„Bármit megtehetünk, amit akarunk, mert főiskolások vagyunk!” Ez az Animal House (Állat Ház) című film témája, amelyben a „Delta testvériség” rosszfiúi egy egész egyetem területét érintő pusztítást okoznak lázadó, erkölcstelen életmódjuk által. A filmben John Belushi, mint Bluto Blutarsky ittasan int két, a testvériséghez újonnan csatlakozott fiúnak: Fogd az üveget, nem kerül semmibe.
Vagy mégis?
A főiskolások valóban élhetnek úgy, mint az „állatok” és azt tehetnek, amit akarnak?! Tényleg nem kerül semmibe?! De igen! – válaszolja egyik fontos könyvében Steven Garber, amelynek címe: A hűség záloga – Hit és viselkedés összekapcsolása az egyetemi évek alatt (The Fabric of Faithfulness: Weaving Together Belief and Behavior During the University Years). Garber kritikus éveknek nevezi a főiskolát a kamaszkor és a felnőttkor között, mert azok a döntések, amiket a fiatalok ekkor hoznak, döntő befolyással lesznek életük hátralévő részére.
Mint középiskolai tanácsadó segítettem a diákoknak majdnem húsz éven keresztül felkészülni a főiskolára, és felfedeztem, hogy a nehézségek főbb területeinek jelentős része a közép-és főiskola közti útszakaszon jelentkezik a fiatalok életében. Szintén megtanultam, hogy a szülők és ifjúsági munkások jelentős szerepet tudnak játszani abban, hogy a diákoknak segítsenek legyőzni ezeket a nehézségeket.
Íme, néhány tanács azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet segíteni felkészülni a diákoknak, hogy túljussanak ezeken a problémákon, és többek legyenek az „állatoknál” az egyetemi éveik alatt.
Családi dinamika
A felelős szülők felismerik, hogy a serdülőknek középiskolából főiskolára menet egyre inkább függetlenné kell válniuk – mint amikor a fiatalok vezetni tanulnak. A szülőknek nem szabad az egyetemi terveiket az irányításuk alá venni. A fiataloknak ismételt sugalmazások nélkül kellene követniük a szülőket a feladatokon keresztül. Ha ez nem így történik, akkor ez főiskolára vezető úton bizony rengeteg veszélyt generálhat.
Ahhoz, hogy ez az átmeneti időszak sikeres legyen, a fiatal felnőtteknek gyakorolniuk kell a szabadságot és felelősséget is (néhány fiatal tévesen a felelősség hiányával azonosítja a szabadságot).
A főiskola első éve nem a középiskola ötödik éve. Az én tanácsom szülőknek és ifjúsági pásztoroknak csupán négy szó: Ne felejts el hallgatni! Tegyél fel elmés „mi van ha?” kérdéseket, ahelyett, hogy előre megfogalmazott válaszokat adnál a fiatalnak. Ne felejtsd el, hogy ezzel egy kifinomult képességet fejlesztesz ki bennük döntéseik meghozatalához úgy, hogy megtanulhatnak önállóan gondolkodni, és magabiztosabbá válni önazonosságukban és hitükben. Ezek olyan lényeges sajátosságok, amelyekre szükségük van, hogy sikeresek legyenek a főiskolán.
Ugyanakkor, nyújts valóságos segítséget is azzal, hogy velük együtt társz fel számukra ésszerű alternatívákat, és így a serdülőt nem árasztja el a döntési folyamat sokrétűsége és mélysége.
A főiskola kihívása
A főiskolás fiatalok gyakran alábecsülik az akadémiai színvonalat és a főiskola társadalmi igényeit (mint például megszokni a kollégiumi élet nyomásait). Azok a fiatalok, akik érettebben indulnak neki a főiskolai éveiknek, nagyobb eséllyel fognak „talpon maradni”. Majdnem minden főiskolai gólya alaposan túlbecsüli a saját alkalmazkodási képességét. Azonban a valóság az, hogy 25%-uk vissza sem tér a főiskolába másodévesként, mert kibukik, és a „maradéknak” is csak az 51%-a diplomázik le a rendes tanulmányi idő alatt. Még a sikeres diákok is rengeteg keserű tapasztalatot gyűjtenek be a tanulmányi idejük alatt.
A szülők és ifjúsági munkások alkalmakat adnak a még otthon lévő serdülőknek felkészülni minderre. Új kihívások és tapasztalatok elé kell állítanunk őket, ahol az eredmények nincsenek előre meghatározva, hogy segítsünk megtanulni a tinédzsereknek azt, hogyan győzhetik le a bizonytalanságukat.
