Minden olyan ártatlanul kezdődött. Nemrég kezdtem el az egyetemet és közben állást kerestem ifjúsági lelkészként. Mindig szívesen foglalkoztam fiatalokkal és egyetemi tanulmányaimat ifjúsági lelkészként szerettem volna folytatni. Ugyanakkor egy hozzáférhető állást kerestem a tapasztalatért és a plusz jövedelemért.
Krisztusnak megvannak a kapcsolatai. Egy hónapon belül egy olyan gyülekezetre leltem ahol hajlandók voltak egy részidős ifjúsági lelkészt foglalkoztatni. Az előttem szolgáló ifjúsági lelkész visszatért az egyetemre, nagy űrt hagyva maga után, amelyet be kellett tölteni. Hálás voltam a lehetőségért és azért, hogy egy ilyen gyülekezetre találtam. Átvizsgálva önéletrajzom és az interjú után, amely szülők, idősek és lelkészekből álló bizottság előtt zajlott le, komoly lelki próbák elé kerültem (például első kérdésük: “Mi a véleményed a házasság előtti nemi életről? És ez nem volt vicc; vagyis ami az interjút illeti.). Egy héten belül befogadtak gyülekezetükbe, ahol ezentúl ifjúsági és fiatal felnőttek lelkészeként szolgáltam.
Minden olyan gyorsan történt. Amint elvállaltam a szolgálatot, a gyülekezeti élet nehézségei tárultak elém. Sosem felejtem el azt az alkalmat, amikor az ifjúságnak és a fiatal felnőtteknek bemutattak. Az ünnep javában tartott már, 30-40 tini és fiatal felnőtt épp egy bibliai játékot játszott. Egyetemi korú vezetők oktatták, dicsérték és biztatták a résztvevőket. A felnőtt támogatók hátul ültek és azon igyekeztek, hogy szemmel tartsák és a folyóson álldogáló tömeget a cselekménybe megpróbálják bevonni. Egy fiatal házaspár állt fel felkészülve arra, hogy elkezdi a bibliai történetet amikor…
„Be szeretném mutatni nektek az új ifjúsági lelkészünket!” – lépett közbe az idősebb lelkész kollegám, engem pedig előre taszítva kilépett a teremből. Teljesen meglepődtem. Előkerestem néhány gondolatot eddigi ifjúsági szolgálatomból, és így sikerült röviden bemutatkoznom. Ezután mindenki visszatért addigi foglalkozásához. Be kell ismernem, amint leültem, nagyon izgatott lettem. A sok fiatal és ifjú felnőtt látványa örömmel töltött el, alig vártam, hogy én is részt vehessek a gyülekezeti életben.
Találkoztam a vezetőkkel. A csoport fiatal főiskolásokból állt, akik a volt ifjúsági lelkész szolgálata alatt nőttek fel. Az ő távozása után lettek vezetők. A korábbi ifjúsági csoportból kilépni váratlan és nyomasztó változás volt számukra. Éreztem, hogy legszívesebben próbára tennének. A csoport türelmetlenül várta, hogy valakiben bízhasson, mégis visszafogottan viselkedtek. Nagyon jól éreztük magunkat az első ismerkedési alkalmon, de amikor megosztottam velük az elképzeléseim, ami az ifjúsági szolgálatot illeti, a csoport tétovának tűnt, bár tisztelték a „szolgálati szaktudásom”. Biztosítottam őket arról, hogy majd együtt fogunk dolgozni terveim valóra váltásáért.
Természetesen a terv „tökéletes” volt. (Milyen önzés!) Több mint egy évtized ifjúsági szolgálat tapasztalatával a hátam mögött, és az előttem szolgáló lelkész nézeteit megismerve rögtön tudtam, hogy változtatnunk kell. Először is szét kellett választanunk a fiatalok csoportját az ifjú felnőttek csoportjától. Ez lehetővé tette, hogy szükségeik és kérdéseik szerint, koruknak és fejlődési szakaszuknak megfelelően foglalkozzunk velük. Ugyanakkor elkezdtük a vezetői továbbképzéseket. Rengeteg új dologba kezdtünk bele. A vezetőségi csoport úgy gondolta, hogy ez mind rendben van, de szükségük van egy lelkigyakorlatot végző alkalomra, aminek a megtervezéséhez csak az utolsó percben kezdtek hozzá.
