Az igemagyarázó prédikáció – Összekapcsolódás napjaink posztmodern hallgatóival

Interjú John Lindellel és Chris Lewis-szal

A szerkesztő megjegyzése: Doug Oss, Ph.D., a „Center for Epository Preaching” (Az „Igemagyarázó Prédikáció Központjának”) igazgatója az Assemblies of God Teológiai Szemináriumán.

A következőkben interjút olvashatunk John Lindellel és Chris Lewisszal, a James River Assembly pásztoraival, Ozarkból, Missouri államból. John a vezető pásztor, Chris pedig az ő helyettes vezetője ennél a jól ismert mega-gyülekezetnél. John, és a JRA prédikációs csapata szenvedélyes hívei a szilárd alapokon nyugvó Igemagyarázó prédikációnak, és híresek arról, hogy mindent megtesznek azért, hogy a magyarázó prédikáció a mai gyülekezetek és szolgálati modellek alap DNS-évé váljon.

Mi a legnagyobb gondotok a mai, amerikai szószékeken elhangzó prédikációkkal?

LINDELL: A legnagyobb gondom az, hogy korunk igehirdetői hazánkban, Amerikában, elhagyták az Isten Igéjének hirdetését, és inkább csak felhasználják azt; egyfajta kiinduló pontnak veszik ahhoz, hogy filozófiáról, trendekről vagy a populáris kultúráról beszéljenek. Néhány igehirdető azt is gondolja, hogy minden prédikációval az emberek vélt szükségét kell megcélozni. Nem értik meg, hogy az Isten Igéje, a Szentlélek kenetével együtt, meg tudja érinteni az emberek szívét és életét úgy, hogy az számukra azonnal aktuálissá válik.

LEWIS: Az én legnagyobb gondom az, hogy az igehirdetők úgy érzik, muszáj naprakésznek lenniük a mai kultúra területén. Ennek aztán az lesz az eredménye, hogy az emberek azt érzik, hogy az Isten Igéje ma már nem lehet időszerű. Ez a gondolkodás hibás. Egyik professzorom azt mondta: „Egyszerre kell lennünk biblikusnak és időszerűnek.” Amikor prédikációnkat a Biblia nélkül végezzük, csupán az emberek vélt szükségei felé prédikálunk. Nagyon sok pásztor hagyta már el a magyarázó prédikálást a szószéken. Ha nem Igemagyarázó jellegű a prédikálásunk, rossz úton járunk.

Milyen szerepe van a szószéknek a vezetésben?

LINDELL: Amiről szó van, azt mindig elvégzik. Nincs hatalmasabb erejű és hatékonyabb médium az emberek vezetéséhez, mint a szószék. A szószéken hallott hang – ami ott elhangzik – nem csak a gyülekezet programját fogja irányítani. Irányítani fogja a gyülekezet embereinek hozzáállását, és nagyban befolyásolni fogja azt, ahogyan a körülöttük lévő világot megközelítik, valamint hatással lesz arra, ahogyan az emberekhez, illetve eseményekhez viszonyulnak.

LEWIS: A szószék kulcsfontosságú a gyülekezet vezetésére nézve. Ez a látás és a szellemi érettség helye. A szószék az, ahová felállunk, és azt mondjuk: „Ez az, amerre tartunk – kövessetek minket!” A szószék valószínűleg a vezetés legnagyobb horderejű helye, mind egy helyi gyülekezetben, mind egy felekezet országos irányításában.

Miért vehető észre egyfajta trend arra nézve, hogy egyre felszínesebb előadásokat hallhatunk vasárnap reggelente országszerte, és miért tértünk el ilyen nagymértékben az Igemagyarázó prédikálástól?

LINDELL: Az egyik tényező az, hogy társadalmunk szórakozás-orientált, illetve bizonyos értelemben piktográf társadalommá vált. A társadalom felcserélte a kognitív gondolatot a kedvtelések űzésére. Kedv-orientáltak lettünk és társadalmunk a médiaidézetek társadalma lett. Mikor ez a sok tényező összeadódik, az szinte félelmetes kihívás elé állít bármilyen beszélőt bármilyen helyszínen.

Nehéz lépést tartani a társadalmi trendekkel, és nehéz versenyezni velük. Van olyan, hogy az emberek azt érzik, hogy amikor a társadalom felkínál valamit, az az, amit a szószéknek is nyújtania kell feléjük; de nem csak azért, hogy az üzenet naprakész legyen, hanem azért is, hogy megtartsa az emberek figyelmét.

