Christianity Today International / Leadership Journal interjúja öt lelkipásztorral
1. A szövegtől az átalakulásig
Robert Smith Jr. – a keresztény igehirdetés professzora az alabamai Birmingham-ben a Beeson Divinity School-ban.
John Willis Sr. mindig hozzám jött, ha pénzre, italra volt szüksége, vagy ha a feleségét kereste a gyülekezetben. Imádkoztam vele, segítettem neki, és prédikáltam neki. De tíz év prédikáció-hallgatás után is még mindig a leghírhedtebb meg nem tért alkoholista a mi kis cincinnati külvárosunkban.
A prédikáció nem terem mindig azonnali, látható eredményeket. És én mégis arról prédikálok, hogy az Úr hűséges.
„Az én Szavam nem tér vissza üresen” mondja Isten, és az Ige sokszor hat zárkioldó szerkezetként elindítva egy folyamatot, mely végleges átalakuláshoz vezet.
Mint Jézus az emmausi úton, a prédikátorok a hallgatóik mellett mennek, kinyitva Bibliájukat. A prédikátorok „exegetikus kísérők”, akik bevezetik az embereket Isten jelenlétébe. Mert nem a prédikáció, hanem Isten jelenléte változtat meg életeket.
A mi feladatunk abban áll, hogy odavezessük őket. Mert, ahogyan Jézus mondta a Lukács 10:16-ban: „Aki titeket hallgat, engem hallgat”.
December 31-én, az óév esti istentiszteleten John Willis Sr. megtért. Szinte hihetetlen volt mindenki számára, még saját feleségének is, hogy milyen gyökeresen megváltozott az élete. És miért épp most, tíz év elteltével hallotta meg hirtelen az üzenetet?
Következő nyáron John elmondta nekem, hogy felkérték prédikálni. Azon a júliuson kezdett el erővel és hatalommal hirdetni egy olyan üzenetet, amit ma, 20 évvel később is hirdet – hogyan menti meg Isten a legmélyebben lévőt is.
John Willis Sr. és még sok millió más ember számára, vasárnap a prédikáció tölcsér gyanánt tölt bele minden keresztény tudományágat abba, amit P.T. Forsythe „Egy szervezett közösség Nagy Hallelujájának” nevez.
A prédikáció nemcsak hitre serkent, amint azt Johnnal végezte, de ugyanakkor tanítványozza a hivőket a lelki érettség felé, és embereket lelkesít, ismételve Isten ígéreteit. Nem ismerek más keresztény gyakorlatot, amely mind a hármat egyesítené.
Más gyakorlataink kiegészítik, de sosem tudják helyettesíteni a prédikációt, mivel: „Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?” (Róma 10:14).
2. A sztori-személyesen
Mike Breaux tanár és lelkész a Willow Creek gyülekezetben az illinoisi South Barrington-ban.
Bár gyülekezetben nőttem fel, Isten csak egy küllő volt életem kerekén. Tizenhét éves koromban elmentem egy táborba, ahol egy idős férfi prédikált. Egy sorozatnyi történetet mondott Isten szeretetéről. Ez kihívást elé állított, hogy az én életem legyen a következő történet a sorban.
Az emberek olvashatják és tanulmányozhatják Isten Igéjét, de amikor valaki feláll, és kijelenti, hogy Isten hogyan változtatta meg őt, olyankor az emberek nyitottá válnak a változásra saját életükben.
Íme egy példa: Házasságom elején, miközben prédikálni utaztam, emlékszem, ahogyan egyszer a St. Louis-i reptéren vártam és jegyzeteket készítettem Minőségi idő a családban c. prédikációmra. De úgy éreztem, hogy Isten megszólítja ezt az elfoglalt utazót: „Nézz csak magadra! Mit akarsz arról mondani, hogy a család körében töltött idő elsőrendű fontosságú?” Ez döntő pillanat volt az életemben.
Időnként felhasználom ezt a történetet a prédikációimban: „Talán közületek egyesek úgy érzik, hogy ott vannak azon a St. Louis-i reptéren. Tudjátok, mire gondolok, amikor azt mondom: „Kudarc sikert elérni olyan dolgokban, melyek igazából nem számítanak. Azon töprengsz, hogyan is tedd a családot az őt megillető helyre.” Aztán fel szoktam olvasni a Mózes 5. könyvéből a 6. részből: „Tanítsd ezeket fiaidnak, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!” – aztán összefoglalom: „Minőségi idő csak mennyiségi idő közepett jöhet létre”.