Én pedig leállítottam őket! Megértéssel és határozottan arra biztattam a csoportot, hogy gondolják át a terveiket. Úgy éreztem, hogy magabiztosnak kell lenniük és időre van szükségük ahhoz, hogy rendesen megtervezzék a lelkigyakorlatot. Amint kiderült, azelőtt még sosem került sor lelkigyakorlat megrendezésre. Az időzítés sem volt megfelelő, nekem pedig más terveim voltak, amelyeket az új szolgálat során véghez kellett vinni.
Teljes erővel nekiláttam tehát a saját terveim megvalósításának. Az új terveimmel a szolgálat akadálytalanul folyt. A fiatalok és az ifjú felnőttek aktívan részt vettek a szolgálatban és úgy érezték, hogy „jó kezekben vannak”. Megkezdtük saját ifjúsági gyülekezeti alkalmainkat, és egyszer egy héten ifjúsági istentiszteletet tartottunk az egész gyülekezetnek. A bemutató alkalom nagyon jól ment, és büszke voltam a fejlődésekre. Elismerést kaptunk időstől és fiataltól egyaránt, amint a programok láthatóan bővültek.
De mi lesz „velük”? A vezetőségi csoport rész vett a munkában, és próbált lépést tartani az én tempómmal. De én ekkor már szinte csak magammal voltam elfoglalva. Boldog voltam, hogy „megmenthettem” az ifjúsági szolgálatot, miközben nekik rengeteg más kötelezettségük is volt az egyetemen. Úgy éreztem, hogy szívességet teszek nekik, ha a valamiféle „superman lelkészként” mindent én csinálok mindenki helyett. Nem sok időnek kellett eltelnie, és a vezetőim már más területeken voltak aktívak – mert az saját ifjúsági missziójukból kiszorítottam őket. Az ifjúsági szolgálat közben növekedett, és rengeteg új emberrel bővült. Ezzel új vezetők is kerültek a gyülekezetbe, és valahol a szolgálat során az eredeti kemény mag elvesztette azt az érzést, hogy ők fontosak.
Beismerem, megöltem az ifjúsági szolgálatot. Higgyék el nekem, akaratlanul „szolgálat-gyilkosságot” követtem el. Fokozatosan megszüntettem a lelkes fiatal vezetők aktív részvételét, csak hogy véghez vigyem a saját elképzeléseimet. Az eredeti vezetői csoport önkéntesekből állt. Ők készen álltak arra, hogy hibázzanak, kockáztassanak, és vezessenek, mivel nem volt közöttük olyan ifjúsági szolgálatot végző szakértő, aki irányítsa őket. De most itt volt a „szakértő” (én). Akaratlanul is megfosztottam őket az értékesség és hasznosság érzésétől. Semmibe vettem a lelkesedésüket, csak hogy saját terveimet valóra váltsam. Ezek a fiatalok, akik már nem vesznek részt aktívan a gyülekezeti életben, néha még eljönnek az alkalmakra, de akkor is csak nézőközönségként. Ne essünk tévedésbe, hatással vannak saját szűk közösségükre az iskolában és a munkahelyen, de a mi gyülekezetünket illetően megöltem ottani szolgálati lelkesedésüket.
