Az apostoli gyülekezetplántálás tíz fontos eleme az ApCsel 19. fejezete alapján

Tekintsük meg egy olyan gyülekezet plántálás tíz alapelemét, melyeket az ApCsel 19-ben találunk, és amelyek felráztak egy egész várost!

Az ApCsel 19. részében Lukács beszámol a keresztény történelem legsikeresebb gyülekezetplántálásáról. A plántálás 12 szellemileg alvó állapotban lévő tanítvánnyal kezdődött, és 30 hónapon belül olyan mértékben megnőtt, hogy egy 25.000 fős hangos tömeg gyűlt össze egy szabadtéri színház területén, hogy tüntessenek a zsendülő korát élő egyház ellen, amely miatt a pogány gazdaság az összeomlás szélére került.

Ha ma hasonló helyzetben lennénk, az összes olyan bűnre épülő iparág, mint a pornóipar, az erkölcstelen TV show-k, a dohány- és az alkohol mágnások (csak hogy egy párat említsünk) – hasonló vehemenciával reagálnának az evangélium növekvő áradata ellen a mostani világi kultúrában.

Az efézusi gyülekezet plántálás, amelyet Pál apostol vezetett, hasznos listát nyújt számunkra, ha fel akarjuk mérni saját próbálkozásainkat arra nézve, hogyan vigyük el az evangéliumot csaknem 18.000 olyan városba Amerika területén, ahol még nincs gyülekezete az Assemblies of God egyházának.

Nézzünk akkor tíz olyan alapelemet, amelyeket az ApCsel 19-ben találunk, és amelyek felráztak egy egész várost.

1. Időzítés

Második missziós útja kezdetén Pál el akart menni Ázsia római tartományába, de a Szentlélek megakadályozta őt ebben (ApCsel 16:6). Ázsia kulcs jelentőségű városa Efézus volt, teljesen érthető, miért akart Pál odamenni. Stratégiája a városi területek megcélzására alapult, és ezekből a népességi gócokból szándékozott újabb gyülekezeteket létrehozni szerte a város környékén.

Röviden megállt Efézusban, amikor második utazásának már majdnem a végén járt és megígérte: „Ismét visszatérek hozzátok, ha az Isten úgy akarja.” (ApCsel 18:21). Csak az eseményeket visszanézve értjük meg, miért akadályozta meg őt a Szentlélek abban, hogy korábban menjen el a városba.

Első missziós útján gyülekezeteket plántált Efézustól keletre. Második útján pedig gyülekezeteket alapított a várostól nyugatra. Mikor végül Efézusba ért, harmadik missziós útja alkalmával, egyenlő távolságban volt mind a keleti, mind a nyugati gyülekezetektől. Tökéletes helyzetben volt ahhoz, hogy leveleket és futárokat küldhessen mindkét irányba, melyek által ezek a szárnyaikat bontogató közösségek megerősödhettek, és a tanításban valamint a keresztény gyakorlatban is szilárdan megmaradhattak.

Mindezek mellett a Szentlélek tudta, hogy Pálnak edzetté kell tennie „gyülekezet-plántáló izmait”, mielőtt az efézusi munkába belevág. Az Igében arról beszél, hogy „vadállatokkal küzdött Efézusban” (1Kor. 15:32). Efézus városa az addig tapasztalt legnagyobb kihívást jelentette. Egy olyan város volt, ahol a kelet és a nyugat találkozott, ahol a pogány istenek imádata az ókori világ hét csodájának egyikében kristályosodott ki – Diána templomában.

E város bevétele egyáltalán nem volt gyerekjáték, és ezt a Szentlélek tudta. Így a Szentlélek feltartóztatta Pált, hogy várjon a megfelelő időre.

Nekünk sem szabad egyszerűen beleugrani egy gyülekezet plántálásba anélkül, hogy várnánk a Szentlélekre és megkérdeznénk: Ez a megfelelő idő? Megkaptuk a zöld lámpát a Szentlélektől? Ez az alkalom stratégiai pillanata?

