A pásztori lelkigondozás kihívásai – A függőségekben szenvedő emberek segítése

Az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériuma szerint 2006-ban a drogokkal való visszaélés és helytelen használatuk (kokain, heroin és metamfetamin), majdnem 1,4 millió sürgősségi ellátást okozott országszerte. Túlzott alkoholfogyasztásba több mint 100.000 ember halt bele abban az évben. A Függőséget és Drogfogyasztást kutató Országos Központ szerint azoknak a fiataloknál, akik rendszeresen isznak, ötvenszer nagyobb az esély, hogy kokaint is használnak. Mi több, 14 millió amerikainál találtak diagnosztikai szintű eredményt az alkoholfogyasztási rendellenességeknél. A drog-, alkohol- és dohányfogyasztás a fiatalok körében drámai mértékben növekedett 1985 óta; felbecsülhetően minden harmadik végzős középiskolás heti szinten fogyaszt alkoholt. A drogfogyasztás ugyanígy növekvő tendenciát mutat, kiváltképp a fiatalok körében.

Felebarátunk szeretete

Az egyházat a történelem során megannyiszor terhelte már az a bűn, hogy olcsó adományaival csak segíteni akarta a szegényeket, de nem volt hajlandó közel kerülni hozzájuk, hogy megismerje őket. Sokszor nagyon távol kerültünk már az irgalmas szamaritánus példájától, aki nem konzervételeket meg egy traktátust dobott oda a sebesült utazónak azon a bizonyos jerikói úton. Ő bemocskolta a kezeit, és bekötözte a férfi sebeit. Az igazi irgalom az, amiről az egyházatya, Nisszai Szent Gergely is tanított sok évszázaddal ezelőtt: „önkéntes bánat, mely egy másik ember szenvedésébe bekapcsolódik.”

Élet a mixerben – Az elegyített családok felé való szolgálat

Készen állunk vagy sem, itt vannak — nevelőszülők vezette, „elegyített” családok, „csonka” családok. Ezek a családok képviselik korunk legjelentősebb kulturális változását. Szolgálatodban kritikus fontosságúak, és nagy gonddal kell őket kezelni. Az ilyen típusú család-rendszerek szinte mindenkire hatással vannak, akit csak ismersz, és valószínű, hogy saját családodra is. Hatalmas azoknak a gondoknak a száma, amelyeket ezek a családok megélnek. Ebben a cikkben szeretnék beszélni néhány komolyabb problémáról, és szeretnék lehetséges megoldásokat is felvázolni. Olvasni fogsz pár dolgot, amit talán még nem tudtál, illetve be fogok mutatni néhány biblikus alkalmazást is. A cikk viszont kihívások elé is állít. Készen állsz arra, hogy újra-orinetálódj?

A könyörületesség szolgálatának beindítása saját gyülekezetünkben

Hiszed, hogy Isten vágya, hogy összetört életeket újíthasson meg, és baj-sújtotta környékeket építhessen teljesen át olyan szolgálatokon keresztül, amelyek vegyítik az evangelizációt és a segélyszolgálatokat? Vágysz arra, hogy gyülekezeted Krisztus jelenlétének jó cserépedényévé válhasson a közösségedben? Mégis, sokkal könnyebb elhagyni magunkat, hogy lenyomjanak a szükségek, és elcsüggesszenek az akadályok, melyek elmozdíthatnák a gyülekezetet a szolgálat felé. Kérdések vetődnek tehát fel: Milyen szolgálatot kéne végeznünk? Támogatni fogja a gyülekezet? Hol találunk rá támogatást és főleg munkásokat? Hogy kezdjük el? Milyen lépéseket kell megtennünk, hogy eljussunk a következő szintre?