Ha engedjük, hogy kudarcaink definiáljanak, végül tönkre fognak tenni. Viszont, ha a kudarcot megfelelően kezeljük, abból a lehető legjobb dolgok sülhetnek ki.
Több mint egy évtizede szolgálok a National Community Church vezető pásztoraként Washington, D.C.-ben, a fővárosban. Nagyon szeretek a Capitol Hillen lakni. Imádkozom azért a kiváltságért, hogy egy gyülekezetet pásztorolhassak egész életemben.
De én is megtapasztaltam kihívásokat, csalódásokat és kudarcokat.
Miután elvégeztem a Springfield-i Központi Bibliaiskolát (Central Bible College) Missouri államban, szemináriumra jártam az Illinois állambeli Deerfeldben (Trinity Evangelical Divinity School). Az álmom az volt, hogy plántálok egy gyülekezetet Chicago környékén. A feleségem és én Naperville-ben nőttünk fel, Chicago nyugati külvárosában. Szeretem a chicagoi pizzát! És akkor még Michael Jordan is játszott a Chicago Bulls-ban. Miért akartunk volna máshová menni? Úgyhogy, összehoztunk egy kis csoportot, megnyitottunk egy bankszámlát, és választottunk egy gyülekezeti nevet. Még egy 25-éves tervet is összeállítottam. A gyülekezetplántáló csoportunk azonban összeomlott, még mielőtt első istentiszteletünket megtartottuk volna.
Még mindig vannak bennem megválaszolatlan kérdések erről az első gyülekezet plántálásomról. Volt egyáltalán elhívásunk arra, hogy plántáljunk oda egy gyülekezetet? Vagy Isten megtervezte ezt a kudarcot? Rossz volt talán az időzítésünk? Vagy saját alkalmatlanságom – tapasztalatlanságom miatt vallottam kudarcot? Ez a tapasztalat egy alap meggyőződéssel gazdagított meg végül: néha el kell buknia a terveinknek, azért, hogy Isten tervei sikerülhessenek.
Ez a sikertelen gyülekezet plántáló próbálkozás életem egyik leginkább zavarba ejtő és legkiábrándítóbb szakaszát fémjelzi. Fogalmam nem volt, merre menjek, vagy mit tegyek. Érzelmileg és szellemileg is nyomorúságos állapotban voltam.
Ha engedjük, hogy kudarcaink definiáljanak, végül tönkre tudnak tenni. Viszont, ha a kudarcot megfelelően kezeljük, abból tanulhatjuk a legértékesebb leckéinket. Ilyen esetekben sokkal kevésbé valószínű, hogy magunknak tudjuk be a sikert, vagy az, hogy magától értetődőnek vesszük, hogy később is sikeresek leszünk. Felfedezzük, hogy akkor is, ha arccal esünk a földre, Isten ott van és felemel. A kudarcban megvan a lehetőség, hogy Isten új ajtókat nyisson meg.
Amikor a chicagoi gyülekezet plántálásom álma szertefoszlott, hajlandó voltam akárhová elmenni. Így, néhány hónapnyi imádkozás és Istenkeresés után, találtam egy nyitott ajtót a fővárosban. Nem volt hol laknunk, és garantált jövedelem sem volt kilátásban, de hittel összecsomagoltunk, és elköltöztünk Washingtonba.
Hamarosan a mozikban!
1996 januárjának első hétvégéjén egy hóvihar söpört végig a Keleti parton, és rekord nagyságú hó hullt nemzetünk fővárosában is. Ez volt első hétvégém a National Community Church pásztoraként. Csak három ember jött el az istentiszteletre – a feleségem, a fiam, és én. Mindennek tetejében 633%-os növekedést értünk el egy héttel később, mikor 19 ember jelent meg a következő vasárnapon.
Meghazudtoltunk néhány gyülekezet-plántálási alapigazságot is. Azt tanították nekem, hogyha a plántálás első évében nem érjük el a száz főt, vagy a kétszázat a második év végére, akkor ezeket az akadályokat később soha nem fogjuk tudni már leküzdeni. Első évben az átlagos létszámunk 35 fő volt. Sokszor kezdtünk el úgy alkalmat, hogy csak hat vagy nyolc ember volt jelen. Dicsőítés közben még be is csuktam a szemem, mert annyira lehangoló lett volna a látvány, ha kinyitom. Viszont, sosem veszítettem szem elől, hogy Isten akaratából kerültünk ide, és Ő hívott bennünket. És tudtam, hogy valami jó fog történni. Csak azt nem sejtettem, hogy az Isten által eltervezett „jó” olyasmi lesz, amit én rossznak láttam.
