A jövőben már szagokat is közvetít majd az internet, virtuális ételeket fogunk enni, és az információs szupersztrádán küldjük a gyerekeinket nyári táborba. A Csillagok háborújához
hasonló ruhákat fogunk viselni, és a telefonunk fogja felhívni a figyelmünket, ha valamelyik ifjúsági csoport a közelben van, és automatikusan meghívja egy kávéra. Valójában, nem valószínű, hogy ezek mind be fognak következni, kivéve talán a mobiltelefonról szóló részt (erről még bővebben szólunk). Az igazság az, hogy kockázatos dolog, a jövőt megjósolni, és ezek a jóslatok gyakran teljesen tévesek. Többek között ezért nincsenek fotocellás ajtók az otthonainkban, mint ahogy azt a tv tudományos műsorai ígérték a 80-as években. Tehát azok a technika hatásairól szóló cikkek, amelyek azt ígérik, hogy 2030-ban a ifjúsági csoportok összejöveteleit teleportálni fogjuk, valószínűleg nem helytállóak. „Az hiszem, a világpiacon kb. 5 számítógépre lehet igény” – mondta Thomas Watson, az IBM elnöke, egy sokat idézett beszédében a személyi számítógépek korának hajnalán. Nocsak! Mint ahogy azt sem gondolta senki, hogy a mobiltelefonok az üzleti életen kívül, máshol is teret fog nyerni. Ami a mobilon küldött szöveges üzeneteket illeti, évekkel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy ezekből, csak 2007 decemberében 6,1 milliárdot küldünk el, csak az Egyesült Királyságban! Ez azt jelenti, hogy 100 üzenetet írt minden egyes személy az országban, beleértve a nagymamákat is – egy hónap alatt!
De most nem ezekről akarunk beszélni. A kérdés nem az, hogy mihez kezdünk a technikával a távoli jövőben, hanem az, hogy hogyan használjuk azokat, amelyek már itt vannak, vagy megérkeznek hozzánk a közeljövőben. A keresztyén ifjúsági munka gyakran jóval előbb alkalmazkodott az újhoz, mint a gyülekezet többi része. Ahogy Pál arra szólít fel az 1Korintus 9-ben, hogy kapcsolódjunk a világhoz, és annak kultúrájához: „Mindenkinek mindenné lettem, – mondja – …mindezt pedig az evangéliumért teszem. Abban a korban ez azt jelentette, hogy Pálnak a görög és a római kultúrához kellett alkalmazkodnia, amelyikben éppen tartózkodott, azért hogy le tudjon ülni, és érdemben tudjon beszélgetni az athéniakkal és az efézusiakkal. Ha ma élne, talán kitűnően szerkesztene szövegeket és küldene üzeneteket Bebo-n keresztül (web2-es közösségi honlap, www.bebo.com – a szerk.).
Az egyik oka annak, hogy az innovációkat olyan nehéz megjósolni, az az iszonyatos tempó, amivel érkeznek, majd a mindennapi életünk részévé válnak a technológiai fejlesztések. Emlékezzenek csak vissza 2005 decemberére, amikor Chad Hurley, Steve Chem és Jawed Karim elindították video megosztó internetes oldalukat a You Tube-ot. 2006 nyarára – mindössze néhány hónappal később, már napi 100 millió látogatója volt mindennap, és mára már összesen 69 millió videót lehetett megtalálni a You Tube-on. És természetesen, ugyanezek a megdöbbentő növekedési adatok jellemzik a MySpace, Facebook és más internetes csodákat is.
Ez a tempó – úgy vélem – kiütött minket. A kultúra mindig változott, de többnyire olyan tempóban, ami időt adott arra, hogy reflektáljunk gyakorlati, és lelki hatásaira. 125 évbe került, hogy a vonalas telefon 1 milliárd emberhez eljusson. A mobiltelefonnak ehhez már csak 21 évre volt szüksége, és mindössze 3 évre a második milliárdhoz. Bár az ifjúsági munkások megpróbálnak lépést tartani az új technikákkal, de ezek tempója már követhetetlen.
