Az olyan ifjúsági csoportnak, amelyben klikkesedés van, viszálykodás, vagy rivális iskolák tanulói vannak – és melyik csoportban nincs meg legalább az egyik? – „csontkovácsra” van szüksége, hogy átrendezze a fájó testrészeket.
Amióta kezelést kaptam a hátfájdalmamra, azóta nagyra becsülöm a csontkovács orvoslás területét. Az a kínzó kényelmetlenség és gyakori éles fájdalom a bal szárnycsontom alatt gyakorlatilag az életem minden területére hatással volt, az alvásmódomtól kezdve a munkahelyi teljesítményemig – még a személyiségemre is.
A második látogatásomkor a csontkovács diagnosztizálta a problémát – olyan egyszerű volt, mint a röntgenkép a fénytáblán. A gerincem a hátam felső részén valahogy elferdült, összenyomta a gerincoszlopot, és becsípte a kari ideget. Az orvos elmagyarázta, hogy a gerinc nem működik jól együtt, hogy biztosítsa a szükséges támogatást a vállaknak, a hátnak, karoknak, nyaknak, és a fejnek. Ugyanakkor el is szigetelte a központi idegrendszer „elosztótábláját”, ami összeköti az agyat az egész testben lévő idegekkel. Mivel a probléma azonosítva lett, az orvos kettős kezelést javasolt: helyreigazítást, és egy terápiát, a következő 60-90 napra, hetente háromszor.
Ahogy visszagondolok az élményeimre (még csak a gyógyulási folyamat elején vagyok), eszembe jutnak a lelki élettel való párhuzamok, amelyek az ifjúsági munkában is jellemzőek. A keresztény ifjúsági csoportnak, amely Krisztus Testének kifejezése, szüksége van a „gerincvelő” támogatására. Meg vagyok győződve róla, hogy a biblikus közösség az egészséges keresztény organizmusnak a gerince.
A biblikus közösség, ahogy Lawrence Richards írta a Youth Ministry: Its Renewal in the Local Church (Ifjúsági szolgálat: A megújítása a helyi gyülekezetekben) című könyvében, az az erő, ahol „Jézus Krisztusban Isten minden keresztényt szívesen fogad… mint a Krisztus testének a tagját”. A szeretet felismeri ezt a Jézus Krisztussal összekötő kapcsolatot, és lelkesen vár minden más hívőt, hogy ehhez a belső baráti körhöz csatlakozzon, akik szeretik egymást, törődnek egymással, mint egy összenőtt család tagjai.” Richard tovább jellemzi, hogy mit kellene még figyelembe venni azoknak az egyéneknek, akik a gerincet alkotják.
Ezt a szeretetet az is jellemezi, hogy részletesen belekeveri a hívőket a másik ember életébe. Az jellemzi, hogy aktívan megosztják egymással az életüket és az élményeiket. A szeretet a testben bátorít, terheket cipel, szívesen lát, int, buzdít, és megmutatja olyan apró szolgálatok seregét, ami nem is létezne, ha nem ismernénk egymást alaposan, mint egyéneket.
Más szavakkal, amikor a tagok rendesen sorba állnak, a közösség támogatást nyújt az egész testnek, és elkülöníti a személyes kapcsolatok érzékeny rendszerét, ahogy az egyének kapcsolódnak a csoporthoz. Amikor a csoportban hiányzik a közösség, akkor egy rosszul működő keresztény organizmus jeleit fogod észrevenni – némelyikről nem is tudod rögtön megmondani, hogy köze van a közösséghez.
Richard jellemzése az egészséges keresztény organizmusról természetesen egy ideál, amire minden ifjúsági vezető vágyik. Az ifjúsági szolgálat egy olyan egyedi kihívás a közösségépítésben, amit nem lehet kikerülni. Állandó bukások a támogatásokat illetően, nem stabil vagy mobil családrendszerek, elfoglalt főiskolások, iskolán kívüli tevékenységek, és szociális időbeosztás kombinálva a tinik ön-középpontúságával, nehézzé teszi a közösségépítést. Ha nem állnak sorban az emberek, az egészségtelenség tüneteihez vezethet az ifjúsági csoportban.