1996 őszén bezárt az a fővárosi iskola, ahol az alkalmainkat tartottuk, mivel az iskola megsértette a tűzvédelmi előírásokat. Ekkor, a mi kis National Community Church nevű gyülekezetünk nagyon könnyen válhatott volna egy újabb gyülekezet plántálási áldozattá. Elkezdtünk újabb helyeket keresni, és minden ajtó bezárult előttünk, kivéve egyet: a Union Station (főpályaudvar) közelében lévő mozikat.
Visszanézve, nehéz elképzelni a Union Station főpályaudvarnál szellemi szempontból stratégiailag alkalmasabb támaszpontot. Évente huszonöt millió ember halad át a főpályaudvaron, amely által ez a leglátogatottabb úti cél a fővároson belül. Kilenc színházi termünk van, negyven food-court éttermünk („ételkert” – pl. plázákban nagy területen több étterem, melyeknek közösen kialakított étkezőhelye van – a ford.), és egy parkoló garázsunk. Saját metrórendszerünk is van, amely a bejárati ajtónk előtt rak le és vesz föl. Ha Isten nem zárta volna be előttünk annak az iskolának az ajtaját, ahol először összegyűltünk, nem kezdtünk volna keresni egy nyitott ajtót a moziban.
Meg kell említenem egy történelmi vonatkozást. Azon a napon, mikor aláírtam a Union Station főpályaudvarnál található mozival kötött bérleti szerződést, találtam egy könyvet, melynek címe: Union Station: A History of Washington’s Grand Terminal. („A washingtoni főpályaudvar története”) Meg akartam ismerni a főpályaudvar történetét. 1903. február 28-án Theodore Roosevelt elnök aláírta a törvényjavaslatot, mely engedélyt adott a Union Station megépítésére. Így szólt pontosan: „Törvényjavaslat a Union Station pályaudvarra, és más célokra.”
Roosevelt úgy gondolta, hogy egy pályaudvart épít, Isten viszont tudta, hogy sok évvel később a Union Station az ő céljait fogja szolgálni a National Community Church gyülekezeten keresztül.
A piac közepe
A hagyományos gondolkozással vágtam bele a gyülekezet plántálásba: Gyűljetek össze bérelt helyiségekben, míg nem tudtok vásárolni vagy építeni magatok. Én viszont egy paradigma-váltást éltem át. Tudtam, hogy nagyon sok időbe telne, mire egyáltalán eszünkbe juthatna a vásárlás vagy építkezés. Hektáronként 10 millió dollár volt a telek ára. Aztán egy gondolat eszembe jutott: Miért építenénk egy gyülekezeti épületet, mikor ülésre alkalmas színháztermeink vannak, vetíthető vászonterülettel, kényelmes székekkel és dolby-surrounddal? Ezek mellett pedig, hány gyülekezet mondhatja el, hogy vannak food-court éttermei, parkoló garázsa és saját metrója? Az, hogy a piac kellős közepén éltük a gyülekezeti életet, szellemi DNS-ünk részévé vált.
Éppen sétáltam hazafelé a Union Station-ről, és volt egy látomásom az Ötödik és az F utcák sarkán. Nem volt angyali kórus jelen, sem graffiti a járdán. Láttam viszont a lelki szemeim előtt egy metró térképet. Elképzeltem, ahogyan a NCC gyülekezet tagjai metró állomások filmszínházaiban összegyűlnek a főváros egész területén.
Végül beindítottuk második mozis helyszínünket a Ballston Common Mall (plázában), Arlingtonban, Virginia államban. Azóta pedig két másik mozis helyszínt indítottunk be a fővárosban Georgetown területén, illetve Alexandria városban, Virginiában.
Négy másik filmszínházi helyszínünkkel együtt a NCC birtokában és üzemeltetése alatt van Capitol Hill legnagyobb kávéháza. 2008-ban az Ebenezers kávéházat a főváros első számú kávéházának választotta meg az AOL CityGuide.
A motiváció egyszerű volt: Alakíts ki egy helyet, ahol a gyülekezet és a település közösségének útjai találkoznak. Jézus nem a zsinagógában volt állandóan; kutaknál üldögélt, beszélgetett. A kutak nem csak vízmerítésre szolgáltak. Az ősi kultúrában a kutak gyülekező helyek voltak. A kávéházak ilyen posztmodern kutak.