Azok számára a 15 és 80 év közöttiek számára, akik hallgatnak, az egyedüli, ami igazán fontos: „Épp olyan ember vagyok, mint ti, és íme így változtatott meg Isten Igéje.” Nem kell ékesszólónak lennie. Csak igaznak kell lennie.
3. Azok a prédikátorok érik el a sérült embereket, akik maguk is szenvedtek
Chuck Betters lelkész a delaware-i Bear városában a Glasgow Reformed Presbyterian Church-ben
1993-ban, legkisebb fiunk, Mark autóbalesetben meghalt. 16 éves volt. A gyász nyomán prédikációim megváltoztak. A régi klisék többé nem működtek, a dicsőítő énekek tompának, élettelennek tűntek, még az Ige is úgy tűnt, mintha gúnyolna. „Sohasem adok neked többet, mint amennyit el bírsz viselni” – mondja az Ige. Komolyan megkérdőjeleztem.
Vasárnapok előtt Dávid királyhoz hasonlóan küszködtem: „Miért, óh Istenem?” – ráztam az öklömet. Időnként azon töprengtem vajon létezik-e egyáltalán Isten. És amikor vasárnap megtört szívvel, kétkedőn, gyászolva felálltam, az emberek látták mindezt. Azokban a pillanatokban az Ige, egy megtört ember tolmácsolásában megengedte gyülekezetünknek, hogy összetörjön – hogy elhagyjuk a kliséket és szembenézzünk kétségeikkel.
Az őszinte igehirdetés egyedülálló érték a keresztény tudományágak között, mert magában hordja a meggyőző kommunikáció mindhárom Arisztotelész által lefektetett törvényét – ethosz, logosz és pathosz. A prédikáció Isten Igéjének (logosz) etikai követelményeivel (ethosz) küszködik, melyet egy prédikátor szenvedése (pathosz) közvetít. Azt mondják, hogy ahhoz, hogy az Ige találó legyen, személyes megtapasztalás által átszűrtnek kell lennie. És a prédikáció Isten szava egy prédikátor fájdalmán és szenvedésén keresztül.
Mark halálát követően, családom is kételkedéssel küszködött. Azt mondtam nekik: „Semmim sincs, amivel elvehetném a fájdalmatokat. A legjobb ajándék, amit adhatok, az a prédikációm.”
Mark halála arra kényszerítette a prédikációmat, hogy átvigyem az Igét az emberi szívfájdalom tűzhelyén. A közhelyes keresztény válaszok és elkoptatott szólamok elégtek. Csak az igazság maradt meg.
És a gyülekezetünk megváltozott. Olyan hellyé vált, ahol szenvedő, gyászoló emberek nyíltan megküzdhetnek a hitükért.
David volt az egyik, aki akkoriban kezdett el hozzánk járni, mikor hitünk kemény kérdéseivel küzdöttünk. Nemsokára megtudtunk, hogy Davidnek agyrákja van és haldoklik. A gyülekezet láthatta, ahogyan lassan a halál felé sétál.
David meghívott engem az otthonába, hogy egy különleges nemzeti ételt fogyasszak el vele, amit ő maga készített. Azt mondta: „Szerettem volna, ha egy napon a lányaim majd végigsétálnak a templomi padsorok között, de most már erre nem lesz esélyem. Van néhány kérdésem. Isten a legfőbb Úr?”
Biztosítottam róla, hogy igen.
„Ha ez így van, akkor bízhatok benne?”
Nem könnyű kérdés egy olyan ember számára, aki elvesztette a fiát, de ezt mondtam: „Bízhatsz benne, David.”
A következő vasárnapon, amikor a „Kiálts az Úrnak”-ot énekeltük, David eltökélte, hogy állva kell énekelnie ezt az éneket, de elgyengült teste nem engedelmeskedett. Így az orvosa, aki az egyik oldalán állt és egy gyülekezeti vezető a másik oldalon segítettek neki felállni és állva maradni az ének végéig.
David haláláig bízott az Úrban. Mint ahogy mások, ő is azért, mert hallott egy prédikátort, akiről azt tudta mondani: „Itt egy megsebzett, megtört férfi. De ő mégis biztosít engem arról, hogy Isten a legfőbb Úr, és hogy bízhatok benne.”
4. Teljes erejű megtisztulás
Craig Brian Larson a PreachingToday.com szerkesztője és a Chicago-i Lake Shore Church lelkésze.
Miután véletlenül leöntöttem az egyik ingemet olívaolajjal, kimentem a fürdőszobába, de nem csupán bedobtam a szennyesbe. Először folyékony szappant öntöttem közvetlenül a foltra és ázni hagytam egy ideig, mielőtt betettem a mosógépbe. Azt akartam, hogy a mosószer a lehető legnagyobb erővel fejthesse ki hatását a szennyeződés ellen. Amikor aztán kivettem az inget a mosógépből, a folt eltűnt.