Három gyakori betegség van, amelyet fel lehet ismerni és hatékonyan kezelni, ha a tüneteket észrevesszük, azért, hogy a közösség megélhető legyen.
1. Klikkesedés
Egyik csütörtök este, a barátság- és közösségépítő alkalom-sorozatunk egyikén megkértem a diákjaimat, hogy osztályozzák egytől tízig az ifjúsági csoportot, hogy mennyire nyitott az új emberek felé – és készüljenek fel rá, hogy megvédjék a véleményüket ezzel kapcsolatban. A népszerű, társasági fiatalok megjósolhatóan hét és kilenc között pontozták a csoportot. „Nekem nem okozott gondot barátokat találni itt.” mondta az egyikük. Egy másik társaságkedvelő egyetértett vele: „Mindenki olyan kedves és nyitott volt velem, amikor elkezdtem jönni.”
Ezután szándékosan két meglehetősen új lányt kérdeztem meg, akikről tudtam, hogy küzdenek az elfogadással. Az őszinteségük ébresztően hatott azokra, akik a „tömeghez” tartoztak.
„Nagyon nehéz bekerülni ebbe a csoportba.” mondta az egyik lány. „A felnőtt vezetők nagyon kedvesek voltak.” Tette hozzá a másik lány „de a többi tinédzser mellőzött engem. Úgy tűnt, mindenkinek megvan a kis baráti köre.”
A csoportunk szerencsés volt, hogy nem veszítette el ezeket a lányokat. A szüleik erősen kötődtek a gyülekezethez, és mivel ők ketten gyorsan barátságot tudtak kötni, ezért maradtak.
A középiskolás diákok természetes módon kialakítják a kiscsoportos kapcsolatrendszerüket, ami a közös érdeklődésre, személyiségtípusra, kinézetre, és szociális helyzetre épül. Ezek az egészséges emberi kapcsolatok, ami miatt vonzók az ifjúsági csoportok a fiataloknak. (Felszabadító volt, amikor végül elismerték, hogy a bibliai nézeteim és a karizmatikus személyiségem miatt nem jöttek.)
Ezzel ellentétben a klikkesedés egy olyan körülmény, amely ezeket az emberi kapcsolatokat nem hagyja meggyökerezni, exkluzív lesz, és egyáltalán nem vonzó. A közösséget megbénítja, amikor egy kis csoport hangosan és tisztán jelzi, hogy „Ti itt nem fogadtok szívesen a baráti körötökben.” Kívülállók, látogatók, új emberek sokkal érzékenyebbek a klikkek jelenlétére.
A csoport tagjainak érzékenynek kell lenni a problémára, hogy kirekesztenek másokat, és fel kell készíteni őket, hogy legyőzzék a klikkesedés tüneteit. Az egyik kreatív módja, hogy megoldjuk a problémát, ha levetítjük és megbeszéljük Dr. Seuss videóját „The Star-Bellied Sneetches.” (Úgy mutasd be, mint egy dokumentumfilm a fiatalok nyáj ösztönéről, amit Dr. Theodore Geisel készített.) A videó feltárja, annak a butaságát, amikor kizárunk másokat, nagyon jó alkalmazásokat ír le azoknak a fiataloknak, akik akarva-akaratlan klikkesednek.
2. Testvér-konfliktusok
Stacy és Keith (testvérek) olyanok otthon, mint kutya és a macska. A gyűlölködésük új helyszínt kap az ifjúsági alkalmakon. A szóbeli szurkálások, szemmeresztgetés, a fizikai ütések, és az egymás feletti főnökösködés kínosan vonzza a figyelmet –főleg amikor látogatók vannak nálunk. Az én frusztrációm túlmutat azon, hogy csak a szülőket frusztrálom – akikhez az alkalmak és találkozók után fordulok.
