(Fejezet „A piac, az ország és a terroristák” című könyvből)
A meghátráló egyház
A Római Birodalom és a Római Katolikus Egyház túlzásai oda vezették a protestánsokat, és különösen az olyan „nonkonformistákat”, mint a baptisták, metodisták, mennoniták és kvékerek, hogy kivonuljanak a politikai életből és az egyház és állam teljes szétválását szorgalmazzák. Túlnyomórészt az erkölcsre, teológiára és istentiszteletre figyeltek, és a mindennapi életben talán csak az egészségügyben és oktatásban játszottak fontos szerepet. A XIX. század végétől egészen a XX. századig a liberalizmussal és a különböző teológiai problémákkal folytatott küzdelem erejének nagy részét felemésztette. A hit belső üggyé, teológiai, értelmi és néha érzelmi kérdéssé vált, és csak ritkán volt valóságos és erőteljes tényező.
Azonban a politikai életből és a gyakorlati dolgokból való kivonulás mostanra csaknem olyan nagymértékűvé vált, mint amilyen a középkori hatalomőrült pápaságé volt. Kivonultunk a hatalomból és a konfliktusokból, és lemondtunk arról, hogy lakóhelyünkön megszólítsuk az üzleti és politikai élet vezetőit. Mostanra erőtlenné és tekintélyvesztetté váltunk, vagy úgy kezelnek, mint „potenciális szavazót”, akiket választási időszakban néhány frázissal ki kell engesztelni. Nem tekintenek az állam bölcsességének és a gyakorlati élet tanácsadó forrásának. Legjobb esetben „az erkölcsi értékek letéteményese” lehetünk a fiatalok számára. De azt nem engedik, hogy a politika erkölcsi forrása legyünk! Szajha egyházból Hamupipőke egyház lettünk.
Ez nem is lenne olyan rossz, ha a világnak nem lenne annyira borzasztóan szüksége ránk. Azonban olyan krízisben vagyunk, ami Isten Országa, annak értékei után kiált, mert a tudomány és technika eszközeivel nem lehet megoldást találni. Az elszántan radikalizálódó embermilliók gondja tucatnyi országban nem technológiai probléma; lelki és személyi, amit csak az Egyház tud igazán a helyére tenni. De a mi kezünkben nincs hatalom, és elképzelésünk is csak kevés, hogy hogyan tegyünk szert befolyásra. A „fehér lovon érkező hercegre” várunk. Megújult formában vissza kell szerezni azt a politikai befolyást, amelyet becsületesen, bölcsen és helyesen használnak. Ez akkor lehetséges, ha készek vagyunk a változásra. Hiszen olyan sokáig mentünk egy irányba, hogy mára már minden hatalmi gondolat furcsának tűnik. Megalkottuk a reménytelenség és az elnyomás logikáját. Gondolkodásunk most olyannyira elvont és más-világi, hogy a realitással nem tud szembenézni. Mielőtt reménykedünk, hogy eljutunk az igazságra, és azt Isten javára használjuk, őszintén át kell gondolnunk és fel kell fedeznünk a hatalom mibenlétét.
Ez a fejezet másról szól, mint a könyv nagy része. Azzal foglalkozik, hogy hogyan legyen sajátunk az a logikus és remek gondolkodás, amely megérti az igazságosságot, és megváltoztathatja a közösségeket. Ez a fejezet rólad és a te kérdéseidről szól, hogy igaz és átformáló egyéniséggé válj. Sok mindent más írásaimból vettem át.
Az igazságosság, az elfogulatlan és bölcs gondolkodásmód
Az igazságosság alapja az elfogulatlan gondolkodás. Az ítélkezésről szóló bibliai parancs az, hogy a bírónak tárgyilagosnak kell lennie. „Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne nézd, hogy valaki nincstelen; és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében!” (3Mózes 19:15) Így a döntéshozatalban nincs helye érzelemnek. Senki sem bízhat meg abban a bíróban, aki felment valakit, mert sír, vagy mert szegény családból való. És ugyanígy: senki se bízik abban, akit a gazdag és hatalmas megijeszt, és ezért szabadon engedi.