Legyél hajlandó elviselni az ilyenkor elvétett lépéseket és a hibákat, mint a tanulási folyamat részét. Nyújts igazi kihívásokat és választásokat, igazi következményekkel. Segíteni a tizenéveseknek, hogy egynapos kirándulásokat különböző főiskolai táborhelyekre szervezzenek, hogy régebbi, már főiskolás ifiseket látogassanak meg, mert mindezek nagyszerű módjai lehetnek a felkészülésüknek.
A felkészülés
Emlékszem, mint friss keresztény, másodéves egyetemistaként, belevetettem magamat a Bibliába és teológiai könyvekbe hogy a hitről tanuljak. Ahogy ültem a Ganser Könyvtár nyolcadik emeletén a Millersville Egyetemen (ahol a teológiai szövegeknek otthont adtak), felváltva olvastam a könyveket, és merőn néztem az ablakon keresztül a campust, és azon töprengtem, hogy a hitemet hogyan is kell ott kinn megélnem.
Meg kell tanítanunk a fiatalokat arra, hogyan építhetnek fel magukban egy bibliai világnézetet. Kezdeti lépésként én azt ajánlanám, hogy a szülők, ifjúsági lelkipásztorok és idősebb serdülők olvassák el a Befolyás Alatt: A kereszténység hogyan alakított át civilizációt (Under the Influence: How Christianity Transformed Civilization) című nagyszerű könyvet Alvin J. Schmidt-től. Ez megmutatja a kereszténység óriási áldásait a történelemben és a kultúrában, és jó kiindulási pontot adhatnak, ha szembe kerülünk olyanokkal, akik tagadják vagy támadják mindazt, amiben mi hiszünk. De ajánlanám még Byron Borger összegyűjtött anyagait a középiskola és főiskola közti átmeneti időszakról. (http://www.heartsandmindsbooks.com/articles/summer04.htm)
Az igazi karrierépítés
A Gallup Intézet felmérése szerint a fiatalok elsődleges életcéljai a következők: befejezni a középiskolát és főiskolára menni, megfelelő munkát találni, megházasodni és családot alapítani. Engem bátorítanak ezek a célok, mert annyira egészségesek. Még mindig „érintett” vagyok ezekben. Hogy miért? Salamon, a bölcsesség királya hiúságnak nevezi ezeket a dolgokat, ha ezek után anélkül rohanunk, hogy gondolnánk Istenre. A prédikátor könyvében Salamon ezt mondja: „És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek….” Érintett vagyok benne, és mindannyiunk felelőssége, hogy megtanítsuk a tinédzsereket arra, hogy emlékezzenek meg Teremtőjükről.
A legfontosabb lehetőség a főiskolára való felkészülésben, ha ezt Istennel közösségben végezzük, hogy kapunk egy képességet Isten hívásának meghallására. Os Guinness, csodálatos könyvében, a „Hívás”-ban (The Call), úgy fogalmazza meg ezt, mint mély vágyódást, hogy megértsük és beteljesítsük az igazi életcélunkat az „örök életben”. Ahogy Guinness is meghallotta, Isten arra hív, hogy örökkévaló dolgokról beszéljünk, és szolgáljunk az elveszett világnak minden nap. A teljes munkaidejű keresztény munka nem csak a lelkipásztorok és prédikátorok hivatása. Ez minden keresztényre vonatkozik, mindenkor és mindenhol.
Charles Colson az Elfoglalt területek visszafoglalása és a kulturális megbízatás (Reclaiming Occupied Territoryt és a Cultural Mandate) című esszéjében ezt írja:
„Emlékezz, hogy az egész teremtés Isten kezéből származott, de az egész teremtés belesodródott az ember Isten elleni lázadásába. Azonban az egész teremtés meg lesz váltva egy napon! … Világos, hogy a keresztények meg vannak mentve, nemcsak a valamiből, a bűnből, hanem valami miatt, ez pedig Krisztus igazsága.”
Egy gyülekezetbe „Plántált”, Krisztust követő tizen- és huszonéves „szakemberek” hálózatának létrehozása, akik időt szentelnek arra, hogy megvizsgálják, hogyan lehet összekapcsolni a hitet a hivatással, a szakmával, egy olyan erőfeszítés, amely beláthatatlan hasznokat fog hozni Isten Országa számára!
