A gyülekezet arra lett elhívva, hogy evangélizáljon minden ember felé, és ez azt jelenti, hogy a hip-hop generáció felé is, de az elhívásnak itt nincs vége. A gyülekezet arra is el lett hívva, hogy tanítványozza és pásztorolja a hip-hop generációt. Ők a mi gyermekeink, és nem oszthatjuk rá ezt a munkát magukra a gyerekekre. A hip-hop gyülekezetek, amik csak fiatalokból állnak, nem egészséges családok, mert az egészséges családban generációk közötti és azokat átívelő kapcsolatok vannak. Isten családja, ha nem különböző korú, osztályú és nemű emberekből áll, nem egészséges család. Néhányan azt javasolják, hogy azok a gyülekezetek, akik nem érzik úgy, hogy a hip-hop generáció felé kellene szolgálniuk, fogjanak össze egy másik gyülekezettel, akik szolgálnak feléjük. Viszont az ilyen partnerségek miatt lemondanánk a felelősségünkről a hip-hop generáció felé: az afroamerikai gyülekezeteket Isten elhívta arra, hogy gondot viseljenek a fiataljaikra. A hip-hop generáció arra vár, hogy a gyülekezet nevében átnyújtsuk nekik az olajágat, és visszahívjuk őket az egyházba.
Amikor el akarjuk érni a hip-hop generációt, tudnunk kell, hogy ők alapvetően intézmény-ellenesek, és az intézményesített vallás ellen vannak. Ők spirituálisnak tartják magukat, de nem vallásosnak. Ez egy érdekes kettősség, de George Barna és Robin Sylvia azok közé tartoznak, akik kapcsolatban vannak azzal a népességgel, akik megtalálták a szellemi identitásukat abban, hogy ők nem vallásosak. Ez azt jelenti, hogy a hip-hop generáció vágyik a szellemi találkozásokra, amik az érzelmeikre hatnak, olyan találkozásokra a szentséggel, ami mai, olyan találkozásokra, amelyek alkalmazhatók a körülményeikre, és amit nem burkolnak kultúra- és életidegen kánaáni nyelvbe. Az gyülekezetben beszélt nyelv nagy része mélyen az egyházi kultúrában gyökerező „szakzsargon”. A hip-hop „hétköznapi beszédet” akar, ami egyenes, őszinte és érthető.
Prédikáljunk, hogy elérjük a hip-hop generációt!
Mint prédikátoroknak és tanároknak, sokkal relevánsabbnak kell lennünk, hogy meghalljon minket ez a nemzedék. A következő néhány tanács segít megváltoztatni a prédikációra való felkészülésünket. Kool Mo Dee There’s a God on the Mic: The True 50 Greatest MCs (Isten a mikrofonnál: Az 50 legjobb műsorvezető) című könyve szerint, van néhány lényeges összetevő, amit a legjobb műsorvezetők és rapperek osztottak meg vele. Kool Mo Dee tíz kulcsfontosságú területet nevez meg, amitől a prédikáció releváns lesz a hip-hoposok füleinek.
1. Eredetiség: A prédikátoroknak egy nagyon friss és kreatív nézőpontból kell elmondaniuk az üzenetüket. A hip-hop fiatalok azt akarják mondani: „még sosem gondoltam erre így! Már hallottam, hogy erről prédikáltak, de nem így!” Ahhoz, hogy a prédikátor elérje ezt a célt, nagyon komolyan kell vennie az igemagyarázatot.
2. Koncepció: A prédikátoroknak tudniuk kell multikulturálisan gondolkozni, és olyan összefüggő igehirdetéseket és tanításokat előadni, amik egyre inkább erősítik az üzenetet az elejétől a végéig. Az igehirdetési sorozatoknak olyannak kell lennie stílusukban és felépítésükben, mint egy CD lemeznek. A CD számokat tartalmaz, amik kapcsolatban vannak egymással, és egymásra épülnek – de mégis változatosak.
