Hogyan kommunikáljunk a posztmodern kultúrával? (2.rész)

Ami hiteles, azt meghallgatják

Bármilyen kultúrában végzett szolgálathoz arra van szükség, hogy a lelkipásztorok megtanuljanak kommunikálni a hallgatóik szívével és elméjével. Stacy Spencer, a New Direction Christian Church lelkésze Memphisben (http://www.n2newdirection.org) arról ismert, hogy jól szót tud érteni a városban a hip-hop kultúrával. Stacy megtanulta a nyelvüket, hogy kiérdemelje azt, hogy meghallgassák. Így beszél erről: „Számomra fontos, hogy olyan aktuális eseményekkel foglalkozzak, ami a hallgatóimat is érdekli, mint például a zenei díjak, hogy filmekből és dalszövegekből vegyek üzeneteket, ami háttérként szolgál Isten igazságának a közvetítésében. Például sokan szeretik a puszta kézzel való bokszolást. Én ehhez a sporthoz hasonlítom a kommunikációs stílusomat, mert leveszem a kesztyűket és megközelítem őket, ahogy a nyers igazságot mondom az embereknek. Annak vagyok a híve, hogy az igazságról beszéljek, az ő nyelvükön beszéljem, és szeretetben mondjak mindent.”

Tommy Gray, a trussville-i Clearbranch United Methodist Church (http://www.clearbranch.org) lelkipásztora azt figyelte meg, hogy az emberek ösztönösen megbíznak az olyan lelkipásztorokban, akik nyitottak, sebezhetőek, és ez a fajta nyitottság a hitelesség kulcsa. Tommy így beszél erről: „Ma már az emberek csak akkor hallgatnak meg, ha érzik, hogy önmagad vagy. Régebben, különösen délen (az USA déli részén), az emberek piedesztálra állították a lelkipásztorokat, most viszont már azt szeretnék látni, hogy tényleg ismerjük a reményeiket és a félelmeiket. Ha egy kicsit is megnyílok előttük a saját küzdelmeimmel kapcsolatban, akkor ezzel engedélyt szerzek tőlük arra, hogy olyan problémákról beszéljek, mint például a válás, amit én magam nem éltem át. Kontaktust létesítenek velem, hajlandóak meghallgatni, miközben segítek nekik a gyakorlatba ültetni Isten igazságát és kegyelmét.”

Brad Bell a „Well”-ből azt figyelte meg, hogy a hagyományos egyházak időnként nem adnak teljes képet arról, hogy Istennel járni küzdelmekkel is jár: „Én azt tapasztalatam az egyik hagyományos gyülekezetben, hogy soha nem lehetett tudni arról, hogy a lelkész vétkezik-e valaha, mert soha nem adott bepillantást az életének a küzdelmeibe. És én emiatt arra jutottam, hogy önmagamban is kételkedni kezdtem, sőt, már a végén kárhoztatni kezdtem magamat: Mi a baj velem? Miért nem tudok olyan lenni, mint a lelkészem?” Ez az élmény bűntudatot épített ki Brad életében. Elkötelezettje annak, hogy Isten Igéjének a továbbadása során hiteles akar maradni, és őszinte a küzdelmei és az örömei terén.

„Ha hitelesen viselkedem az emberek előtt, akkor mindig van egy ’Isten-pillanat’, amikor az Úr megérinti valakinek az életét. Ez történt nemrégiben, amikor egy hölgy odajött hozzám az alkalom után, és ezt mondta: ’Nem számítottam rá, hogy nekem fogsz beszélni ma, de amikor a saját életedről hallottalak beszélni, akkor rájöttem, hogy pontosan nekem beszéltél.’”

A Grace Fellowship szolgálója, Jim Leggett ezt jegyzi meg a témához: „A nyolcvan évesek is és a tizennégy évesek is a hitelességet keresik. Az idősebbeknek kényelmetlenebb lehet ez, mert nincsenek hozzászokva a sebezhető, nyitott vezetőkhöz az egyházban, mégis arra vágynak, hogy hiteles embereket követhessenek. Ha szónokként feltárulkozol és sebezhetővé válsz az emberek előtt, erre reagálni fognak az üzenetedre. A hitelesség és az igazság együttesét az egész világon nagyra értékelik.”