2. Sablon

A „sablon” egy olyan minta vagy séma, mely útmutatást ad egy újabb darab vagy termék elkészítéséhez. Egyértelműen találunk mintát abban, ami akkor történt, amikor Pál összetalálkozott a tizenkét, akkor még csak névleges hívővel Efézusban.

A háttér a következő. A nagy prédikátor és szónok, Apollós, Pálnál előbb érkezett Efézusba. Apollós egy tanult, alexandriai zsidó volt, aki nagyon alaposan ismerte a Szentírást, telve volt buzgalommal és megfelelő pontossággal tanított Jézusról. Mindezek ellenére csak János keresztségét ismerte, így Priszcilla és Akvila személyesen adtak neki egy még pontosabb tanítást. Apollós hiányossága úgy tűnik, a Szentlélek személye és munkájával kapcsolatos tudás hiányának tudható be. Ezt a hiányosságot tapasztalhatjuk az Efézusban található tizenkét hívő esetében is, akikkel Pál találkozott. Valószínűleg ők is Apollós által térhettek meg, hiszen ők is csak János keresztségét ismerték.

Pál megkérdezte őket: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” (ApCsel 19:2)

A Pál által feltett kérdés kulcs fontosságú a Szentlélek keresztség és az erő vételének pünkösdi teológiájában. Kérdése tartalmaz egy aorisztikus participiumot (megtérvén), valamint egy aorisztikus főigét (kaptatok-e). A görögben amikor aorisztikus participiumot használnak egy hasonló főigével, azt jelenti, hogy a két történés egyidejű is lehet vagy egymást követő.

Ezt példaként, Júdás szavaiban is felfedezhetjük: „Vétkeztem (aorisztikus főige), elárulván (aorisztikus participium) az ártatlan vért” (Máté 27:4, a cikk írójának fordítása nyomán). Világosan látni, hogy a vétkezés és az árulás egyidejű események.

Ezzel szemben viszont nézzük meg a Máté 22:25-öt: „Megházasodván (aorisztikus participium) meghalt (aorisztikus főige)” (a cikk írójának fordítása nyomán). Egyértelmű, hogy a házasodás és az elhalálozás nem egy időben történt események, hanem egymást követőek.

Az ApCsel-ben Lukács egyszer a megtérést követő eseményként írja le a Szentlélek keresztséget (ApCsel 2:4; 8:17; 9:17), aztán vele egyidejűnek is (ApCsel 10:44–48).

Az Efézusban található tizenkét hívő Jézus követője volt, hiszen tanítványnak is hívjuk őket. Pál nem kezeli őket úgy, mint akik még nem hívők. Csak egyet akar tudni: Megkapták-e a Szentlelket, akár amikor megtértek, akár utána? Válaszuk: „nem”. (ApCsel 19:2).

Első találkozásukkor Pál azonnal tudta, hol rejlik a probléma náluk – vagyis azt, hogy Efézus nyüzsgő városának hívő közössége miért csupán 12 terméketlen tanítványt számlál.

Pál tudta, hogy ha az efézusi gyülekezet növekedni akar, és hatalmas hatással szeretne lenni a városra, úgy kell kezdeniük, ahogyan azt a jeruzsálemi gyülekezet is tette: a Szentlélek keresztséget kapott tanítványi mintával. Egy teljesen feltüzelt magra volt szükség.

G. Campbell Morgan, aki nem is volt pünkösdi hívő, így fogalmazott kommentárjában az ApCsel-ről: „Apollós, aki zsidó volt, alexandriai, tanult, a Szentírás mestere, lélekben buzgó, elővigyázatos a tanításban, és bátor a beszédében, mégsem tudta az embereket tovább vezetni annál, mint ahol ő állt: sem egy méterrel tovább sem egy lábnyival feljebb. Aztán jött Pál, és egy magasabb szintre emelte ezt a tizenkét embert, de nem azért, mert nagyobb tudása vagy teljesebb Isten-tapasztalata volt.”