Két kérdés vetődik fel: az egyik, hogy ezek az új technikák milyen hatással vannak az ifjúsági munka gyakorlatára: mint pl. hogyan használjuk az internetes társasági oldalakat a tinédzserekkel való munkában, és ezen belül is, hogyan találjuk meg az ilyen jellegű munkának a biztonságos és megfelelő módjait egy ismeretlen területen? De emellett az is kérdés, hogy milyen hatással van a fiatalokra ennek a digitális világnak a fejlődése. Pl. mennyiben gyakorol más hatást egy fiatal, kialakulóban lévő személyiségre az, hogy egy teljesen más virtuális világot képes létrehozni online? Mi történik, ha ez a virtuális én „reálisabbnak” tűnik, minta valóságos én? Mint a kínai Zhang Xiacyl 13 éves fiatal esetében, aki tavaly halálos ugrást próbált meg, miután 4 órán át játszott imádott „csatlakozz a hősökhöz” játékkal.
Mi az újdonság?
Tíz évvel ezelőtt legtöbbünknek nem volt mobiltelefonja. Ma a 12 évesek több mint 12 %-a már elválaszthatatlan a mobiljától. Egy, a dohányzásról végzett legutóbbi kimutatás szerint a tinédzserek között a cigaretta helyét átvette a mobil telefon, mivel ez jelenti a státuszszimbólumot tárasaik között.
A mobiltelefon sokkal fontosabb műszaki cikk a fiatalok között, mint a számítógép. Ennek az az oka, hogy az iparág elvárásai szerint a fiatalok elsősorban a mobiljukon keresztül kapcsolódnak az internetre. Nagyobb képernyők, jobb software-k, alacsonyabb tarifák teszik az internetes böngészést elfogadhatóvá a fiataloknak. Különösen alkalmas ez azoknak a fiataloknak, akik a felmérés szerint, csak korlátozott számú web oldalt használnak: ezek többnyire a társasági oldalak, enciklopédiák, zene és játékok. Ezek többségét már úgy alakították ki, hogy a kisebb képernyőkön könnyebb legyen a böngészés. A fiatalok jobban szeretik az sms-ek és az azonnali e-mailek küldését, amik mobilról megoldhatók. Hamarosan megérkeznek a wimax és wifi hálózatok, amelyek hatósugara néhány száz méter helyett már néhány mérföld lesz, és velük a telefonos internet csatlakozás könnyebb és gyorsabb lesz.
És ez csak egy töredéke annak, ami a mobiltelefonok fejlődésében be fog következni, a következő években. Japánban már hitelkártyaként is használják: csak el kell húzni egy leolvasó előtt, és máris lehet fizetni, mint egy mágneskártyával. Eközben a „Találj meg” jelzés megjelenése az Apple telefonokon arra figyelmeztet, hogy a mobil szolgáltatók a telefonokról érkező jelek segítségével 20-30 méteres pontossággal meg tudják határozni a helyünket. Sikeres próbálkozások sorozata után a hirdetők most már a közeli áruházakkal kapcsolatos speciális ajánlatokra vonatkozó sms-eket is küldhetnek. Pl. ha a helyi bevásárló központban sétál egy szombat délután, kapni fog egy sms-t, hogy XY üzlet, 20 %-os engedményt ad önnek a következő 30 percben. Azért kaphatja meg ezt az üzenetet, mert a mobilszolgáltatója tudja, hogy éppen hol tartózkodik, és üzletet kötött XY áruházzal.
Talán a legjelentősebb hatása ennek a helymeghatározó technológiának abban lesz, hogy kapcsolatba tud lépni olyan internetes programokkal, mint a Messenger, az Micrsoft rendkívül népszerű online csetelő oldala. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok láthatják, hogy a haverjaik közül ki van a közelben, pl a városban, egy szombat délután, és megszervezhetnek egy programot. Az USA nagyobb városaiban ez ma már működik. A bevezetőmben szereplő néhány jóslat végül nem is bizonyult olyan őrült ötletnek.