Az emberek a vezetőiket kezdetben erősnek és becsületesnek látják, mivel lehet, hogy időnként jóságosnak látszanak. Az erőre és a becsületességre való képesség alapvető fontosságú, e nélkül senki sem veti bizalmát belénk sokáig. Az emberek nem tartanak ki egy zavaros és érzelgős vezető mellett sokáig. Itt, a Fülöp-szigeteken Estrada korábbi elnököt tárgyilagosságra való képességének hiánya húsz év után ledöntötte trónjáról. Jó szíve és érzelgős természete sok szavazatot hozott neki, de az már „kiverte a biztosítékot”, amikor palotákat építtetett hat szeretőjének és odaadta barátainak a nemzeti nyugdíjalapot. Alkalmatlannak tűnt az uralkodásra, mert szívére hallgatott. És ugyanígy, Ausztráliában az érzelgős és nyájas ellenzéki munkáspárti vezér, Kim Beazley elvesztette a legutóbbi választást (amiről sokan gondolták, hogy neki kell megnyernie), mert nem volt tárgyilagos, és az Ausztráliába való embercsempészettel nem törődött.
Az evangéliumi kereszténység olyannyira túlhangsúlyozta a kegyelmet és az áldást, az érzelmet és a lelkiséget, hogy nincs riasztórendszerünk, képességünk, hogy bölcsen és helyesen megoldjuk a kemény szituációkat. Gyakran olyanok vagyunk, mint a „massza”, sőt még egyházainkat sem tudjuk tűzvonalba állítani, hogy a globalizációval és a terrorizmussal törődjön. Nem vagyunk már irányadó mérték. Újra meg kell tanulnunk kedvesnek és nyájasnak lenni az összetört szívűekhez és a sértettekhez, és éles ragadozókörmökkel bánni a kegyetlennel és a rablóval. Újra és újra elszántan fel kell fedezni a tárgyilagos gondolkodást, és az olyan elhanyagolt erényeket, mint amilyen az erő, a bátorság, méltóság, bölcsesség, tárgyilagosság, ítélőképesség, igazságosság, nemeslelkűség, megvesztegethetetlenség, becsületesség, stb. Ha hatalmat akarunk, szükségünk van azokra az erényekre, ami a hatalomhoz kell.
Azért, mert te szeretetre méltó vagy, a világ nem fog megváltozni és átalakulni. A kedvességnek megvannak a határai. Józsué nem azt kapta parancsul, hogy „menj Kánaánba, légy kedves és akkor majd egyetértenek veled”. Mégis, sok lelkész ilyesmit mond gyülekezetének. A kinti világ nagyon szereti a bűnt, és nem akar tőle megválni. Nem hatja meg, ha te szimpatikus vagy. Isten azt mondta Józsuénak:”légy erős és bátor”, mert látta, hogy Izráelre még sok csata vár. Igazi, erős és bátor hitre van szükségünk, amely kint a világban munkálkodik. Túl kell jutnunk az „Álmomban Mesteremmel a tengerparton jártam… Csak egy lábnyom látszik az ösvényen” történet lemondó hangulatán és újra megtanulnunk, hogy: „Erős vár a mi Istenünk”.
Ha kész vagyunk a vezetés olyan erényeit, mint erő, méltóság és igazságosság újra megtanulni, akkor el kell mozdulnunk a pietista hittől egy olyan felé, amely elsajátítja és megtestesíti a józan észt. Olyan hitre kell törekedni, amely képes igazságosan felmérni az élethelyzeteket, és a Szentírást alkalmazni tudja rájuk. Tovább kell lépnünk azon, hogy megelégszünk tanainkkal és érzéseinkkel, – odáig, hogy elégedettek legyünk az élet dolgaiban hozott döntéseinkkel és tetteink gyümölcseivel. Meg kell látnunk a zűrzavarból kivezető észszerű, tárgyilagos, gyakorlatias és megoldásközpontú utat, amely valóban képes átalakítani nehéz helyzeteket. Amíg a tárgyilagosság és erő nem jelenik meg gondolkodásmódjában, addig a világ nem lesz képes átalakítani a piacot.
Királyok az Isten Országában
A helyreállítás része, hogy olyanná legyünk, mint Jézus, aki a királyok Királya, és az urak Ura. Ez úgy lehetséges, hogy Ő tesz bennünket „királyokká és papokká” (1Péter 2,9; Jelenések 1,6; 5,10). Ílymódon az egyház nemcsak kórház, hanem királyság is, része a hit fő ígéretének, hogy Krisztussal együtt fogunk uralkodni, sőt, hogy vasvesszővel uraljuk a népeket: „Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett, hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket” (Jelenések 2: 26-27), és a mennyben a megváltottak éneke: „és új éneket énekeltek ekképpen: „Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön”. (Jelenések 5:9-10). A keresztények nemcsak lelki értelemben fognak uralkodni, ahogy például a bűn vagy a szenvedélyek felett, hanem valóságosan a népek felett is. Ez fontos tanítás, több mint kétszáz utalás van az Újszövetségben arra, hogy az egyház Királyság, Jézus Király, és hogy mi vele uralkodunk. Így az érett kereszténységre az uralkodótól elvárt erények és gondolkodásmód is jellemző. Az érettség sokkal többet jelent, mint a dohányzástól, táncolástól vagy italozástól való tartózkodás, és sokkal többet takar, mint hogy kedves és szeretetre méltó vagy, tovább megy a mértékletességen és helyes munkaerkölcsön, a kegyelem, igazság és jogosság megragadásán és megértésén, túlmutat a tisztességességen, bölcsességen, méltóságon és az ismereten is.
