A szellemi vezetés alapelvei Pál üdvözlései alapján

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem tanulmányozni a szellemi vezetés alapelveit az Újszövetségben és felkeltették figyelmemet Pál írásai. Pontosabban, érdeklődésem középpontjába került az, ahogyan Pál bánt munkatársaival. Tanulmányom kiindulópontja egy olyan Igerész lett, melyre többen a legkevésbé gondolnának: a Római levél végén található üdvözletek.

Elindulni az aratás irányába

Egy pásztor nem vezethet senkit olyan helyre, ahol ő maga még nem járt. Megpróbálhatunk kényszeríteni embereket, de egy pásztor elhívása nem ez. A pásztorok azt az elhívást kapják, hogy vezessék Isten nyáját. Oda kell mennünk, ahová szeretnénk, hogy kövessenek bennünket. Az olyan pásztor, aki nem hajlandó magát elkötelezni az evangelizációra, nem fog tudni másokat ebben vezetni. Ha azt akarjuk, hogy az emberek bevonják magukat a személyes evangelizációba, akkor nekünk, vezetőknek is végeznünk kell ezt. Ha elvárjuk, hogy embereink elkötelezzék magukat egy ügynek – evangelizációnak, városi missziónak vagy egy gyülekezeten belüli szolgálatnak – akkor először nekünk kell elköteleznünk magunkat. Meg kell mutatnunk az embereknek, hogyan kell végezni a feladatot, hogy követhessenek bennünket.

A Krisztus-központú keresztény lelkigondozás

Napjainkban leginkább azt nevezzük keresztény lelkigondozásnak, amit keresztény pszichológusok, illetve szakképesített lelkigondozók végeznek. Általában jól képzett szakemberekre gondolunk, akik kiváló lelkigondozó technikákkal, valamint gazdag lelkigondozói tapasztalatokkal rendelkeznek. Gyakran dolgoznak gyülekezetekben vagy gyülekezetekhez kapcsolódó helyszíneken. Sajnálatos módon, a legtöbb ember így definiálja a keresztény lelkigondozást.

Tanítványozd a hűségeseket – pásztorold a hűtleneket!

Átmentem én is azon a dilemmán, amely sok pásztort időről időre nyugtalanít: Nem követtem el nagy hibát azzal, hogy hivatásos szolgáló lettem? Arról ismerem föl, hogy ilyenkor igen mélyen vagyok, hogy olyanokon kezdek el gondolkodni, milyen lenne mondjuk inkább egy csomagküldő szolgálat teherautóját vezetni.

Ideje búcsút inteni a zárkózottságnak

Tizenhét évesen, Darrelt viszonylag megelégedettséggel töltötte el mindaz, amit addig tett Isten országáért. A szolgálatért viszont meg kellett fizetni az árat. Voltak idők, mikor megérezte azt a magányosságot, amelyről édesapja beszélt. Megosztotta érzéseit a feleségével, aki segített neki, ahogy csak tudott. Mégis, jóval többet akart megosztani. Fáradt volt, magányos, kísértésekkel küzdött, elcsüggedt volt, és olyan dolgokkal harcolt, amelyek a középkorú embereket sújtják. Naponta küzdött ezekkel. Bárcsak meg tudta volna osztani valakivel frusztrációit, félelmeit, és azokat a furcsa reményeket, melyeket a gyülekezetének jövőjével kapcsolatban dédelgetett. De kivel? Ki tudna azonosulni egy pásztorral?