A testvér-konfliktus az érzelmi és lelki éretlenség jele, ami gyengíti a közösséget az ifjúsági csoportban. A civakodó testvérek láttán a csoport többi tagja elgondolkozik azon, hogy az ő csoportjuk vajon lehet-e valaha Isten családja, ha még a biológiailag összetartozó emberek sem jönnek ki egymással.
Nagyon ismerős helyzet lehet, amikor a kilencedikes „kistestvér” jön abba a csoportba, ahol a nagyobb testvér is ott van, és ez konfliktusokhoz vezethet. Még akkor is, ha jóban vannak a testvérek, ez a probléma megölheti az egységet, megfojtja a nyitottságot, az őszinteséget. Az a sebezhetőség, amit például a vallomástételek, az érzelmek kifejezése, a hangos vagy közös imádság, vagy a vitás helyzetekben más vélemény mondása jelent, ezek talán nem kapnak helyet egy testvér jelenlétében, mert félnek a nevetségessé válástól, vagy attól, hogy visszajutnak a dolgok a szülőkhöz. Ennek a csendnek a láthatatlan falai még halálosabbak lehetnek a közösségre, mint a nyílt hadviselés.
Az ifjúsági szolgálatnak olyan körülményeket kell teremtenie, ahol ezekre a helyzetekre található jó megoldás. A játékok, a csoportos tanulás környezete és a szolgáló projektek például be tudják vonni a testvéreket egy pozitív élménybe, amit átültethetnek az otthoni kapcsolatukba is. Még a szeretetben való konfrontálódás is egységet adhat, mint Krisztus testének tagjainak, és lelkesedést hozhat a kereszténységben való érettségre. Biztos vagyok benne, hogy az nagyon bátorító jelenet volt nemrég a gyülekezetben az oltárnál – Stacy és Keith sírtak és megölelték egymást, és imádkoztak a családjukért, hogy megszűnjön a viszálykodás.
Amikor a szülők nem félnek beismerni, hogy a testvér-konfliktus megkeseríti az otthonukat, akkor szövetségest találnak az ifjúsági munkásban. Aki megerősítheti a szülői erőfeszítéseket a békítés terén, és ő is egy olyan törődő felnőtt lesz az életükben, akire számíthatnak.
3. Rivalizálás
Jason, az egyik legjobb sportolónk, és az ifjúsági tanács tagja, láthatóan hiányzott a helyi felekezeti középiskolás kosárlabdameccsről. A következő vasárnap, szinte minden fiatal azt hallgatta, hogy miért is nem jelent meg. „Mondtam nektek.” kérkedett „hogy nem fogok játszani, ha Travis is játszik a csapatban.” Travis, egy másik kitűnő játékos, az egyik helyi rivális iskola diákja. Még egy gyülekezeti bajnokságon sem akart Jason egy csapatban játszani a riválisával.
A rivalizálás egy közösséget fenyegető rendellenesség, ami a hibás illeszkedést mutatja. Finom tünetei közé tartozik a rivális iskolák diákjainak önkéntelen elutasítása, játékosnak tűnő bántó beszólások a másik iskola diákjaitól, amik az iskola iránti hűségükön alapszik, és jólelkű gúnyolódások a következő iskolák közötti sportverseny győzteseiről. (Én magam is az egyik iskolában végeztem, akik felé most szolgálok, és azon kaptam magam, hogy én is megjegyzéseket tettem a másik iskola diákjaira.) A kirívó esetekben már szándékos zártkörűséget, gonosz szóbeli megjegyzéseket, verekedést is megfigyelhetünk – és ez mind a különböző iskolai körzeteken alapszik, ami attól függ, éppen hol élnek a fiatalok.
A rivalizálás rendellenességét akkor tapasztaltam meg a legélesebben, amikor eljöttem szolgálni egy kisvárosba, ahol csak tizenkét középiskola volt. Szolgáltam már nagyvárosi helyen is, ahol a diákok negyven különböző iskolából jöttek, és ahol a tünetek sokkal ritkábbak és kevésbé intenzívek voltak. Azt mondanám, hogy a rivalizálás sokkal szembetűnőbb a kisebb csoportokban, ahol több pusztítást tud okozni a közösségben.
