A második szűzesség

Emlékszem, ahogy első alkalommal kezemben tartottam a kezét. Kicsi volt és könnyű. A legnőiesebb kéz, amit valaha láttam. Épp egy filmet néztünk egy moziban, persze fogalmam  sem volt, milyen filmet, annyira arra figyeltem (ez 13 évvel ezelőtt volt), és nem tudom megmondani, hogyan, de tudtam, hogy az életem ezután már nem lesz olyan, mint addig volt.  Én másodéves voltam az egyetemen, ő pedig elsős.  Pillanatok alatt, szinte csak pár hétnyi randevúzás után máris fülig szerelmes voltam.

Volt már számtalan randim a középiskolában és az egyetemen is, egyiküknél sem éreztem azt, hogy megtaláltam a nagy őt, az igazit. Nicole Neves azonban más volt.  Minden egyes alkalommal, amikor belenéztem gyönyörű barna szemeibe, teljesen lebűvölt engem az ártatlanságával és a gyöngédségével. Nem csak hogy gyönyörű lány volt, de rendkívül művelt és intelligens is. Egy ösztöndíjas programban vettünk részt, mindkettőnket az újságírás érdekelt, és neki különösen az elesett, sebezhető és kiszolgáltatott emberekkel való foglalkozás volt az igazi szenvedélye. Emlékszem, ahogy órákat beszélgettünk szociológiáról, pszichológiáról, emberségről, politikáról, költészetről, és minden másról, ami ugyanúgy érdekelt mindkettőnket. Nagyon mélyen gondolkodott, és nagyon izgalmas volt vele beszélgetni, annyira jó meglátásai voltak. Az ő gondolatai tápláltak napról napra. Szerelmes voltam. És ez már nem valamiféle tiniszerelem volt, hanem az az igazi, szenvedélyes, lélegzetelállító, amely magával ragadja az egész lényünket.

Nem sokkal ezelőtt „beleszerettem” egy másik személybe is, és a vele való közösség is az életem nagy szenvedélyévé vált. Bár keresztényként nőttem fel, valójában az életem előző évtizede semmi másról nem szólt, csak a saját vágyaimról és életemről, míg végül összetörten jutottam vissza Jézus Krisztushoz, aki 19 évesen végre újjáteremtette az életemet. Történt jónéhány bámulatos dolog az életemben, ami miatt végérvényesen elköteleztem magam Jézus mellett.

Amikor elkezdtünk randevúzni Nicole-lal, ő még nem volt keresztény. Ez volt az egyes számú nagy dilemmám. Szerelmes voltam, ugyanakkor követni akartam Isten akaratát. Adtam Istennek egy ultimátumot. Ezt mondtam Neki imádságban: „Jézusom, én úgy érzem, valóban Nicole az a lány, aki kell nekem. Szeretném feleségül venni – de tudom, hogy csak olyan lányt vehetek feleségül, aki ismer Téged. Én kérek két hetet Tőled, és ha ő az a lány, akit nekem szántál, akkor kérlek, ezalatt a két hét alatt térjen meg! Ha ez nem történik meg, akkor szakítok vele!”

Bár ez egy nagyon nyers imádság volt, egyszerűen azt kértem Istentől, hogy két hét alatt Nicole jusson üdvösségre – mert nem akartam elveszíteni őt, annyira szerettem. nem csak egy barát volt, egy „lány”, hanem valóban a legjobb barátom, az az ember, aki a legközelebb volt hozzám. Hiszem, hogy ha hittel imádkozol, Isten válaszolni fog neked is, és igazolni fogja, hogy törődik veled és hűséges hozzád! Eltelt a két hét, és anélkül, hogy állandóan az evangéliummal „gyomroztam” volna őt, eljutott odáig, hogy behívja Jézust az életébe. Talán soha nem fogom elmondani neki, mennyit sírtam és könyörögtem ezért!

Isten megmutatta nekem hűségét! Ő a kezében tartotta a mi kapcsolatunkat, és vezetett bennünket. És Nicole-ra már úgy tekintettem, mint jövendőbeli feleségemre. Egy délután elmentünk egy ékszerészhez, hogy jegygyűrűket „nézegessünk” – és a következő napon kaptam egy újmunkát, amelyből négyhavi kemény munka során meg is lett az ára. Olyan volt az egész, mint egy tündérmese. Lovaskocsin mentünk Orlando belvárosában, amikor elővettem a gyűrűt, és megkértem a kezét. És azon a napon beteljesült a leghihetetlenebb love-sztori, amit bárki leírhatott eddig.

14 hónappal későbbre terveztük az esküvőt. És ezzel testközelbe került a második óriási dilemma. Mindketten friss hívők voltunk az Úrban, és nem voltunk még elég bölcsek egy ilyen mélységű kapcsolathoz. Azt tudtuk, hogy Isten nem akarja, hogy szexeljünk a házasságunk előtt. De mit szabad, s mit nem? Hol vannak a határaink?