A fiatalok és az öregek is olyan lelkészeket akarnak hallani, akik nyitottak és őszinték. „Nincs előre megírt receptje a posztmodern kultúrával való kommunikációnak” állítja Chip Henderson, a Pinelake Church lelkipásztora Brandonban (http://www.pinelake.org). „De van egy dolog, ami segít a generációs határokat is átlépő kapcsolatokat teremteni: a megtörtség. Egy 70 éves lelkipásztor mondta nekem: „Fiam, a küzdelmeid 70 évesen is olyanok lesznek, mint amilyenek 17 évesen voltak.” Azt a tanácsot kaptam tőle, hogy legyek önmagam a gyülekezetem előtt, és mondjam meg, hogy „elrontottam”, és mindenki oda fog figyelni a megtörtségemről szóló történetemre.” De nem a megtörtség az egyetlen út a hidak építésének és a meghallgatás megnyerésének. Chip így fejti ki ezt: „A humor rendkívül fontos, különösen az önmagunkat leértékelő humor. Az emberek szeretnek nevetni, és minél súlyosabb a prédikáció, annál több nevetésre van szükségük az embereknek. Ha időt adsz nekik, hogy fellélegezhessenek, akkor vissza tudsz térni Isten Igéjének a súlyos igazságaira.”

A Next Generation lelkipásztorai észrevették, hogy a hallgatóságuknak nem okoz gondot a feszültség, ugyanis erőteljes ellentmondások közepette élnek. Például soha nem látott fogyasztói szemléletű korban élünk, mégis sokan vágynak szolgálni és missziózni. Sokan nagyon önkifejezőek a dicsőítésben, néha viszont nem látható az Istennek való elkötelezettségük az életükben. Tommy Gray, a Clearbranch-nél egy keresztény lelkigondozóval beszélgetett ezekről a paradox dolgokról, aki azt mondta neki, hogy sok ember leválasztotta a lelkiismeret-furdalást a bűnös, romboló döntéseikről. Rendszeresen járnak gyülekezetbe, de nem kötik össze Krisztus megbocsátásával és akaratával az olyan egész életre kiható problémákat, mint például a házasságtörés.

De nem csak a posztmodernek életében vannak ellentmondások, hanem a Szentírás lapjain is. Matt Williams, a greenville-i Grace Church lelkipásztora (http://www.gracechurchsc.org) az őszinteség fontosságáról beszél, a Szentírásban található feszültségek kapcsán: „Az egyház korai időszakában, az Apostolok Cselekedeteiben, az emberek Jakabért és Péterért is imádkoztak, hogy kiszabaduljanak a börtönből. Péter csodálatos módon kiszabadult, ami egy fantasztikus imameghallgatás volt, Jakabot viszont lefejezték. Elmondtam ezt a történetet a gyülekezetnek, majd megkérdeztem tőlük: ’Nos, tudunk bízni Istenben?’ Miután hagytam, hogy egy pár másodpercig küszködjenek a kérdéssel, ezzel folytattam: ’Nem, nem lehet Istenre bízni, hogy megtegye a te akaratodat, viszont mindig bízhatunk Benne, hogy véghezviszi az Ő akaratát. Ha csak azért bízunk Benne, hogy tegye meg, amit mi akarunk, akkor össze fog törni a szívünk.’ Mélyebbre kell mennünk Isten céljainak a titokzatosságába. Vannak olyan dolgok, amiket soha nem fogunk megérteni, de attól még bízhatunk Istenben. Ezt nem csak teológiailag állítom. A legnagyobb lányom cukorbeteg. Újra és újra imádkoztunk, hogy Isten gyógyítsa meg, de nem tette meg. A családunk előtt ez a kérdés: „Bízhatunk-e Istenben, amikor nem a mi vágyainkhoz alkalmazkodik?” Ez az igazság feszültséget okozott mindenkiben, a feszültség pedig tanításra alkalmas pillanatokat teremt. A lányom és a családom története összeillett az igeszakasszal, úgyhogy elmondtam a gyülekezetnek az Istenben való hitünk küzdelmét.”[1] Az egészséges tanítás és a hitelesség kombinációja segít az embereknek Matt gyülekezetében, hogy elismerjék a feszültséget, amit az kelt, hogy bár bíznak Istenben, de nem látják őt, és gyakran nem értik, hogy mit cselekszik. A Next Generation lelkipásztorai felismerték a feszültség, mint tanítási eszköz fontosságát. Bátran beszélnek a transzcendensről és az immanensről, a bizonyosságról és a titokzatosságról, és nem hajlandóak egyszerű választ adni a komplex problémákra. Megragadják a már meglévő és a még meg nem lévő közötti feszültséget, hogy egyes ígéretek ebben az életben teljesednek be, de mások csak akkor amikor meglátjuk Jézust színről színre. Ezek a lelkészek értik, hiszik és tanítják azt a gondolatot, amit C. S. Lewis tanított írásában: „A megállapodott boldogságot és biztonságot, amelyre mindannyian vágyunk, Isten visszatartja tőlünk a világ természetes jellege által: viszont az örömöt, a gyönyört és a vidámságot két kézzel szórja… A mi Atyánk vándorutunk során rendszeresen felfrissít bennünket egy-egy kellemes vendégfogadóval, de nem arra biztat, hogy ezeket összetévesszük az otthonunkkal.” [C.S. Lewis, The Problem of Pain – (A fájdalom problémája) 7. rész]