Szabályozási nehézségek
A magány és a depresszió a főiskolai hallgatók között sokkal gyakoribb, mint azoknál a fiataloknál, akik nem járnak főiskolára. Ezek a nehézségek sokszor megoldatlan családi problémákból erednekdnek, az elvárások és a főiskola valósága közötti radikális különbségekből, a tanulmányi kudarcokból, a pénzügyi nehézségekből, és a szociális támogatások hiányából fakadnak. Amikor a nehézségek felmerülnek, sok főiskolai hallgató próbálja ezeket megoldani valamiféle esztelen és felelőtlen életmódba való meneküléssel, ami magával hozza az alkoholt, a drogokat és a totális szexuális kicsapongást.
Dr. Ravi Zachariastól egyszer egy főiskolai hallgatója megkérdezte, lát-e reményt az emberiség, és különösen az ő nemzedékük számára a jövőt illetően. Dr. Zacharias válaszában elmondta, hogy erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert sokak számára a pesszimizmus és a cinizmus nagyon közel állnak egymáshoz, így a reményből táplálkozó jövő kérdésessé válhat. Általában ezek a nehézségek egy nagyobb társadalmi tendencia részét képezik. A kultúránk egy jelentős eredménye az elégedetlenség és csalódás az élettel kapcsolatban, a munkában és kapcsolatokban egyaránt, azért, mert túl sokat várunk el ezektől, és valljuk be, az elvárásaink nem sok esetben váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A Switchfoot együttes nagyon világosan fogalmazta meg ezt a problémát: „többet akarunk, mint amit a világ kínál, mert ebben a világban nem vagyunk végtelenek, nem vagyunk állandóak.” Tulajdonképpen Salamon is pontosan erről beszél a Prédikátor könyvében, 3:11) „E világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig.”
Sajnos a fiatal felnőttek olyankor fordulnak el leggyakrabban az egyháztól, amikor épp a legnagyobb szükségük lenne rá: a főiskola ideje alatt, majd közvetlenül azután, a húszas éveik hátralévő részében. A Barna Research Group idézve egy fiatalokról szóló felmérést azt nyilatkozta, hogy háromból csupán egy főiskolás fiatal tervezi egy gyülekezet meglátogatását. Ők magukra fognak maradni. Barna szerint „sok fiatal felnőtt úgy halad át az életét leginkább átformáló évtizeden (a húszas évein), hogy a kereszténységet maguk mögött hagyják a hátsó ülésen. Több millió dolog kristályosítja meglátásaikat és elveiket az életről, de a Biblia, a lelkipásztorok vagy más tapasztalt keresztény példája nélkül”.
Elvárni azt fiatal felnőttektől, hogy maguktól jöjjenek az egyházba, irreális. Több és hatékonyabb, imával kísért hidat kell létrehoznunk a főiskolák és az egyházak között, ahol vannak olyan lelkipásztorok, akiknek a küldetése csatlakozik a campuson levő főiskolai hallgatókhoz, és megtalálják a módját annak, hogyan hívhatják őket közelebb a Krisztushoz és az egyházhoz. (Nézd meg ezt az oldalt: www.ruf.org! Ez egy olyan megközelítés, amely bibliai elveket modellez.)
Kapcsolatok
A főiskolai kapcsolatok a legkényelmesebbek, de egyben a legtöbb fájdalmat okozhatják. C.S Lewis A dicsőség súlya (Weight of glory) című könyvében emlékeztet minket a kapcsolatok örökkévaló következményeire. Ezt írja: „viccelünk, dolgozunk, megházasodunk, visszautasítunk és kiaknázunk halhatatlan rémületet vagy örökkévaló ragyogást… de ez nem jelenti azt, hogy nekünk örökösen ünnepélyeseknek kell lennünk.”
Játszanunk kell! De örömünknek olyan fajta örömnek kell lennie, amely létezik az emberek között is, és kezdettől fogva komolyan veszi a másikat.
Igen, a főiskolai hallgatóknak jól kell érezniük magukat a bőrükben, de eközben komolyaknak is kell maradniuk. A komoly móka egy példája volt, amikor a főiskolai lakótársaim és én egy éven keresztül vendégül láttunk egy értelmileg sérült diákot, akivel egy ún. Goonie Mixet ettünk (amerikai étel: sok fajta gabona keveréke, agyoncukrozva) és közben keresztény alternatív zenét hallgattunk. Ez komoly móka, alkohol drog és szex nélkül.
És most álljunk meg egy pillanatra, mert kikerülhetetlen, hogy beszéljünk a szexről.