Nem csak, hogy naponta százával találkozunk vásárlókkal, de két szombat esti istentiszteletünk van. Minden kávéházi profitot missziókra fordítunk.
Öt fontos lecke
Itt található néhány lecke, melyet gyülekezet plántálásaink közben tanultam meg.
1. Zoom-olj ki a képből!
Ha rövidtávú szemléleted van, örökös csüggedésben lesz részed. Amikor elcsüggedek, az általában azért van, mert ráközelítettem valamire, ami miatt frusztrációt érzek. Ki kell zoomolni a képből, hogy megint láthassam a képet nagyban. Emlékeztetnem kell magam, hogy 2000 éve Jézus meghalt a bűneimért a kereszten. Emlékeztetnem kell magamat, hogy örök életem van. Ezek segítenek, hogy szellemileg újrahitelesítsem magam. Miért teszem azt, amit teszek? Újra magamévá kell, hogy tegyem azt az elsődleges elhívást, amit Isten helyezett az életembe. Emellett pedig emlékeznem kell arra, hogy ez hosszú időre szól.
A növekedés időt vesz igénybe. Isten nem fog nagyobb mértékben megáldani, mint amit el tudsz hordozni. Sokkal kevésbé érdekli, mit teszel; sokkal inkább érdekli, hogy kivé válsz ez idő alatt. Minél hosszabb ideig kell várnod valamire, annál jobban fogod értékelni. Kávéházunk pl. nyolcéves imádkozás, környék átalakítás és építkezés mellékterméke.
Az egész nem a gyülekezeti növekedésről szól – hanem a személyes növekedésről. Ha személyesen növekszel, az általad vezetett gyülekezet is növekedni fog testületileg.
Egy kis irónia a gyülekezeti növekedéssel kapcsolatban: Vannak hetek, mikor teljes gőzerővel teszek mindent, és azt hiszem, hogy minden e heti látogató jövő héten már gyülekezeti tag lesz. Persze, senki nem jön vissza közülük a következő héten. Aztán egy hétre rá elmondok egy olyan üzenetet, ami nagyon erős. Úgy érzem utána, hogy saját magamnak kéne panaszlevelet írnom. Közben pedig, az emberek megtérnek, és minden vendég visszatér.
2. Kövess el hibákat!
Minden gyülekezet plántáló birkózik a félelemmel vagy a kudarccal. Erre viszont nem a siker az orvosság. Az orvosság a kudarc kisebb dózisokban – mint az allergia elleni injekciók, melyek által immunitást fejleszt ki a tested.
A kudarcnak van egy felszabadító természete. Ráébredsz, hogy Isten ott van, és felsegít, és leporol téged. Ezek mellett pedig alázatra is tanít.
Van egy alapvető érték nálunk az NCC-ben: mindent kísérletnek veszünk. Ha az Isten országának lennének osztályai, mi a „Kutatás és fejlesztés” osztály lennénk. Hajt engem egy meggyőződés: vannak olyan módok egy gyülekezet működtetésére, amelyekre még senki sem gondolt. De ehhez az is szükséges, hogy elkövessek néhány hibát. El kell jutnom arra a pontra, ahol már jobban félek attól, hogy kihagyok egy lehetőséget, mint hogy hibázok.
Nincs bajom azzal, ha az embereim hibákat követnek el. Azt viszont nem szeretném, ha újra és újra elkövetnék ugyanazt a hibát. A hibák azt jelentik, hogy új dolgokat próbálsz ki – és ez a módja annak, hogy vezetőként növekedj.
3. Hagyd abba a hasonlítgatást!
Bennem elég nagy a versenyszellem. Még egy társasjátékos kört sem szeretek elveszíteni a gyermekeimmel szemben. De kértem Istent, hogy szentelje meg bennem ezt a verseny készséget, és használja fel saját céljaira. Túl sokszor hasonlítgatjuk magunkat más pásztorokhoz, és túl sokszor gondolunk úgy más gyülekezetekre, mint versenytársakra.
Az egészséges vezetői gondolkodás az Isten országának gondolkodásmódja. Nem kell nekem mindennek lennem minden ember számára, mert nem én vagyok az egyetlen gyülekezet a városban. Szükség van különféle gyülekezetekre, mert sokfélék az emberek. Ünnepeljük sokféleségünket – megtehetjük, mind addig, amíg az evangéliumot hirdetjük.
