Bibliai alapelvek átültetése a gyakorlatba

Egy újabban készült tanulmány azt állítja, hogy az embereknek csupán 10%-a hoz döntést Krisztus követésére istentiszteleti alkalom alatt. A gyülekezet evangélizációs szolgálatának legnagyobb prioritása így éppen az, hogy saját tagjai hét közben aktív bizonyságtevők legyenek.

Egy másik tanulmány viszont arról számol be, hogy a gyülekezetnek átlagosan kevesebb, mint 10%-a végez személyes bizonyságtevést. Miért nem beszél több keresztény ember Jézus Krisztusról másoknak? Sokan úgy gondolják, hogy ennek oka az apátia – vagyis, hogy a keresztényeknek nincs erre gondja, nem érdekli őket. Ehelyett, a legtöbb embernél az ok a magabiztosság hiánya. Hiszem, hogy Krisztus követői hatékony tanúságtevők akarnak lenni, de alkalmatlannak érzik magukat, félnek, sőt néha rettegnek attól, hogy meg kelljen osztaniuk hitüket másokkal, kiváltképp olyanokkal, akiknek semmilyen keresztény hátterük nincs.

Jézus azt mondta, „Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” (János 8:32). Ha a hívők tisztában vannak azzal, mit mond az Isten által ihletett Ige az evangélizáció természetéről, az megszabadítja őket az alkalmatlanság érzetétől vagy akár attól a félelemtől, hogy tanúbizonyságukat megosszák.

A kolossébeliekhez írt levélben Pál olyan módon ír az evangélizációról, mely segít, hogy a hívők megszabadulhassanak olyan téves elképzelésektől vagy érzésektől, melyek elriasztják őket attól, hogy Krisztusról beszélhessenek. Pál egy egyszerű, biblikus és gyakorlati megközelítést ad, hogy segítsen a hívőknek a kapcsolatokra épülő evangélizáció terén.

A leggyakrabb kérés az Evangélizációs Megbízottak (az Assemblies of God egyházban – a ford.) felé az, hogy küldjenek anyagokat az evangélizációval kapcsolatos személyes motivációra és képzésre vonatkozóan. Pásztorok és más gyülekezeti vezetők sokféle módon taníthatnak a következő alapelvekről és gyakorlati lépésekről, melyeket maga Pál is támogatott. Ezek az alapelvek egy biblikus keretet adnak a személyes evangélizáció tanításához, és segítenek, hogy az a hívő életvitelének szerves részévé válhasson.

Pál apostol szemlélete

Az evangélizáció nem egy szabadon választható opció; az hogy hogyan végezzük, már igen. Ugyanaz a Biblia mondja el számunkra, hogyan végezzük, amely a parancsot is kiadja arra, hogy elérjünk embereket.

Pál egy mélyreható, mégis nagyon gyakorlatias tanítást adott a hatékony keresztény tanúságtételről a kolossébeli gyülekezetnek. Levelének utolsó instrukciói arról szóltak, hogyan kell a keresztényeknek viszonyulnia nem-hívőkhöz – akiket teljesen megfelelő módon „kívülállóknak” nevez (4:5). Pál szemléletét én felelet evangélizációnak hívom (lásd 6. vers). „Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni.     Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy azt hirdethessem. Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.” (Kolossé 4:2-6 – dőlt betűs kiemelés hozzáadva).1 Pál instrukcióiban azt találjuk, hogy a hatékony bizonyságtétel két alapelvet tartalmaz: az Istenre hagyatkozást (2-4. vers) és a fegyelmet (5-6. vers). Fegyelmeznünk kell magunkat, hogy elvégezzük saját részünket a személyes evangélizációban, miközben folytonosan Istenre kell hagyatkoznunk azt illetően, hogy ő megteszi mindazt, amit csak tud.

Pál a Kolossébeliekhez írt levél egy korábbi részében beszél erről az isteni/emberi interakcióról: „Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem.” Pál szót emel az olyan emberi erőkifejtés mellett („fáradozom, és küzdök”), mely Istenre hagyatkozik („az Ő ereje által”).