A sokba kerülő ostobaság
Az irracionális és babonás gondolkodásmód ínséghez vezet (ahogy azt a szegénység és gazdagság lelki alapjáról szóló fejezetben láttuk), a fanatizmus pedig kegyetlenséghez (ahogy a moszlimok radikalizálódásáról szóló fejezetben olvasható). A valóságos életből való kivonulás vagy a megbénult elemzésképesség miatti probléma-központú vagy a túlzottan pietista gondolkodás pedig erőtlenséghez. Ráadásul az egyház néhány térségének reménytelen és félelmetes kilátása van, amely összeesküvés-elméletekben és mártír-komplexusokban gyökerezik még ott is, ahol nincs valóságos alapja. A varázserőben és a varázslóban való bizakodás az Egyház nagy részét függőségbe taszította. Tágra nyílt, ragyogó szemekkel várják a csodát egy felkent prédikátortól, de hétköznapi életükben legtöbbször nem sikerül felelősségteljesen cselekedniük. (Én igenis hiszek a csodában, és karizmatikus vagyok, de nem hiszek a butaságban és a függőségben, vagy egy alkalmatlan hős imádásában). Az Egyháznak gondolkodnia kell!
Megtanítani az Egyházat gondolkodni és cselekedni, és jelen lenni a világban
Jézus jelen volt a világban, és azonnal megváltoztatta az embereket és a helyzeteket. Ott volt a tömegben, szemtől szemben. A próféták sem a levegőbe beszéltek, odamentek a tömeghez vagy a királyhoz, aztán elmondták próféciájukat. Jelen voltak a világban, ott voltak az élet dolgainak kellős közepén. A bibliai esemény azonnali, spontán, valóságos és megfogható volt. Bizonyos okok miatt mi félünk ettől, és elszaladunk a valódi elkötelezettségektől. Jobban szeretjük a bizottságokat, konferenciákat, prédikációkat, imatalálkozókat és bibliatanulmányokat. Az igazi bibliai tett mindig egyenesen azokhoz az emberekhez beszélni, akiknek a legjobban meg kell azt hallaniuk, és akiknek hatalmukban áll, hogy a te beszédedre alapozva hozzanak döntéseket. Ez a logikus.
Az Egyháznak – Urához hasonlóan -, meg kell tanulnia jelen lenni az élet sűrűjében, felkínálva a gyógyulást és az üdvösséget, és igazságosságra hívni ott, ahol lehet. Az élethez nyíltan, egyenesen és tettre készen kell közelíteni. Ez nagyon megalázó dolog. Könnyű egy istentiszteleten álmokat kergetni, de amikor leülsz és azt mondod: „Hogyan tudok változtatni Manila helyzetén?”, erőtlennek és kicsinek érzed magad. Első pillanatra ez nem jó érzés. Kezdetben a „jelenlét” tulajdonképpen fájdalmas lehet, mivel elképzeléseink saját hatékonyságunkról kilyukadt luftballonnak látszik. Jelen lenni – gyakran jelenti a hit krízisét. A tanítványok követték Jézust, és sok, hitet próbára tévő szituációban vettek részt, mint amikor például viharba kerültek a Genezáreti-tavon, vagy amikor az epilepsziás fiút nem tudták meggyógyítani, vagy az ötezer ember megvendégelése alkalmával. Megijedtek, de végül megtanulták, hogy mit jelent egy helyzet felett úrrá lenni. Vizsgáljuk meg, mit jelent az érzelmek vagy az élet felett úrrá lenni, és így a változás hiteles előidézőjévé lenni.
A következetesen, gyakorlatiasan gondolkodó keresztény vezető (1.rész)
A következetesen, gyakorlatiasan gondolkodó keresztény vezető (2.rész)
A következetesen, gyakorlatiasan gondolkodó keresztény vezető (3.rész)
A következetesen, gyakorlatiasan gondolkodó keresztény vezető (4.rész)
Eredeti cikk: The Rational Pragmatic Christian Leader
Vélemény, hozzászólás?