Hogyan éljük túl a hálátlanságot – és győzzük le hálaadással

Az egyházhoz tartozó, keresztyén emberek között sok a folyton kritizáló és hálátlan ember. Én már csak tudom; 35 éven keresztül szolgálok közöttük, viselem és szenvedem el a sebeket a lelkemben a családommal együtt, hogy igazolhassam ezt. Ha gyülekezetvezető vagy – laikus vagy felszentelt – érezted már azt, amiről beszélek. Kiteszed a lelked. Korlátlanul rendelkezésre bocsátod az időd és az energiád. És olyan gyakran megy ez anélkül, hogy észrevennék, értékelnék, elismernék az erőfeszítéseidet. Rosszabb esetben beléd köt egy jó vagy kevésbé jó szándékú gyülekezeti tag, aki úgy érzi, hogy Isten az ítélkezés és kritizálás ajándékát adta neki. Drága barátaim Krisztusban, vagy néhány gondolatom, amely gyógyulást és reményt hozhat számotokra.

Isten vezetésre választott embereit gyakran nem értékelték

Először is tudd, hogy jó közösségben vagy. Ha össze akarnám számolni mindazokat a vezetőket, akiket kritizáltak és nem becsültek, hosszú lenne a listám.

Mózes kivezette Isten népét Egyiptomból, de amikor nehéz idők jöttek, az emberek azt mondták: „Kihoztál minket ebbe a sivatagba, hogy az egész népet halálra éheztesd.” Mózest csak a halála után értékelték igazán. Némi vígaszdíj!

Jób igaz életet él Isten előtt, de ki becsüli, mikor rosszra fordul a sorsa? Felesége bolondnak nevezi, és az úgynevezett barátai azt az üzenetet próbálják a fejébe verni, hogy minden ami történt, az ő hibája.

Jeremiásnak az a szomorú küldetése, hogy felvilágosítsa Izráelt, hogy Jeruzsálem el fog pusztulni, és a nép fogságba megy bűnei miatt. Ki becsüli? Senki. Rágalmazzák, elfogják, börtönbe zárják, és árulónak nevezik.

Pál hosszú, kimerítő éveket tölt el a missziós munkában, de néhány gyülekezet, melyeket ő maga alapított, kétségbe vonja hitelességét. Ezeknek a korinthusi becsmérlőknek őszintén kitárja a lelkét; szarkazmusában érezhető a fájdalma:

„Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig okosak a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, ti pedig megvetettek. Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk, és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.” (1 Kor 4:10-13).

És Krisztus munkája valóban nagy áldozatot kíván tőlünk. Pál azt írja megint a korinthusiaknak:

„Mert nem akarjuk, testvéreim, hogy ne tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk.” (2 Kor 1:8)

Aztán, mikor kicsit összeszedi magát, azt mondja nekik:

„Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2 Kor 4:8-10)

A hihetetlen mértékű nyomás közben Istentől kap erőt, hogy képes legyen véghezvinni feladatát. Jézus mondja:

„Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”

Miért is lehetsz annyira boldog? – kérdezheted. Mert ez az üldöztetés azt bizonyítja, hogy nagyon jó közösségben vagy.

Nem engedheted, hogy a keserűség növekedjen benned

A második gondolatom számodra az, hogy nem engedheted, hogy a keserűség növekedjen benned, különben használhatatlanná válsz Krisztus munkája számára.

A Sátán keményen dolgozik bennünk vezetőkben, hogy együttérezzen a sérelmeinkkel, hogy feltépje a sebeinket befedő hegeket, hogy a harag fellobbanó lángjait szítsa megtört szíveinkben, míg megfékezhetetlen és iszonyatosan pusztító tűzvészbe csap át, mely önmagunkat és a körülöttünk lévőket fenyegeti.

Vannak időszakok az életemben, amikor úgy érzem, egy csónakban ülök, melyet mint a víz, úgy önt el a sok sértés és a keserűség. Ha nem merem folyamatosan, a keserűség gyorsan elönti a hajót, és én elsüllyedek az önsajnálatban, a haragban és engesztelhetetlenségben. De Jézus szavai helyretesznek:

„Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.” (Lukács 6:35)

Az az én problémám, hogy a gyülekezeti szolgálatomért várok valamit cserébe – szeretetet, tiszteletet, megbecsülést, önbecsülést. De amikor mindezt nem kapom meg, kezdek elkeseredni. Aztán hallom, hogy Jézus azt mondja nekem, hogy az igazi szeretet nem azért ad, hogy kapjon, hanem úgy ad, hogy semmit sem vár érte. Még nagy utat kell megtennem ezen a téren! Jézus azt mondja, hogy az Atya „jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt”. Az én gondolataim nem voltak valami jóságosak.

Megtanultam, hogy nem engedhetem a haragot és a keserűséget növekedni a lelkemben. Ki kell öntenem őket az Úrnak minden nap imában, néha többször egy nap, amikor a sérelmek és az önvédelem érzései feltámadnak bennem. A lelkem kiöntésére ilyen formában gyakran volt szükségem, hiszen sok keserűséggel kellett már megbírkóznom. Te hogy állsz ezzel?

Az Úr Jézus Krisztust szolgálod

A harmadik gondolatom hozzád az, hogy nem az egyházat, hanem Krisztust szolgálod. Lehet, hogy az egyház adja a fizetésedet (vagy éppenséggel nem adja), de nem ő az igazi munkaadód. Pál intése a szolgákhoz az én sebzett lelkemhez is szól:

„…jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek; mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.” (Ef 6:7-8)

Néha elfelejtem, hogy valójában kinek is szolgálok. Amikor az emberek hálátlanok, meg akarom mondani a magamét és ki akarok szállni. De ilyenkor Isten figyelmeztet, hogy Ő az, aki elhívott engem, hogy mindenekelőtt Őt szolgálom. Mózest egyedül annak a bizonyossága tartotta meg a kritikák viharában, hogy Istent szolgálja. Jeremiást is csupán ez tartotta rajta az úton, mikor mindenki elítélte őt.

Te és én Istent szolgáljuk, és nem az embereket – valóban. Isten szeretetének közvetítői vagyunk számukra, és ha Isten kegyelméből ez a szeretet átárad rajtunk keresztül sérelmeink, a kapott pofonok ellenére, folytatni tudjuk az értük végzett szolgálatot Isten kedvéért.

Azért szolgálok, hogy egyetlen egyszerű mondatot hallhassak, amelyet Jézus személyesen mond nekem: „…Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Máté 25:21). Azt szeretném, hogy Isten elégedett legyen velem. Nem számít, hogy az emberek önzőek, kritikusak, érzéketlenek és nem ismerik el a munkámat, Isten helyeslése mindaz, ami igazán számít. Azért szolgálok, mert szeretem Öt.

Új példát mutathatsz

Negyedik gondolatom a gyülekezet vezetőinek és tagjainak egyaránt szól. Nagyon valóságos harc zajlik a gyülekezeteitekben és a keresztyén vezetők szívében. A Sátán keményen dolgozik, hogy elbátortalanítson, de Krisztus segítségével legyőzhetjük őt.

Arra akarlak felszólítani benneteket, hogy váljatok „személy-támogató központtá”.Keressetek embereket, akik Krisztust szolgálják a gyülekezetetekben, nézzétek meg, mit tesznek Krisztusért, azután szakítsatok időt és alkalmat arra, hogy bátorítsátok őket.

  • „Az orgonajátékod olyan áldásos számomra”
  • „Csodálatos munkát végzel a gyerekekkel.”
  • „Látom milyen nagy gondot fordítasz arra, hogy a templom minden vasárnap reggel tiszta és friss legyen az istentiszteletre. Köszönjük!”

Ha úgy érzed, hogy nem értékelnek kellően, ne nyalogasd a sebeidet. Állj fel és kezdd el aktívan megadni másoknak azt, amire te magad vágysz. Kezdj dicséret-kampányba. Keress társakat, akik csatlakoznak hozzád. Állítsatok példát a megbecsülés kifejezésére, mely az egész gyülekezetben el fog terjedni.

Ha már benne vagytok, miért ne vennétek a fáradságot, hogy kifejezzétek elismeréseteket a lelkész és a lelkész családja számára?! Mondjátok meg nekik, hogy szeretitek és méltányoljátok őket, adjatok nekik kis ajándékot, amely kifejezi, hogy szeretitek őket, törődtök velük. Egy nekik készített vacsora, egy hétvégi elutazás, melyet fizettek nekik, egy kártya, melyen az áll: „Értékelem a szolgálatodat.” Egy különleges ajándék a lelkész szolgálati évfordulójára, mely egy hatalmas pipát tesz a megbecsülés négyzetébe. A juhok és a kecskék példázatában Jézus azt mondja nekünk:

„Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok.” (Máté 25:35)

Amikor Krisztus szolgálóit támogatjátok, magát Krisztust szolgáljátok. Amikor a megbecsülés szavait szóljátok, Krisztus szavait mondjátok. Amikor bátorítotok valakit, Krisztus munkáját végzitek. Amikor megöleltek valakit – fizikailag vagy képletesen – Krisztus szeretetét fejezitek ki érezhető módon.

Túl sok az érzéketlen, kritikus, hálátlan ember a gyülekezeteinkben. Talán ez minden, amit a keresztyénségről tudnak. De a példánk alapján tudunk változtatni ezen. Igen, képesek vagyunk rá! Létre tudjuk hozni a köszönet, a támogatás, az odafigyelés és a megbecsülés új mintáját. Példát tudunk adni a szeretetre, amely által a kívülállók észrevehetik, hogy valóban Jézus tanítványai vagyunk (János 13:35) Velem kezdődik – és veled.

A Biblia egy bekezdése megragadt a memóriámban, és újra és újra végigmondom magamban. Hadd osszam meg veled, hogy talán te is ismételgethesd, amíg megteszi a hatását:

„Ezért, szeretet testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1 Kor 15:58)

Eredeti cikk: How to Survive Ungratefulness –and Vanquish It with Thanksgiving

“The English version of the article and this translation are copyright © 2009 by Ralph F. Wilson. All rights reserved.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.