A szexuális kísértés talán a legnagyobb az összes közül a főiskolán! Mert mi van ott (különösen a kollégiumokban)? Több ezer, a média által befolyásolt, hormonálisan egymáshoz vonzódó fiatal, tele szobákkal és ágyakkal, különösebb tiltó szabályok nélkül. A legjobb tanács, amit valaha hallottam ezzel kapcsolatban lelkésztől, így szólt: Az a kincs, ami téged felemel. A szexualitás egy kincs. Ha szétosztod, pont annak az embernek nem adhatod oda teljesen, aki majd életed párja lesz. Ezért teremtette Isten a szexualitást a házasságon belül.
Szükség van arra, hogy nyíltan beszéljünk a diákokkal a szexről, és hogy egy átfogó képet adjunk a szexualitás biblikus megközelítéséről. A hallgatás ebben a témában nem opció!
Az alkohol
Alkoholt a főiskolán ugyanolyan könnyű találni, mint a vizet. A bulizós élet izgalma ellenére csupán idő kérdése, hogy az ezzel járó üresség és romboló hatás mikor válik nyilvánvalóvá. Emlékszem, az én bemerítkezésem pont akkor volt, amikor az egyik barátom körbehányt mindent maga és mások körül egy buliban.
Maga John Belushi is az „Állat Házra” hasonlító viselkedése miatt halt meg 1982-ben. Sok diák, akik keresztény családból jöttek, gyakran naivan belevetik magukat a bulikba, csak azért, hogy kipróbálják mindazt, amitől addig tiltották őket, vagy hogy lázadjanak kicsit a saját hitük ellen.
Mindettől függetlenül azt hiszem, az evangéliumi egyházak gyakran nem foglalnak állást az alkoholfogyasztással kapcsolatosan (vagy nem biblikusan), ami voltaképpen az evangélium hitelességének árt a legtöbbet. Tovább kell adnunk már a serdülőknek a Biblia tanításait az alkoholfogyasztásról, és példát kell mutatnunk abban, ahogyan mi élünk vagy nem élünk ezzel.
Egészséges életmód
A tizenévesek manapság nagyon elfoglaltak és leterheltek, és mire a főiskolához érnek, a stressz és a feszültség csak növekszik bennük. A főiskola egy olyan környezet, ahol nagyon sok az elvárás a diákok felé, és nagyon könnyű felhagyni az elegendő pihenéssel, megfelelő étkezéssel, testmozgással és a lelki gyakorlattal.
Bátorítsd a fiatalokat, hogy váljon szokásukká elkülöníteni egy teljes napot minden héten, amikor pihennek, és nem tanulnak, nem dolgoznak. A másik hat napon biztasd őket, hogy dolgozzanak szorgalmasan, úgy, hogy igazán tudják élvezni a hetedik napon a pihenést. Coleridge szépen megfogalmazta ezt: „úgy érzem, hogy Isten azáltal, hogy adta a szombatnapi pihenést, 52 tavaszt adott minden évben.”
Az én személyes átmeneti időszakom nagyon nehéz volt. Összetört szívű és megzavart fiatalként mentem a főiskolára. Nem tudtam, hogy ki voltam, vagy mit hittem. A depresszió folyamatosan kísértett engem. Akkor valaki rászánta az idejét, hogy megossza velem az evangéliumot, és ez örökre megváltoztatta az életemet. A gyógyulás lassú, de biztos volt. Mivel ez nekem nagyon kemény volt, remélem, hogy ez az időszak azok számára, akiket ismersz és szeretsz, kicsit könnyebb és kevésbé stresszes lehet.
Ahogy a fiataljaid elmennek főiskolára, imádságaidban azt kell kérned, hogy az ő életük többről szóljon, mint „állatnak lenni”. A főiskolai évek jó alkalmak nemcsak arra, hogy felismerjék és tapasztalják az Isten által kapott célokat, de lehetőség is, hogy felkészüljenek egy olyan életre, amelynek a célja a Teremtő szolgálata és dicsőítése.
Mindezek után idézzünk fel egy imádságot Soren Kierkegaard Gondolj a Teremtődre című esszéjéből (Think About Your Creator), és imádkozzunk együtt fiataljainkért az ő szavaival:
„Istenem, ne engedd, hogy a világi csábítások megvakítsák tizenéveseinket, akik főiskolára mennek! Ne engedd, hogy a főiskolai évek viccet jelentsenek számukra, hogy Neked a mennyben kelljen sírnod, amíg ők elhibázott örömöket hajszolnak, és elmenekülnek a helyes és szükséges konfliktusok és küzdelmek elől. A veszélyekben bátorságot adj nekik, a csapásokban türelmet, az élethez sok-sok szeretetet, és győzelmet a halálban, jutalmat a mennyországban! Ámen!”
Vélemény, hozzászólás?