Természetesen most a legnagyobb újság a robbanásszerűen terjedő közösségi oldalak. Miközben a Facebook közönsége kissé idősödik, a Bebo még mindig a „király” Angliában, bár a MySpace és a Pczo is népszerűek. Az angol tinédzserek egyharmadának van valamilyen profilja a neten, és ez a szám valószínűleg magasan fog szárnyalni az elkövetkező években. A tinédzserek presztízse menthetetlenül összekapcsolódott azzal, hogy hány haverjuk van a Messengeren, miközben – ami a legszerencsétlenebb az egészben – az interneten terjedő durvaság egyre nagyobb probléma.
De még valami más is történik a világhálón, ami hatással van a fiatalokra. Egész világok születnek és terjednek egy virtuális 3D környezetben. Olyan cégek, mint az MTV szerint ez lesz a következő lépcső, hogy megragadják a tinédzser közönségük figyelmét és megszerezzék a pénzüket. Azt remélik, hogy a fiatalok megragadják ezeket a szuper tarifás lehetőségeket, hogy kapcsolatokat építsenek ki, és kapcsolatba lépjenek a barátaikkal. Gondolják csak meg, az MTV mint kerítő, az internetes társasági oldalakon.
Természetesen, ha már részt vettél internetes játékokban, hozzá vagy szokva, hogy idegen világokban barangolj, és olyan játékosokkal játssz, akik a világ másik végén vannak. Az egyik legnépszerűbb játéknak, a World of Warcraft-nak (Háborúk világa) több mint 10 millió előfizetője játszik egy akciójátékot az Azeroth-ok világában. Így igaz, többen játsszák ezt a játékot, mint Görögország teljes népessége.
De ez már nem újság. Mi történik manapság a 3D játékok, a társasági érintkezés, az üzlet és a szórakoztatás világában? A fiatalabb tinédzserek Habbo Hotelt játszanak, (86 millióan világszerte) egy rajzfilmszerű környezetben egy személyt hoznak létre, (internetes nyelven egy „AVATAR-t” ) aki különböző termeket jár végig, játékokat játszik vagy csak társalog másokkal, akik éppen ott vannak.
A legismertebb 3D-s környezet a „Second Life” (második élet) egy jól kidolgozott gyorsan növekvő térhatású környezet, ahol sok olyan dolgot lehet csinálni, mint a valóságban: bevásárolni, valamilyen hobbit űzni, vásárolni, eladni, TV-t nézni, sőt templomba menni. Érdekesnek tűnhet, de a nagy cégek azt gondolják, hogy elég, ha részt veszel a játékban. Vagyis a Reutersnak van egy sajtóirodája, a Toyotának van egy pályája, ahol tesztelheted a kocsijait, a BBC Rádió 1 egy egész zenei fesztivált rendezett egy szigeten a Second Life-ban. Egy hozzám közeli iskola lehetőséget ad a diákoknak, hogy megnézzék a tervezett újjáépítést, úgy, hogy először a Second Life-ban készítették el. A Habo Hotellel ellentétben a Second Life-ban van egy jól kidolgozott valuta a Linden Dollar, ami készpénzre váltható a „valóságban” is. Más szóval, ez egy zseniális gazdaság, ami jövőre várhatóan 7 milliárd dollár forgalmat fog lebonyolítani. Egy elismert kutató cég, a Gartner Research előrejelzése szerint 2011-re minden internetet használó 5 emberből 4 aktív résztvevője lesz a Second life-nak, vagy valamely hasonló médiumnak. Egy nemrég készült holland tanulmány kimutatta, hogy a Second Life-ot használók 57 %-a heti 18 órát, 33 %-uk pedig több mint heti 30 órát tölt ezzel.
„Nem rossz” arány, ha valami olyanról van szó, ami nem valóságos.