Fel kell ismernünk, hogy a gyülekezet plántálás sokkal több mindennel jár, mint hogy ismerjük a demográfiai adatokat, a helyi vezetést, vagy hogy rendelkezünk-e a szükséges készségekkel, ajándékokkal, anyagi keretekkel és tervekkel. A Szentlélekre van szükségünk! Legyünk olyanok, mint Pál apostol, aki bátorkodott megkérdezni beinduló gyülekezetének magját: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” A pünkösdi háttérrel nem rendelkezők ezt a kérdést nem teszik föl. Nekünk viszont muszáj, ha apostoli eredményeket várunk.

Indítsunk be új gyülekezeteket a Lélekkel telt hívő-minta alapján.

 

3. Tanítás

Pál szolgálati módszere Efézusban a hit tartalom-alapú apologetikájára épült. Meggyőzően érvelt (ApCsel 19:8). Röviden, ismerte a kérdéseket, amelyekre az emberek választ vártak, és nagy lelkesedéssel válaszolta meg őket a legjobb tudása szerint.

Bizonyos körökben szinte mindent megteszünk, hogy elérjük az embereket, de nem vagyunk képesek igazi válaszokat adni nekik.

Pál így tanácsolta Timóteust, aki később pásztori utódja lett Efézusban: „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság Igéjét.” (2Tim 2:15). Péter is hasonlóan int: „legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek” (1Péter 3:15).

Ha szilárd gyülekezeteket akarunk plántálni, szükségünk van tartalomra. A zene, a külső megjelenés, a barátságos légkör, a reklám mind vonzó lehet. Megközelítésünk központjában viszont a tanítványképzés kell, hogy álljon. El kell kerülnünk azt a veszélyt, hogy közönséget szerezzünk magunknak; mi az elhívottakat szeretnénk megváltoztatni, hogy Jézus igazi, élő egyházát formálhassuk ez által.

Efézusban Pál kérdéseket válaszolt meg. Tudjuk, hogy három különböző helyszínen tanított: három hónapig a zsinagógában (ApCsel 19:8), két évet Tirannosz iskolájában (ApCsel 19:10), valamint házról házra járva folyamatosan (ApCsel 20:20).

Engem kiváltképp érdekel Tirannosz iskolája, mivel hiszem, hogy a részletek olyasmit hoznak be a képbe, melyet a mai gyülekezetekben néha hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni – a tanítványozási folyamat intenzitását. Nem fogsz tudni mély változásokat előidézni az emberek életében, ha csak egy-két órát foglalkozol velük szombat este vagy vasárnap reggel.

Az ApCsel 19:9 egy másik olvasata – amely az ún. nyugati szöveg – említést tesz azokról az órákról, amelyekben Pál tanított Tirannosz iskolájában: délelőtt 11 és délután 16 óra között. Ezekben az órákban Efézus városa sziesztázott. Pál viszont ezt a kulturális okokból kihasználatlan időt aknázta ki arra, hogy hívőket tanítson, képezzen.

Adjuk össze akkor az órákat: két éven át naponta öt óra. Vegyük azt, hogy hetente ez öt napot jelentett, és olyan négy hetet szántak vakációra egy évben. Ez összesen 1200 óra tanítás/képzés évente (5 óra naponta x 5 nap x 48 hét = 1200).

Nem csoda, hogy az evangélium szinte kisugárzott Efézusból az egész római-ázsiai tartományba. Pál intenzíven tanított és képzett ki másokat, hogy vigyék tovább az evangéliumot. Olyan egyházat épített ki, amely aktív munkásokból állt, és nem olyanokból, akik csak ülnek és nézik azt a néhányat, aki szolgál.

Minden gyülekezetünknek úgy kellene magát látnia, mint egy Bibliaiskolát, amely folyamatosan képezi a hívőket az evangelizáció munkájára. Mantránkká kell, hogy váljon az, hogy minden tag tanuljon, növekedjen, bizonyságot tegyen, és elismerje a vezetést.