3. Sokoldalúság, rugalmasság: A prédikátoroknak szabadnak kell lenniük arra, hogy új és sokféle módon mutassák be Isten Igéjét, hogy variálják a stílust és a megközelítést, amit használnak. Ez arra kényszeríti a prédikátorokat, hogy gondolkozzanak a változáson és frissítsék a stílusukat, ahelyett, hogy egyetlen stílust fejlesztetnének, és arra építenék fel az egész szolgálatukat. A hip-hop szereti a változást.
4. Lényeg: a prédikációnak szocálisan relevánsnak kell lennie! A hip-hop arra vágyik, hogy a prédikátor megválaszolja az „és akkor mi van?” kérdéseket. A hip-hop szeretné látni, hogyan kapcsolódik a prédikátor példája, az Ige a mai társadalommal és a saját hétköznapi életükkel. Természetesen mindenki erre vágyik, de a hi-hop generáció nagyon radikális és kritikus ezen a téren.
5. Ritmus: A hip-hop dinamikus, ritmusra épülő, sodró és lendületes „életérzés”. Ezt ki kell fejeznie a prédikációnak is. Áradnia kell magával sodornia a hallgatókat – ehhez azonban a prédikátoroknak el kell engedniük magukat, szabaddá kell lenniük arra, hogy „lazák” és „ütősek” legyenek, mert a görcsös, patetikus és érzelemmentes szentbeszédekre ez a generáció nem lesz vevő.
6. Egyediség: Ez a prédikátor egyedisége, ami megkülönbözteti őt más prédikátoroktól. A prédikátornak energiát és vidámságot kell belevinnie az igehirdetésbe. A hip-hop olyan prédikátorra vágyik, akinek meghatározó stílusa van, ami leköti őket, és közelebb viszi őket a prédikátorhoz, és az Igéhez, a prédikátor stílusának ereje által. Ne felejtsd el, hogy a hip-hop nagyon dinamikus műfaj – és ez áthatja az egész életszemléletüket.
7. Vokális előadás: A hip-hop nem a „szószék” hangját akarja hallani. A prédikátornak meg kell találnia a saját, egyedi, emberi hangját. Ezeket a képességeket fejleszteni kell, és felismerhetővé kell tenni. A legjobb műsorvezetők annyira felismerhetők, hogy mire befejezik az első mondatukat, a közönség már tudja is név szerint, hogy ki beszél.
8. Élő előadás. A hip-hop előadásra vágyik. A gyülekezetnek ez gyanús lehet, de a legjobb afroamerikai prédikátorok mindig kiváló előadók, showmanek. Ebben a szórakoztatásra épülő kultúrában azoknak a prédikátoroknak, akik el szeretnék érni a hip-hop generációt, rá kell ébredniük, hogy amit ők keresnek, és amire vágynak, az egy fantasztikus élő show.
9. Költői értékek: A történetek, metaforák, és hasonlatok használata szintén fontos a hip-hopnak. Azok a prédikátorok, akik törtneteket használnak, hogy kiszínezzék, és felerősítsék a Biblia történeteit, és a kapcsolatát/alkalmazását a mai világban, azok egészen biztosan le tudják kötni a hip-hop fiatalokat. Trükkökre és a metaforák erejére, vagy egy történetre a történetben van szükségük, mint egy kampóra, hogy jól megértsék a lényeget, és valódi kapcsolatba kerüljenek a prédikált és megélt Igével.
10. Szöveg: Mindegy, hogy kéziratos-prédikátor, nincs-jegyzetem-prédikátor, esetleg freestyle-prédikátor vagy, a hip-hop a jól felépített, jól megtervezett igehirdetésre vágyik, ami úgy árad, mint a dalszövegek. Azok az igehirdetők, akik többet szeretnének tudni a dalszövegek felépítéséről, tanulmányozzák a rap dalok szövegeinek felépítését, mert ez, a „felépítés ereje” az igehirdetésben kulcs lehet a hip-hop fiatalok eléréséhez, mivel az ő fülük ehhez szokott hozzá.
