Az egyik legnagyobb előnye a diákmissziónak a posztmodern világban a dicsőítés területén jelentkezik. Soha nem volt még ilyen mély vágy a fiatalokban arra, hogy megérezzék Isten jelenlétét. A legnehezebb az egészben, hogy olyan környezetet hozzunk létre, ahol ez a találkozás a legjobban megvalósul.
Öt éve vezetem a dicsőítést a diákszolgálatban, és úgy hiszem, manapság a legkönnyebb dicsőítést vezetni a gyülekezetben. A fiatalok várnak valamire, keresnek valamit, amit az életükben más úgysem tud betölteni. Közreműködtem két középiskolai és egy főiskolai misszió vezetésében is. Mind a három ugyanazt a programot csinálta. A modern gyülekezetek klasszikus programja helyett a következő egyszerű programot alkalmaztuk: az alkalom 30-60 perces dicsőítéssel kezdődött, ezt egy 30-60 perces tanítás követte, majd újra 20 perc dicsőítés. Mind a három szolgálat hatalmas növekedést ért el – az egyik létszáma 20 középiskolásról 300-ra emelkedett, alig több mint egy év alatt. A főiskolai missziónál a létszám 10 diákról közel 2000-re növekedett három év alatt.
A modern és a jövő gyülekezeteinek dicsőítő alkalmai közötti különbség
Ahhoz, hogy megértsük, milyennek kell lennie az igazán jó dicsőítő alkalomnak a mai posztmodern ifjúsági kultúrában, meg kell értenünk, hogy milyen volt eddig. Amikor én középiskolás voltam, nálunk az iskolai misszió tipikusan az istenkeresőkre-célzó szolgálat volt. Világi énekeket, drámákat használtunk, rövid előadásokat tartottunk, amikben nem használtuk a Bibliát, és általában említettük Istent sem (mert meg találni a keresőket, de nem akartuk kellemetlen helyzetbe hozni őket), és csak nagyon „kis adag” dicsőítés volt. Hangos zenét játszottunk, amikor a diákok megérkeztek, néha a szolgálat minden eleme kapcsolódott egymáshoz, máskor pedig találomra voltak összeválogatva.
A szolgálatunk az „itt és most” alapelvre épült, kihangsúlyozta az egyén fontosságát, és objektív okokat keresett a tanításokhoz. Ha írnunk kellett volna egy listát valakinek és meggyőzni, hogy nálunk van az igazság, úgy érzem megtettünk volna mindent, amit csak lehetett, hogy bebizonyítsuk a diákoknak, hogy nekünk van igazunk, és abban kell hinniük, amiben mi hiszünk.
Az évek során azonban valami történt. Az ifjúsági misszió megváltozott. A mai diákok sokkal nyitottabbak a szellemi dolgokra, mint az előző generáció – és már teljesen másképp kell őket megközelíteni az evangéliummal. A jövő gyülekezetének értékei, hogy kihangsúlyozzák az érzelmeket, globális kitekintést nyújtanak, használják a művészeteket, egyre inkább „misztikussá” és „szellemivé” válnak.
EPIC Dicsőítő alkalmak
EPIC (angolban: „elbeszélő, epikai” a jelentése)
Tavaly olvastam Leonard Sweet Postmodern Pilgrims (Posztmodern vándorok) című könyvét. Ebben a könyvben használta az EPIC mozaikszót, ami a következőkből áll össze:
Experiential (Megtapasztalható),
Participatory (Részvételt kívánó)
Image rich (Képekben gazdag) és
Connected (Kapcsolódás).
Ez a négy kifejezés össze is foglalja, milyennek kell lennie a posztmodern dicsőítésnek és ifjúsági missziónak.
A gyülekezetnek olyannak kellene lenni-e mint egy diszkó
Amikor ezt a cikket írom, éppen Marylanben, Ocean City-ben nyaralok. A hét elején a feleségemmel elmentünk egy diszkóba. Az a hely pont olyan volt, mint amit az EPIC mozaikszava jelent. Amikor belépsz a főbejáraton – pálmafák a fejed felett, homok a lábad alatt, és egy kis vízesés – pont úgy érzed magad, mintha Jamaikában lennél. Az első terület a „sziget”. Ez közvetlenül a tengerparton van, fáklyákkal, pálmafákkal. A DJ nyomja a zenét, az emberek pedig a strandon táncolnak. Ha továbbmész, elérkezel a mólóhoz, ahol kis tutajok úsznak, azokba be lehet ülni, beszélgetni az óceánon lebegve.
