„Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.” (ApCsel. 1:14)
Darrel tudta, hogy a szolgálat nem lesz egyszerű. Ezt már kisfiú korában megtanulta, amikor azt figyelte, hogyan szolgál az édesapja. Ő többször is mondta Darrelnek, hogy „Kemény dolog ez, fiam. Sokat kell cipelni, és azt is egyedül kell. Ez egy magányos elhívatás, neki veselkedsz, és mész tovább.” Szerencsére, nem ez volt Darrel hivatalos elhívása a teljes idejű szolgálatra, mégis meghallotta Isten hangját, ahogyan e szolgálat felé küldi.
Tizenhét évesen, Darrelt viszonylag megelégedettséggel töltötte el mindaz, amit addig tett Isten országáért. A szolgálatért viszont meg kellett fizetni az árat. Voltak idők, mikor megérezte azt a magányosságot, amelyről édesapja beszélt. Megosztotta érzéseit a feleségével, aki segített neki, ahogy csak tudott. Mégis, jóval többet akart megosztani. Fáradt volt, magányos, kísértésekkel küzdött, elcsüggedt volt, és olyan dolgokkal harcolt, amelyek a középkorú embereket sújtják. Naponta küzdött ezekkel. Bárcsak meg tudta volna osztani valakivel frusztrációit, félelmeit, és azokat a furcsa reményeket, melyeket a gyülekezetének jövőjével kapcsolatban dédelgetett. De kivel? Ki tudna azonosulni egy pásztorral?
KÖZÖSSÉG
Ha befejező ember szeretnél lenni az Isten országában, el kell kötelezned magad a közösség felé. Azok a vezetők, akik túlélni akarnak, borzasztóan fontosnak tartják a kapcsolat ápolását más pásztorokkal. Ennek pedig így kell lennie. Isten egy igazán személyes módon közelítette meg azt a feladatot, amely a világtörténelem legnagyobb kihívásának bizonyult. Ahhoz, hogy kibékíthesse magával az emberiséget, Isten szemtől szembe találkozott velünk Fián, Jézuson keresztül. Amikor az Atya eljött és megkeresett, nem egy bizottságot állított fel, akik véghezvihették tervét, nem kezdett el küldözgetni spam e-maileket az interneten, nem indított konferenciabeszélgetést, és nem kezdett el böngészni társadalom biztosítási kártyák közt. Ehelyett, Isten név szerint hívott el bennünket. Eugene Peterson így fogalmazza meg Pál idézetét az Ézsaiás könyvéből: „Ha a tengerparton minden egyes homokszemet megszámolnánk, és megcímkéznénk: ’Isten választottai’ – akkor is csupán számok lennének, nem nevek. Isten viszont nem számlál bennünket, hanem nevünkön hív. Isten nem számtani mennyiségként gondol ránk.” (Róma 9:27-28, The Message alapján – a ford.)
Az Isten szerint való vezető az emberekkel van, nem csupán a köreikben. Azoknak, akik kissé introvertáltabbak, talán több egyedüllétre van szükségük, hogy újratöltődhessenek. Mégis, a közösségre nem csak felügyelni kell, hanem tartozni kell hozzá. Egy vezetőnek el kell köteleznie magát arra, hogy beengedje életébe az embereket.
A Korai Egyház a hívők közössége volt. Jézus követői már a Pünkösd napja előtt hoztak egy döntést: Örökre ott lesznek a gyülekezetben, és együtt lesznek.
Az első megtérőknek „mindenük közös volt” valamint „örömmel és tiszta szívvel” rendelkeztek (ApCsel 2:44-46). Mondhatjuk: „Ez csoda volt”. És valóban az volt. A csoda viszont nem az ApCsel 2-ben kezdődött, amikor az újdonsült keresztényeken láthatóvá váltak ezek a tulajdonságok, hanem az ApCsel 1-ben, amikor ezek a keresztények és vezetőik úgy döntöttek, hogy együtt maradnak.
A kapcsolatteremtés és az ezekben való megmaradás gyakran nehéz feladat egy pásztornak, különösen a férfiaknak. A legtöbb férfiben ott van a „Magányos farkas”. Talán a viszontagságok szelével egyedül szemben állni amolyan vonzó, költői képnek tűnhet számunkra, de valamilyen szinten egyben szánalmas is. A Szentírás tisztán megmutatja, hogy nem lehetünk Isten szerintiek magányosan, másoktól elzárva.
Miután a teremtést „jónak” titulálta Isten, ránézett az emberre, és meglátta, hogy egyedül elszigetelt teremtmény, így kimondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni.” (1Móz. 2:18)
Mózes küszködött azzal az elszigeteltséggel, mely vezetői pozíciójával és az azzal járó felelősséggel rá szakadt: „Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem.” (3Móz. 11:14).
