórakoztatni akarjuk az embereket.  Itt ugyan Piper nem mondja ki nyíltan, hogy a prédikáció „üdvözít”, de tudok olyan nyilatkozatéról, amelyben ezt a véleményét nyilvánosan felvállalja. Azonban én nem vagyok arról meggyőződve, hogy ennek bármiféle bibliai alapja is lenne – persze lehet, hogy tévedek! Mindenesetre én abban hiszek, hogy, és ezt tartom bibliailag is megalapozottnak, hogy maga Isten az, aki üdvözít és megment bennünket, kegyelemből, és a hitünkön keresztül. Én azt hiszem, a drámák és klippek legjobb „felhasználása” a prédikációban az, ha kiegészítő kommunikációs csatornaként használjuk az üdvözítő üzenet jobb megértetésére. Arról ugyanis sehol nem hallottam, hogy egy kommunikációs csatorna (médium) fog megmenteni bennünket – az ÜZENET teszi azt, nem a csatornája!

2. A jelenetek vagy videóklippek használata valóban a prédikáció gyengeségét jelentik?

Piper ezt mondja: „Azt hiszem,hogy a drámák és klippek használata az igehirdetés hatalmában való hitetlenség jele.” Tehát visszatér arra a nyilatkozatára, amire korábban utaltam, hogy szerinte ezek használata megerőtleníti a prédikációt. Az én tapasztalatom szerint nem attól gyenge vagy erős egy prédikáció, hogy használnak-e mellette jelenetet vagy videóklippet. Nem ez adja meg a benne rejlő hatalmat! Arról nem beszélve, hogy egy 2-5 perces vizuális illusztráció miért és hogyan venné el 40-60 perc igehirdetés erejét?

3. A videó szórakoztatás? És a prédikáció soha nem az?!

Megint utalok Piper kijelentéseire: „Ezzel azt kommunikáljuk, hogy az igehirdetés önmagában gyenge, és már nem ment meg, nem tart meg, legfeljebb csak szórakoztat. Itt Piper különválasztja egymástól a prédikáció és a videó/színdarab eredeti célját és funkcióját – ami viszont ebben az összefüggésben egyáltalán nem becsületes!

Mennyiben más (vagy van más hatása) egy szórakoztató jelenetnek, mint illusztrációnak, ha azt nézzük, mintha azt szövegesen elmondaná az igehirdető? (Mert az ugye nem lenne baj…) Vagy ha ez a szórakoztató illusztrálás hibás, akkor mi van az igehirdetésben elmondott illusztrációkkal?! Vajon ha a Biblia egy-egy drámai részletét nem felolvasnánk, hanem megnéznénk, az már bűnös szórakoztatás lenne?! Ahogy Piper is fogalmazza: a Szentlélek által felkent bibliamagyarázás – ha az drámai hangon van elmondva, már rögtön szórakoztatás lenne? Vagy ha egy bizonyságtételt videón nézünk meg, akkor az szórakoztatás – csak azért, mert élőben nem lehet ott és nem mondhatja el?!

Nekem úgy tűnik, nagyon durva leegyszerűsítés és szűklátókörűség minden prédikációs illusztrációként alkalmazható jelenetet vagy klippet egyszerűen szórakoztatóműsornak nevezni, és egy Michael Jackson klippként bekategorizálni. (Persze az is lehet, hogy Piper nem látott még jó videó-illusztrációt, ki tudja!) Mindenesetre ahogy erről többet beszélgettünk a Collide Magazine-nál, egyre jobban kialakult az a véleményünk, hogy az egyházvezetőknek is meg kell tanulniuk különbséget tenni az alkalmazás és a szórakoztatás között. Az imádkozás és az újragondolás sokat segítene ebben a témában.

Mi az, ami ebből a levélváltásból kiderült, illetve tanulság lehet a mi számunkra is? Az, hogy bizony haladnunk kell a korral! Meg kell tanulnunk a „világ eszközeit” is felhasználni az evangélium terjesztésére – mert az üdvözítő és megtartó erő és a hatalom Istenben van, az üzenetében van – és nem egy-egy bevált vagy akár újszerű kommunikációs csatornában. Soha ne imádjuk a szabadítás eszközeit a Szabadító Isten helyett . még ha az az eszköz az igehirdetésünk módja, a liturgián vagy bármilyen más kifejezőeszközünk is lenne. Ugyanakkor természetesen nem minden illusztráció alkalmas az evangélium üzenetének közvetítésére sem – de nyitottan, a Szentlélek vezetése alatt, imádsággal és becsületes, józan gondolkodással képesek lehetünk helyesen dönteni, és minden rendelkezésünkre álló eszközt megragadni az emberek elérésére. És még valami: tudtunkkal a levélváltás illetve „vita” nem folytatódott, a kommentek megtalálhatók a két forrásoldalon, természetesen angolul. (A SZERK.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.