Bár az Ő hangja halk és szelíd, jobban fogsz prédikálni, ha előbb a Szentlélekre figyelsz.
A lelkipásztorok arról beszélnek, hogyan kell a Szentlélek erejével prédikálni. Bill Hybels, aki körülbelül 20.000 embernek prédikál majdnem minden hétvégén, azt mondja, hogy a pulpitus mögött is szokta érezni az Úr jelenlétét, de még inkább akkor, amikor készül a prédikációra – akár az irodájában, akár egy hajón ülve.
Eszedbe jut valamelyik alkalom, amikor úgy érezted, hogy a Szentlélek erejével prédikáltál?
Bill Hybels: Számomra a Szentlélek vezetése gyakran sokkal drámaibb a prédikációra készülődés közben, mint a pulpitus mögött, amikor elmondom.
Emlékszem egy esetre, ami nemrég történt. Egy lehorgonyzott hajón imádkoztam és tanulmányoztam egy igeszakaszt, és egyszer csak elkezdtek özönleni a gondolatok. Gyorsan kezembe vettem egy papírt és egy tollat, és olyan gyorsan írtam, ahogy csak a kezem bírta. Ez talán másfél órán át tartott.
Egy ültő helyemben összeraktam egy teljes üzenetet, majd térdre borultam a fedélzeten és ezt mondtam: „Ennek a prédikációnak a legnagyobb csodája most történt meg.” Ez egy olyan ajándék volt, amit nem érdemeltem ki – a prédikálási és tanítási ajándék – és ezt az ajándékot töltötte fel erővel a Szentlélek aznap. Még most is döbbenetes belegondolni, milyen titokzatos és természetfeletti módon történt az egész.
Miből szoktad úgy érezni, hogy a Lélek erejével prédikálsz?
Olyan gondolatok jutnak eszembe, amiről tudom, hogy nem a saját erőmből kerültek oda. Néha egy igeszakasz olvasásakor ezt súgja a Szentlélek: Maradj ennél az igénél, Bill. Olvasd újra. Olvasd lassabban. És miközben ezen rágódom, újra és újra átolvasva, olyan mintha hirtelen a Biblia lapjáról előjönne valami, vagy a mennyből lehullana egy csepp, és áthatol az elmémen. Egy gondolat meglep, én pedig megpróbálom gyorsan papírra vetni, ami aztán egy másik gondolathoz és igéhez vezet tovább.
Amikor olyan gondolatok kezdenek özönleni, amik hozzátesznek az eddigiekhez, arról mindig tudom, hogy nem azt emberi természetem gyümölcse. Én nem vagyok ennyire jó. Ez már természetfeletti.
A prédikálási és tanítási ajándék meglétét többek között az bizonyítja, amikor ez a természetfeletti dinamika megjelenik, és megtanulod, hogyan mozdulj együtt az áradattal. Azt is megtanulja az ember, hogyan készítse fel a szívét erre az áradatra, és hogyan kapaszkodjon bele.
Mi az, amit el kellett felejtened a prédikálással és a Lélek erejével kapcsolatban?
Sokan meg tudják csinálni azt, hogy elolvasnak egy bibliai szöveget, felvázolnak egy pár jó gondolatot, és utána úgy mondják el a hallgatóságnak, mintha egy szinttel felettük járnának. Én viszont soha nem voltam képes erre a 30 év alatt. Nekem azt kellett elfelejtenem, hogy a felkészülés mindig könnyű lesz, hogy csak leül az ember, Isten pedig megjelenik, és csak jön az áradat, és ilyen titokzatos lesz az egész.
Mint ahogy azt a hajón átélted.
Igen. Valószínűleg azért is emlékszem rá ennyire elevenen, mert annyira szokatlan volt. Rendszerint sokkal több időt vesz igénybe a kutatás és a lelki felkészülés. Fél óránként jutok egy-egy lépést előre. Az asszisztensem el tudná mondani, hogy amikor kutatással készülök, az sokkal inkább hasonlít egy fogorvosi rendelő zajához, mint egy művészi kinyilatkoztatáshoz.