„Óvatosnak kell lennünk” figyelmeztet Steve Robinson, aki a Church of the King lelkipásztora Mandeville-ben (http://www.churchofthekinginfo.com), hogy a lelkipásztorok ne csak a szennyest teregessék ki a gyülekezetek előtt. Nem ez a lényege a hitelességnek. Őszintén kell beszélnünk, de a győzelem oldaláról, miután megláttuk Istent munkálkodni a szívünkben vagy a szituációnkban. Ez tud reményt adni az embereknek. De csak az, hogy a küzdelmeink közepette elmondjuk, milyen fájdalmaink vannak, csupán legyőzöttséget és a zavarodottságot kelt az emberekben. Alapvető fontosságú megnyílni, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy nyáj pásztorai vagyunk, amely kétségbeesetten igényli a reménységet.” Brad másképp fogalmazta meg ugyanezt: „Nem engedhetjük, hogy a hitelesség utáni vágyunk egyértelműen azt is jelentse számunkra, hogy patetikusak is legyünk.”

A pinelake-i Chip Henderson hozzáteszi: „Mi olyan embereket ünnepelünk, akiknek küzdelmeik voltak, de sikerült jól kijönni belőle. Az emberek nagyon szeretik a megváltozott életekről szóló történeteket hallgatni.” Andy VomSteeg pedig a New Vintage-ből egy különösen erőteljes történetről beszél: „Igazán erőteljes, amikor az emberek beszélni hallanak valakit – a saját nyelvükön – hogy hogyan éltek túl egy durva helyzetet és hogyan találták meg Krisztus kegyelmét és akaratát.

Például egy hölgy elmondta a gyülekezetünknek, hogy megerőszakolták, majd elkezdett Methedrine-t szedni, hogy csillapítsa a lelki fájdalmát. Gyakorlatilag szinte minden gyógyszert kipróbált, amire csak rátalált, mielőtt Jézust megismerte volna. Közöttünk elmondta, hogy „Ha ugyanúgy fogom keresni Krisztust, mint ahogy a gyógyszerek után  kutattam, akkor az életem örökre meg fog változni.” És tényleg így történt. Ő az autentikus hit egyik élő példája.”

A Next Generation lelkipásztorai úgy látják, hogy mindenki, aki belép a gyülekezetük ajtaján, bűntudatot vagy szégyent érez valami miatt. Brad Bell a Well-ből azt mondja: „Azt várják tőlünk, hogy szent és inspirált igét vigyünk nekik, ami minden fejezetben és igeversben változásra szólít fel.”

