Emerging church

Az emerging church (amire időnként úgy szoktak utalni, hogy az „emergens mozgalom” [fejlődő, feltörekvő, felemerging]), egy keresztény mozgalom a 20. század végén és a 21. század elején, amely számos teológiai területet érint: résztvevői elnevezése lehet evangéliumi, poszt-evangéliumi*, liberális, poszt-liberális, karizmatikus, neokarizmatikus és poszt-karizmatikus. A résztvevők a hitüket az általuk „posztmodern társadalomnak” nevezett környezetben igyekszik megélni. A mozgalom szószólói „párbeszédnek” nevezik ezt, ezzel hangsúlyozva fejlődő és decentralizált természetét, a benne helyet kapó álláspontok széles skáláját és a megbeszélésre való készségét, elkötelezettségét. Amiben a legjobban egyetértenek az, hogy kiábrándultak a szervezett és intézményes egyházból, valamint az, hogy támogatják a visszabontását a modern keresztény dicsőítésnek, a modern evangelizációnak és a modern keresztény közösség természetének. *(A fordító megjegyzése: az „evangéliumi” az amerikai protestáns egyházak jelentős részét jelenti, a „poszt-evangéliumi” pedig az adott irányzathoz képest való továbblépést – nem az evangéliummal kapcsolatos az elnevezés!)

Meghatározások és terminológia

Az emerging church előnyben részesíti az egyszerű történetek és narratívák használatát. A mozgalom tagjai gyakran hangsúlyozzák a jó cselekedetek és a társadalmi aktivitás értékét, amelybe néha beleértik a missziós életformát és az új szerzetességet is. Noha egyes evangéliumi hívők az örök üdvösséget hangsúlyozzák, sokan az emerging churchban az „itt és most”-ra teszik a hangsúlyt.

Némelyek különbséget fedeznek fel az „emerging” és az „emergens” fogalmak között. Míg az „emerging” egy szélesebb körű, informális, gyülekezet-alapú, globális mozgalom, az Emergens egy hivatalos szervezetre utal, az Emergent Village-re, ami Brian McLaren nevéhez fűződik, és úgy is nevezik, hogy az „Emergent stream” („Emergens áramlat”).[1]

Az emerging church kulcsfontosságú témái a reform, a gyakorlatorientált életforma, a poszt-evangéliumi gondolkodás, valamint a politikai és posztmodern elemek beépítése és elismerése.[2] Sokan a mozgalom résztvevői közül olyan fogalmakat használnak, amelyek a posztmodern irodalomelmélet, szociális háló elmélet, narratív teológia és más kapcsolódó területekről valók.

Emerging gyülekezeteket az egész világon lehet találni, elsődlegesen Észak-Amerikában, Nyugat-Európában, Ausztráliában, Új Zélandon és Afrikában. Némelyek helyi független gyülekezetekbe járnak, vagy olyan házi gyülekezetekbe[3][4], amelyeket „emerging”-ként azonosítanak, mások viszont hagyományos keresztény felekezetekhez tartoznak.

Dr. Stuart Murray ezt állítja:

Az emerging gyülekezetek olyan eltérőek, hogy bármilyen általánosítás alól lennének kivételek. A többségük túl új és túl képlékeny ahhoz, hogy egyértelműen meg lehessen határozni őket, csupán a fontosságukat lehet pontosan meghatározni. Nincs még konszenzus arról, hogy milyen nyelvezetet használjunk: „új egyházi életformák”, „emerging church”, „az egyház új kifejezésformái”, „a jövő egyháza”, „következő egyház”, vagy „az eljövendő egyház”. Az itt használt terminológia szembeállítja egymással az „örökölt” és az „emerging” egyházakat.[5][6]

Ian Mobsby megfigyelése:

Az „emerging church” fogalmának a használata először Larson és Osborn részéről történt 1970-ben, annak a kontextusában, hogy új keretet adjanak az „egyház” szó jelentésének a huszadik század második szakaszára vonatkozóan.[7] Ebben a könyvben egy rövid vízió szerepel az „emerging churchról”, amelynek meghatározóan kortárs hangulata van, most a huszonegyedik század elején … Larson és Osborn a következő témákat említik meg: A környezettudatos és tapasztalati misszió újra felfedezése a nyugati egyházban. Olyan gyülekezetformák, amelyeket nem fognak vissza intézményes elvárások. Nyitottság a változásra és, Isten akaratából, új dolog cselekvésére. Annak a kulcsszónak a használata, hogy „és”. Míg a mai heves ellentétek „vagy-vagy” táborokba akarnak sorolni bennünket, addig az emerging church jellemzője az lesz, hogy az „és-is” gondolatra helyezzen hangsúlyt. Generációkon át oszlottunk táborokra: protestánsok és katolikusok, magas és alacsony szintű egyház, klérus és laikus réteg, társadalmi aktivisták és személyes istenfélelem, liberálisok és konzervatívok, szakrális és szekuláris, szabályozott és földalatti. Össze fogja hozni a régi dolgok leghasznosabb és az új dolgok legjobb oldalát, a személyes evangélium dinamikáját vegyítve a társadalmi gondoskodás együttérzésével. A szolgálatát egy egész népként fogja végezni, amelyben a klérus és a laikus réteg közötti különbséget csak a tevékenység végzése fogja adni, és nem a státusz vagy a hierarchia. Az emerging churchban kellő hangsúly lesz fektetve mind a teológiai gyökerekre, mind a korunkbeli megtapasztalásokra, a dicsőítő ünneplésre és a társadalmi ügyekkel való törődésre, a hitre és az érzésekre, az értelemre és az imádságra, a megtérésre és a folytonosságra, a személyes és az fogalmi dolgokra.[8]

A mozgalom szószólói azért nevezik ezt egy „párbeszédnek”, hogy hangsúlyozzák fejlődő és decentralizált természetét, valamint a különböző hitűek közötti dialógust a szóbeli evangelizálás helyett. A „párbeszéd” gondolata sok emerging gyülekezet számára jelenti valamennyire a Trinitárius alapokat is.[9]

Története

Volt egyfajta eltolódás az Egyesült Államokban abba az irányba, hogy figyelmen kívül hagyják az emerging church történelmét, amely megelőzte az USA-beli Emergent szervezetet, amelyet Mike Riddell és Mark Pierson indított ÚJ Zélandon 1989-ben, jónéhány tapasztalt emberrel az Egyesült Királyságban, többek között Jonny Baker, Ian Mobsby, Kevin, Ana & Brian Draper, Sue Wallace körülbelül 1992-ben.[10] A Nine O’Clock Service (Kilenc órai szolgálat) hatását is figyelmen kívül hagyták hírhedtsége miatt, pedig az ott gyakorolt dolgok közül sokminden volt nagy hatással az alternatív dicsőítés korai szószólóira.[11] Az amerikai szervezet az 1990-es évek végén emelkedett fel.

Az a közös sok emerging churchi projekt identitásában, amelyek Ausztráliában, Új Zélandon és az Egyesült Királyságban indultak, hogy a hagyományos felekezetek részéről minimális központi tervezéssel fejlődtek fel.[12] Olyan csoportok kezdeményezőiként jelentek meg, amelyek új kontextusban akartak gyülekezeti kísérletekbe fogni, és emiatt a fejetetejére állítanak mindent. Murray szerint az emerging gyülekezetek így indulnak:

Egy látszólag spontán jelenség … központi tervezés, szervezés, megbeszélés nélkül. Laza hálózatépítés, élmények elmesélése, blogolás a weboldalakon, és barátságok kialakítása ott, ahol eddig csak elszigetelték a kezdeményezéseiket … Az utóbbi néhány évben felemelkedett gyülekezetek jelentős különbözőséggel bírnak … [13]

Sok emerging gyülekezet nem is akart gyülekezetté válni, hanem akkor váltak azzá, amikor a benne levők azt tapasztalták, hogy az egyházról szóló teológiájuk átformálódott a közösségben végzett szolgálat során … Gyülekezetekké formálódtak, ugyanis a résztvevők azt tapasztalták, hogy a kulturális szakadék az új keresztények és az egyház között túl széles … [14][15]

Értékek és jellemzők

Trinitárius alapú értékek

Gibbs és Bolger[16] beazonosította az emerging church néhány központi értékét, köztük ezeket: a vágy arra, hogy Jézus életét utánozzák, megváltoztatni a világi társadalmat, a közösségi élet hangsúlyozása, kívülállók fogadása, jótékonyság és kreativitás, és kontroll nélküli vezetés. Ian Mobsby úgy véli, hogy ezeknek a közös nemzetközi értékeknek az alapja a Trinitárius Egyháztan:[17][18]

Úgy vélem, hogy az Emerging church rátalált, vagy rávezették a Trinitárius egyháztanra, amely olyan modellre adott inspirációt, amelynek értékei Isten vágyait tükrözik arra nézve, hogy milyennek kell lennie az emerging churchnak. Erről beszél Volf is abban az írásában, melynek címe After our Likeness (A mi hasonlatosságunkra). Egy olyan egyház, amelynek az értékei a Szentháromság Istent tükrözik.[19] Ez a fejlődés láthatóan nem valamilyen előre kigondolt tett volt, hanem a projektekben résztvevők tapasztalatából és gyakorlatából jött elő. Vajon ez egy Istentől vezetett újra kigondolása az egyháznak? Én úgy hiszem, igen.[20]