Az Istenre hagyatkozás és a fegyelem alapelvei mellett Pál hat gyakorlati lépést is felsorol, melyek a keresztény életben segítenek abban, hogy folytonos és hatékony lehessen bizonyságtevésünk a hitetlenek felé. Egy pásztor kétféle módon taníthat ezekről az alapelvekről a gyülekezetben. Először is, taníthatja az alapelveket és a gyakorlati lépéseket együtt, egy teljes, a személyes evangélizációról szóló bibliai szemléletként. Másodszor, minden egyes alapelvet és gyakorlati lépést hangsúlyozni kell, amikor csak lehet, mindenféle szövegkörnyezetben. Egyetlen tanítás vagy prédikáció önmagában nem fog segíteni a hívőknek, hogy ezeket a gyakorlati dolgokat megfelelően beépítsék életvitelükbe.

1. gyakorlati lépés – Imádkozz nyitott ajtókért

„Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját” (Kol. 4:3)

Pál úgy kezdi a kolossébeliekhez intézett útmutatást, hogy imádságra buzdítja őket. Az imádság elengedhetetlen az evangélizációhoz. Hacsak nem dolgozik Isten az emberek szívében és életében, munkánk nem fog maradandó eredményeket hozni.

Az Apostolok cselekedeteiben találunk egy példát, mely feltárja, hogyan dolgozik Isten egy küldöttében. Mikor Pál és társai elmentek egy folyópartra Filippi városán kívülre, hogy imádkozzanak szombaton, leültek, és elkezdtek beszélni egy csoportnyi asszonyhoz. „Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.” (ApCsel 16:14). Pál elmondta az üzenetet; az Úr pedig megnyitotta Lídia szívét.

Miénk a kiváltság és a felelősség, hogy megosszuk az emberekkel az evangéliumot. De csakis Isten nyithatja meg egy ember szívét. Istenre kell hagyatkoznunk, hogy biztosítson számunkra alkalmakat, hogy megértsék hallgatóink mindazt, amit mondunk, és hogy döntésre késztesse szíveiket.

A hívőknek szüksége van, hogy ismételt, rendszeres tanítást kapjanak az imádságról és a bátorításról, hogy mindennapi életüket az imádság jellemezze.

2. gyakorlati lépés – Tisztán mondd el az üzenetet:

„…hogy úgy tehessem nyilvánvalóvá ezt a titkot, ahogy szólnom kell.” (Kolossé 4:4, Csia Lajos fordítás)

Az üzenet, melyet Pál hirdetett, az Isten titka volt (Kolossé 2:2). Üzenetünk fókuszában ott kell lennie Jézusnak is (lásd Kolossé 1:13-23, 28; 2:9-15)

Jézus mennybemenetele után Péter apostol elég gyorsan az újszövetségi egyház egyik legprominensebb hangjává vált. A Szentlélek erejével betelve, ez a teljesen iskolázatlan halászember az evangélium ékesszóló, és erőteljes prédikátorává lett. Legjobban ismert prédikációját Pünkösd napján mondta. Lukács viszont, emellett Péter számos más beszédét is lejegyezte az Apostolok cselekedeteiben, amikor az apostol az evangéliumot hirdette. (3:12-26; 4:8-12; 5:29-32; 10:34-43). Amikor elemzésnek vetjük alá ezeket az előadásokat, meglátjuk, hogy Péter két alapigazságot nevez meg bennük: kicsoda Jézus és miért adta oda az életét. Ha egy hívő felkészül, hogy e két igazságot ki tudja fejteni, az hatékony bizonyságtevővé teheti a hitetlenek felé.

Ki volt Jézus?

A Krisztus életét megismertető történetekben a világi média általában fiktív alakként jeleníti meg Jézust. Még akkor is, ha a média tényleges, történelmi személyként mutatja be Jézust, jellemzése nem több a nagy tanítóénál vagy a prófétáénál – viszont mindig csak emberként mutatják be.

A hívőknek szükséges, hogy Jézust úgy mutassák be, mint aki több volt egy nagy tanítónál és prófétánál; Ő Isten volt emberi formában. A Szentlélek által fogantatott, szűz gyermekeként született, bűntelen életet élt, meghalt a bűneinkért és legyőzte a halált azáltal, hogy feltámadott, és bűneink bocsánatát kaptuk tőle, valamint az örök életet.

Miért adta az életét?

Keresztelő János kijelentette, miért jött el Jézus a földre, mikor azt mondta: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (János 1:29, dőlt betűs kiemelés hozzáadva)2. Az emberiség bűne volt az oka Jézus halálának. A Kereszt megléte két ténnyel szembesít minket: Mindenki vétkezett, valamint hogy semmit nem tudunk ellene tenni.