Ha összehasonlítod magad valakivel, aki nem olyan tehetséges, mint te, az büszkeségbe fog torkollni. Ha pedig olyanhoz hasonlítod magad, aki tehetségesebb nálad, az féltékenységet és irigységet fog okozni. Akármelyik is lesz igaz a te esetedben, vesztettél.
A vezetés kihívásának egy része az, hogy felfedezed, ki is vagy te. A másik fele az, hogy felfedezed, ki nem vagy. Azután, körbe veszed magad olyanokkal, akik kiegészítik a te gyengeségeidet. A szolgálatod legelején a rátermettséged szintje meg fogja határozni a befolyásod. Egy idő után viszont a tehetség, a rátermettség sokkal kevesebbet számít a végső hatásra nézve. Befolyásodat azoknak az embereknek a rátermettsége, tehetsége fogja meghatározni, akikkel körbevetted magadat. Ez az oka annak, hogy a vezetők fejlesztése és a fizetett személyzet olyan kritikus fontosságú kapacitásnak számítanak a misszió területén.
Ha nincs tisztán definiált látásod, meg fogod próbálni, hogy mindenné legyél minden embernek. Túl sok pásztor játssza a gumiembert. Megpróbáljuk kielégíteni minden ember óhaját-sóhaját, aki csak betér hozzánk.
Évekkel ezelőtt megtanultam valamit, amit Abraham Lincoln mondott, és azóta ez vezetési mantrámmá vált: „Néha kedvében járhatsz minden embernek, néhány embernek minden időben, de nem járhatsz kedvében minden embernek minden időben.”
4. Tanulj és tanulj!
Egy gyakorlatát nálunk töltő testvér megkérdezett: „Mi a siker kulcsa a szolgálatban?”
Azt mondtam neki: „Az, hogy tanulj és tanulj.”
A vezetők tanulnak. Részint szent kíváncsiság az, ami hajtja őket. És alázatosak is ahhoz, hogy bevallják, hogy még kevés az ismeretük.
Félelmeim egyike az, hogy egy zárt rendszerré válunk. Ez az, ahol a szolgálatot már nem a képzeleted segíti, hanem memóriából teszed. Abbahagyod a jövő kialakítását, és elkezded ismételni a múltat. Nem vezető vagy már, hanem elkezded menedzselni a dolgokat.
Két dolog segített nekem abban, hogy megmaradjak a nyitott rendszerben. Először is, könyvek segítenek abban, hogy szinapszisaim mindig újszerűen lángolhassanak. Emellett próbálok minél több felderítést végezni. Járok konferenciákra és meglátogatok más gyülekezeteket is, hogy új ötleteket kapjak. Ez mind segít, hogy egészséges szemlélettel tudjam figyelni a National Community Church gyülekezetet.
5. Élvezd az utazást!
Amikor alkalmassági vizsgálaton voltam, egy pásztor a bizottságból megkérdezte, „Ha egy szóval kéne jellemezned magad, mi lenne az?”
„Célorientált.” – válaszoltam Akkor úgy gondoltam, ez egy nagyszerű válasz. Ebben ma már nem vagyok biztos.
Gyülekezet plántálóként az volt a tervem, hogy 1000 embert tudjak pásztorolni, mielőtt betöltöm a harmincat. Nincs semmi baj azzal, ha Isten által méretezett célokat tűzünk ki, ha a motivációnk megfelelő. Álmaink mérete elég jó barométere szellemi érettségünknek. A probléma ezzel a céllal viszont ez volt: Jobban érdekeltek a számok, mint az emberek. Plántálunk és öntözünk – de Isten adja a növekedést. (1Kor. 3:7).
Annyira jövő-orientált vagyok, hogy gyakran megfeledkezem az utazásról. Az Úr viszont már korán rám nehezítette ezt: Légy a lehető legjobb pásztor, aki csak lehetsz, itt és most. Ez olyan, mint szülőnek lenni. Minden életkort és állomást élvezned kell. A szolgálat nehéz. De soha ne feledjük azt a csodás kiváltságot, hogy Isten megváltó tervének részesei lehetünk a Föld bolygón. Ezért hozott áldozataink örökkévaló jutalmat fognak hozni.
Mark Batterson vezető pásztor a National Community Church gyülekezetnél, Washington D.C.-ben, valamint a „A Lion in a Pit on a Snowy Day” és a „Wild Goose Chase” (Egy oroszlán a gödörben egy havas napon és a Vadkacsavadászat című könyv szerzője.)
Vélemény, hozzászólás?