Dávid, a zsoltáros megmutatta nekünk Isten szándékát: „Isten hazahozza az elhagyottakat”. Egyedül dolgozni, egyedül élni és egyedül imádni Istent: ezek nem felelnek meg Isten normáinak. Nekünk pedig csakis Isten perspektívájában kell gondolkodnunk.
Hogyan is vitatkozhatnánk Salamon logikájával? „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Préd. 4:9-12).
Ha valaki mellé állunk, azzal nem egyszerűen megduplázzuk a bennük rejlő lehetőségeket, hanem exponenciálisan megsokszorozzuk azokat. Az 5Mózes-ben azt olvassuk, hogy egy kerget ezret, kettő pedig tíz ezret. (32:30). Isten matematikája hihetetlenül izgalmassá válik, amikor az Ő országának munkájában társulunk valakivel.
ELSZÁMOLTATHATÓSÁG
Nem csupán dolgozni tudunk jobban egy kapcsolatban, de könnyebben is gyógyulunk: „Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát.” (Préd. 4:10)
Időnként mindenki elesik. Lehet ez érzelmi botlás, erkölcsi tévelygés, pénzügyi vagy egészségügyi kudarc, de mindannyian elesünk néha. Ez része emberi létezésünknek. Amikor Biblia Főiskolára jártam a hatvanas évek elején, azt mondták nekünk, diákoknak, hogy tartsunk távolságot gyülekezeti tagjainkkal. A diákok követték is ezt a tanácsot, elzárkóztak kapcsolatok elől, és nem is alakultak ki szoros barátságaik. Szánt szándékkal távol tartották magukat attól, hogy olyan kapcsolataik alakuljanak ki, melyekben elszámoltathatónak kellene lenniük. Végül is, vezetők voltak, és nem volt szükségük ilyen elszámoltató kapcsolatokra. (Vagy legalábbis nem vallották be, hogy szükségük lenne ilyen kapcsolatokra.) A gyerekmondókában szereplő Humpty-Dumpty-hoz hasonlóan, többen közülük le is estek a falról. De Humptyval ellentétben, nekik így nem voltak lovaik vagy embereik, akik összerakhatták volna őket az esés után [lásd az angol-szász mondóka „Humpty Dumpty”– a ford.].
Azáltal, hogy nem voltak elszámoltathatók, sok vezető elesett – méghozzá nagyot. A barátok legalább lábra állíthatták volna őket – vagy legalább segíthettek volna gyorsabban felépülni, és újból megtalálni a szolgálati pozíciót. „De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.” Szemináriumi tanulmányaim során volt egy barátom, aki szolgálati sikereinek csúcsán volt, miközben az életéért küzdött a szexuális kísértésekkel való harc miatt. Hol voltak azok, akiknek nehéz kérdéseket kellett volna feltenniük neki, és akiknek mellette kellett volna állniuk a legnehezebb csaták idején? A legvalószínűbb az, hogy sosem hívták őket barátoknak, mentoroknak és elszámoltató partnereknek. De mi ennek az oka? A szellemi gyengeség jele bevallani, hogy harcokkal küzdesz az életben. Az ellenszer: Egy jó nagy korttyal nyeld le egészben a büszkeségedet. Keress megbízható társakat, akik megértik a benned zajló harcokat, és akik már elkönyvelhettek győzelmeket ebben az arénában. Engedd, hogy belépjenek az életedbe, válj sebezhetővé, engedd, hogy elfogadjanak. Valószínűleg ez félelmekkel és nyugtalansággal is járhat az elején, de nincs más út.
KAPCSOLATOK
A bölcs vezető belátja, hogy óriási lehetőségek rejlenek abban, hogyha kapcsolatokon keresztül dolgozik. Megragadja annak a jelentőségét, hogy kellenek közeli barátok és a család, akik feltehetnek neki kemény kérdéseket, és akik nem engedik, hogy kicsússzon a lába alól a talaj, a keresztény mércét meg nem ütő viselkedés miatt. Azt is belátja, hogy az élet sokkal élvezhetőbb, ha van valaki, akivel megoszthatod. A Prédikátor 4:11 megemlíti, hogy két ember „megmelegszik” az ágyban, én viszont szeretném tovább bontogatni ezt a képet, amely többről szól, mint a fekhelyünk megosztása valakivel.
A szolgálatban való utazásaim éveiben sok fényképet készítettem azokról a helyekről és nevezetességekről, ahol megfordultam azért, hogy megoszthassam az élményeket a feleségemmel. Mégis, vagy én voltam borzasztóan rossz fotós, vagy a fényképezőgépem volt ócska, ugyanis az előhívatott fotók aligha adták át azokat az érzéseket, amelyeket akkor éreztem, amikor a kamerán elsütöttem az exponáló gombot.