Jelentős dolognak számít, hogy Pál – Péterhez hasonlóan – ugyanezt a két igazságot kommunikálta a thesszalonikabeliek felé. Lukács összegezte Pál tanításait, melyeket zsinagógákban mondott el szombat napokon: „Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek.” (ApCsel 17:2-3)

Az evangélium bemutatásának tartalmaznia kell ezt a két igazságot Jézusról. Mindkettő alapvető fontossággal bír, hogy az emberek megértsék azt, hogy az Isten kegyelme Jézus kereszthalálában, feltámadásában, és az egész emberiség megváltásában mutatkozik meg.

3. gyakorlati lépés – Légy bölcs a „kívülállókkal”

„Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt” (Kol. 4:5)

Pál szóhasználata, a „kívülálló”, helyénvaló és gyakorlatias leírás arra, hol is helyezkednek el a hitetlenek az egyházhoz képest. Sokféle oknak köszönhetően, ma a legtöbb hitetlen még távolabb van a kereszténységtől, mint a történelem során eddig akármikor. Nem várhatjuk el, hogy a hitetlenek csak úgy elkötelezzék magukat a keresztény értékek felvállalására, de azt sem, hogy egyáltalán felfogják azokat.

Az egyház ma olyan kihívás elé néz, hogy kultúraközi módon kell tudnia elmondania az evangéliumot, mint ahogyan azt a külföldön élő misszionáriusok is teszik. Ha a hívők életük nagy részét a gyülekezetben töltik, akkor elsajátítják az egyház látását, értékeit és nyelvezetét. A keresztények gyakran használnak olyan kifejezéseket, melyek teljesen ismeretlenek, vagy teljesen mást jelentenek világi körökben.

Amikor a keresztény zsargont használjuk, azzal egyfajta kommunikációs akadályt okozunk a hitetlenekkel szemben. A hívők megértik az ilyen szavakat, hogy üdvözül, evangélium vagy a kenet, de ezek mind nagyon zavarosak olyanok számára, akik nem ismerik ezeket. A hitetleneket saját szóhasználatukkal kell elérnünk, nem sajátunkkal.

Az egyház kultúrájának része kell, hogy legyen az, hogy felkészíti a keresztényeket arra, hogy olyan nyelvezettel és fogalmakkal tudják megosztani hitüket a hitetlenekkel, amiket ők megértenek, illetve amikhez kötni tudnak valamit – ahogyan azt Jézus is tette.

4. gyakorlati lépés – A kedvező alkalmat jól használd fel

„a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.” (Kol. 4:5)

A lehetőségeknek van egy időkerete. A mondás, miszerint az alkalom csak egyszer kopog, nagyon igaz. Van lehetőség, amely nem jön el, csak egyszer. Egy alkalom azért egyedi, mert az emberek és a körülmények is mindig mások.

Ha memorizálunk bizonyos igerészeket vagy elvégzünk egy tanúságtevő tanfolyamot, még nem képez ki bennünket arra, hogy az emberekhez szólni tudjunk. Segíthetnek ezek, persze, de az igazság ismerete, mely képessé tesz bennünket, hogy különféle helyzetekben válaszolni tudjunk embereknek, megköveteli, hogy a tanúságtevés és a tanulás folytonos életvitelünkké váljon. Ez azt jelenti, hogy növekednünk kell Krisztus ismeretében. Ennek az iskolának nincs vége – soha nem fogunk ebből „lediplomázni.” Mindannyian egy lelki utazáson vagyunk. Amit személyesen tanulunk meg, azt olyan frissességgel oszthatjuk meg hitetlenekkel, amely meggyőző erejű lehet.

Sokan azért érzik magukat alkalmatlannak a bizonyságtételre, mert nem tudnak információkat vagy Igeverseket megjegyezni, melyekről úgy gondolják, hogy szükségesek lennének ehhez. Minden hívő képes viszont elmondani saját bizonyságtételét, és minden hívő tud imádkozni, még ha nem is kapott képzést a személyes bizonyságtevés területén.

Mindenkinek van személyes bizonysága. Amikor őszinteséggel és meggyőződöttséggel osztjuk meg az emberekkel személyes tapasztalatinkat és Jézus Krisztussal való kapcsolatunkat, az sokak számára késztető erőként hat.