Az emberek éhezik a tiszta, erőteljes, hiteles tanítást, és olyantól szeretnék hallani, aki őszintén beszél a saját küzdelmeiről ugyanazokkal a megpróbáltatásokkal kapcsolatban, amiket ők is átélnek nap mint nap.

A hitelességben benne van a gyülekezet forrásainak a felhasználása is. Ezek a döntések mindent elárulnak annak a kultúrának, amelyik a hitelességet keresi. Matt Chandler ezt mondja erről: „A mi környékünkön sokan vannak, akik Északkeletről települtek át, akiknek kb. 60%-a nincs megtérve és nem jár gyülekezetbe. Ők a hagyományos gyülekezetmodellt bántónak találják, úgyhogy ha meglátnak egy 74 millió dolláros gyülekezeti épületet, akkor azt mondják: ’Egy pillanat! Arról akarsz beszélni nekem, hogy Isten törődik a szegényekkel, és ekkora összeget költöttetek egy épületre? Na ne csináld!’ Matt elmondta, hogy a The Village-nél nincsen büfé, mert azt akarja, hogy az emberek a környékbeli kávézókban barátkozzanak az emberekkel. „És keresztény kosárlabda liga sincs. Azt akarjuk, hogy az embereink a külvilágban élőkkel kapcsolódjanak. A hitelességre való elkötelezettségünk rengeteg döntésünket meghatározza.”

Alázatos szív

Az alázat és a hitelesség kéz a kézben járnak. A Next Generation lelkipásztorai a gyülekezetbe járó emberek útitársainak tekintik magukat. Nincsen az ínyükre, hogy piedesztálra állítsák őket, sőt meg se engednék. Mark Saunders számol be róla: „Nem engedem, hogy az emberek ’Mark pásztornak’ nevezzenek. Ha mégis megteszik, akkor én meg úgy hívom őket, hogy ’Gábor ajtónálló’. A vízvezetékünket szerelő dolgozót sem nevezzük ’Laci csőszerelőnek’, úgyhogy én sem akarom, hogy egy címmel megkülönböztessenek maguktól.” Amikor pedig prédikálnak, ezek a lelkipásztorok odafigyelnek, hogy ne felülről beszéljenek az emberekkel, hanem barátként osszák meg velük Isten igazságát. És gyakran van, hogy ez az igazság összetett, sőt zavaros is lehet. Toby Slough a Cross Timbers-ből a veszteség valóságáról beszélt a gyülekezetének, és elmondta, amikor a kórház folyosóján sétálva küzdött Istennel és ezen gondolkodott: „Nem tudom miért kapják el a gyerekek a leukémiát. Egyszerűen nem tudom felfogni.” AZ isten titkaival kapcsolatos őszinteség a hitelesség egyik fő jellemzője.

Az ország egyes részein a Next Generation lelkipásztorai szabadnak érzik magukat arra, hogy őszintén beszéljenek a félelmeikről és hibáikról is. Az őszinte, alázatos nyitottság létfontosságú az emberekkel való kontaktushoz. Viszont az USA déli részén még mindig magas elvárások vannak a lelkipásztor előtt, hogy egy lelki Superman legyen. Vance Pitman Las Vegasban lelkész, de évekkel korábban Tennessee-ben szolgált. Ezt mondja: „Ha Tennessee-ben ugyanolyan sebezhető lettem volna, mint amilyen most vagyok, azt nem értékelték volna az emberek. A gyülekezetbe járó emberek teljesen mindennek utánajártak volna, hogy minden szennyes dolgomat megtudják, és az egy katasztrófa lett volna. Ahelyett hogy hitelesnek láttak volna, elítéltek volna azért, hogy nem vagyok tökéletes lelkipásztor.” A kultúra megértése azt is jelenti, hogy felfigyelünk az ország minden egyes részén támasztott elvárások közötti apró eltérésekre is.