Annak az igehirdetőnek, aki tényleg szeretné elérni a hip-hop generációt, mindenképpen át kellene gondolnia ezeket a javaslatokat!
Radikális, releváns és az egyházat tükröző
Azok a gyülekezetek lesznek hatékonyak a hip-hop generáció evangélizációjában, amelyek radikálisak, de nem szélsőségesen. Ez azt jelenti, hogy a gyülekezet, bár radikális és releváns, mégis hasonlít egy klasszikus gyülekezetre. A hip-hop is szeretné kivenni a részét az egyházból és a misszióból. Olyan missziót szeretnének, ami élvonalbeli, ami „menő”. Kipróbálnának új és releváns dolgokat, amik talán nem tűnnek vallásosnak, mégis komoly szellemi vonzerővel rendelkezik. Ezek az alkalmak lehetnek koncertek, kávéházak, közös ebédek, bulik, vagy gyakorlati szemináriumok, amik megerősítik őket az életükben (nem evangélizáció és nincs Isten a főcímben). Ezek az alkalmak olyan okosan vannak megtervezve, hogy bevonzza, és ott lekösse az embereket. Az „okosan” alatt nem azt értjük, hogy manipulatív vagy hamis módon evangélizálnak, hanem azt próbáljuk érzékeltetni, hogy sokkal többet kell a tervezésbe, a stílusba, a kommunikáció kereteibe befektetni, ha azt szeretnénk, hogy olyan alkalom legyen, ami megérinti a hip-hop generációt. Mert ők nem szeretnének még egy vallásos alkalmat. Nemet mondanak az intézményesített egyházra, de igent mondanak azokra az eseményekre, amelyek valóban spirituálisak, és ahol kapcsolódni tudnak a közösséghez. És miközben a gyülekezetünk ezt így csinálja, mindig emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a hip-hop ennek ellenére nem azt kéri vagy várja el a gyülekezettől, hogy „csak” egy klub legyen. Kellenek nekik azok a dolgok, amik hasonlítanak a tradicionális gyülekezeti életre is. Minden gyülekezetnek meg kell küzdenie azzal, hogy megtalálja a középutat az új és régi között. Ez kemény feladat, de minden gyülekezetnek engednie kell, hogy Isten és a pásztora vezesse.
Mindegy, milyen programot vállal fel a gyülekezet a hip-hop fiatalokkal és értük, mindenképpen a kiválóságra kell törekedniük, és a hip-hop generációt közvetlenül be kell vonni a szervezésbe és a kivitelezésbe is. A hip-hop fiatalok olyan magas szintű szolgálatot szeretnének, ami velük együtt épül fel, és nem csupán értük van vagy nekik szól. Ez részben megmagyarázza, hogy miért vonzónak a megagyülekezetekbe, ahol profi szolgálók vannak. Egyszerre szeretnék a legjobbat, ugyanakkor vágynak a kicsi, intim közösségekre is. A kisebb gyülekezetek ott tudják elérni őket, ahol az egyik legnagyobb szükségük van: a személyes kapcsolataikban és a kicsi, aktív közösségi élettel. Azoknak a gyülekezeteknek, akik el akarják érni ezeket a fiatalokat, profinak kell lenniük, amennyire csak tudnak – a közösségi szolgálatról beszélünk most. Sokkal jobb, ha a gyülekezet egy dolgot csinál, de azt profin, mintha tízet gyengén.