A hitetlenek felé való szolgálat egyik legjobb módja az imádság. Amikor a hitetlenek problémákat fogalmaznak meg, kérd azt a kiváltságot, hogy imádkozhass velük. Ha elméletben hisszük, hogy Isten megválaszolja az imádságokat, gyakorolnunk kell ezt a hitet úgy, hogy imádkozunk emberekért és emberekkel együtt, és akkor is hinnünk kell, hogy Isten válaszolni fog. Óriási hatással lehet a nem-hívőkre az, amikor hívőket hallanak imádkozni. Amikor a hívők egy szükség betöltéséért imádkoznak, az emberek megérzik, hogy őszinték, és ténylegesen kapcsolatuk van Istennel. Amikor pedig Isten megválaszol egy imádságot, az megnyitja a szíveket az evangélium számára. A pásztori vezetés is kezdeményezhet alkalomteremtést a gyülekezeti tagok számára, hogy kapcsolatot teremtsenek hitetlenekkel különböző evangélizációs alkalmakon.

5. gyakorlati lépés – Beszéded legyen mindig kedves

„Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett.” (Kol. 4:6)

Az 1Péter 3:15-ben Péter apostol Pálhoz hasonló megjegyzést tesz. Péter azt mondja a hívőknek, hogy legyenek készen mindig számot adni a bennük élő reménységről, de tegyék mindezt „szelíden és tisztelettudóan”. Nem csak az fontos tehát, mit mondunk, hanem az is, hogyan mondjuk azt.

Interperszonális kommunikációnk nagy része non-verbális természetű. Ha ellentmondás van a között, amit mondunk, és ahogyan azt mondjuk, hallgatóságunk minden alkalommal a non-verbális üzenetet fogja megkapni. Ha ugyanazokkal a szavakkal, de más módon kérünk valakitől bocsánatot, az előbbit tarthatja őszintének, az utóbbit pedig szarkasztikusnak. A hanghordozás és az arcjáték vegyes üzenetet küldhetnek a hallgatóság felé, mely ellentmondhat azoknak a szavaknak, amiket kimondunk.

Sokan azok közül, akiket itt az USA-ban próbálunk elérni az evangélium számára, elég negatív háttérrel rendelkeznek, és rosszak a tapasztalataik az egyházzal kapcsolatosan, ami miatt védekezően vagy éppen ellenséges módon reagálnak a bizonyságtételre. Mások, akik érzelmi sebeket hordoznak, érzéketlenné váltak a lelki dolgok felé. Az a keresztény, akiben megvan a kedvesség és szavahihetőség, képes ellensúlyozni mindazokat a negatív és vegyes jelzéseket, melyeket az emberek olyanoktól kaptak, akiknek az élete nem volt összeegyeztethető az üzenettel.

Ahogyan a só megízesíti az ételt, úgy kell, hogy a kedvesség lelke, a szelídség és a tisztelet megfűszerezze a nem-hívőkkel való beszélgetéseinket. Nem köthetünk kompromisszumot az igazság területén, de kedvességgel kommunikálhatjuk az igazságot.

A hívőknek szükségük van a folytonos tanítványságra a lelki formálódás területén, hogy a Lélek ajándéka egyre inkább megmutatkozzon az életükben. A személyes evangélizáció legkritikusabb kérdése ma a küldött szavahihetősége.

6. gyakorlati kérdés – Személyre szabottan válaszolj

„hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.” (Kol. 4:6)

Személyre szabottan kell viselkedni mindenkivel. Miközben meg akarunk érteni másokat, és bölcsen akarunk viselkedni a kívülállókkal, sosem szabad felednünk, hogy minden egyes kívülálló egyedi eset. Segíthet, ha megismerjük a különböző kultúrákból és nemzedékekből jövő emberek gondolkodásmódját, értékrendjét, gondjait és érdeklődési köreit. A sok általánosítás viszont nagyon félrevezető lehet, mert minden személy egyedi. Az ilyen kifejezések, mint a baby-boomerek (a 2. világháború utáni másfél évtized gyermekvállalói, kik vállukon hordozták a jövő építését – a ford.), a baby-busterek (akik 1958-68 közt születtek, és a demográfiai csökkenést idéztek elő – a ford.), vagy az X-generációsok és a poszt-keresztény vagy poszt-modern mind sztereotípiák, nem a személyes valóság.

Az emberek nem statisztikai elemek, vagy szimplán megnyerendő lelkek az Isten Országa számára. Minden ember egyéniség, akinek saját személyisége van – egyedi teremtmények, akikkel Istennek személyre szabott terve és célja van. Isten királyságát mindig egyszerre csak egy emberrel építjük.