Ez sokkal inkább gyárnak tűnik, mint egy szimfonikus zenekar hangversenytermének.
Ez így van. Az átlagos heti készülődés sokkal jobban igénybe vesz, és több fegyelmet igényel, mint ahogy gondoltam évtizedekkel ezelőtt, amikor ezen a területen kezdtem a szolgálatot. De ahogy hozzászokik az ember, belekerül a rutinba. Ez lesz a természetes számára, és csak hálálkodni tud Istennek, ha ennél könnyebben vagy dinamikusabban történnek a dolgok.
A Szentlélekkel kapcsolatban: a prédikálás során átélt tapasztalataidra jellemzőek azok a kifejezések, hogy „jelenlét” vagy „nyilvánvaló jelenlét”?
Én inkább a „kísérő jelenlétről” beszélek. Amikor minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a Lélek áramlatában legyek, valahogy tudom, hogy a Lélek kísérő jelenléte ezeket mondja: „Nagyon jól csinálod Bill. Pont úgy mondod, ahogy kaptad tőlem. Hű vagy magadhoz, hű vagy az Igéhez, hű vagy az indíttatásaimhoz. Csak folytasd! Erre kell menned.”
Amikor ezt érzem, olyan mintha megállna az idő, és csak ezt mondom magamban: „Ez valami nagyszerű dolog, és nagyszerű hogy ezzel foglalkozhatom.”
Persze van, hogy valami miatt nem annyira erősen érzem a kísérő jelenlétet. Éjszakákon át gondolkoztam már ezen. Csodálatos, amikor mégis ott van.
Isten kísérő jelenlétét hogyan jellemeznéd a gyakoriság szempontjából? Ritkán vagy gyakran tapasztalható?
Én azt mondom, hogy gyakran. Ahogy már mondtam, ha átadott életet élsz, ha megkaptad a prédikálás és tanítás ajándékát, és ha Isten elé viszed rendszeresen, akkor ez az egyik jele annak, hogy jó helyen, jó dolgot teszel, jó célokért.
Ha Isten országában munkálkodsz, és ennek ellenére mégsem érzed gyakran, az komoly figyelmeztető jelzés. Valamit rendbe kell tenned! A megfelelő ajándékkal szolgálsz? Megfelelően használod az ajándékod? Megfelelő célokért munkálkodsz? Megfelelő időben? Megfelelő környezetben? Ha én nem érezném rendszeresen, az bizony nagyon zavarna engem.
A Szentírás a Lélek megtapasztalásának két oldalát mutatja be. Az Efézusi levél szerint „teljesedjetek be Szent Lélekkel” és „imádkozván a Lélek által”, ami azt sugallja, hogy vannak dolgok, amiket mi magunk tudunk megtenni, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amelyben Isten Lelke meg tud mutatkozni általunk. Jézus pedig ezt mondja: „A szél fúj, ahová akar”. Te melyiket szoktad tapasztalni?
Minden általam ismert híresebb szónok el tudja mondani, hogyan szokta „helyzetbe hozni magát”. Michael Jordan mindig szigorú edzéstervet követett a nagy meccsek előtt, hogy a legjobbat hozza ki magából.
Ez engem elkápráztatott. Amikor más prédikátorokkal találkozom, mindig megkérdezem: „Mit szoktál csinálni, hogy felkészült legyél? Hogyan imádkozol? Mikor készülsz? Mindig ugyanott szoktál készülődni? Szoktál zenét hallgatni? Hogyan készülsz közvetlenül a prédikáció elmondása előtt?” A nagy szónokok precízen el tudják mondani, hogyan fokozzák a lehetőséget arra, hogy a Lélek erősen munkálkodhasson az életükben.
Ha mindezeken túl van az ember, akkor a szél fúj, ahová akar. Néha erősebben is fúj. De én csak azt tudom megtenni, ami rajtam áll. Ez jelentheti azt, hogy böjtölök, imádkozom, Isten előtt térdelek, és megkérek másokat is, hogy imádkozzanak velem.
