Mit jelent pünkösdi igehirdetőnek lenni? A kérdés hallatán talán egy bizonyos prédikációs stílus jut eszünkbe, de mivel a stílus jelenleg nem a kérdésem tárgya, inkább átfogalmazom azt. Milyen lesz prédikálásunk – akárhol is éljünk, akármilyen időben – ha részesülünk mindenben, amit a Szentírás tanít a Szentlélekről?
Míg a pünkösdi igehirdetés stílusa esetenként eltérhet, történelmi erősségei a Szentlélekkel és az Ő munkájával kapcsolatos biblikus felismerésből erednek. Ő pedig nem változik.
VEGYÜK KOMOLYAN A FELVÁLLALT FELELŐSSÉGET!
Először, vegyük komolyan azt a felelősséget, hogy Isten Igéjét hirdetjük. Hitünk szerint a Szentírás teljes mértékben Isten szavait képezi, melyeket a Szentlélek írt.
Az Ószövetségre utalva Péter így ír: „mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.” (2Pét. 1:21)
Ha nagy tisztelettel vagyunk a Szentlélek iránt, nagyon fogjuk tisztelni az Ő szavait is az Igében.
Írók érzékenyek tudnak lenni leírt szavaikkal kapcsolatban. Én magam szerkesztő vagyok, és néha megbántottam írókat az által, hogy apróbb változtatásokat végeztem a szövegeikben. Ha megváltoztatjuk egy író szándékát, és így szövegének jelentése is változik, akkor az író megbecstelenítve fogja érezni magát.
Ugyanígy van ez a Szentlélekkel is, a Szentírás írójával is. Összevonja szemöldökét, ha szavait lazán vesszük, és saját céljainkra használjuk föl, vagy kivesszük őket a szövegkörnyezetből, mellyel megváltozik a közlő eredeti szándéka.
Láthatjuk, mennyire érzékenyen gondol a Szentlélek saját szavaira: „Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól az Isten elveszi osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben.” (Jelenések 22:18-19; lásd a hasonló figyelmeztetéseket az 5Móz 4:2, illetve a Péld 30:5-6 részekben.)
TISZTELD AZ IGÉT!
A pünkösdi igehirdetők másik vitathatatlan jellemvonása az, hogy a Szentlélek szavainak az Igében a legnagyobb tiszteletet adják. Az Ige szolgálatát, mint szent felelősséget tekintik, amit komolyan kell venni.
A legfontosabb pedig, hogy vigyázunk arra, nehogy eltorzítsuk az Írást. Attól a kifejezéstől, hogy az Írás eltorzítása, mindenkinek végig fut a hátán a hideg, aki csak tiszteli a Szentlelket. Létezhet-e nagyobb vád annál egy olyan ember számára, aki Isten szavait hívatott beszélni, mint az, hogy átszerkesztette Isten beszédét a saját céljaira? Isten az, aki használ bennünket, vagy mi használjuk ki Őt?
Gondoljuk csak meg Pál apostol szavait e tekintetben: „elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.” (2Kor 4:2) Ezek az igazán pünkösdi igehirdető jelszavai.
Természetesen, egy becsületes igehirdető sem kezdi úgy megírni a prédikációit, hogy előtte eldönti: – Ma el akarom torzítani a Szentírást. Nem. A veszély abban van, hogy miközben a szükséges magyarázatokat tesszük, és olyan emberek felé alkalmazzuk az Igét, akiknek nem tetszik minden, ami abban van, arra hajlunk, hogy az üzenetet átformáljuk olyan módon, hogy megvédjük magunkat, és hallgatóságunk tetszésére legyünk.
Vannak olyan vágyak, melyek még a legbecsületesebb igehirdetőket is hajlamossá tehetik a Szentírás eltorzítására: Ha szívünk legmélyén olyanokat akarunk leginkább, hogy népszerűek legyünk, hogy kedveljenek, hogy elfogadjanak, akkor az azt jelenti, hogy sebezhetőek vagyunk. Ha mindenekfölött azt akarjuk elérni, hogy gyülekezetünk növekedjen, sebezhetőek vagyunk. Ha félünk, hogy megbánthatjuk mások érzéseit, sebezhetőek vagyunk.