Nicole még az édesanyjával élt, aki nagyon szabados gondolkodású volt. Nem volt probléma, ha ott akartam aludni náluk. Úgyhogy elkezdtünk okoskodni: „már felfoghatjuk úgy is, hogy házasok vagyunk, hiszen eljegyeztük egymást, és már az esküvő időpontja is ki van tűzve, szeretjük egymást, és együtt is akarunk élni – akkor mi lehet a baj?” És mielőtt észbe kaphattunk volna, máris elmerültünk a házasság előtti szex kísértéséiben. Aki még előtte van mindennek, leírom, hogy is működik, tanulságul.  Minden azzal kezdődik, hogy kettesben vagytok, és a hangulat nagyon romantikus. Ilyenkor a szándékaid még teljesen tiszták: csak egy ölelést, legfeljebb egy csókot szeretnél. De a szenvedély magával ragad, a csókok egyre hosszabbak, és az ölelések egyre erősebbek. És amikor erre rájössz, elkezdesz hazudni magadnak, hogy bármikor abba tudod hagyni, ha a szenvedély túllépne egy bizonyos kompromittáló határon.  Aztán hirtelen már nincs visszaút, a romantikát megfertőzte a szexuális kísértés, és elhomályosul az életünkben a Szentlélek munkája. Hála Istennek, hogy nem sokkal utána már menthetetlenül átérezzük, hogy az Úr természetesen látta mindezt, és ez az egész így nem maradhat rendezetlenül. Magába szív a bűntudat és a szégyen, mert az imádság önmagában kevés volt, a kísértés legyőzött bennünket.

Úgy döntöttünk, hogy néhány közelálló gyülekezeti tag előtt megvalljuk a bűnünket, és számonkérhetővé tesszük magunkat előttük. Ezen kívül pedig egymás között is felállítottunk pár olyan határt, amit nem akartunk többé átlépni.

Emlékszem, egy ifjúsági lelkész egyszer azt kérdezte: „Milyen hosszú a túl hosszú csók?” Azt mondta: ha csókolózás közben még tudsz Krisztusra koncentrálni, az még elmegy. De ha már a másikon, a szexen jár az eszed, mert „beindultál”, az már túl hosszú! Tehát ha már tíz perce csókolózol, akkor azt már biztosan abba kéne hagyni… Szép elmélet. Csak ez az ifjúsági pásztor nem találkozott a menyasszonyommal…

A legjobb mód, ha el akarod kerülni a szexuális kísértéseket, ha nem hozod „helyzetbe” magad/magatokat. Nicole-lel eldöntöttük, hogy megpróbálunk a lehető legkevesebbet kettesben maradni, és inkább együtt töltjük az időt más barátainkkal. Eldöntöttük, hogy esküvőig nem alszok többet náluk, és hogy minden este 11-ig el is jövök tőle.

Ezek sokat segítettek nekünk, de persze ettől még állandóan epekedtünk egymás után, és a kísértés szele újra és újra meglegyintett. Aztán egy alkalommal hallottunk egy olyan prédikációt, amely teljesen átértékelte az addigi kapcsolatunkat. A lelkész a „második szűzességről” beszélt. Azt mondta, hogy ha elveszítetted a szűzességedet, imádkozz Istenhez, és kérd tőle, hogy állítsa helyre azt. És azután őrizd meg magadat tisztán. Nem tudtam, Isten ezt fizikailag teszi-e meg, vagy csak képletesen, de nagyon akartam – mindketten nagyon akartuk ezt.

Imádkoztunk Istenhez, és kértük, hogy állítson helyre bennünket, és tegyen minket „újra szűzzé” őelőtte és egymás szemében is. És éreztük, hogy Isten meghallgatja az imánkat. Az állandó bűntudat és a szégyen érzései elkezdtek omladozni a lelkünkben, és ezen a napon egy új fejezet kezdődött el az életünkben, új ígéretekkel és új reményekkel.  Még jó pár hónap hátra volt a nagy napig, de éreztük, hogy a Szentlélek újra velünk van – és meg is tudtuk tartani az ígéretünket!

Az esküvőnk meseszerű volt. Nicole viktoriánus fehér ruhában volt, mint egy hercegnő, én pedig csak sírtam, miközben közeledtem felé az oltárhoz. Ez egy olyan esküvő volt, egy olyan házasság, amit Isten rendelt és áldott meg.

Amikor valaki elveszíti a szűzességét, valami olyasmi történik meg vele, ami soha többé még egyszer nem fog. Istennél azonban van tiszta lap! Mi is átéltük, hogy Isten helyre tudja állítani még a szűzességet is, csak legyen hited hozzá, és imádkozz őszintén érte. Isten a legjobb (házasság), mindegy kinek vagy minek adtad oda magad korábban: ő meg tud gyógyítani és helyre tud állítani! Ő szeret, és ad még egy esélyt az újrakezdéshez.

És csak egy utolsó megjegyzés: ne várj 14 hónapot az esküvővel, ha biztos vagy a választásodban, vedd el a szerelmedet olyan hamar, ahogy csak tudod!

Matthew Eldridge férj, édesapa, író, zenész, tanító és költő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.