Sokak igazából nem is bíznak az Isten Igéjében és annak erejében, és nem is fogják föl, hogy az Ige képes megváltoztatni az emberek életét. Amint elkezdjük azt hinni, hogy a filozófia képes megváltoztatni egy ember életét, és nem fogjuk föl, hogy a változást az Isten Igéje idézi elő, hamar elhagyjuk azokat a dolgokat, melyek szerintünk lényegtelenek. Ezek a változások a társadalmunkban rejlő tényezők eredményeként következtek be, valamint amiatt, hogy egyre kevesebben értik meg Isten Igéjének erejét, jelentőségét és elegendő voltát.

LEWIS: Hozzátenném még ehhez, hogy az emberek bevezettek a társadalomban néhány olyan pszichológiai alapelvet, melyek azt sugallják, hogy az embernek nincs szüksége a Bibliára. Ez akkor következik be, amikor az emberek elkezdik elhinni, hogy a Biblia nem beszél a valódi szükségeikhez. Következésképp, még távolabb kerültünk a Bibliától. Akár szórakozásról, akár a saját szükségletekről való prédikálásról van szó, az emberek ódivatú dolognak tartják a prédikációt. Teljesen ódivatú kommunikációs eszközként tekintenek ma a prédikációkra. Szerintük sokkal párbeszédesebbnek kellene lennie, mely több interakciót tesz lehetővé a prédikátor és a hallgatóság közt. Amikor azonban prédikációnk hallgatóság-központúvá válik, és kevésbé marad Biblia-centrikus, azzal olyan hibát követünk el, mely végül felszínesebb előadásokhoz vezet. Ha egy Igehirdetésből hiányzik az Isten Igéjének mélysége, az emberek meg fogják kérdőjelezni, hogy vajon tényleg mond-e valamit a Biblia az emberi helyzetről. Így aztán az emberek meg fogják próbálni, hogy élethelyzetüket egy pszichológiai nézőpont szerint kezeljék.

Mik az Igemagyarázó szószék erősségei a korunk posztmodern hallgatójával felvett kontaktusra nézve?

LEWIS: Hiba olyasmit állítani, hogy a posztmodern hallgatók nem akarják az igazságot. Szerintem pontosan azt akarják. Talán megszűrik azt, és azt mondják, – Hát, ez nem a nekem való igazság. Ha Szókratészt prédikálnánk, vagy a legújabb könyveket, akkor lenne aggodalomra ok. Mi azonban az Isten Igéjét prédikáljuk, ami élő és aktív, és élesebb minden kétélű kardnál, mely elhatol a velők szétválásáig. Amikor az Isten Igéjét prédikálod, az igazságot prédikálod. Mondhatják, hogy – Jogunk van eldönteni, mi igaz és mi nem. Rendben. Viszont, amivel konfrontálódniuk kell, az a Szentírás igazsága. Valójában nem azt mondják, hogy – Nem akarjuk, hogy az igazságot mondd nekünk. Szerintem tulajdonképpen azt mondják, – Mondd el nekünk az igazságot. Bizodalmunk, hitünk nem azokban a tényekben alapozódik meg, amiket a pásztor mond, hanem az Isten Igéjében található igazságban. Ez az igazság tudja átformálni őket.

LINDELL: A mai emberek, akik eljönnek a gyülekezetbe, és kinyitják a Bibliájukat, tudni akarják, mit mond a Biblia. El tudják dönteni maguk, hogy számukra helyénvaló, ténylegesen alkalmazható-e az, amit mond. Itt jön be a posztmodern gondolkodás. Az emberek majd eldöntik, hogy a Biblia működni fog-e az ő életükben és, hogy rájuk alkalmazható-e. Viszont, mikor a gyülekezetbe jönnek, hallani akarják, mit mond a Biblia. Én is úgy vélem, hogy a posztmodernizmus egy esemény teljes, egész befogadását, élményét veszi figyelembe. Ez az a pont, amiben az Igemagyarázó prédikáció erős. Még egyszer felhozom, hogy amikor az Isten Igéjét a Szentlélek kenetével beszéljük, annak olyan ereje van, amit nem csak a prédikátor érez meg, hanem a hallgatók is. Nagy élmény úgy hallani az Igemagyarázó prédikációt, hogy közben érezni, ahogyan a Szentlélek súlya arra ránehezedik.

Oldottatok már meg olyan problémákat a mai nemzedékkel való kapcsolódás terén, amik maximalizálták ennek az Igemagyarázó prédikációs megközelítésnek a hatékonyságát?

LEWIS: Mindannyiunknak egyedi prédikációs stílusa van a James River Assembly gyülekezetben. Ahogyan én beszélek, az nem hasonlít Johnéra, és John sem úgy beszél, mint Scotty Gibbons vagy más a prédikációs csapatunkból. Ha mindannyian egy homogén prédikációs stílust akarnánk felvenni, az egyáltalán nem volna hiteles. Egyike azoknak a dolgoknak, amire törekszünk, az a szószéken elhangzottakban való egység, valamint az a felismerés, hogy az emberek sokfélék. Egy-egy csoport más-más stílust, és megközelítést kíván meg. Senkinek nem kell gondolnia, hogy – na, ti csak felmentek beszélni, és egymást majmoljátok. Ugyanúgy is öltöztök. Mindannyiunk egyedi személyiséggel és szolgálati stílussal rendelkezik.