Másfelől, mikor Joanie elutazott velem ezekre a helyekre, a közösen átélt pillanat öröme valós volt és megelégedettséget adott. Az élet arra van, hogy megosszuk, és nem csak azokban az időkben, amikor elbukunk, hanem a kitörő örömök idején is.
A KÖZÖSSÉGÜNK FELÉ VALÓ ELKÖTELEZETTSÉG
Hogyan válhat egy pásztor elkötelezetté közössége felé, ha eddig egész életében egy „egyszemélyes produkcióként” tengette napjait? Gondold át a következő lépéseket:
1. Kérd Istent, hogy helyezze szívedbe a részvétel és az együttműködés lelkét. Kérd Jézust, hogy az Ő szívét adja neked – azt a szívet, mely így szólt: „de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” (János 16:32)
2. Keress valakit, akivel kapcsolatban vagy, hogy segíthessen neked. Az elején lehet, hogy képtelen leszel rá, hogy meglásd a közösséged számára adódó lehetőségeket, mert megvakít az, ahogyan eddig igazgattad szolgálatodat. Szükséged van egy olyan ember segítségére, aki kapcsolatokban gondolkodik. Ha házas vagy, ez a segítség lehet a házastársad. Régebben nagyon bosszantott, amikor a feleségem folyton rákérdezett, elküldtem-e már a köszönő üdvözlő kártyát ennek vagy annak az embernek, akitől éppen valamilyen kedvességet kaptunk. Ma viszont szövetségesemnek tartom, aki hatalmas ajándékokkal és érzékekkel rendelkezik, és akit Isten nekem segítőtársként adott, hogy még inkább kapcsolatokban gondolkozzak.
3. Nézd meg szolgálati csapatodat. Ha egyedül pásztorolsz egy gyülekezetet, nézz meg más pásztorokat is a környéken. Ha egy csapatot pásztorolsz, tekints rájuk másképpen. Ne csak főnökként tekints magadra, hanem mint testvérre is. Tanuld meg, hogyan kell felismerni az életükben jelen lévő ajándékokat, és engedd, hogy ezek az ajándékok segítségedre lehessenek neked is és gyülekezetnek is. Ha figyeltél arra, hogy úgy válogasd össze embereidet, hogy beleilleszkedjenek a csapatba, és kerested ebben Isten akaratát, biztos lehetsz benne, hogy a beosztottaidból álló csapat nem véletlenül jött létre, és Isten egy bizonyos célra hívta el őket. Ha nem úgy ismered beosztottaidat, mint testvéreidet, és nem ismered ajándékaikat, harcaikat és a bennük rejlő szolgálati lehetőségeket, állj le azzal, amit végzel, és kezdj el minőségi időt tölteni velük, míg nem váltok egy szellemileg összetartó csapattá, akik tudják, hogyan kell együtt dolgozni, játszani és szellemi harcot harcolni.
4. A másik, nagy lehetőségeket magában hordozó kapcsolat a vezetőséged, és közted lévő kap-csolat. Túl sokszor fordul elő, hogy a gyülekezet vezetősége és a pásztor közt ellenséges érzület húzódik vagy közönyösek, fásultak egymással. Sokszor az a helyzet, hogy a gyülekezet vezetők és a pásztor nem ismerik egymást elég jól, és céljaik összeütköznek vagy versenyeznek egymással. Kérd Istent, hogy építsen ki egységet közted és a vezetőség közt. Ez meg fogja erősíteni Isten munkáját a gyülekezetedben.
5. A nap végén, amikor átgondolod, mi történt aznap, őszintén értékeld ki, bizonyos helyzetekben viselkedhettél-e volna még inkább úgy, hogy a kapcsolataidat helyezed előtérbe. Elvégeztél egyedül esetleg olyan feladatot, amelyet megtehettél volna egy segítővel együtt is? Hoztál olyan döntést egyedül, amelyet kiegyensúlyozhatott volna az, ha kikéred néhány ember véleményét? Kérd Istent, hogy segítsen fejlődni ezeken a területeken holnaptól. Ha magadban zárkózottságot vélsz felfedezni, hajítsd el magadtól!
„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (Péld. 17:17)
PAUL WALTERMAN, a Fresh Heart Ministries elnöke
Apple Valley-ben, California államban.
Jegyzetek
A jelzett The Message Biblia fordítás: Copyright © 1993, 1994, 1995, 1996, 2000, 2001, 2002. Used by permission of NavPress Publishing Group.
Vélemény, hozzászólás?