 

4. Csapat

Egész Ázsia hallhatta az Úr Igéjét (ApCsel 19:10). Hogyan? A tanítványokon keresztül. Pálnak voltak segítői, köztük Timóteus és Erasztusz (ApCsel 19:22). Akiket kiképzett, vezetők lettek (ApCsel 20:17). Elhívatásában végzett szakmai munkája támogatta őt saját szükségleteiben és társai szükségleteiben is (ApCsel 20:34). Amikor a korinthusiaknak írt levelet Efézusból, személy szerint megemlítette mindazokat, akik vele szolgáltak: Szosztenészt, Stefanászt, Fortunátuszt, Akhaikoszt (1Kor. 1:1; 16:17), Apollóst (1Kor. 16:12; 2 2Kor. 8:18,19), Akvilát és Priszcillát (1Kor. 16:19), Tituszt (2Kor. 8:16,17).

Más szavakkal élve, Pál nem magányos farkasként végezte a gyülekezet plántálást. Személyesen tanította és képezte ki a jövő vezetőit – közben pedig szolgált. Nem kísérelte meg, hogy egyedül végezze mindezt.

Egy várost vagy közösséget elérni – ehhez egy csapatra van szükség.

5. Verejtékes munka

Ne tévesszen meg senki: a gyülekezet plántálás (vagy bármilyen más szolgálat) fáradságos munkával jár.

Pál a délutánjait tehát arra használta, hogy Tirannosz iskolájában tanított, az estéket pedig arra, hogy házról-házra járt és tanított. De mit csinált délelőtt? Sátrakat készített. A „kendők vagy kötények”, melyeket elvittek a műhelyéből (ApCsel 19:12), nem puffok vagy fehér lenvásznak voltak, hanem üléshuzatok és munkakötények. Úgy beszél Efézusban végzett munkájáról, hogy elmondja, fáradsággal végezte azt, és közben sikeres „magánvállalkozóként” tevékenykedett. (ApCsel 20:34,35).

Továbbá, egy olyan városban, ahol az anyagi meggazdagodás volt az inspiráció minden vallási szolgálatra (ezüst Diána ereklyetartók exportálása világszerte), Pál olyan vallást hirdetett, mely nem gyűjtött ezüstöt, aranyat vagy más hasonlót.

Amikor Pál később az efézusi szolgálatát taglalja, nem a csodákra fókuszál (amelyből bőven volt), hanem a mindennaposra. Sosem váltott pénzt csodákra, és mindig másokba fektetett be, nem magába.

Eszembe jut egy pásztor, akinek a gyülekezete részt vett egy hosszú szolgálatban, amelyben ételt osztottak és evangéliumot hirdettek a szegényeknek. Amikor megkérdezték tőle, újra belevágna-e, így válaszolt: „Nem. Ez nagyon fárasztó munka.” Nem csoda, hogy a gyülekezete nem növekszik.

A gyülekezet plántálás (vagy bármely más szolgálat) nem való azok számára, akik „gondtalanok a Zionon.”

6. Könnyek

Sokszor annyira keményen dolgozunk a szolgálatban, hogy elveszítjük az emberek iránti érzékenységünket. Pál dolgozott, és nagy nyomásnak volt kitéve, mégis „szolgált az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között” (ApCsel  20:19). Soha ne végezzük olyan megfeszített munkát, amely közben elveszíthetjük az emberekkel való kapcsolatunkat!

Visszatekintek pásztori szolgálatomra, és a legnagyobb megelégedettséget nem a különböző szervezeti struktúrák, a megnyert lelkek sokasága, vagy a missziók növekedése okozta. Megelégedettségem a megváltozott, megérintett emberi életekből fakadt.

Lukács így jegyzi fel azt, amikor Pál egy utolsó búcsút intett az efézusi gyülekezet vezetőségének: „Ekkor valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz. (ApCsel 20:37,38). Ilyen mély kapcsolatokat és elkötelezettséget csak akkor tudunk megtapasztalni, amikor igazán mélyen szeretjük az embereket.

Nagyon szomorúnak találom, amikor szolgálókon azt látom, hogy örülnek, ha végre elmehetnek a gyülekezetből, vagy éppen azt, hogy a gyülekezet örül, ha egy szolgáló távozik a hivatalából. Ez azt kommunikálja, hogy valami olyasmi hiányzott szolgálatuk alatt, amely életbevágó egy egészséges és növekvő gyülekezet számára.

