Ha belefáradtál a fáradtságba – A lelki-szellemi felüdülés útja

Ha egyetlen szóval akarjuk leírni az emberek életét ma talán legmeghatározóbb probléma okát, akkor az a túlterheltség. Már a szó puszta említésére is felnyögünk. A túlterheltség a mindennapi életünk terheit juttatja eszünkbe. Túlságosan el vagyunk árasztva, túl vagyunk hajszolva, túlvállaljuk magunkat, túlzottan aggodalmaskodók vagyunk, másokkal szemben alulmaradtunk, és túl sokat költekezünk. Az üzemanyagtartályunk üres, és már csak a gőz hajt minket.

Jártál már olyan konditeremben, ahol valaki a futópadon sprintelt? Ez a kép jut eszembe erről. Olyan gyorsan rohanunk, ahogy csak bírunk, hogy le ne essünk hátul, és már nagyon ki kellene kapcsolni azt a fáradhatatlan gépet, hogy kifújhassuk magunkat, de nincs megállás, valahogy nem találjuk a kikapcsoló gombot.

Úgyhogy futunk tovább. Hetekig. Hónapokig. Talán évekig is. És csak futunk a hatalmas hátizsákkal a hátunkon, ami tele van az életünk fontos dolgaival, felelősségeivel, elintéznivalóival és terheivel. Olyanokkal, mint például a család, a karrier[1] vagy a személyes céljaink.

A baj csak az, hogy ez az egész futás kezd utolérni minket. Kimerültünk. Belefáradtunk. Még a legokosabbak, legegészségesebbek és legügyesebbek is ezt érzik, hogy már nem fogják így sokáig bírni. Van egy kollektív életérzés az emberekben, hogy a személyes világaink kontrollálhatatlanná válnak, és kétségbeesetten törekszünk arra, hogy valamiképpen visszaszerezhessük az irányítást, amíg nem késő.

Miért is futunk?

Hogyan kerültünk ebbe az állapotba? Miért élünk olyan sebességen, amiről nagyon jól tudjuk, hogy túl gyors? Arra a következtetésre jutottam, hogy három hazugságot hittünk el az életről.

1. hazugság: „Minden a tiéd lehet!”

Nem lehet! De még ha a tiéd is lehetne, hová tennéd? Mit kezdenél vele? És tényleg kéne a „minden”?!

Salamon az egész életét azzal töltötte, hogy összegyűjtött mindent, amit csak meg tudott szerezni. (A személyes élménybeszámolóját elolvashatod a Prédikátor könyvének első két fejezetében.) Olyan házai voltak, amik mind bekerültek volna az Architectural Digest-be[2]. Lélegzetelállítóan szép szőlőskertjei és gyönyörű borgazdaságai voltak. Telivér lovakból voltak lóállományai. Voltak feleségei is – egész pontosan hétszáz – és még háromszáz ágyasa.

Salamon királynak tényleg megvolt mindene (1Királyok 10:23). Megcsinálta. És amikor eljutott ide, rájött, hogy be lett csapva. Egyszerűen nem érte meg az erőfeszítéseket az, hogy mindent megszerzett. Romok között találta magát. Ezt írja:

„És semmit, amit szemeim kívántak, nem vontam meg tőlük; nem tartottam vissza szívemet semmi örömtől: mert minden fáradozásomból volt öröme szívemnek; és ez volt részem minden fáradozásomból. … Ezért meggyűlöltem az életet, mert rosszulesik a dolog, ami történik a nap alatt; mert az mind hiábavalóság és szélkapkodás”

(Prédikátor 2:11, 18) [3]

Salamon mindent megszerzett, és mégis mélyen csalódott volt. Miután elolvastad az értékelését, lehet, hogy máris készen állsz kivenni néhány nap szabadságot!

2. hazugság: „Mindent megtehetsz!”

Ösztönösen tudjuk, hogy semmiképpen sem lehet mindent megtenni. De ha egy külső megfigyelő átfutná zsúfolt napi programjainkat, úgy gondolná, hogy mi mégis ezzel áltatjuk magunkat.

Az életünk őrületes tempója már az általános iskolás gyermekeinknél is szembetűnő. Iskola (legalább nyolc óra, hetente öt nap), házi feladat (esténként átlagosan két-három óra), zongoraóra és napi gyakorlás, karate, foci (hetente egy meccs és öt edzés). Így néz ki egy átlagos amerikai gyermek átlagos heti időbeosztása.[4]

Ha ezt az időbeosztást megszorzod több családtaggal, könnyen észreveheted, hogyan kezd az élet kisodródni az irányításunk alól. A tempó hatványozottan növekszik. Mikor jut idő arra, hogy együtt vacsorázzunk otthon? Mikor jut idő arra, hogy sétáljunk egyet a környéken? Nem maradt idő a kapcsolatokra.