A fiatalok első élményei, amit a gyülekezetben tapasztalnak, tartós befolyással lesz rájuk. A gyülekezetek nem ronthatnak rájuk megtérő imákkal, és nem támadhatják le őket az első alkalommal – mert akkor nem jönnek többé. Inkább a háttérben imádkozniuk kell értük, és nagyon-nagyon céltudatosnak lenniük a feléjük való szolgálatban. Ha komolyan gondoljátok a szolgálatot feléjük, kedjétek azzal, amitek van. Hívjátok meg a hip-hip generációt a tervezőasztalhoz, és hatalmazzátok fel őket arra, hogy a gyülekezet vezetőivel együtt építsék a gyülekezetet. Amikor a Fiatal Felnőttek Misszióját elkezdtük az Első Afrikai Metodista Gyülekezetben, Los Angelesben, az első lépésünk az volt, hogy meghívtuk a fiatal felnőtteket, hogy üljenek le velünk, és tervezzék meg velünk a szolgálatunkat. Ez nem jelenti azt, hogy lemondtunk a vezetői szerepünkről, hanem elköteleztük magunkat a kölcsönös engedelmességnek a misszióban. Minél inkább úgy gondolom, hogy már sokat tudok a hip-hopról, rá kell jönnöm, még mennyit kell tanulnom. Igazából én a „híd-generáció” tagja vagyok, nem vagyok született hip-hoppos. Nem próbálok és nem tudok az ő fejükkel gondolkozni, de megpróbálunk együtt gondolkozni velük. Még ha el is olvasod ezt a cikket, emlékezz rá, hogy megosztom veled, amit én tanultam, de nem ez a történet vége. Nagyon fontos, hogy minden gyülekezet levonja a saját tanulságát mindezekből.
Kemény, de törődő: nyers, valóságos és érzékeny
A hip-hop nyers, valóságos és érzékeny, de a követői is a szeretetet keresik. Azok a gyülekezetek, akik nem szeretetteljes közösségek, nem lesznek jó otthona a hip-hop fiataloknak. Nekik azt kell érezniük, hogy a gyülekezet – nem csak a pásztor – kifejezetten szeretné, ha ott lennének minden alkalmon, és vágynak arra, hogy bevonják őket a gyülekezeti életbe. Igényük, hogy illő módon egybeillesszük a hip-hop kultúra egyes elemeit a gyülekezet életével. Melegségre vágynak, de nem félnek attól, hogy keményen konfrontálódjanak az igazsággal, harcias, ha kell, drasztikus módon. Egyenesen akarják hallani az igazságot, de nem úgy, mintha üldöznék őket vele. És mindennek szeretetben kell végbemennie, nem lealacsonyító, dogmatikus, felsőbbrendű módon vagy stílusban. Ez kényes egyensúlyt igényel, de a gyülekezetnek küzdenie kell, hogy ezt elérje. Ez azt jelenti, hogy a gyülekezetnek nem azt kell átgondolnia, hogy mit mond, hanem hogy azt, hogy hogyan mondja.
A hip-hop felé való kommunikáció kulcsa az őszinteség és a világos beszéd. Nem szeretik a „nem igazi” embereket. Ezalatt azt értem, hogy nem tűrik el az ellentmondásokat és a nem kezelt feszültségeket. A gyülekezeteknek van egy olyan hajlandóságuk, hogy szeretik a dolgokat leegyszerűsíteni, vagy csak egyszerűen mindent a jó és a rossz végleteiben bemutatni. A legtöbb gyülekezet nem tudja kezelni, amikor a „szürke” dolgokról van szó. Az egyház kultúrája hajlandó az tettetni, hogy a gyülekezeti embereknél minden rendben, főleg a közép- és felső-osztály gyülekezeteiben. Igazából egyik gyülekezet sem mentes a bűntől, csak van egy fantasztikus vasárnap reggeli takaródzás. Amikor a gyülekezetek a bűnről beszélnek, általában korlátozzák a szexet, dohányzást, rágózást, ivást – és a médiakultúrát az egyház ellenségének állítják be. A bűn, a kísértés, és a bűnbeesés azonban egy nagyon összetett téma, sokkal mélyebb, mint amilyen mélyre a legtöbb gyülekezet le akar ásni. A hip-hop szeretné, ha az egyház foglalkozna a bűn összetettségével és ellentmondásaival, és azokkal az időkkel, amikor mindannyian elbukunk valamilyen bűnben. A hip-hop nem szeretné, ha a gyülekezet a szőnyeg alá seperné a koszt. Emeljük fel a szőnyeget, fedjük fel a koszt, és segítsünk nekik megküzdeni azokkal a bonyolult és ellentmondásos dolgokkal, amikkel a hip-hop fiatalok nap mint nap szembenéznek. Ugyanis a hip-hop nem fél szembenézni a rendetlenséggel, mert helyesen akar élni. Ez a generáció nagyon jól tudja, mennyire elletmondásos, de szeretnék átküzdeni magukat mindezen, és szeretnének helyesen, boldogan élni. A zenéjük is pontosan ezt fejezi ki, az ellentmondásokat és az abból való szabadulni akarást. A gyülekezet nagyon sokat tanulhatna a hip-hop generáció dalaiból és üzeneteiből.