Jézus a legnagyszerűbb példa Pál tanításában arra nézve, hogyan kell kommunikálni az emberekkel. Az Ő tanítása világosan érthető volt hallgatósága számára. Olyan szavakat és szóképeket használt, melyek hallgatósága mindennapi életéből eredtek. Azonosult és kapcsolatot teremtett hallgatóival, olyan nyelvet használt, amit megértettek, és olyan fogalmakat, amikhez kötni tudtak valamit.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Biblia legtöbbet idézett igeverse, a János 3:16, nem Jézus egyik prédikációjában hangzott el. Ezeket a szavakat Jézus egy csendes beszélgetés során mondta el Nikodémusnak, mikor választ adott kereső szívének kérdéseire.

Habár nagy tömegeknek tanított, Jézus egyénekre fókuszált, és válaszolt nekik. Az elveszett emberek megérdemlik ugyanazt, amit azok kaptak, akik Jézussal kapcsolatba léptek – a személyes választ.

Isten minden hívőt elhív a tanúságra, és minden hívőből válhat tanúságtevő Isten segítségével. A gyülekezeti tagok biztosak lehetnek abban, hogy Isten hatékony tanúságtevőkként fogja őket használni, ha együttműködnek a Szentlélek azon munkájával, amit a hitetlenek életében végez. Ez az öt igevers a Kolossébeliekhez írt levélből biblikus, gyakorlatias és összetett tanítást ad a személyes bizonyságtételről. Az Istenre hagyatkozás (2-4. versek), valamint a fegyelem (5-6. versek) alapelvei a keresztény élet egészére vonatkoznak. Ezeket a gyakorlati lépéseket folyamatosan meg kell erősítenünk a gyülekezeti élet minden területén.

Az Isten Igéjének igazsága az evangélizáció természetére vonatkozóan minden embert meg tud szabadítani bármitől, ami csak akadályozza, és segíteni is tudja, hogy meglelje azokat a célokat, melyeket Isten akar véghezvinni rajta keresztül. Ha a pásztori vezetés segít az embereknek megérteni a Pál tanításában rejlő hatalmas igazságokat, a hívők ki fognak tudni fejleszteni egy hatékony, evangelizáló életvitelt.

Randy Hurst evangélizációs megbízott az Assemblies of God egyház Általános Tanácsában Springfield városban, Missouri államban. További információk érhetők el a „felelet evangélizációval” kapcsolatban a http://www.reaching.ag.org valamint a http://www.evangelism.ag.org oldalakon.

AZ ENGEL-SKÁLA

Az Engel skála egy számszerű osztályzási rendszer, mely megmutatja, hol is tart az ember saját szellemi útján.

-8 Van tudomása egy magasabb rendű lény létezése felől, de nem ismeri az evangéliumot.

-7 Az evangélium létezéséről kezdetleges ismerete van.

-6 Ismeri az evangélium alapjait.

-5 Már meg tudja ragadni az evangélium életre alkalmazható elemeit.

-4 Pozitív hozzáállás az evangéliumhoz.

-3 A személyes probléma felismerése.

-2 Eldönti, hogy reagál az evangéliumra.

-1 Megbánja bűneit, és Krisztusba veti hitét.

0 Megtérés.

+1 Döntését kiértékeli.

+2 Krisztus Testének tagjává válik.

+3 Életre szóló elméleti és gyakorlati növekedésbe kezd Krisztusban.

Az emberek jóval azelőtt készek tartozni valahová, mielőtt bármit is hinnének. Amikor megosztod az evangéliumot valakivel, használj egyszerű nyelvezetet. Az emberek nem értik meg az olyan szavakat, mint a megtérés, megszentelődés és a megváltás, ha nem hallották előbb a szeretet, a jóság és az elfogadás kifejezéseket. Isten Igéje is azt mutatja, hogy az Isten szeretete készteti az embert megtérésre. Ezek a szavak átölelnek, és elvezetik az embert az evangélium mélyebb dolgaihoz. Pál elismerte, hogy a csecsemőknek tejre van szükségük, mielőtt a kemény eledelt megkaphatnák. Az evangéliumot tehát különböző szinteken ismertette, attól függően, hogy éppen kik felé szolgált.

A mi vágyunk az, hogy lássuk, ahogy az emberek a skála negatív számaitól egyre a pozitívak felé haladnak, és végül elérik az egészséges, növekedést hozó +3-at. Gyakran szakadék tátong hívők és hitetlenek közt. A keresztények társadalmi önkénye vagy belterjes kulturális ismerete olyan mértékben kifejlett, amelynek okán teljességgel idegennek tűnhetnek a hitetlenek számára. Az ilyen keresztények önkéntelenül is olyan zsargont kezdenek el használni, amit csak ők értenek, és ami annak köszönhető, hogy elsajátították a kereszténység kultúráját.