3. hazugság: „Mindent megérdemelsz!”

Ha mindent megérdemelsz, akkor természetesen heti 7 napon át napi 24 órát fogsz dolgozni, hogy ezt be is biztosítsd. És tragikus módon, ahogy elhiszed azt, hogy mindent megérdemelsz, mindenkin át fogsz gázolni, aki csak az utadban áll.

Túl sok igaz történetet olvastunk olyan vezető igazgatókról, akik csődbe vitték a céget, miközben milliókat halmoztak fel maguknak. Teljesen semmibe vették a részvényeseiket és az alkalmazottaikat, akiket anyagilag, és sokszor személyiségükben is tönkretettek így. Mi persze megvetjük az ilyen önző viselkedést; mégis, ugyanez a probléma a saját házunk táján is megtalálható. Éveken át figyeltem olyan férfiakat, akik elhagyták a feleségeiket és magukra hagyták a gyermekeiket azért, hogy mindent megszerezzenek a munkájuk és a fizetésük által. De ugyanezt a járványt egyre több nőnél is láttam már elterjedni. Jó keresztény férfiakat és nőket láttam elhidegülni és érzéketlenné válni a családjuk iránt. Miért? Gyilkos iramban rohantak. Nagyon kevés idejük volt egymásra vagy az Úrral való kapcsolatuk ápolására. Reggeltől estig csak „gyerünk-gyerünk!” – ennyi volt az élet. És amikor az életük annyira elfoglalttá vált, hogy nem maradt idejük Istenre vagy az Igére, sebezhetőkké váltak, megsebesültek, és többnyire el is véreztek.

A rossz tempó rossz döntésekhez vezethet. A tempó nemcsak időbeosztás kérdése. A keresztény számára életkérdés.

A veszteséges életforma

A túlterheltség a veszteséges életforma tünete. A túlterhelt emberek folyamatos veszteségben élnek – érzelmileg, kapcsolatilag és szellemileg egyaránt. Amikor a számlánk hitelkeretét túllépjük, felmegy az adrenalin szintünk, ami arra késztet, hogy azonnal fedezzük valahogy a hiányt. De honnan szerzel többletet, ha teljesen kifogytál a pénzből?

Az életben is túl lehet lépni a hitelkeretet. Túllépjük a házasságunkban, túllépjük a gyerekeinkkel, és kikerülünk az Istennel való kapcsolatunkból. Kifogy a fizetőeszközünk – az érzelmi és kapcsolati „készpénz”, ami a boldog élethez kell.

A jó hír az, hogy Isten biztosította azt, ami az élethez és az istenfélelemhez kell – egy korlátlan hitelkeret az Ő Igéjében és az Ő Szelleme által. De a legtöbb hívő a zsebében talált aprópénzből próbál megélni, ahelyett, hogy Isten forrásaiból hívná le az összeget.

Isten teremtett minket. Ő alkotott olyannak, hogy boldogságra és szeretetre vágyódjunk. A probléma az, hogy a megelégedést Isten jó és kegyelmes tervén kívül kerestük.

A Máté 11:28-30-ban Jézus azért hívott minket, hogy győzzük le a túlterheltséget – nem a legújabb sikerkönyv elolvasásával vagy egy erőteljes előadás meghallgatásával – hanem azzal, hogy Hozzá jövünk:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, ti megfáradottak és megterheltek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek az én igámat magatokra és tanuljatok éntőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű; és találtok nyugodalmat lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”

Jézus tudta, hogyan kell élni. Mi viszont nem tudjuk. Ezért vagyunk túlterheltek. A túlterheltség legyőzéséhez a legelső lépés tehát az, hogy Hozzá jövünk, szuverén Istenként fogadjuk el Őt, és megtanulunk Tőle helyesen élni.

Az Overcoming Overload (A túlterhelés legyőzése) című írásból átvéve. Copyright © 2003 Steve és Mary Farrar. Engedéllyel felhasználva. (WaterBrook Multnomah Publishing Group, a division of Random House, Inc.)


[1] Magyarországon egyre inkább a megélhetés szót kell behelyettesíteni itt a karrier helyére – a ford.

[2] Lakberendezési szakmagazin

[3] A magyar nyelvű Biblia idézetek a Kecskeméthy fordításból vannak.

[4] A magyar gyerekeknél talán nem ez az átlag, de az eggyel kevesebb elfoglaltság is sok.

Eredeti cikk: Tired of Being Tired


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük