Bibliai alapelvek átültetése a gyakorlatba

Egy újabban készült tanulmány azt állítja, hogy az embereknek csupán 10%-a hoz döntést Krisztus követésére istentiszteleti alkalom alatt. A gyülekezet evangélizációs szolgálatának legnagyobb prioritása így éppen az, hogy saját tagjai hét közben aktív bizonyságtevők legyenek. Egy másik tanulmány viszont arról számol be, hogy a gyülekezetnek átlagosan kevesebb, mint 10%-a végez személyes bizonyságtevést. Miért nem beszél több keresztény ember Jézus Krisztusról másoknak? Sokan úgy gondolják, hogy ennek oka az apátia – vagyis, hogy a keresztényeknek nincs erre gondja, nem érdekli őket. Ehelyett, a legtöbb embernél az ok a magabiztosság hiánya. Hiszem, hogy Krisztus követői hatékony tanúságtevők akarnak lenni, de alkalmatlannak érzik magukat, félnek, sőt néha rettegnek attól, hogy meg kelljen osztaniuk hitüket másokkal, kiváltképp olyanokkal, akiknek semmilyen keresztény hátterük nincs.

Önvezetés: A saját életünk vezetésének felelőssége

Mondd ki azt a szót, hogy „vezetés” egy kerek asztalnál ülő, sok szellemi ajándékkal megáldott vezetők körében, és a társalgás nyomban arra fog terelődni, milyen feladatokkal is jár a mások vezetése. A gyülekezeti vezetők a hét nagy részét emberek vezetésével töltik. Mégis, legnagyobb igyekezetünk közben, ahogy egyre jobb vezetőkké akarunk válni, gyakran átsiklunk a legnagyobb kihívás felett, ami a vezetést illeti – a saját magunk „vezetése” felett. Sokszor elhanyagoljuk azt, hogy magunkat is irányítsuk, mivel saját magunk vezetése sokkal nehezebb, mint mások vezetése.

A szellemi vezetés alapelvei Pál üdvözlései alapján

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem tanulmányozni a szellemi vezetés alapelveit az Újszövetségben és felkeltették figyelmemet Pál írásai. Pontosabban, érdeklődésem középpontjába került az, ahogyan Pál bánt munkatársaival. Tanulmányom kiindulópontja egy olyan Igerész lett, melyre többen a legkevésbé gondolnának: a Római levél végén található üdvözletek.

Elindulni az aratás irányába

Egy pásztor nem vezethet senkit olyan helyre, ahol ő maga még nem járt. Megpróbálhatunk kényszeríteni embereket, de egy pásztor elhívása nem ez. A pásztorok azt az elhívást kapják, hogy vezessék Isten nyáját. Oda kell mennünk, ahová szeretnénk, hogy kövessenek bennünket. Az olyan pásztor, aki nem hajlandó magát elkötelezni az evangelizációra, nem fog tudni másokat ebben vezetni. Ha azt akarjuk, hogy az emberek bevonják magukat a személyes evangelizációba, akkor nekünk, vezetőknek is végeznünk kell ezt. Ha elvárjuk, hogy embereink elkötelezzék magukat egy ügynek – evangelizációnak, városi missziónak vagy egy gyülekezeten belüli szolgálatnak – akkor először nekünk kell elköteleznünk magunkat. Meg kell mutatnunk az embereknek, hogyan kell végezni a feladatot, hogy követhessenek bennünket.

Tanítványozd a hűségeseket – pásztorold a hűtleneket!

Átmentem én is azon a dilemmán, amely sok pásztort időről időre nyugtalanít: Nem követtem el nagy hibát azzal, hogy hivatásos szolgáló lettem? Arról ismerem föl, hogy ilyenkor igen mélyen vagyok, hogy olyanokon kezdek el gondolkodni, milyen lenne mondjuk inkább egy csomagküldő szolgálat teherautóját vezetni.