Ez az álláspont erősen emlékeztet Tillard definíciójára a posztmodern teológiával kapcsolatban:

Végső soron a közösség teljességét csakis úgy élvezhetjük, ahogy Isten kegyelmesen összehoz bennünket a közösség forrásánál, nevezetesen a három személyű egy Isten életében … A mi közösségünk nem kevesebb, mint a trinitáriusokkal való perikorézis-közösségben való közös részvétel.[21]

Ian Mobsby azt is feltételezi, hogy az Emerging church központi gondolata az egyházmodellek és kontextuális teológiák kombinációjára épül, amely ezt a trinitárius alapot vonja magával: a misztikus úrvacsora és az egyház szakramentális modelljei,[22] és a kontextuális teológia szintetikus és transzcendens modelljei.[23][24]

Ian Mobsby szerint az Emerging church a posztmodern kultúra missziós szükségleteire reagált, és újraalkalmazta a trinitárius alapokat az egyházról, a dicsőítésről, a misszióról és a közösségről alkotott fogalmának kialakításához. Úgy érvel, hogy ez a mozgalom fölötte és ellene van a konzervatív evangéliumiság és más református egyháztanoknak, már a felvilágosodás óta, amely figyelmen kívül hagyta a Szentháromságot, amely problémákat okozott a bizonyosság, az ítélet tana és a fundamentalizmus terén, valamint egyre szélesebb szakadék keletkezett ezáltal az Egyház és a kortárs kultúra között.[25]

Poszt-kereszténységi misszió és evangelizáció

Stuart Murray szerint a kereszténység egy keresztény nemzet létrehozását és fenntartását jelenti, szoros hatalmi kapcsolatot biztosítva a Keresztény Egyház és az azt befogadó kultúra között.[26] ma az egyházak még mindig hajlamosak ezt a hatalmat használni a misszióhoz és az evangelizációhoz.[27] Az emerging church szerint ez nem hasznos. Murray a következők szerint összegzi a Kereszténység értékeit: elkötelezettség a hierarchia és a status quo iránt; a laikusok részvételének elveszítése; intézményi értékek a közösségre való odafigyelés helyett; az egyház a társadalom középpontjában a pereme helyett; politikai hatalom használata a királyság behozatalára; vallásos kényszer; büntető és nem helyreállító igazságszolgáltatás; a nők, a szegények és az eltérő véleményű mozgalmak peremre sodrása; azoknak a kritikáinak a figyelmen kívül hagyása, akik fel vannak háborodva a Kereszténység történelmi azonosulása miatt a patriarchizmussal, a háborúval, az igazságtalansággal és a kényuralommal; részrehajlás az elismertség kedvéért; látványosság-evangelizáció; annak feltételezése, hogy a keresztény történeteket ismerik; valamint hogy a gazdagokra és a hatalomban levőkre koncentrál.[28]

Az emerging church egy poszt-kereszténységes megközelítést keres a gyülekezetiséghez és a misszióhoz a következők által: megtagadva az imperialista megközelítéseket a nyelvi és kulturális visszaéléssel kapcsolatban, igazság-nyilatkozatokat téve alázattal és tisztelettel, felülkerekedve a közügy/magánügy kettősségen, az egyházat a középpontból a peremre tolva, a társadalmi elismertség helyett csak egy hang a sok között, átmenet az irányításból a tanúskodásba, a fenntartásból a misszióba, az intézményből a mozgalomba.

A kritikával szembesülve néhány emerging churchbeli azzal reagál, hogy meg kell próbálni egy „és-is” álláspontra helyezkedni a megváltási és inkarnációs teológiák terén. Egyes evangéliumiak és fundamentalisták olyannak vannak tekintve, akik túlságosan akarják az emberek üdvösségét, ezért fennáll a veszélye, hogy agresszív és indulatos módon kommunikálják az evangéliumot.[29] A poszt-modernizmusban egy szeretetteljesebb és pozitívabb megközelítés az ajánlott, ahol a hatalmi igényekre bizalmatlanság lehet a válasz. Úgy vélik, hogy ez egy konstruktív együttműködés alapjául szolgálhat a 21. századi poszt-indusztriális nyugati kultúrákkal. Ian Mobsby szerint magát a feltevést is el kell vetni, mely szerint az emerging church főleg arra koncentrál, hogy az egyház jelenlegi formáit leépítse és elutasítsa.[30]

…