Tartsuk kint a világot vagy engedjük be?!
A kultúrán keresztül tanítsunk
Ahogy a hip-hop a bűnhöz, szentséghez, és a helyes életvitelhez viszonyul, az a kultúrában gyökerezik. A legjobb módja, hogy megtudjuk, hogyan kezelik a fiatalok ezeket az összetett dolgokat, ha meghallgatunk egy hip-hop CD-t az elejétől a végéig. Minden album felépítésnek van egy áramlása, ami segíthet, hogy az egyház meghallja és meg is válaszolja a hip-hop generáció által feltett komoly és őszinte kérdéseket. Én is megtanultam, hogyan kezeljem a hip-hop összetettségét, úgy, hogy sokat hallgattam a zenéjüket. A fiatal felnőtteknél „sikereket” értem el azzal, hogy nem elítéltem, hanem felkaroltam a kultúrájukat. Úgy találtam, ha a kultúrán keresztül tanítok, akkor oda érkezem, ahol lennem kell, ami az őszinte törődést, és abban a képességeimben való növekedést illeti, hogy megértsem az összetett gondolkozásukat. A kultúra tanítja meg és informál arról, hogy mi jár a fejükben. A hip-hop kultúra segít megérteni, hogy honnan erednek a szellemi útkereséseik, és hogy miken szeretnék, ha keresztül vezetném őket, vagy hogy mire kell közösen választ találnunk. Ahhoz azonban, hogy eljussunk erre a pontra, az eredményekre, ami ennek a generációnak a megtérését jelenti, az egyháznak meg kell tanulnia tisztelni és becsülni a hip-hop kultúrát, és el kell kezdenie végre megtanulni tőlük mindazt, ami értékes!
A kultúrán keresztül való tanítás azt jelenti, hogy a kultúrát az egyház barátjának tekintjük, és nem az ellenségének. A gyülekezetnek nem szabad elfelejtenie, hogy ez a generáció a kultúrája alapján definiálja magát, amiben él. Nyílván ennek a kultúrának is az egyik része nagyon is egészségtelen, de a másik része erősítő és tápláló. A gyülekezet a kultúrát egy ablaknak használhatja, hogy párbeszédet kezdjen és kapcsolatot építsen a hús-vér emberekkel, és miközben kommunikál velük, tanul is tőlük. Sosem helyezem az egyházat a hip-hop fölé. Nem vitatkozom a sorrendről, inkább megpróbálom a közös tiszteletet és elkötelezettséget javasolni, ami a gyülekezet evangélizációs vonzerejét erősíti. Nem azt mondom, hogy az egyháznak manipulálnia kell a kultúrát, hogy belevigye az embereket csellel egy hitbeli elkötelezettségbe. Hiszem, hogy a hip-hop kultúrának is vannak értékei, amit felajánlhat a gyülekezetnek. Az egyház tanulhat az őszinteségükből, hitelességükből és a valódiságukból.
Hadd mondjak egy példát, hogy én hogyan tanítok a hip-hop kultúrán keresztül.