A haragosság és az arrogancia csalódást kelt az idősekben és a fiatalokban is. Brad így magyarázza ezt: „Az idősebbek nem fogják meghallgatni az arrogáns, fiatal, kecskeszakállas lelkipásztorokat, akik dühösek a hagyományos egyházra. Azért nem tudnak tisztelni minket, mert egy olyan intézményt támadunk, ami rengeteget jelentett nekik. Amikor azt mondjuk, vagy arra célzunk, hogy a hagyományos egyház gyenge és haszontalan, akkor olyanokat veszítünk el, akik azért jönnek hozzánk, hogy felépüljön a hitük. Arroganciánkkal elvágjuk a kapcsolatot velük, és elűzzük őket. de ez nem csak az időseknél probléma. ha arrogánsak vagyunk, a fiatalabb generáció is hamisítványnak lát minket.  Úgyhogy az arrogancia azt jelenti a fiataloknak, hogy hamisítvány vagyunk, az öregek szemében pedig zöldfülűek. A generációk közötti szolgálat kiépítésének a kulcsa az alázat.”

A hagyományos egyházzal való elégedetlenség abba a kísértésbe viszi egyes Next Generation lelkipásztorokat, hogy a hagyományoktól elkülönülőként azonosítsák magukat, még azokban a gyülekezetekben is, amik éppen csak egy pár éve vezettek be újításokat. Greg Holder, a  Windsor Crossing Community Church lelkipásztora Chesterfieldben (http://www.wcrossing.org) ezt a megjegyzést teszi: „Ha az alapján azonosítjuk magunkat, amik nem vagyunk – nem „keménynyakú tradicionálisak”, nem „Willow Creek”-esek, nem „Saddleback”-esek, vagy bármi más – azzal csak a büszkeségünket és a haragosságunkat mutatjuk ki. Fontosnak tartjuk, hogy soha ne mondjunk semmi negatívat azokról a szolgálatokról. Sok esetben az ő vállaikon állva alakítottuk ki a szolgálati filozófiánkat, úgyhogy a büszkeség netovábbja lenne őket kritizálni.”

Az emberi természet versengő, és a Next Generation lelkipásztorai tudatában vannak a kísértésnek, hogy gyülekezeteiket másokéhoz hasonlítsák. Az alázatosságuk viszont azt diktálja, hogy ne a számokra koncentráljanak, hanem másra. Mark Saunders erről számol be: „Megmondtam a vezetőségnek, hogy nem fogunk próbálkozni a növekedéssel. Úgy néztek rám, mint egy őrültre, ezért elmagyaráztam nekik, hogy arra vagyunk elkötelezve, hogy a megfelelő dolgokat a megfelelő módon csináljuk. Ha így teszünk, Isten adni fogja a növekedést. Ha arra koncentrálunk, hogy nagyobbak legyünk, akkor bejön az arrogancia, és a motivációk mellékvágányra kerülnek. Az egészségre kell koncentrálnunk, és engednünk kell a növekedést.”

Vance Pitman gyülekezetplántálókat tanulmányozott, hogy felfedezze, milyen tulajdonságok tesznek sikeressé egyes embereket ebben a munkában. „Rengeteg emberrel beszélgettünk, és azt fedeztük fel, hogy az egyetlen tényező, ami kapcsolatban áll a sikerrel, az az alázat. Az alázat taníthatóságot szül, a taníthatóság bölcsességhez vezet, a bölcsesség pedig visszavezet az alázathoz. Ez az, ami  a gyülekezetplántálókat – és minden más vezetőt ebben a munkában – Isten vezetésére érzékennyé, rugalmassá és állhatatossá teszi valamint alkalmassá teszi mindenféle emberrel való kapcsolatépítésre.”

Toby Slough szolgálati elvei és munkaadási stratégiája az alázaton alapul. „A mi gyülekezetünk egy bárban indult, és azért nőttünk meg, mert teljesen elköteleztük magunkat arra, hogy az emberek legfájdalmasabb, legszégyenteljesebb problémáival foglalkozzunk . Az emberek azért jönnek hozzánk, mert bíznak bennünk, hogy nyitottak és őszinték leszünk velük. Az alázat annyira fontos számunkra, hogy senkit nem alkalmazunk vezetői pozícióban, aki nem tudja világosan megfogalmazni a saját megtörtségének a történetét. Néha fiatalokat is beveszünk a munkatársak közé, akik még nem élték át a megtörtséget, és én hiszem, hogy Isten azért hozza őket ide, mert a csapatunk egy biztonságos hely számukra, hogy a megtörtségüket Isten kegyelmével együtt élhessék át.