A rajzok és a technológia fejlődésével (és pillanatnyilag ez a fő kérdés) a cégek azt jósolják, hogy, az azonnali üzenetváltások és a társasági oldalakon keresztül történő kapcsolattartás, hamarosan el fog mozdulni a 3D irányába. Ebben az az érdekes, hogy a fiatalok, épp úgy, mint most a Second Lif-ban, létrehozhatják majd a saját „avatarukat” olyannak, amilyennek akarják: magasabbnak, vékonyabbnak, szexibbnek, vagy akár más neműnek. Ebben az új világban mindenki az lehet ami, és aki lenni akar. Amint látni fogjuk, ez lehet potenciálisan felszabadító, de ijesztő is. „ A valósággal versenyzünk, hogy létre hozzunk egy élhetőbb világot a szellemnek” – mondja Philip Rosedale, a Second Life egyik alkotója.
Miért számít ez?
Vagyis kiderül, hogy a fiatalok, akikkel dolgozunk, hamarosan olyan mobilokkal fognak rendelkezni, amikkel mindenért tudnak fizetni, a mozijegyektől kezdve a ruhákig. És amikor éppen nem erre használják, egy virtuális világot fognak megnyitni, és a közelben lévő barátaikkal fognak találkozni. Mihez kezdjünk mi, ifjúsági munkások ezzel?
Másrészt ne felejtsük el, hogy az ifjúsági munka arról szól, és mindig arról is fog, hogy fiatalokat ismerjünk meg, és megosszuk velük az életünket és hitünket. Ez akkor sem lesz másképp, ha az ifjúsági órákat az interneten egy virtuális világban egy szigeten tartjuk, nem pedig Coventryben.
De butaság lenne azt tettetni, hogy ezek nem mély változások a kultúránkban. Gondolnunk kell arra, hogy ezek a változások milyen befolyással lesznek az ifjúsági munkánk dinamikájára, prioritásaira és tartalmára. Íme néhány kérdés, amelyekkel én már elkezdtem a küzdelmet.
1. Verseny a közösségért
A YoungScot egy új tanulmánya rámutat arra, hogy milyen potenciális veszélyeket jelentenek az internetes közösségek a hagyományos ifjúsági csoportokra, amelyek alul maradnak az internetes társasági oldalakkal szemben, mivel a fiatalok több időt töltenek az online beszélgetésekkel, mint a személyes kapcsolatokkal. Mivel ezek az internetes oldalak egyre jobban kidolgozottak, és ahogy a 3D környezet fejlődik egyre nehezebb lesz péntek esténként a templomba hívni a fiatalokat. Kell-e azon gondolkodnunk, hogy az ifjúsági órákat online tartsuk a Second Life-ban? Ne felejtsük el, ami a felnőttekkel való kapcsolat szörnyen kiábrándító formája lehet, azt a fiatalok többnyire otthon tapasztalják meg. „Sokkal inkább önmagam lehetek a neten, mint a való világban” mondta nekem egyszer egy srác. Nem biztos, hogy minden olyan rossz. Találunk-e több őszinteséget és nyitottságot a virtuális csoportbeszélgetéseken, mint a templom hátuljában lévő ifjúsági szobában tartott összejöveteleken? Bármi is legyen a válasz, nem kétséges, hogy a fiatalok közösségről alkotott elképzelései nagyon másak lesznek ebben az új, virtuális világban.
2. Az identitás kérdései
Azok a technikai változások, amelyekről beszéltünk, lehetővé teszik, hogy legyen egy digitális énem, amely online létezik, virtuális világokban, chat szobákban, társasági oldalakon, és amely különbözik attól a személytől, aki én valójában vagyok. Ennek nagyon mély hatása van arra, hogy a fiatalok hogyan alakítják és fejezik ki identitásukat.
Talán, ha pozitívan gondolkodunk, ez segíthet is. A fiatalok folyamatosan próbálgatják saját énjük különböző változatait a szüleikkel, a barátaikkal; ez része annak az útnak, amelyen megtalálják önmagukat. A digitális világ biztonságos lehetőséget nyújthat a morális lehetőségek felfedezésére, és olyan tapasztalatok szerzésére, amit Pascal, a filozófus „a valóság felfedezett változatai”-nak nevez.