Bár Isten nagyon sok mindent fel tud használni arra, hogy az embereket megfelelő kapcsolatba hozza önmagával, a legnagyobb ereje akkor mutatkozik meg, amikor Igéje a Szent Szellem erejével és hatalmával hirdettetik. Amikor az a célunk, hogy az embereket Jézus Krisztus képének hasonlatosságára formázzuk – nem csupán az, hogy segítsünk nekik jól érezni magukat, vagy hogy gondoskodjunk megfelelő lelkesedésről – semminek sincs nagyobb ereje és tekintélye, mint a biblikus igehirdetésnek.
Miért? Mert Krisztushoz hasonlóvá tenni az embereket ez szellemi és természetfeletti feladat. Ez nem csupán érzelmi, racionális, vagy meggyőző, bár mindezek az elemek is szerepet játszanak benne. A szellemi feladat szellemi eszközt igényel. Jézus azt mondja: „azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet” (János 6:63). És: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.” (János 17:17) A Zsidókhoz írt levél 4:12 eleven képet fest erről a szellemi erőről: „Mert Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait”. Ha megpróbálunk szellemi változást előidézni nem szellemi eszközzel az olyan, mintha puszta csapvízzel próbálnák olajfoltot kimosni.
Míg a szolgálat más hasznos formái és a média is bemutathatja Isten Igéjét, a prédikáció az, amely az Isten Igéjének teljes súlyát hordozza.
5. Amikor Isten kinyilatkoztat, a térdek meghajolnak
Mark Driscoll a Seattle-i Mars Hill Church lelkipásztora
Egy fejtegető prédikáció, mely egy óránál is tovább tart, ostoba módszernek tűnik a posztmodern ember elérésére. De Pál azt mondja, hogy bár az üzenetünk és a módszerünk (a prédikáció) bolondság, Isten mégis felhasználja saját dicsőségére.
A Mars Hill Church egy posztmodern gyülekezet, ahol az átlagéletkor 30 év alatt van. Látogatóink száma immár 2000 fölött van. Más vezetőkkel együtt megalapítottam az ACT29-t, egy hálózatot, amely több mint 100 új gyülekezetet plántált már nyolc nemzetben.
Rájöttünk, hogy mindaz a sok túlzás a tapasztalatkeresésről, nem igaz. A posztmodern ember nem tapasztalatokat keres, hanem Istent keresi. Így tehát a prédikáció lényege, hogy Őt felfedje. Egy tapasztalat csupán árnyéka Istennek, csak egy látható következménye egy személy Krisztussal való találkozásának, nem Krisztus maga.
Ha mi a tapasztalatokat hajszoljuk a posztmodern dicsőítés minden gyertyájával, labirintusával és csapdáival, akkor csupán árnyékot hajszolunk. De amennyire a Szentírás elsődleges célja Isten kinyilatkoztatása, így az Írás magyarázatának elsődleges célja Krisztus bemutatása.
Amikor prédikációra készülve egy szakaszt tanulmányozok, három kérdést teszek fel:
1. Kicsoda Isten?
2. Hogyan jelenti ki magát ebben a textusban?
3. Mi az bennünk, amely ellenszegül ennek vagy tagadja ezt az igazságot?
Aztán a prédikáció további részében felkutatom ezt az ellenállást és megtöröm.
Ha Istenről a Kijelentés azt mondja, hogy Szent, akkor mi miért állunk ellen? Azért, mert nem akarunk magunkra úgy gondolni, mint szentségtelenekre. Ha az Írás azt mondja Krisztusról, hogy szuverén úr, miért állunk ellen? Mert nem akarjuk megadni magunkat. Ezek azok az erősségek, amelyeket a prédikáció ostromol.
Az igehirdetés egyedülálló ereje, hogy megtöri az embereket. És ha már egyszer megtörtek, meglágyultak, Isten újjáépíti a bűnbánó életeket.
Láttam már százakat megtörni egyetlen igehirdetés alatt. Szeretem látni, ahogy az emberek elérik a büszkeségük, önrendelkezési joguk és magabiztosságuk végét. Ez az, ami a prédikálásra ösztönöz engem: látni a megtört embereket bűnbánattal leborulni, karjaikat kitárva a közösséget elfogadni, és aztán ugyanazok a karok felemelkednek a hálára és dicsőítésre.
This article originally appeared in Leadership, Feb. 2004, published by Christianity Today International. Used with permission.
Eredeti cikk: What Gives Preaching Its Power?
Vélemény, hozzászólás?