A „Kereső Modell”

A Next Generation lelkipásztorainak az egyik legjelentősebb meglátása az a szemlélet, hogy mindenkinek, aki a gyülekezetbe jön – a legújabb keresőtől kezdve a Biblia-szakértő presbiterekig  – arra van szüksége, hogy „Isten teljes akaratát” hallja, semmit sem kihagyva, és semmit sem cukormázassá téve. Egyes lelkipásztorok félnek megcélozni olyan kulturálisan érzékeny témákat, mint a homoszexualitás, a Next Generation lelkipásztorai viszont nem szoktak hezitálni. Matt Chandler elmondja a tapasztalatát erről: „A mi közösségünkben nagy csoport homoszexuális van, de mi szemtől szemben kezeltük a kérdést. Azzal kezdtük, hogy mindannyian vétkesek vagyunk – ami a befogadás és a kegyelem mellett szól, ami a posztmodern etika része – majd mind a Róma 1-et, mind az 1Korinthus igéjét tanítottuk, ami azt mondja, hogy „ilyenek voltatok némelyek”. Ahelyett hogy féltünk volna az intoleranciától, szembenéztünk ezekkel a kérdésekkel, és hatalmas növekedést tapasztaltunk ebből kifolyólag. Krisztus némelyeknek az élet illata, másoknak a halál illata, és nekem nem az a dolgom, hogy a haldoklók kedvéért kedvesebb illatúvá tegyem őt.”

Egyes lelkészek úgy hiszik, hogy a posztmodernek csak a narratívára reagálnak, a tételes igazságokra nem. Bár a prédikációs stílusuk igen eltérő, a Next Generation lelkipásztorainak a többsége egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy a narratív alapvető fontosságú a mai kommunikációhoz. Brad Bell megvizsgálta ezt a témát, és ezt mondja: „Nem kell narratív módon tanítani ahhoz, hogy a posztmodernekkel kommunikálj, de az sem hatékony, ha egy egyszerű formulával megígéred Isten áldásait és egy könnyű életet. A Biblia igazsága nyers. Mondhatom úgy, hogy „Ez a tételes igazság a Biblia szövegében, és ezt a konfliktust kelti bennem.” Bizonyos értelemben használom a narratív elbeszélést, de ez olyan emberek története, akik Isten igazságára reagáltak. Nem csupán letanítom az embereknek Isten igazságát, hanem úgy beszélek velük, mint aki magam is tanulok és küszködök az igazsággal, csak úgy mint ők. Annak a története, ahogy én az igazságot a gyakorlatba ültettem, jelenti a narratívát az én prédikálásomban.”

Az igazság kontextusa is fontos. Gaylon Clark, a Greater Mount Zion Baptist Church lelkipásztora Austinban (http://www.gmzaustin.org) úgy nevezi a dicsőítés szolgálatát, hogy a „prédikáció előtti prédikáció”. Ezt mondja: „A Szentlélek attól a pillanattól fogva munkálkodik, hogy az emberek kiszállnak a kocsijukból, és az istentisztelet minden részlete úgy van megtervezve, hogy inspiráló és tanító jellegű legyen. Ha jól egybe vannak szőve, akkor a dalok, a jelenet, és minden más részlet arra fogja felkészíteni az embereket, hogy Isten Igéjét hallgassák. A prédikáció lesz így az utolsó hívás az Istennek való reagálásra hitben.” Egyes Next Generation lelkipásztorok nagyon szeretnek sztorizni, mások nagyszerű Bibliamagyarázók. A keresőknek, illetve az Isten családjában levőknek így is, úgy is a teljes, leplezetlen igazságot hirdetik, a maguk stílusában. „Az emberek észreveszik, ha olyan akarsz lenni, amilyen valójában nem is vagy.” Brad hozzáteszi: „A zenében egy rakás hamisítvány van, és az emberek meg is tudják különböztetni az ilyen együtteseket az igazi művészektől. Észreveszik a hamisítványt a zene hallgatásakor, és észreveszik a hamisítványt vasárnap reggel is.” A népszerűség és a gyülekezet mérete nem elsődleges mércék a Next Generation lelkipásztorai számára. Őszinte szenvedéllyel szertik Isten igazságát és kegyelmét, és elkötelezettjei annak, hogy hitelesen adják tovább ezeket.