A keresztény ifjúsági csoport egy aréna, ahol az előítéletek mesterséges gátjait közvetlenül és biblikusan állíthatjuk fel. Ahogy Pál leszidta a gyerekes korintusiakat, azt mi is helyénvalóan követhetjük, ha átírjuk kicsit:
A test nem egy iskolai körzetből áll, hanem sokból. Ha a Spártaiak (iskolai csapat) azt mondanák „mivel én nem vagyok Viking (másik iskola csapata), nem vagyok az ifjúsági csoport tagja” vajon azért nem az ifjúsági csoport része? Ha az egész test a Hardington középiskolából jönne, hol lennének a Taft Junior középiskola diákjai? Márpedig Isten helyezte el az embereket a különböző körzetekből az ifjúsági csoportba, ahogy azt is szeretné, hogy ne legyen megosztottság a testben, és kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.
Az egyik módja, ahogy a közösség gerincének ezt a problémáját kezeltük, hogy kidekoráltuk az ifjúsági termünket a tagok iskoláinak színeivel és logóival. Amit kommunikálni akarunk vele, az szándékos és tiszta. Az iskolai szellemet erősítjük, de mindenki ide tartozik és egyenlő itt.
A helyreigazítás és terápia
A közösség nem alakul ki csak úgy magától az ifjúsági szolgálatban. Az egészséges ifjúsági missziós filozófiának és az erősen ember központú szervezésnek az eredménye, ami a vezető feladata, hogy így építse a Krisztus testét. Az érzékeny ifjúsági munkások tudatában vannak a tüneteknek és a helyzetnek, ami a közösség fennálló problémáját okozza. A fenti problémák diagnosztizálására a vezetőknek fel kell készülniük, és a Szentlélek vezetése segíteni fog nekik, hogy azt a kezelést alkalmazzák, ami pont arra a betegségre a gyógyszer. Ahogyan a csontkovács orvoslásban, a kezelés lehet, helyreigazítás, terápia, vagy mindkettő.
A helyreigazítás alatt főleg filozófiai és átfogó szervezési felülvizsgálatot értek, amely a közösség rendellenességeivel foglalkozik. Nemrég az ifjúsági tanács egyik találkozóján, az egyik felnőtt vezető hevesen beszélt a tisztelet, együttműködés, és az elismerés hiányáról, amit a csoportunkban tapasztalt – főleg az ifjúsági vezetők részéről. Osztottam az aggodalmát, mert engem is frusztrált a csoportomban a lelkesedés és részvétel hiánya. A közöny teljesen megfertőzte a közösséget.
A megjelent diák éretten és bocsánatkérően válaszolt a figyelmeztetésre, és együtt beszélgettünk róla, hogy hogyan orvosoljuk a helyzetet. A fordulópont akkor jött, amikor egy másik felnőtt vezető megkérdezte: „Elég olyan vidám dolgot csinálunk, amit egy ifjúsági csoportnak kellene?” A kérdése a probléma közepébe talált, és azonosította a rendellenességet, ami a közösség hiánya volt. Azt mondta: „Talán a probléma, amiről most beszélünk, annak az eredménye, hogy túlhangsúlyozzuk a szolgálat áldozatát és a mások felé való szolgálat fontosságát.” Más szavakkal, az ifjúságunk talán több tiszteletet, együttműködést és lelkesedést mutatna (az egészséges közösség jelei), ha átélnék az örömöt és azt a Királyságért való izzadáshoz kötnék (Duffy Robbinsnak igaza volt, amikor ezt mondta: „Az izzadtság az egység benzine.”)
A beszélgetés és egyhangú szavazás után, hogy a következő találkozó egyetlen témája az lesz, hogy átdolgozzuk a naptárat, hogy jobban egyensúlyban legyenek a szolgáló programok és vidám alkalmak. Még csak most kezdtük el a kezelést, de a prognózis a közösségépítésre már most ígéretes.