Gondoljunk könyörülettel az emberekre, mikor új gyülekezeteket akarunk plántálni.

7. Gyújtózsinór

A gyújtózsinór egy olyan gyúlékony anyag, amelyet tűzgyújtás céljából használunk. Célja a begyújtás, lángra lobbantás.

Ez így is történt Efézusban is. Az emberek levették a Pál műhelyében található törlőkendőket és kötényeket, ráterítették őket a beteg vagy démonizált emberekre, és azok meggyógyultak.

Pál végezte mindazt, ami jó – tanított, dolgozott, evangelizált. De ha egy gyülekezet a normális növekedést is meg akarja haladni, jelen kell lennie az Isteni dolgoknak is.

Mung pásztor régen az édesapámmal együtt prédikált Észak-nyugat Kínában. Amikor az üldöztetés végre kissé alább hagyott, újrakezdte gyülekezetét 1983-ban 30 idős emberrel. 2004-es haláláig, 96 éves korára a gyülekezet több mint 15.000 embert számlált. Mielőtt elhunyt, megkérdeztem őt, hogy történhetett mindez.  Így válaszolt: „Hát, Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké…És sokat imádkozunk.” Aztán elmesélte mindazokat a csodákat, amelyeket az Úr tett abban a városban, ahol a gyülekezet volt.

Jó lenne, ha mi is hasonlóan tudnánk körbeírni gyülekezet plántálásunkat és azt a munkánkat, amelyet egy közösség újraélesztésében végzünk; nem annak fényében, amit mi tettünk, hanem amiket az Úr tett. (ApCsel 14:27).

Az efézusi gyülekezet számára az utolsó gyufaszál az a vízválasztó pillanat volt, amikor hét okkult ördögűző – Szkéva zsidó főpap hét fia – megtapasztalta, hogy Jézus neve úgy robban föl kezükben, akár egy rosszul megfogott fegyver. (ApCsel 19:13–20).

Nézzük meg ezt az anomáliát. Ez volt Pál csaknem hároméves efézusi tartózkodása alatt a legnagyobb csoda, amit véghezvitt, és mégsem tett különösebben érte semmit. Hatása viszont óriási volt – mind az általános nyilvánosság körében, akiket „félelem szállt meg” a történtek miatt, mind a hívők körében, akik ezután elégettek minden olyan okkult holmit, melyet megtérésük után nem hajítottak ki.

Amikor a Szentlélek ereje eltalál egy gyülekezetet, azt találjuk, hogy sok hívő rendelkezik még másolatokkal az ellenség „sötét munkáiból”. Ha gyülekezeti tagjaink elhoznák bűnös videóikat, DVD-iket, magazinjaikat, könyveiket, internetes naplóikat, alkoholos üvegeiket, drogjaikat, mi is gyújthatnánk egy hasonló máglyatüzet. Azért tartják meg mégis ezeket, mert nincs jelen az egyházban a Szentlélek erejének ellenállhatatlan megnyilvánulása.

Az exponenciális növekedés beindul minden olyan gyülekezet plántálás során, amikor csak van gyújtózsinór – egy esemény, vagy eseménysorozat, melyet csakis a Szentlélek tud véghezvinni; egy alkalom vagy alkalmak, melyek katapultként lövik ki a gyülekezetet egy következő növekedési szintre.

8. Tövis

A tövis az a rész, amit szívesen kihagynánk. Mindazonáltal, minden plántálás során fogunk ilyet találni. Harmadik missziós útján, amikor Efézusban tartózkodott, Pál Korinthusba írt levelet arról, hogy életében jelen van egy tövis, amelyet imádság ellenére sem vesz el tőle az Úr.

Pál sosem beszél arról, milyen tövisről is van szó, és jobb is így. Mindannyiunk életében mást és mást jelenti a tövist. Nem tudok olyan hatékony szolgálatról vagy gyülekezet plántálásról, ahol a vezetés ne szenvedett volna valamilyen formában.