Betörni, vagy nem betörni

Egyes Next Generation lelkipásztorok tisztában vannak a gyülekezetükbe járó emberek demográfiai különbségével, és úgy alakítják az istentiszteleteket, hogy mindenkinek jó legyen. Mások arra kötelezték el magukat, hogy összehozzák a generációkat. Larry Osborne, aki a Next Generation lelkipásztorainak és más lelkészeknek a szolgálati tanácsadója, valamint a North Coast Church vezető lelkésze Vista-ban (http://www.northcoastchurch.com) valamint Anthony Tufant, a brooklyn-i Emmanuel Baptist Church (http://www.ebc-ny.org) lelkésze, különböző istentiszteleteket alakítottak ki a különböző hallgatóság számára a gyülekezeti családjaikban. Mindegyik istentiszteletnek más és más zenei stílusa van, ami az adott hallgatóságnak tetszetősebb.

Másrészről Greg Holder a Windsor Crossing-ból így magyarázza a generációközi istentiszteletet: „A Galata 3:28-at akarjuk látni megvalósulni a gyülekezetünkben: Sem zsidó sem görög, sem rabszolga sem szabad, sem férfi sem nő, sem republikánus sem a demokrata, sem az egyenes sem a körkörös, sem a modern sem a posztmodern nem számít, mert mind egyek Krisztusban. Amikor prédikálok, utalni szoktam Gnarls Barkley-ra (http://www.gnarlsbarkley.com), és a „Gilligan’s Island”-re („Gilligan szigete”). A fiatalabbak is hallanak egyet, és az idősebbek is egy másikat. Az, hogy nem érthetik egymás referenciáit, teljesen rendben van. Igazából arra a tényre mutatok rá, hogy mindannyian Krisztus követői vagyunk, noha különbözőek, és a különbözőséget ünnepeljük.” Greg tanulmányozta Chris Anderson könyvét (The Long Tail), ami arról szól, hogy hogyan lett betörve a társadalmunk. Idézi azt a példát, hogy az 50-es években az emberek 75%-a nézte az „I Love Lucy”-t. Abban az időben csak három hálózat volt, de ma az emberek száz csatornából válogathatnak, úgyhogy ilyen figyelmet már egyetlen műsor sem tud magára vonni. A mai zenében bármilyen stílusú zenét kedvelnek az emberek, az iTune lehetővé teszi hogy elérjék a kedvencüket. Greg tisztában van ezzel a kulturális jelenséggel. „Mi a különböző ízléseket és kedvenceket ünnepeljük” magyarázza „de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy összehozzuk ezeket. nem akarom, hogy a gyülekezetemben a különböző csoportok el legyenek választva egymástól. Van valami erőteljes abban, hogy megismerhetünk olyan embereket, akik másként látják az életet, és hogy tanulhatunk tőlük.”

A dicsőítés stílusának autentikusnak kell lennie. Vance Pitman ezt mondja: „Nem akarunk különböző dicsőítő stílusokat – rockot, kortárs zenét, countryt, jazzt, vagy akármit – egyszerűen azok vagyunk, akik vagyunk. Semmi több, és semmi kevesebb. Ha mindezt kipróbálnánk, az emberek hamar átlátnának rajta, és hiteltelennek tartanának minket. De az autentikusság, hitelesség nem azt jelenti, hogy sekélyesnek kell lenni. Épp az ellenkezőjét jelenti. William James híres mondása: „Az élet legnagyobb haszna, ha olyan dologért éljük, ami túléli azt.” Az emberek biztosak akarnak lenni abban, hogy olyanba invesztálják az életüket, ami számít. És ez a céltudatosság felülhaladja a kultúránk minden szegmensét. Mindenki benne akar lenni.”