Egy másik példa egy csoport helyreigazítására, amely biztosan támogatja közösséget, hogy szándékosan eltávolodunk a versenyszerű programok filozófiájától. A diákok élete már így is tele van versenyekkel az iskolában: a sportban, a jegyekben, a zenei csoportokban, a drámacsoportban, és a kapcsolatokban – miért ugrasszuk egymásnak a csoport tagjait azzal, hogy meglássuk, ki megy a nyáron Disneylandbe? A játékok, amiket jégtörőnek vagy a vidámság kedvéért csinálunk, könnyen megoszthatják az embereket, amikor a dolog verseny jellege túlságosan ki van hangsúlyozva.
Az én csoportomban a klikkesedés és a rivalizálás a legnagyobb probléma. Nagyon meg kell gondolnom, hogyan osztom a nagy csoportot kisebb csoportokra a különböző tevékenységeknél. Például a múltkori bowlingozáskor készítettem egy jelentkezési lapot, így a diákok bowlingozhattak egy barátjukkal az iskolájukból, de meg kellett osztaniuk a pályát egy másik iskolából jövő párral.
Egy másik helyreigazítás magukat a vezetőket érinti, és ez a célok átrendezése a szolgálatban. Amikor először felvettem a felelősséget, mint ifjúsági szolgáló a gyülekezetünkben, a fő célom a személyes kapcsolatok volt, amelyet a személyes találkozások bizonyítanak, a jelenlétem a campuson az ebédnél és más alkalmakkor, és a személyes üzeneteim és telefonhívásaim. Azóta a fókusz fokozatosan eltolódott a felnőtt vezetők építésére, az elkötelezett tanításra való felkészítésükre, a heti ifjúsági alkalom szervezésére és előkészítésére. Egy őszinte kiértékelés bebizonyította, hogy a közösség szenved, és helyreigazításra van szükség.
A terápia egy naponként gyógymód – kreatív eszközök és gyakorlati technikák, amik elősegítik a gyógyulást és erősítik a közösséget. Az egyik terápiás módszer a mi csoportunkban például a „Barnabás Tábla” amire a tinik felírhatnak bátorító szavakat, vagy egy teljesítmény elismerését egy másik tagról. Egyik másik formája a terápiának, ami sokat jelentett, megalkotni és bekeretezni az ifjúság szerződését, amit ki is állítottunk. Ez a szerződés felvázolta a bibliai ideált a csoportunkra nézve (amit maguk a tagok határoztak meg), és a közösség lényeges eleme több állításnak is benne. (A klikkesedés és a rivalizálás elkerülése direkt meg van benne jegyezve!) A szokásos zenés alkalmaink segítenek, hogy a szerződés ideáljai mindig az ifjúság előtt legyenek.
A családi események elősegítik a harmóniát és egy olyan környezetet teremtenek, ahol a testvér-konfliktus szünetet tart. A személyes kedvencem egy folyamatosan megszervezésre kerülő játékos est, ahol a testvérek és a szülők csapatokat alkotnak, és társas játékokat játszanak, körmérkőzésekben a többi családdal. Minden kör harminc-negyvenöt perces, és a csapatok a különböző játékállomások között vándorolnak. Nem csak a családtagok hatnak egymásra, hanem a váltakozás is meg van tervezve, így a különböző családok játszanak egymással mindegyik állomáson.
Mint minden betegségnél, a diagnózis a gyógyulás első jele. De nem várok azonnali gyógyulást, amikor ezek a lelki betegségek elkezdik bomlasztani a közösséget a csoportomban. Helyette, elkötelezem magam egy hosszú távú gyógyító programnak, amelyben a közösség erős gerince növeli az egész test egészségét.
Tom Lytle a tinédzseres családok felé szolgál az First Church of the Nazarene-nél, Ohio államban, Marion városában.
“Used with permission of Youth Specialties”
Eredeti cikk: The Anatomy of Community, And Three Disorders That Cripple Its Life
Vélemény, hozzászólás?