Bárcsak mondhatnék olyat gyülekezet plántálóknak, hogy ez a munka csupa móka és kacagás, de mindig lesz olyan nehézség és bonyodalom, melyet az Úr nem vesz el minden imádságunk és igyekezetünk ellenére.

Nem szabad hagynunk, hogy tövisünk megölje missziónkat. Nekünk is lehet olyan a bizonyságunk, mint Pálé: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor. 12:9).

9. Átvilágíthatóság

Pál így szólt az efézusi vezetőkhöz távozásakor: „Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt” (ApCsel 20:18).

Micsoda állítás! Életének nem voltak kihagyott részei, nem kért időt magára, nem voltak bűnös korszakai, nem volt lusta, nem foglalatoskodott magával. Egész idő alatt dolgozott, és sosem vált olyan gyülekezet plántálóvá vagy pásztorrá, aki csak könnyű körülmények közt akart volna munkálkodni.

Az Efézusból a korinthusiakhoz írt levelében elmondja, hogy sosem viselt álarcot (2Kor 3:13-18). Nem volt különbség szolgálati személye és saját maga közt, vagy ahogyan mi fogalmaznánk ma: a szószéki önmaga és mindennapos személye közt.

A gyülekezet plántálás mindig csak annyira lesz hatékony, amennyire hitelesek a plántálói. Az a feladatunk, hogy folyamatosan úgy éljünk, hogy elmondhassuk másoknak: „Kövessetek engem, ahogyan én is követem Krisztust” (2Thessz 3:7,9)

10. Veszély

A gyülekezet plántálók tudatában vannak a veszélyeknek is. Pál egyértelműen látta őket. Figyelmeztette az efézusi vezetőket két olyan veszélyre, amely a gyülekezet jólétét fenyegette: (1) farkasok jöhetnek be kintről, valamint (2) azok megjelenése, kik már gyülekezeti tagok, de hamarosan elferdítik az igazságot és az emberek követni fogják őket. (ApCsel  20:28–30).

A farkasok pusztítást okoznak. Széthasítják az embereket. A farkasok és a hamis tanítók közös és valós vonása az, hogy megosztják az embereket, még hozzá saját maguk propagálása érdekében, mely kielégíthetetlen vágyként hajtja életüket. Sokkal inkább érdekli őket az, hogy saját gyülekezetet hozzanak létre, saját fészket – mintsem az, hogy Krisztus egyházát építsék.

Vagyis, igazi, istenfélő vezetőktől függ az egyház jólétének sorsa, nekik kell rá vigyázniuk – arra, amit Krisztus saját vére árán vásárolt meg.

Mielőtt Pál megkéri a vezetőket, hogy vigyázzanak a nyájra, úgy tanácsolja őket, hogy előbb „viseljenek gondot” magukra. (ApCsel 20:28). Amikor gondot viselünk valakiről az személyes és szolgálat-központú dolog. Vigyáznunk kell magunkra, mielőtt másokra vigyázni tudunk. Felügyeleti szolgálatot kaptunk, nem mi vagyunk a nagyfőnökök. Őriznünk, és védenünk kell Krisztus népét, és mindig emlékeznünk kell arra, milyen nagy értéke van annak, amit őrzünk.

Befejezés

A dinamikus gyülekezet plántálás és növekedés akkor indulhat be, amikor ez a tíz alapelem jelen van:

1. időzítés
2. sablon
3. tanítás
4. csapat
5. verejtékes munka
6. könnyek
7. gyújtózsinór
8. tövis
9. átvilágíthatóság
10. veszély

Nézzük meg, milyen eredménye van annak, amikor ezek az alapelemek jelen vannak egy gyülekezet plántálás során: „Így az Úr ereje által az Ige hatalmasan terjedt és megerősödött.” (ApCsel 19:20).

Adja az Úr, hogy ilyen eredményeket érjünk el Amerika eddig el nem ért közösségeiben, miközben erőteljes plántáló munkát végzünk és felélesztünk meglévő gyülekezeteket.

George O. Wood, D.Th.P., általános igazgatója az Assemblies of God egyház Általános Tanácsának. Springfield-ben, Missouriban.