Néha az üzenet öt kilométeres magasságban jár. Néha tíz kilométer, néha tizenöt. Hogy miért van ez a hullámzás? Nem tudom.
Mire tanított meg a Szentírás a Lélek erejével történő prédikálással kapcsolatban?
Nagyon sok köze van a bátorsághoz. Nézd csak meg a Szentírásban feljegyzett nagy beszédeket! Józsué odaállt az emberek elé, és így szólt: „Még ma döntsétek el, mit fogtok tenni! Én ezt fogom tenni!” Péter az Apostolok cselekedetei 2. részében felállt és ezt mondta: „Ezt tettétek azzal, akit Isten küldött!”
A prédikáláshoz rendkívüli bátorságra van szükség. Készen kell állni arra, hogy bátran mutass rá problémákra, ha az Istentől kapott üzenetet készülsz átadni.
Az eddigi szolgálatom során, azoknál az üzeneteknél, amelyek kritikus pontokon vitték át a Willow Creek gyülekezetet, és amelyek nagyon hasznosak voltak a konferenciákon, mindig remegő térdekkel mentem a pulpitushoz, és azt gondoltam: „Én ezt nem fogom tudni elmondani ezeknek az embereknek.”
Isten pedig csak ennyit mond: „Indulás!”, és már beszél is az ember.
Egy pillanatra egyedül érezzük magunkat ilyenkor, és meg kell halnunk a hallgatóság reakciója számára. Ez azt jelenti, hogy nem szabad azt várnunk, hogy ők fognak megerősíteni minket első körben, és azt is el kell fogadni, hogy talán nem mi leszünk a kedvenc prédikátoruk mostantól. De belül tudod: „Pontosan ezt várja tőlem Isten, erről kell beszélnem.” Ez egy olyan intenzív, jellemépítő lelki folyamat, mintha olvasztókemencében tisztulnánk.
Pál a 2Korinthus 12-ben arról beszél, hogy Krisztus ereje nyugodott rajta, amikor ő gyenge volt. Te hogyan élted át ugyanezt?
Az eddigi legjobb prédikációim közül néhány olyankor született, amikor rendkívül szorult helyzetben voltam.
Van egy üzenetem, amit talán már ötszázszor is elmondtam világszerte. Ez akkor született, amikor Dél-Afrikában, Soweto külvárosi nyomornegyedében kellett beszélnem több ezer írástudatlan ember előtt, Jézus Krisztus Egyházának a természetéről. Nyilvánvaló volt előttem, hogy ez egy lehetetlen feladat. Hogyan adhatnék át ilyen teológiai üzenetet olyan embereknek, akik valószínűleg soha nem is láttak olyasmit, amiről beszélni szeretnék nekik?
Hajnal négykor felkeltem, és ezt imádkoztam: „Istenem, alázatosan térdeimen maradok mindaddig, amíg nem mutatsz egy módszert arra, hogy úgy beszéljek a te egyházadról, ahogy ezek az emberek is megértik.” Egyedi üzenetet állítottam össze, amelyikben néhány embert a színpadra hívtam, és különböző pozíciókba állítottam őket, ezzel adva egy-egy képet az egyházról a hallgatóságomnak. Amikor aznap átadtam ezt az üzenetet, tudtam, hogy velem van a Kísérő Jelenléte.
Az emberek megértették. Megváltoztatta a felfogásukat arról, hogy milyen is lehet a gyülekezet. Ez az üzenet nagyon nehéz helyzetben született, amikor Isten munkálkodása nélkül nekem végem lett volna.
Bill Hybels a Willow Creek Community Chruch pásztora, az Illinois állambeli South Barrington-ban.
This article originally appeared in Leadership , Feb. 2004, published by Christianity Today international. Used with permission.
Eredeti cikk: The Accompanying Presence
Vélemény, hozzászólás?