Amikor megértettem milyennek látják ők az egyházat, és erre akartam válaszolni nekik, IceCube zenéjét használtam illusztrációként. IceCube legutóbbi albumán, a Laugh Now, Cry Later (Nevess most, sírj később) CD-n van egy szám, aminek az a címe, hogy „Go to Church” (Menj a templomba!). Ennek a dalnak a refrénje így szól: „Ha ijedt anya vagy – menj a templomba!” Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy csak a gyenge, és ijedt emberek mennek a templomba, akik máshová már úgysem fordulhatnak. A dal amúgy arról szól, hogy kicsoda is az ember, és hogy mit jelent keménynek és utcagyereknek lenni. Ha valaki kemény és utcagyerek, akkor nem jár templomba. A utcán az emberek a saját ügyeikkel foglalkoznak, mindent megtesznek, hogy legyűrjék a nehézségeket, vagy épp a marhaszeletet a haverok társaságában. Nem utánzom azt, amit vagy ahogy IceCube vagy SnoopyDogg előadnak, de beépítem az üzenetembe.
DJ-ként és bibliaiskolás tanárként a rádióban játszott számokat felhasználom mint tanítási eszközöket. Tudatosan figyelem, hogy mit játszanak a rádióban, és témákat keresek a legsikeresebb dalokban. Aztán az iTunes-on, vagy mondjuk a Wal-Marton megveszem a dalt. Hogy kielemezzem a dalszöveget, megnézem egy szöevegek tartalmazó honlapon, majd kinyomtatom az egész dalszöveget. Megtanulom a dalt, hogy megértsem, és nem azért, hogy kritizáljam. Miután megértettem a dalt, megadtam a szerzőnek és a művének az esélyt, hogy megértesse velem az üzenetét. Sosem ítélkezek, nem értékelem le és nem vádolom meg a szerzőt, inkább foglalkozok velük, a munkájukkal, a helyzetükkel, maximális tisztelettel és féltő szeretettel. Sok esetben nem csak a rádióslágerrel foglalkozok, hanem az előadó egész munkásságával, az élettörténetükkel. Szeretek leülni az asztalhoz, hogy valami érdekes részét meglássam a szerző életének és munkájának Az egész albumot nézem, amit kiadott, és hagyom, hogy párbeszéd alakuljon ki a dalok és a Biblia között bennem.
Ennek a hozzáállásnak a szépsége, hogy azonnali alkalmazhatóságot és elkötelezettséget hoz. Ami még fontosabb, hogy megtanítjuk az embereknek, hogy hogyan tudják a hitüket szólni és beleilleszteni a mindennapjaikba. A becsületesség alapelve nagyon fontos. A bibliatanítóknak pártatlannal kell lennie, amikor a kultúrán keresztül tanít, észre kell vennie, hogy sokan, akik épp ülnek és hallgatnak téged, annak kultúrának a részesei, amiről épp beszélsz, és amiből ők útmutatást, megerősítést és szellemi impulzusokat kapnak. Ha elpusztítjuk a művet, ha elvtelenül elutasítjuk és eldobjuk, az sem nekünk, sem nekik nem jó. Inkább tiszteljük, keressük benne a jót, vagy vegyünk ki belőle valami értéket, és ez lesz az, ami előremozdítja a szolgálatodat a hip-hop generáció felé!
Érd el őket ott, ahol vannak!
A kultúra elmondja nekünk, hogy hol van a hip-hop generáció. Amikor zenét hallgatsz, a Vibe magazint olvasod, A Source Magazint, az XXL magazint, és ráhangolódsz a kultúrára, ez fog adni a gyülekezetnek egy társadalmi-generációs követőrendszert, ami megmondja, pontosan hol vannak most az embereid, mivel küzdenek, és hogy hogyan tudsz beszélni velük. A témák ismétlődnek, az élet körforgása, amit a fiatalok megtapasztalnak, az maga megjósolható. Ahhoz, hogy megértsd a hip-hopot, nem állhatsz meg a nyomtatott sajtónál, el kell menned a virtuális világba, az Internetre, ahol ők is élnek.