Ahhoz, hogy a misszióra alkalmasak legyünk, újra kell fogalmaznunk életünket, tetteinket, beszédünket, hogy azok mind relevánsak lehessenek azok számára, akiknek még fogalmuk sincs a kereszténységről. Meg kell tanulnunk azt, amit Pál is mondott: „mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket.” (1Kor. 9:22)

Az életünk új keretekbe foglalása a beszédünkre is kihat. Pál, a Mars-dombon mondott beszédében a kor kulturális ikonjait használja föl (istenségeket, bálványokat, és a kor költőit), hogy bebizonyítsa álláspontját. Elkezdett beszélni az „ismeretlen isten” számára állított szoborról, és azokról a költőkről, akik úgy írtak, „az ő nemzetsége vagyunk” (Apcsel. 17:22-31), mert azon a szinten akart hozzájuk szólni, amit ők megszoktak, és ami számukra jelentéssel bírt.

Michael Frost és Alan Hirsch2 könyve, a The Shaping of Things To Come („Az eljövendő dolgok alakítása” – a ford.) egy ábrát használ, mellyel elmagyarázza, hogy a hitetleneknek először Isten-ismeretük hiányának szakadékát kell átugraniuk ahhoz, hogy átmehessenek a tanítványság szakadéka fölött, melyen végül minden hívőnek át kell mennie.

Ha az emberek olyan stádiumokon mennek keresztül, amilyenekről Engel is beszél, meg kell vizsgálunk, hogyan és mikor adjuk át az Isten országáról való ismeretet verbális, ill. non-verbális módon. Még Jézus is ragaszkodott ahhoz, hogy beszélhessen a gyermekekkel, mikor tanítványai el akarták őket küldeni. Verbálisan és non-verbálisan is tanította tanítványait arról, hogy ember szívének olyannak kell lennie, mint a gyermekekének ahhoz, hogy beléphessen a menny királyságába.

Mikor a samáriai asszonyhoz beszélt a kútnál (János 4:5-29), nem azzal kezdte beszédét, hogy a nő térjen meg a bűnéből. Ehelyett, testi szinten kezdte: „Adj innom.” Jelenlegi életviteléről is úgy beszélt, hogy több férje is volt. Az asszony igényét szólította meg: azt, hogy olyan megelégedettséget találjon, amelyen keresztül ihat mindabból, ami jó. Aztán felajánlotta neki az élő vizet. Jézus felajánlása nem volt keresztény klisé abban az időben, inkább egy egyszerű felajánlás, mely egy szükség betöltésére irányult.

Nekünk, keresztényeknek, meg kell gondolnunk, mit mondunk. Szavaink néha eredhetnek olyan szükségből, mely az életünkben jelen van, de akikkel találkozunk nem biztos, hogy ugyanebben a szükségben vannak. Lehet, hogy éppen most nincs szükségük arra, hogy gyülekezetbe menjenek, de arra igen, hogy legyen valaki, aki kimutatja feléjük Isten szeretetét kedves szavakon és non-verbális kifejezésmódon keresztül, mint amilyenek pl. a tényleges tettek és a szolgálat. Az, ahogyan az arcunkra kiül a törődés, és ahogyan szavainkat formáljuk, meghatározzák, hogy végül visszataszítóan büszkéknek látszunk, és elvont, gyülekezeti szövegünk van-e, vagy kedves, szelíd lelkületűek vagyunk, és igazi törődést mutatunk felebarátaink szükségei felé.

Itt az idő, hogy a hívők újra felfedezzék szellemi ifjúságuk elfeledett nyelvét. A szerint kell beszélnünk a hitetlenekkel, ahol élnek, ahol dolgoznak és ahol éppen állnak az Engel skálán.

L. Alton Garrison, Springfield, Missouri állam

JEGYZETEK

1. Az Engel Scale of Evangelism („Az evangélizáció Engel skáláját”) James F. Engel és H. Wilbert Norton What’s Gone Wrong With the Harvest? („Mi baj lelte az aratást?”) című könyvéből vettük (Grand Rapids, Zondervan, 1975)

2. Michael Frost és Alan Hirsch: The Shaping of Things To Come: Innovation and Mission for the 21st-Century Church („Az eljövendő dolgok alakítása: innováció és misszió a 21. századi egyház számára.”) (Peabody, Mass.: Hendrickson Publishers, 2004).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.