Másrészt, mi van akkor, ha a digitális énem egyszerűen cinkosa és táplálója egy elképzelt, torz énemnek? Mi lesz, ha az énemnek ez a változata nagyobbá és fontosabbá válik? Lehetséges, hogy a fiatalok végül elszakadnak a valóságtól, és ezekkel a technikákkal előállított látványok hatalmába kerülve elvesznek az „űrben”, miután minden érzelmüket egy elképzelt világra pazarolták? Ez elég valószínűnek tűnhet. Az lesz tehát a kihívás, hogy hogyan segítsünk a fiataloknak saját maguk biztonságos felfedezésében az internet világában.
3. A fogyasztói kultúra markában
Az internetet sokkal inkább a reklámok bevételei tartják fenn, mintsem az előfizetési díjak – a legtöbb dolog ingyenes, feltéve, hogy kész vagy behódolni a reklámoknak. De az új technikával mindezt magasabb szintre emelik. Tény, hogy a fiatalok gyakorlatilag össze vannak nőve a mobiljukkal, és ettől kezdve a hirdetők irgalmára vannak bízva éjjel nappal. A célzott SMS-ek az olyan mobilokra, amelyek a fiatalok tartózkodásáról is informálnak, még tovább fokozzák a nyomást. Az online szerencsejátékok népszerűsége egy másik aggasztó tendencia. Hogyan segítsünk a fiataloknak megtalálni az identitásukat ebben a világban és Krisztusban? Tud a keresztyén hit alternatívát kínálni a fogyasztói léttel szemben? És ebben a digitális világban, vajon elég vonzó, elég hangos lesz-e?
4. Hit és fantázia
Eléggé átfogó, eléggé korszerű és elég nagy-e a keresztyén hit, hogy megragadja ebben a digitális világban élő fiatalok képzeletét. Ahogy tűnik el a határvonal a képzelt és a valós világ között, hogyan fogja ez megváltoztatni a fiatalok hozzáállását az evangélium befogadására? Hogyan ismerhetik fel a fiatalok, hogy mi a valóság, amikor olyan világokban élnek, ami teljesen irreális lehet? Az evangélium bemutatásához teljesen új elképzelésekre lehet szükség a digitális korban.
5. Személyes jelenlét
A sok új technikának az az egyik nagy kihívása, hogy elviszi a fiatalokat a „jelenből”, onnan ahol vannak, és amit csinálnak. Az állandó sms-ek, hívások és a jövőben a szörfözés a neten, minden ifjúsági munkás keresztje, akik megpróbálnak egy összejövetelt levezetni. Nehéz megmondani, hogy mi a jobb, ha egyszerűen betiltjuk a mobilok használatát az ifjúsági órákon, vagy egyszerűen elfogadjuk, mint az elkerülhetetlent. Ha próbált már megküzdeni egy felháborodott tinédzserrel, hogy kapcsolja ki a mobilját, – mint én – akkor tudja, hogy milyen az. De itt többről van szó, mint az ifjúsági órák szabályairól: ez kihívás és egyben lehetőség is, hogy megtanítsuk a fiataloknak, hogyan legyenek jelen egyetlen helyen, anélkül hogy folyamatosan kapcsolatot tartanak fenn más helyen lévő társaikkal. Mindezek függvényében, új értelmet kell-e kapnia, és kell-e újra értékelnünk a hagyományos, keresztyén meditatív és gondolkodási gyakorlatunkat?
6. Megígért védelem
Néhány szülő büszkén mesélte nekem, hogy pontosan tudja, mit csinál tinédzser gyermeke a számítógépen, mert a nappaliban tartják a számítógépet, ahol jól látható. De ha még figyelmen kívül hagyjuk is azt a tényt, hogy a szülőknek csak egy töredéke veszi a fáradságot, hogy ne a gyerek hálószobájában tartsa a számítógépet, azzal már egyik sem törődik, hogy a mobiltelefon lett a fiatalok körében a netes szörfözés eszköze. A mobil szolgáltatók korábban tett ígérete, hogy megszűrik a fiatalok mobiljára küldött üzeneteket, nem bizonyult sikeresnek. Hogyan lehetne megakadályozni a fiatalokat, hogy megtaláljanak bármit, bárhol, ha azt a mobiljukon keresztül teszik? Szeretném azt hinni, hogy az ifjúsági munkásoknak létfontosságú ebben a szerepe: Sok szülőt vagy nem érdekel, vagy tanácstalan abban, hogy hogyan segíthetne, az iskolák tananyagában ez nem szerepel. Akkor ki fog segíteni a fiataloknak, hogy eligazodjanak egy olyan világban, ahol bármit láthatnak, bárkivel beszélhetnek anélkül, hogy egy léleknek is szólnának róla. Olyan ez, mint az édenkert, azzal a különbséggel, hogy most az almafának egy miniatűr változatát kell a zsebedben hordanod. Bárhova mégy, a kísértés ott van. Ne feledje, hogy a 8-16 évesek 90 %-a nézett már pornót az interneten, vagy saját akaratából, vagy véletlenül.