Az egyetlen védelem az olyan kifinomult kísértések ellen, mint a Szentírás felvizezése vagy a benne lévő kemény témák figyelmen kívül hagyása az, hogy elkötelezzük magunkat arra, hogy szenvedélyesen, bölcsességgel és bátorsággal fogjuk szólni az Isten teljes beszédét – lesz, ami lesz. Az Isten Országában születő eredményeket nem tudjuk kontrollálni; azt, amit hirdetni akarunk, igen. Azok, akik tisztelik a Szentlelket, a Szentírás Szerzőjének kedvében akarnak járni.
Pál azt írta, hogy csakis ez az elkötelezettség tette lehetővé azt, hogy kötelességét be tudta tölteni, és megmenekülhetett a bűntudattól: „Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.” (Apcsel 20:26-27)
Azzal, hogy itt Jézus vérére utal, Pál nem csak drámai megszólalással élt. Azokra a szavakra utalt, amiket Isten mondott Ezékielnek: „Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha azt mondom a bűnösnek, hogy meg kell halnia, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólsz neki, figyelmeztetve a bűnöst, hogy ne járjon bűnös úton, és így életben maradjon: akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de a vérét tőled kérem számon. De ha te figyelmezteted a bűnöst, és ő nem tér meg bűnéből, és bűnös útjáról, akkor ő meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet.” (Ezékiel 3:17-19)
Tisztán látható, hogy az igehirdető szerepe nagyon komoly ügy, melynek következményei vannak az örökkévalóságra nézve. Az Úr ránk bízta az Ő szavait és felelőssé tesz, hogy a teljes üzenetet elmondjuk. Az állandóan egyoldalúan közölt üzenet torzított üzenet. A jó hír, a vigasztalás, a reménység mellett ugyanis figyelmeztetnünk kell az embereket olyan dolgokra, melyekről bűnös természetük hallani sem akar.
Jézus „az Igazság Lelkének” hívja (János 14:17) a Szentlelket. A Szentlélek szereti az igazságot, és csakis az igazságot keresi. A Szentírásban leírt szavai a tiszta igazság. „Az Úr ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek.” (Zsolt. 12:7) Azok, akik szeretik és követik a Szentlelket, feltétel nélküli elkötelezettjei az igazságnak általában véve is, különösképpen a Szentírásban található igazságnak. Az igazságot pedig szeretetben mondják el.
Azok, akik tisztelik a Szentlelket, nem használják Őt fel kifogásként arra, hogy olyasmit mondjanak, ami a Szentírásban nincs leírva, és nem is tanítanak erre hivatkozva akármit, ami csak eszükbe jut. A Szentlelket tisztelő prédikátorokat köti a Szentírás igazsága. Annak szentelik az életüket, hogy azt megfelelően tolmácsolhassák. Elrohannak az olyan kísértés elől, mely tömegeket akar vonzani és összegyűjteni, hogy számukra olyat tanítson, ami újdonság de hamis – amitől viszket az ember füle, de a lelket tévútra vezeti.
Gonosz napokat élünk. Az Isten Igéje egyre gyűlöletesebbé válik azok számára, akik szeretik ezt a világot. A Szentlélekkel telt prédikálás tehát a bátraké és merészeké.
CRAIG BRIAN LARSON a Christianity Today International („Kereszténység Ma – Nemzetközi kiadás”) prédikációs anyagainak – a PreachingToday.com és a Preaching Today hanganyagok – szerkesztője, valamint a Lake Shore Church (Assemblies of God) pásztora Chicagoban. A Preaching That Connects („Prédikáció, amely összekapcsol” (Zondervan kiadó, 1994) társszerzője.
Vélemény, hozzászólás?