Hordanom kell a malomkövem. Lukács evangélista tisztán beszél arról, hogy mit is jelent fiataloknak ártani (Lásd bővebben: Lukács 17:1,2). Nem számít, mennyire sokat tettem a mostani ifjúsági szolgálatért, mert mindig eszembe jut az az „eltávolítás” amiért felelős vagyok. Egyáltalán nem az volt a tervem, hogy rosszakaratú zsarnokként kitúrjak minden riválist a vezetésből, mégis valami ilyesmi lett belőle. Én csak úgy gondoltam, hogy a gyülekezetünk majd hasznot húz az én „szaktudásomból”. Lelkészként, felnőttként és bolondként, ugyanabba a csapdába estem, mint sok más felnőtt az egyházamból: „MIVEL MI IDŐSEBBEK VAGYUNK, A MI ÖTLETEINK JOBBAK ÉS EZÉRT MI FONTOSABBAK VAGYUNK.” Ha mi felnőttek, „ledózeroljuk” a saját fiataljaink lelkesedését és tenni akarását, akkor hamarosan egyedül találjuk magunkat.
Tedd meg! És én megtettem. Túl gyakran bonyolódok bele abba, hogy szolgáljak a fiataloknak, megcsináljak helyettük mindent, ahelyett, hogy abban segítenék nekik, hogy érett, kipróbált, tapasztalt vezetőkké fejlődjenek (2Korintus 5:11-21). Az én szerepem az, hogy formáljam a keresztény jellemüket és a Krisztussal való kapcsolatukat. Legalábbis elméletben ez lett volna a feladatom. Ehelyett egyszerűbb volt szolgálni, felhasználva őket arra, hogy saját szolgálatomnak legyenek a bábjai.
Ez egy gyilkos vallomása. Ritkán hallgattam meg a fiataljaim véleményét vagy kérdeztem őket ötleteikről, ami a szolgálatot illeti. Őszintén nem emlékszem, hogy időseink mikor kérdezték meg utoljára a diákok véleményét egy fontos ügyben. Nem emlékszem, hogy lelkészi csapatunk mikor ebédelt utoljára főiskolásainkkal, hogy meghallgassák véleményüket a gyülekezetépítő terveinkről. A bizottsági tagok nem kérik ki soha a fiatalok véleményét. Fel kell ismernem, hogy a korabeli egyház megengedte a fiataloknak és az ifjú felnőtteknek, hogy ugyanolyan módon vezessék az egyházat, mint alapító atyáink és anyáink, akik fiatal emberekként tettek nagy dolgokat az Úrért! Ehelyett mi a felnőttek csak a fiatalok kihasználási lehetőségeit kutatjuk, aztán érthetetlenül nézünk, amikor ezek a generációk elhagyják a gyülekezeteinket. Egy saját részt ígérünk nekik a tortából, aztán mégis csak az üres tányért kapták. Kesergünk az X generáció közönyössége miatt, de ugyanakkor elhanyagoljuk felnőttes mivoltunk megváltoztatását.
De várjunk csak! Nincs kétség, megtettem a részem, ami a jó szolgálatot illeti az ifjúsági munkában. De akkor is, ha rengeteg fiatalt és ifjú felnőttet segítettem a mennyországot megtalálni, jobb helyem van az óceán fenekén, ha nem változtatok módszereimen. AZ IFJÚSÁGOT szolgálva már nem volt fontos, hogy az IFJÚSÁGGAL EGYÜTT szolgáljak. Csak kiszolgálom őket, kifejezve azt a hamis felnőttes nagyképűséget, hogy ők kisebbrendűek, alkalmatlanok, még csak „gyerekek”. Minden felnőtt tapasztalatommal, felnőttségemmel, és ifjúsági szolgálati képességemmel, nem vagyok jobb úszó malomkővel a nyakamon. A szolgálat-gyilkosságom sok fájdalmat okozott. És Krisztus azt mondja, hogy számomra jobb, ha malomkővel a nyakamon ugrok a vízbe, hogy gyorsabban távozhassak.
Kérem a Király kegyelmét! Komolyan véve figyelmeztetését, kegyelemért fordultam Hozzá, olyan szívvel (és szolgálattal), amely készen áll arra, hogy megváltozzon. Ha valaki képes arra, hogy megkegyelmezzen akkor csakis Ő. És Krisztus meg is bocsátott nekem. Kegyelméből pedig úgy változtatta meg szolgálatomat, hogy az végre az Ő tervét tükrözze.