7. Interaktív, nem tehetetlen
Egy olyan világban, ahol a fiatalok hozzá vannak szokva, hogy online hozzanak létre oldalakat, fotókat, videókat töltsenek fel, újra kell-e gondolnunk, hogyan osszuk meg és fedezzük fel a hitet velük? Milyennek kellene kinéznie az ifjúsági beszélgetéseknek a web. 2.0 világában? Miközben mi, ifjúsági munkások, mindig sikeresek voltunk abban, hogy a fiatalokat bevonjuk játékokba, különböző programokba, a beszélgetések szinte még mindig „előadásokba” fulladnak, ahol mi beszélünk, ők meg hallgatják. Kíváncsi lennék, hogy milyennek látszik a keresztyén tanítványság a You Tube-on vagy a Bebo-n keresztül. Jobb módjait kell találnunk a kapcsolattartásnak, anélkül, hogy megalkudnánk abban, amit mondani akarunk
8. Bölcsen végzett munka
A változások tempója sok ifjúsági munkás számára azt jelentette, „hogy még nem volt időnk gondolkodni arról, hogy mi is ez, és nem megfelelő a mód, ahogy a fiatalokkal online tartjuk a kapcsolatot” Talán saját Bebo-t kellene csinálnunk? Számít az, ha online beszélgetünk fiatalokkal? Hol vannak a határok ebben az új, digitalizált világban? Egy ifjúsági munkás, akit ismerek, azon kapta magát, hogy olyan fiatalokkal csetel, akiket soha életében nem látott, egyszerűen azért, mert rajta voltak néhány ifjúsági órás gyerek haveri listáján. Néhányan azt feltételezték, hogy ő is egy tinédzser, és a végén egy lány ajánlatot tett neki. Az egyházaknak el kell kezdeniük kidolgozni az internetes politikájukat, hogy ne kompromittálhassanak bennünket.
Egy este egy csoport fiatallal beszélgetve azon tűnődtem, hogy hova vezet mindez. Szeretem azt hinni, hogy magam is egy „műszaki zseni” vagyok, de ez nem ugyanaz, mint ha egy fiatal ebben a digitális forradalomban nő fel. Sam, aki 15 éves, és felismerte, hogy nem vagyok olyan „zseni” mint gondolom, így fogalmazta meg: „Neked ez nem olyan, mint nekünk. Ez normális. Így élünk. Online jobb, mint ez, ami itt van. Online többre vagyok képes. Túl öreg vagy, hogy megértsd.”
Kösz, Sam, vettem az adást. Ha csak néhány évvel is vagyunk idősebbek azoknál a fiataloknál, akikkel dolgozunk, ők már egy teljesen más világban élnek. És ha meg akarjuk osztani, és meg akarjuk élni velük az evangéliumot, akkor azt az ő világukban kell tennünk, nem a miénkben.
Chris Curtis a Luton Church Oktatási Alapítványnál dolgozik, és a Second Life-ban sokkal fiatalabbnak néz ki, mint a valóságban. Jelenleg egy előadás sorozatot tart „Teljesen bekábelezve” címmel az egész Egyesült Királyságban, amelyben a digitális technika fiatalokra gyakorolt hatásairól beszél.
Eredeti cikk: Youth Work in a Digital Age
Vélemény, hozzászólás?