Ahogy beérsz az előcsarnokba, találsz néhány bárt, és asztalokat, ahol szintén le lehet ülni és beszélgetni. A fő terem, a táncterem. Az első amit észreveszel, amikor besétálsz, a fények és a dübörgő zene. A terem közepén is van egy bár. Felette tíz óriási tévékivetítő, amin a táncolókat mutatják, videóklippeket, a DJ-t, és szörföző embereket. Legelöl pedig van egy színpad, ami felett hatalmas mozivászon található.
Az éjszaka egy DJ-vel kezdődött, aki dance-t játszott, aztán egy olyan együttes, aki népszerű slágerekkel szórakozatta a közönséget. Ezek váltogatták egymást – a DJ és az élőzene. És voltak még hatalmas léggömbök a teremben, amit mindenki elütött a magasba, ha le akartak esni, miközben folyt a tánc.
Megtapasztalható (experiential) – mert hihetetlenül látványos volt. Úgy éreztem, mintha ott lettem volna egy hatalmas, sodró koncerten. A klub hangulata egyszerűen magával ragadt bennünket.
Részvételt kívánó (participatory) volt. Egyszerűen „nyakig benne voltunk” a buliban! Az emberek táncoltak, teli torokból énekelhettél együtt a bandával, vagy a zenével, amit a DJ játszott.
Képekben gazdag (Image Rich) volt. Az öböl látványa, a móló, a videó-kivetítők a termekben az együttes, a szörfözők és a táncolók képeivel.
Kapcsolódás (Connected). Lehetőségünk volt leülni és beszélgetni a többiekkel és közösséget építeni. Úgy érezheted, még azokhoz az emberekhez is kapcsolódtál, akiket láttál táncolni a kivetítőn. Úgy érezheted, hogy kapcsolódsz azokhoz mindenkihez, aki hangosan énekli a dalokat a bandával együtt.
Az EPIC-elv a dicsőítésben
1. Megtapasztalható
Ez azt jelenti: „Már eleget beszéltünk. Ne beszéljünk, csináljuk!” Bill Carol úgy fogalmazta meg a megtapasztalható dicsőítést, mint egy „interaktív, ötleteket életre hozó alkalom, ami olyan helyre viszi az embereket, ahol előtte sosem voltak.” Az embereknek valamit máshogy kell érezniük, amikor hazamennek, mint mielőtt eljöttek volna az alkalmainkra. Valami kell, hogy történjen velük és bennük!
Louie Giglio azt mondta „Isten újabb és újabb utakon találja meg az embereket a világon. Ez a Szentlélek, ami szélként fúj, ahogy a János 3 írja. A mai fiatalokat elsősorban ezzel a szellemi széllel lehet elérni, mert őket nem kötik le a formák és a rögzült keretek, de sokkal nyitottabbak Krisztussal való kapcsolatra teljes elméjükkel, testükkel, és szellemükkel. Vágynak, éheznek, szomjaznak egy megtapasztalható hitre – ami az igazságon alapul, és az élet minden szintjén megtapasztalható.
Mi az alkalmainkon gyertyákat használunk, hogy meglegyen a hangulat, és ebben segít a zene is. A zene, amit akkor játszunk, amikor a diákok megérkeznek, segít az este hangulatának megteremtésében. A dicsőítés nagy szerepet játszik az alkalmainkon, és ez nem csak a zenére és a közös éneklésre korlátozódik. Az Ige és a lelki gyakorlatok is nagyon fontosak.
Sokszor „meditálunk” az Igén. Egy alkalommal felolvastuk az egész 1Mózes 1-et, a Teremtéstörténetet. Megkértem a fiatalokat, hogy csukják be a szemüket, és mielőtt elkezdtem olvasni, ezt mondtam nekik „Képzeljétek el, hogy ott vagytok a teremtés hajnalán! Mit éreztek, milyen illatokat, mit láttok, milyen hangokat hallotok, vagy milyen ízeket éreztek?” És aztán végigolvastam a fejezetet.
Az Ige-meditáció úgy jó, ha ugyanazokat az igéket olvassuk és ismételjük. Hihetetlen élmény, ha újra és újra felolvassák neked az Igét.
Egy másik módja, hogy változatosságot vigyünk a dicsőítésbe, hogy végigimádkozzuk a Zsoltárokat. Felolvasok egy sort (gondolatot) a Zsoltárokból, és megkérem a diákokat, hogy imádkozzanak csendben azzal kapcsolatban, ami éppen eszükbe jut arról a mondatról. Egy kis csend után felolvasom a következő sort, és megint imádkozunk.