Az aggodalmakra, és a hallgatósággal való kapcsolódásra nézve, a prédikátoroknak nagyon fontos, hogy elháríthassanak minden mesterséges akadályt. Az, hogy hogyan vagy felöltözve, fontos lehet. Ez nem a nyakkendők viseléséről vagy nem viseléséről szóló vita. Inkább az a lényeges, hogy hitelesek legyünk, valamint hogy felismerjük hallgatóságunk szükségeit. A prédikátor felöltözhet annak a csoportnak a szokásai szerint is, akik felé szolgál. Kérdezd meg magadtól: – Ha szmokingban prédikálok nekik, meg fognak hallani, vagy nem? Egy afro-amerikai gyülekezetben is fontos lehet, hogyan öltözik fel az Igehirdető. Chicago belvárosában az, hogy a hallgatóság túlnyomórészt afro-amerikai, fehér vagy latin-amerikai, befolyásolja, hogyan kezd el beszélni, hogy az emberek figyelmét megragadja. Az öltözködés egyike a prédikációs kontaktusteremtés azon akadályainak, melyeket könnyen el lehet hárítani.

Howard Hendricks azt mondta, „Nem nehéz biblikusnak lenni, ha közben fittyet hánysz arra, hogy időszerű légy. És nem nehéz időszerűnek lenni, ha nem izgat, hogy biblikus vagy-e vagy sem.” A prédikátor egy nehéz feladata ez: hogy egyszerre legyen biblikus, és időszerű. Ha csak ez vagy a kettőből, vagy az, nem fogod tudni elérni a hallgatóságodat. Ha elveted azt, ami biblikus, máris nem azt szólod, amit szólnod kéne.

LINDELL: Az ember állapota semmit sem változott, mióta a Biblia elkészült. Az emberek ugyanolyan emberek ma is. Fontos, hogy ezt ne feledjük, mert ez egyike azoknak az okoknak, melyek miatt a Biblia olyannyira időszerű ma is. A fiatalabb generáció hitelességet akar. Azt akarják, hogy valaki felálljon a szószékre, és amit mond, az igazi legyen. Ha jó humorérzéked van, az csodás eszköz lehet. Amit viszont a fiatalabb nemzedék leginkább akar, az egy olyan Igehirdető, aki elkészítette a házi feladatát, és tudja, miről beszél. Biztosak akarnak lenni abban, hogy egy igazi, valódi, hiteles ember. Nem akarnak olyan Igehirdetőt, aki megmondja nekik, hogy éljenek meg valamit, tegyenek úgy, mintha hinnének valamiben, vagy aki arra kéri őket, hogy tegyenek olyasmit, amit az ő életében nem látni, amit ő maga nem hisz és nem tesz.

Írd körbe, milyen előkészületeket teszel egy-egy prédikáció előtt!

LEWIS: Amikor prédikációra készülök, elolvasom a szöveget két vagy három különböző fordításban, attól függően, mennyi időm van. Ha a rész nem túl hosszú, eredeti nyelven is elolvasom, és lefordítom. Vázlatosan leírok, majd átírok minden prédikációt. Sokat imádkozok is. Ennek talán magától értetődőnek kéne lennie, de úgy gondolom, hogy az imádság nagyon fontos, mert nálam lehet a világ legjobban legyártott prédikációja, tehetek mindent jól és az Igemagyarázatom is lehet tökéletes; ha viszont Isten nem jelenik meg, amikor beszélek, minden hiába. Általában véve ezek azok a lépések, melyeket sorra veszek egy-egy prédikációs készülés alkalmával.

Mesélj egy olyan esetről, amikor prédikációd egyszerre prófétikus lett.

LINDELL: A prédikáció akkor éri el a csúcsát, amikor kilépsz önmagadból, olyan értelemben, hogy hátrahagyod a jegyzeteidet, és azt érzékeled, hogy már nem te beszélsz, a saját értelmed által, hanem az Úr beszél rajtad keresztül. A prédikáció csúcsa az inspiráció pillanatában található. Ezért gondolom, hogy a prófétálás ajándékának legnagyszerűbb használati helye a gyülekezetben a szószék, és nem az, amikor valaki a sorokból megszólal, hogy „Így szól az Úr.” – hanem mikor valaki hétről hétre a szószék mögött áll, és az Isten Igéjét szólja. Abban a pillanatban, vagy az üzenet azon néhány pillanatában, amikor egy villanásnyi inspirációt adva a Lélek rászáll a prédikátorra, és olyan helyre viszi őt és hallgatóságát, amire ő magától nem lett volna képes, akkor éri el a csúcsát a prédikáció.