Krisztusban minden teljesen más! Krisztus halászokat hívott el arra, hogy a „mozgalmát” vezessék, nem farizeusokat! Egy gyerek ebédét használta fel, hogy legyőzze a tanítványok hitetlenségét! Úgy tűnt, hogy fontosabbnak tartja a fiatalokkal töltött időt, mint, hogy a korabeli felnőtt írástudókkal beszéljen.
„Engedjétek őket hozzám jönni!” Ahogyan kihívások elé állította a tanítványokat, úgy érzem, engem is kihívás elé állit, hogy a magaméból egy keveset engedjek. Vagyis hogy sokkal többet engedjek. Adjam meg a fiataloknak azt a lehetőséget, hogy Krisztus szemeiben lássák meg tükörképüket. Adjam meg nekik a lehetőséget, hogy eddzék a lelki izmaikat és vezessék a gyülekezeteinket. Hallgatnom kell, amint az Általa elrendelt dicsőítéseket éneklik. Jegyzetelnem kell, tanulnom kell tőlük. Szükségem van az ártatlan bölcsességre, amelyet a fiatal elméjük megoszthat velem. Szükségem van arra, hogy kreativitásukkal ellensúlyozzák az én tradicionális rutinomat. Szükségem van rájuk, hogy a szolgálatomat vezessék. Szükségem van rájuk, hogy a gyülekezetünket vezessék.
Krisztus arra kér, hogy te is változz meg! Túl sok lelkes fiatal álma és ifjú felnőtt elképzelése vált semmivé a gyülekezeti bürokrácia miatt, amelyet a felnőttek terveztek és vittek véghez. Túl sok felnőtt vezető látja a fiatal felnőttek programjait olyannak, mint a cukormáz a tortán, édesnek, de valójában tartalmatlannak. Sok felnőtt kényelmesebben érzi magát a szabályok és törvények társaságában, mint a fiatalok társaságában. Kevés őszinte törekvés van arra, hogy változzon a fiatal-felnőtt kapcsolat a gyülekezetekben. Nincs elég fiatal és ifjú felnőtt a gyülekezeti bizottságokban, nincs szavuk a tanácskozásokon, a vezetőségekben, hogy hitelesen tükrözzék még egy morzsányi részét is a „tortának”. A mindenféle konferenciákra való kiküldözgetések helyett magunk mellé kellene vennünk a fiataljainkat, hogy segédjeinkként mi magunk vezessük bele őket a szolgálatba, és mi magunk adjuk át nekik a kezünkben lévő stafétabotot. Nem fiókokra van szükség, amelyekbe a fiatalok ötleteit és véleményeit gyűjtjük, hanem időre és helyre, ahol ők cselekedhetnek. Krisztus minden felnőttet arra kér, hogy engedjünk egy picit a magunkéból. Rendben, rendben, hogy többet engedjünk a magunkéból. De a jó hír az…
hogy ez egy csereprogram! Amennyit mi tanulunk tőlük, annyit ők is tanulnak majd tőlünk. És mindenki gazdagabb lesz a másik által. Tanácsadói, felnőtt, bölcs emberi szerepünk arra szolgál, hogy neveljük az energikus ifjainkat és ifjú felnőtt vezetőinket, újítóinkat és úttörőinket. Ebben a folyamatban pedig mi fiatalok, ifjú felnőttek és felnőttek hasonlókká leszünk Krisztushoz. Én olyan szeretnék lenni, mint a fiataljaim. Látják, Jézus megígérte nekem, ha hasonlóvá leszek hozzájuk, akkor beválthatom malomkövemet a Királyságért. Ez nem rossz üzlet. Egyáltalán nem egy rossz üzlet…!
Eredeti cikk: How I Killed a Youth Ministry
Vélemény, hozzászólás?