A zene kulcsfontosságú szerepet játszik az imádatteljes környezet kialakításában, de itt is váltás történik mostanában sok Next Generation gyülekezetben. Larry Osborne arról beszél, hogy sok gyülekezetben átállnak az előadásról a részvételre. Megállapított különböző regionális jellegzetességeket is, és megfigyelte, hogy azok a stílusok, amik a középnyugati régióban beválnak, soha nem voltak túl népszerűek Kaliforniában. Azt tanácsolja a lelkipásztoroknak, hogy „Gondolkodj úgy, mint egy misszionárius. Tanulmányozd azt a kultúrát, amit megpróbálsz elérni és tanítvánnyá tenni, és használj olyan zenei stílust, ami a leghatékonyabban kapcsolja őket Istenhez.” Ehhez hasonlóan Matt Carter, aki az Austin Stone Community Church alapító lelkipásztora a texasi Austinban (http://www.austinstone.org), a zene szerepéről beszél a gyülekezetében: „Az a célunk, hogy mindenki valódi találkozást éljen át Istennel. Ha a csapatunk csak előad, akkor az emberek csak ülnek és kapnak, de ha bevonjuk az embereket a dicsőítésbe a zene által, akkor ők is visszaadnak valamit Istennek.” Matt a Krisztusközpontú dicsőítő zenét nem látja akadálynak a hitetlenek előtt. Ezt a megjegyzést teszi erre: „A hitetleneket nem riasztja el a Krisztus jellemére koncentráló zene. Hitelesnek találják és Istenhez vonzza őket.”

A hiteles áhítat kihívása

A mai posztmodern kultúra nagy kihívások elé állítja a Next Generation lelkipásztorait, de ezek a vezetők ugyanakkor nyitott ajtókat is látnak az emberekkel való kapcsolatfelvételre, és a Biblia igazságának az átadására. Az Isten Igéjének tekintélyébe és erejébe vetett bizalmuk párosul a kérlelhetetlen autentikussággal. Viszont az őszinteség nem annyit jelent, hogy szellőztetjük a fájdalmainkat és a félelmeinket.

Ehelyett a nyitottság arra ad lehetőséget, hogy az életet megváltoztató igazságot adjuk át, úgy, ahogy az emberek félelmeivel, álmaival, zavarával és reménységével összefügg. A hitelesség és igazság eme erőteljes kombinációja kihívás elé állítja a hívőket, és vonzza a hitetleneket. És ha a hitetlenek egy ilyen légkörben bízzák rá magukat Krisztusra, akkor rájönnek, hogy Isten az egész lényüket és mindenüket kéri tőlük, hogy szánják oda neki.

Patrick Springle a Baxter Press elnöke Friendswood-ban (Texas). A Campus Crusade for Christ munkatársaként dolgozott 18 éven át, 11 évig a texasi állami igazgatóként. A Rapha vezető elnökhelyettese volt három évig, mielőtt belekezdett a saját kiadói vállalkozásába.

VÉGJEGYZETEK

1 jan.ucc.nau.edu/~jsa3/hum355/readings/ellul.htm

2 “Spiritual Disciplines in a Postmodern World”, Luci Shaw with Dallas Willard, Radix, Vol. 27, No.

3 Online itt: http://www.dwillard.org/articles/artview.asp?artid=56


[1] Ennél természetesen többet jelent az Istenben való hit, mint csupán az események elfogadása, hiszen van, amit nekünk kell megtennünk, Isten Igéjének a bölcsességével, Istenben való bizalommal és kitartó hittel. Erre a korai egyház is példa, hiszen Jakab esetében nem olvassuk, hogy imádkozott érte a gyülekezet, Péternél viszont igen, ahol meg is volt az eredménye az egész közösség odaszánt imádkozásának. (Apcsel 12:1-5) – A ford.

Eredeti cikk: Communicating With The Postmodern Culture

Hogyan kommunikáljunk a posztmodern kultúrával? (1.rész)

Hogyan kommunikáljunk a posztmodern kultúrával? (2.rész)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.