Nem szabad, hogy egy prédikátor szándékosan elő akarja segíteni, hogy kialakuljon egy ilyen pillanat; ez a Szentlélek valódi, spontán mozdulása. A nagy öntudat nem engedi azt, hogy felszabadulhassunk a Lélekben. Amikor egy prédikátort teljesen leköti a feladata, és teljes szívével és lelkével prédikálja az üzenetet, azáltal úgy megfeledkezik magáról, hogy Istennek lehetőséget ad, hogy egy különleges, természetfeletti módon használhassa őt. Míg sok prédikátortól hallhattuk már, hogy nagyon élvezték az olyan alkalmakat, amikor a Szentlélek inspirálta őket, ezek az Isteni munkák néha úgy zajlanak le, hogy azt észre sem vesszük. Azon a ponton ez talán kevésbé lesz a beszéd csodája, mint a meghallás csodája. Vagy, talán a beszéd olyan csodája ez, amit nem veszünk észre, vagy nem tudunk megbecsülni különféle körülmények miatt.

Voltak pillanataim a prédikációs előkészületeim során, amikor éreztem, ahogyan a Lélek mozog, és hittem, hogy a prédikációt Isten prófétikusan fogja használni. Mindezek mellett, azért inkább azt mondanám, hogy az ilyen megtapasztalások kivételesek. A legtöbb, prófétikus prédikációval kapcsolatos tapasztalatomra a szolgálat alatt tettem szert; eddig mindig magától jött, és általában véve, meglepetésként ért – és a semmiből Isten lehelt és alkotott valamit.

Sokszor megkérdik az emberek: – Ma jó lesz a prédikáció? Jók az érzéseid vele kapcsolatban? És gyakran, előre nincsenek jó érzéseim a prédikációkkal kapcsolatban. Amiket pedig leginkább aggasztónak találok előtte, azok lesznek, amelyekkel kapcsolatban ténylegesen jó érzéseim alakulnak ki utána. Szóval, van ebben valami rejtély, de úgy vélem, ez része a prédikálás kalandjainak. Nem tudhatod, Isten mit fog tenni egy prédikációval. Úgy kell imádkozni, hogy „Uram, add, hogy a gyengeségben vetett mag erőben keljen ki.”, majd pedig nézni kell, Isten hogyan cselekszi meg ezt. Az, ahogyan figyeljük, hogy Isten hogyan cselekszi ezt meg mind bennünk, mind a hallgatóinkban, a prédikálásban rejlő kaland egyik legnagyobb izgalma.

LEWIS: A prédikálás egy olyan terület, ahol Isten segít, hogy visszanyerhessük alázatunkat. Minden alkalommal, amikor prédikálunk, várjuk, hogy Isten Lelke megmozduljon, és tudom, hogy meg is fog mozdulni minden alkalommal. Reméljük és várjuk, hogy Isten ezt megteszi. Mégis, nem vagyok biztos benne, hogy Isten minden alkalommal megadja azt, hogy ezt meg is érezzük. Emlékszem olyan időkre – és én sokkal kevesebbet prédikáltam évek tekintetében, mint John – mikor miután befejeztem a prédikációt, azt gondoltam, – Uh, ebben semmi nem volt, majd valaki azt mondta – Végig hozzám beszéltél. Az Úr felhasznált, hogy szólj hozzám az életem egy bizonyos területével kapcsolatban. Valószínűnek tartom, hogy sokkal könnyebb megérezni az Úr leheletét magunkon, miközben prédikálunk, mint pl. egy olyan helyzetben, mint most ez itt. Csodás élmény, mikor Isten a csúcspontra viszi prédikációnkat, és azt kívánom, még többször történjen ilyen, de azt hiszem, ez nagy részben mégiscsak a Szentlélek munkája.

LINDELL: Minden prédikátornak vigyáznia kell, hogyan értékeli ki azt, amit Isten végez. Üvegen át látunk, és kicsit homályosan. Amiket a legjobb prédikációinknak tartunk, valószínűleg jobban is elmondhatóak lehetnének, és a legrosszabb prédikációink sem olyan világosak, amilyennek szeretnénk. Nagyjából elmondhatom, hogy megnyugvást találok abban, ha egy prédikációval kapcsolatban meg tudom állapítani, hogy jónak tartottam vagy sem, de a leges-legfontosabb tényező az, hogy a szívem helyén volt-e. Ha a szívem nincs a helyén, az már probléma. A prédikáció eredményeit, pedig az Úrra kell hagynom. Csak az örökkévalóságban fogjuk megtudni, mit végzett Ő el azon a szolgálaton keresztül, amit nekünk adott.