A hip-hop az Internetet és a virtuális világot arra használja, hogy nagyon összetett módon közösséget építsen. A közösség felépítése az az út, ahol információkat közölnek magukról és az őket körülvevő világról. A Facebook és a MySpace kitörése csak két példa. Azoknak a gyülekezeteknek, akik hatékonyan szeretnének evangélizálni a hip-hop fiatalok felé, el kell gondolkozniuk, hogy stratégiailag hogyan használhatnák fel az Intenetet a szolgálatukban. Ami azt jelenti, hogy meg kell tanulniuk úgy használni, ahogyan a hip-hoposok. Nekik az Internet nem csak e-mail, vagy weblapok nézegetése, hanem a közösségük közege. Ez olyan mintha olyan helyen lennének, ahol lehet kommunikálni, kapcsolatokat építeni, személyiséget fejleszteni, az értékeket letisztázni. A gyülekezeteknek meg tanulniuk úgy használni az internetet, ahogy a fiatalok használják, mert innen fogják megtudni, hogy miként tudják hatékonyan használni a technológiát arra, hogy elérjék és megérintsék a mai generációt. Amíg a gyülekezetek még mindig az ajtókon kopogtatnak vagy az utcán tesznek tanúbizonyságot, a mai fiatalok már blogolnak és podcastingolnak.
A gyülekezet tanulhatna a klubok szórólapozási kultúrájából is, mert ez a hip-hop kultúra része. Ha elmész bármelyik helyi főiskola campusára, egy klub bármilyen eseményére, akkor azonnal megszórnak szórólapokkal. Ezek a szórólapok színesek, igényesek, feltűnőek, kb. 10 × 15 centiméteres kártyák, fényes lapra nyomtatva, és olyanok osztogatják, akik nem szégyellik reklámozni a programjaikat. Amikor sorban állsz, hogy bejuss egy eseményre, vagy éppen mész el, az emberek hasonló alkalmakat hirdetnek, és lelkesen osztogatják a szórólapokat. Amikor ilyen helyeken jártam, koncerteken, főiskolai campuson, vagy klubok programjain, sosem láttam, hogy a gyülekezet hirdette volna az alkalmait.
A First American Methodist Episcopal Church-ben Los Angelesben, amiben a Fiatal Felnőttek Szolgálata is működött, az egyik legofntosabb projektünk az volt, hogy egy profi céggel együtt megterveztük a honlapunkat, és a missziónk szórólapját, hogy úgy nézzen ki, mint egy menő klubé a környékünkön. Aztán elmentünk koncertekre, klubokba, a főiskolai campusra, és kiosztottuk őket. Nagyon érdekes válaszokat kaptunk, mert a szórólap annyira jól meg volt szerkesztve, hogy aki kapta, először csak csodálta. Azt gondolva, hogy az egy klub szórólapja, elvette, és aztán meglepetten mondta „Ó, hát ez egy gyülekezet?!” Azok a meglepett tekintetek már megérték, hogy annyit dolgoztunk vele. Általában ezután a következő két dolog történt: vagy megköszönték, vagy megkérdezték, hogy mit is csinálunk. Izgatta őket, hogy miért vagyunk ott, hogy miért nem zaklatjuk őket, miért nem teszünk rögtön „tanúbizonyságot”, és miért „csak” szórólapot osztunk, mint mindenki más a tömegben. Elmondtuk, aztán adtunk nekik CD-ket, DVD-ket a szolgálatunkról, így megnézhették, meghallgathatták, hogy mit tanítunk és mit is csinálunk.