Vagy a dicsőítés közepén megkérünk fiatalokat, hogy fejezzék be a mondatot hangosan, mint például „Szeretem Istent, mert…” vagy „Hálás vagyok Istennek, mert…”
Amikor elkezdtünk kísérletezni a dicsőítés különböző formáival, azt vettük észre, hogy nem csak a keresztények, de a vendégeink, a nem keresztények is nagyon nyitottak voltak minderre. Henry Blackaby mondta „Az általános mai tendencia az, hogy az nem tudni akarnak többet Istenről, hanem arra vágynak, hogy megtapasztalják Istent. Nem több információt akarnak, hanem egy életet átformáló személyes kapcsolatra vágynak Istennel.”
Valamit azonban ne felejtsünk el, ha újfajta dicsőítési formákat hozunk be az alkalmainkra! Azt, hogy ezeket vezetni kell! Sokszor a gyülekezetekben azt várjuk, hogy az emberek majd tudják, hogy mit is kell tenniük. Pásztorok és dicsőítésvezetők mondják: „Most egy perc imádkozás következik!” – aztán hagyják, hogy az emberek megpróbálják kitalálni, hogy mit imádkozzanak. Én inkább a ló másik oldalára esek át, hogy túlságosan vezetem őket, mert így legalább az emberek nem érzik elveszettnek magukat az alkalmainkon.
2. Részvételt kívánó
Ez azt jelenti: „ebben én is benne lehetek! Sőt, benne kell lennem, mert számítanak rám. És szeretem is csinálni!” Leonard Sweet szerint „a posztmodern végre be tudja fejezni a nagy elméleteket a saját életünkben azáltal, hogy átélhetővé teszi azokat. Lehet, hogy csak annyit tesz, hogy eléd tart egy mikrofont, amibe te is beleszólhatsz, de az ilyen dicsőítés segít, hogy a benne résztvevők átélhessék Isten valóságát az életükben.” És ez a lényeg.
Az úgynevezett lelki gyakorlatok különösen jók erre. A diákok mindig várják ezeket az alkalmakat. De benne vannak a beszélgetésekben is. Mindenképpen interaktivitásra bátorítjuk őket. Kérdezek, és a fiatalok odafordulnak a mellettük ülőhöz, hogy megbeszéljék a választ. Kis idő múlva aztán megkérdezem mire jutottak, és hagyom, hogy elmondják, mit gondolnak. Ez egy trükkös módszer, és ahogy a szolgálatod el kezd növekedni, még akár száz vagy ezer diákkal is működik, ha jól csinálod. A tinik vágynak arra, hogy úgy érezzék, tartoznak valahova, hogy más lesz az alkalom attól, hogy ott vannak és hogy részt vesznek benne. A felfedezés részesei akarnak lenni. Annak a felfedezésnek, amire az alkalom végére szeretnénk eljutni.
3. Képekben gazdag
Ez azt jelenti „Rajzolnod kell nekem egy képet róla. Hadd lássam én is!”
Még mindig emlékszem annak a lánynak az arcára, akibe hatodikos koromban bele voltam zúgva. Még mindig emlékszem a fű illatára, amikor először fociztam a főiskolán. Még mindig emlékszem milyen volt a Michigan tó, amikor megkértem Katie kezét. Emlékszem a Szent Sír Templom illatára Jeruzsálemben. Emlékszem milyen érzés volt a kezemben tartani a szeget a keresztre feszítés helyén. És emlékszem rá hogyan nézett rám Katie az esküvőnk napján.
Sokkal jobban át tudjuk adni a gondolatainkat, ha képeket használunk, akár festmény, akár PowerPoint bemutató, fénykép, videó, vagy bármi más formában mutatjuk be, ami nem igényel olvasást. Egy képekben gazdag kultúrában élünk, tehát képekben gazdagnak kell lennie az alkalmainknak is.
Egyik húsvét vasárnap arról beszéltem a diákoknak, hogy melyik kereszten mi történt, és hogy próbálják meg kitalálni, hogy ők melyik kereszten voltak. Mielőtt elkezdtem a tanítást, előadtunk egy jelentet, Max Lucado egyik történetének a feldolgozását, ami az Isten és Jézus közötti párbeszédet dolgozza fel a Gecsemáné kertben. A párbeszéd sorai között a narrátor elmondta a keresztre feszítés történetét. Az egész jelenet nem a színpadon játszódott, csak a beszélgetést lehetett hallani. A háttérben lágy zene szólt, és közben diákok lefestették a keresztre feszítést. A festményen a három keresztet lehetett látni, ami az üzenetem illusztrációja volt. Így a diákok egy vizuális képet is hazavihettek arról, hogy miről volt szó aznap, és így a tanításnak is nagyobb ereje volt.
4. Kapcsolatban lenni
Azt jelenti „Egy hullámhosszon vagyunk. Ide tartozunk!” Ez azért fontos, ahogy Leonard Sweet fogalmaz, mert „a posztmodern „én”-nek szüksége van rá, hogy „mi”-vé legyen!” Ez teljesen eltér a modern ifjúsági missziótól, ahol arról próbáltuk meggyőzni az embereket, hogy higgyenek abban, amiben mi, és utána csatlakozzanak hozzánk. Brian McLaren és Leonard Sweet szerint a mai istenkeresőknél a „csatlakozás” általában már a valós „hit” előtt következik be!
Philadelpiában van egy nagy főiskolai misszió, ahol az alkalmak remek helyet biztosítanak arra, hogy kapcsolatok épüljenek. Amikor az alkalomnak vége van, akkor az emberek kimennek az előtérbe, és ott fel van állítva egy kis kávéház, az emberek zenét hallgatnak és beszélgetnek arról, amit éppen hallottak, vagy éppen arról, hogy vannak.
A másik módszer, amit még alkalmazunk, hogy a teremben asztalokat és székeket állítunk fel. Ezeken az estéket az előadó a terem közepén áll és onnan beszél, körbe az embereknek. Így a diákok tudnak beszélni egymás között az asztaloknál. A terem is valahogy kisebb lesz attól, hogy az előadó középen áll, ahelyett hogy a diákokat szépen sorba ültetnénk és mindenki egy irányba nézne. Az ifjúság jobban szereti, ha nem csak mint néző vehet részt egy alkalmon, hanem mint résztvevő. Így a nagyobb létszámú szolgálatok alkalmain is lehet közösséget építeni. Ne felejtsük el, hogy az összejövetel sokkal több, mint az éppen aktuális program. Beletartozik az előtte és az utána következő időtartam is. Meg kell adni a lehetőséget, hogy kapcsolatok épüljenek ki, és a közösség kiemelt szerepet kapjon az alkalmainkon.
Álmodjuk meg!
Sok lelkipásztor úgy érzi, hogy a programok helyett igazi dicsőítő alkalmakat szervezni túl bonyolult, túl nagy falat, pedig igazából nem az! És még akkor is lehetséges, ha csak egy „mezei” önkéntes vagy a diákmisszióban. Mert ez nem csak arról szól, hogy nagyobb legyen a misszió. Minden szolgálat, amiben részt vettem, kicsiben indult, és hihetetlen növekedést produkált.
Ha nem változatunk, akkor úgy próbálunk meg hatással lenni a kultúrára, hogy közben le vagyunk maradva mögötte. A diákmisszióban a dicsőítés szerepe megváltozott az elmúlt néhány évben. Arra bátorítlak, hogy vigyél több „mélységet” a missziós/dicsőítő alkalmakba. Ne félj kipróbálni a nem keresztényekkel olyan dolgokat, amelyekről azt gondolod, hogy csak a keresztényeknél válnak be! Bátorítsd a diákokat, hogy kövessenek a Bibliában, és kapcsolódjanak bele abban az élménybe, amit szeretnénk megmutatni nekik.
Ha nem ugrunk fejest az EPIC stílusú diákmisszióba, akkor azt kockáztatjuk, hogy még egy generációnyi fiatalt fogunk elveszíteni. Túl nagy a tét, ahhoz hogy leragadjunk, és folytassuk a dolgokat úgy, ahogy mindig is csináltuk.
Bibliográfia
Chand, Samuel R., Futuring: Leading Your Church into Tomorrow. Baker, 2002
Rabey, Steve, In Search of Authentic Faith: How Emerging Generations are Transforming the Church, Waterbook, 2001
Sweet, Leonard, Postmodern Pilgrims, Broadman & Holman, 2000
Sweet, Leonard, Brian McLaren & Jerry Haselmayer, A is for Abductive, Zondervan, 2003
Josh Reich a Carroll Community gyülekezet lelkipásztora Maryland állam, Sykesville városában, és a Középiskolás Misszió vezetője. Éppen a teológiai doktoriján dolgozik, és könyvet ír, melynek címe: Rethinking Worship: Creating Worship Gatherings for the Emerging Church (Gondoljuk újra a dicsőítést: Kreatív dicsőítés a posztmodern gyülekezetekben)
Used with permission of Youth Specialties.
Eredeti cikk: Creating Worship Gatherings for the Emerging Church
Vélemény, hozzászólás?