Amikor az utcára mentünk, hogy kiosszuk a klub-szórólapjainkat, akkor teljesen beleilleszkedtünk a környezetbe. Hip-hoposként öltöztünk, úgy beszéltünk, ahogy ők, úgy jártunk ahogy ők, és megvolt minden kellékünk: a szórólapok és a CD-k. Az emberek meglepődnek, hogy így látnak minket, amikor rájöttek, hogy mi egy gyülekezetből jöttünk. A reakciók túlnyomóan pozitívak voltak, mert nagyon sok hip-hop fiatal úgy érzi, hogy az egyház nem tiszteli őket, mi pedig el akarjuk őket érni. Szeretnék, ha a gyülekezet elérné őket, ha szívesen fogadná őket, és megmutatná nekik, hogy a gyülekezet hogyan építi be a hip-hop kultúrát a saját kontextusába. Ezért olyan fontos az öltözködésünk, a járásunk, a beszédünk. Megmutatjuk nekik, hogy a gyülekezetünk hogyan lett hip-hop gyülekezet, és megmutatjuk nekik azt is, hogy hogyan lehet valaki egyszerre hip-hop és szent. Amikor látják ezt, akkor motiváltabbak lesznek, hogy meglátogassák a honlapunkat, feliratkozzanak a podcast vagy videocast listáinkra, vagy hogy eljöjjenek az egyik alkalmunkra. És ezzel elértük a célunkat.
Amikor az utcán szolgálunk, és valaki beszélget velünk, akkor nem hívjuk meg rögtön egy dicsőítésre. Tudják, hogy az istentisztelet vasárnap délelőtt van. Mi semmi forradalmi dolgot nem teszünk, inkább csak célzunk rá. Igazából nem hívjuk meg őket semmilyen alkalomra, ami vasárnap van. Az esemény, amire nyíltan hívogatunk, nem kifejezetten vallásos alkalom, és mindig a közeljövőben van. Szeretnénk, ha folytatni tudnánk a kapcsolatépítést vele, de ezt nem kötnénk a vasárnaphoz. Szeretnénk, ha megint találkozhatna a First AME gyülekezettel és Istennel. Meghívjuk őket a kedd esti Journey Experience-re (Utazásélmény), ami egyfajta bibliatanulmányozás, ahol vannak előadások, beszélgetések, és rap zene. Vagy meghívjuk őket a First AME Gyülekezet FAME and Faith (Tekintély és hit) előadássorozatunkra, a fiatal felnőttek bulijára, vacsorázni, vagy egy olyan eseményre, amit hip-hoposra terveztünk a hip-hoposoknak. A kulcs, hogy a meghívás ne legyen fenyegető vagy konfrontáló. És nem erőltetjük, ráhagyjuk a döntést. Nincs nyomás. Ha bármilyen nyomást is gyakorlunk rájuk, akkor az maximum annyi, hogy nézzék meg a honlapunkat. És azt vettük észre, hogy ez tetszik nekik. Ráadásul ha valamilyen lendület beindul az alkalmak körül, és a hip-hoposoknak bejön, akkor szétszórják a hírét.
Dr. Ralph Watkins a Fuller’s African American Church Studies Programot vezeti mint a teológia dékánhelyettes a Teológián, teljesen elkötelezte magát arra, hogy segít a gyülekezeteknek és a vezetőknek, hogy tudjanak reagálni a hip-hop generációra, ami egyre inkább terjed Amerikában. Ez a cikk egy kivonata Ralph nemrég megjelent könyvének, a Gospel Remix: Reaching the Hip Hop Generation. (Az Evagélium Remix: Érjük el a hip-hop generációt). Ahogy a CYFM-en hallhatjuk, egyre több és több ifjúsági munkás veszi észre a zöldövezetekben és a kisvárosokban, hogy a hip-hop már nem csak a nagyvárosokban van jelen. Akárhol is szolgálsz a fitalok felé, reméljük, hogy ez a kis szemelvény a Gospel Remis-ből segít, hogy válaszolni tudj a hip-hopra, vagy más kulturális irányvonalakra, amik átszövi a fiatalok életét.
Eredeti cikk: Bring ‘em Out Evangelizing and Pastoring the Hip Hop Generation
Vélemény, hozzászólás?