A fiatalok asszimilálása – mint missziós stratégia

Gwen két napja tette le az érettségit, de különösebb gondolkodás nélkül megjelent a gyülekezetben, és szokása szerint megállt a középiskolások vasárnapi-iskola terme előtt. Néhány barátjával beszélgetett és nevetgélt az ifjúsági csoportból. Amikor a vezetőjük megnyitotta az összejövetelt, bement a többiekkel a tágas terembe, és leült a szokásos helyére, a szőnyeggel borított lépcsőn a szemközti falnál.

Először nem vett észre semmi szokatlant, de hamarosan feltűnt neki, hogy néhányan feléje fordulva sutyorognak egymással. Nem igazán értette, mi folyik – talán valami butaságot mondott, amikor bejött – de érzékelte, hogy a többiek valahogy megbámulják. Még mielőtt rájöhetett volna, mi történt, az ifjúsági vezető odajött és leült mellé. „Gwen, most már leérettségiztél. Most már felnőtt csoportba kell járnod. Nem kell többé ezekkel a dedós gimnazistákkal töltened az idődet.”

Gwen-nek elakadt a szava. Hát hogy is lehet, hogy nem tudta ezt? De valahogy sohasem jutott eszébe, hogy már ne látnák szívesen az egyetlen igazi keresztény közösségben, amelyet valaha is megismert. A szülei nem jártak gyülekezetbe, és nem voltak mély kapcsolatai ezen a csoporton kívül, a gyülekezete azonban nem volt felkészülve arra, hogy érettségizetteket is bent tartsanak az ifjúsági szolgálatukban. Mennie kellett, és bár a vezetői megpróbálták kedvesen kezelni az ügyet, a program felépítése olyan volt, hogy már nem látták szívesen. Már „elvégezte” az ifjúsági csoportot, de hová menjen most?

Sem barátai, sem szülei, sem a gyülekezete nem tudott felelni erre a kérdésre.

Az ifjúsági szolgálat gyenge pontja

Gwen esete klasszikus példája azoknak a baleseteknek, amelyek bekövetkezhetnek, ha az ifjúsági szolgálat feladatát egy tipikus, de sajnos rövidlátó definíció alapján határozzuk meg. Ez a jelenet, a maga kifacsart mivoltában, sok gyülekezetben lejátszódik, vagy talán mondhatjuk, hogy a legtöbbjükben, ahol szervezett, felépített program szerint zajlik az ifjúsági szolgálat. Hagyományosan, a végzős középiskolásokat megcélzó szolgálatok sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a fiatalok meggyőzésére arról, hozzanak személyes döntést, hogy Jézust fogják követni, mint amennyit azzal foglalkoznak, hová mennek majd tovább a csoportból. Bármilyen nemes is ez a célkitűzés, sok esetben egész nemzedéknyi „ifi-munka árva” volt az eredmény – ifi csoporttagok, akik, miután kilépnek az ifjúsági programjukból, mely a táplálékot és családot jelentette számukra, nem találnak biztonságos helyet, ahol megéljék a hitüket.

Gwen egy jó barátom lánya. Törődöm vele, és amikor a fentiek megtörténtek, tudtam hogy mi, mint gyülekezet elszúrtuk a dolgot. De megvallom, addig a napig nem sokat gondoltam arra, mihez kezdünk az érettségizettjeinkkel. Igen, tudtam, hogy évekig azt tanítottam, az ifjúsági munkának fel kell készítenie a srácokat az „igazi életre”, és arra, hogyan vigyék át a hitüket az életük következő szakaszára, (pl. felsőoktatás, munkavállalás). De úgy tekintettem ezt, ahogyan az ifi-munka legtöbb veteránja: – a srácok felkészítése csupán egy újabb szükséges pont volt a programban és a tananyagban. Most már meg vagyok győződve róla, hogy nemcsak tévedtem, amikor tudtomon kívül elégtelenül felkészített tanulókat űztem ki az egyéni és leegyszerűsített hit rengetegébe, de szisztematikusan magukra is hagytam őket, arra hagyatkozva, hogy (remélhetőleg) megtalálják majd maguknak a „következő” közösséget, amelyet magukhoz illőnek éreznek. Ma már belátom, hogy még a legjobb programjainkban is bizonytalanságban hagyjuk a diákjainkat, és ennek vesztesei a szolgálataink Gwen-jei lesznek.

Ha megkéred bármelyik tapasztalt ifjúsági vezetőt, hogy írja le a szolgálata célját, a válaszuk elkerülhetetlenül valahogy így fog hangzani: „Tanítványokká tenni a diákokat”. Ez a meghatározás az ifjúsági szolgálat kezdetei óta jelen van, és máig ez maradt legtöbb program középpontjában. Willow Creek’s Student Impact diákmisszió alapdokumentumában például ez áll: „a vallástalan középiskolai diákokat Jézus teljesen elkötelezett követőivé tenni… ”.  Hasonlóképpen, a Ridge Burns and Pam Campbell szolgálat vallja, hogy „feladatunk, hogy arra ösztönözzük a diákokat, hozzák összhangba viselkedésüket, életstílusukat, és elkötelezettségüket a Krisztusi életszemlélettel…”. E nézetek azt tükrözik, amit az ifjúsági szolgálatok majd valamennyi résztvevője lelkesen megerősít – elhívásunk, hogy a diákokat személyes hitükben bátorítsuk. Ez egy becses célkitűzés, amelyhez ragaszkodnunk is kell. De ha ez a végcélja szolgálatunk erőfeszítéseinek, akkor megtörténhet, hogy több kárt okozunk, mint hasznot.

Eljött egy új definíció ideje

Az ifjúsági szolgálat legtöbb veteránja és vezetője tudatában van annak, hogy az elmúlt néhány évtized során a serdülőkor meghatározását kiterjesztették (legalább) a 20-as évek közepéig, és a középiskolát befejezők még alig félúton tartanak ebben az átalakuló életszakaszban. Sajnálatos módon, nem gondoltuk még át szolgálatunk végcélját ennek a változásnak fényében. Programjaink többsége és alapfilozófiánk a 70’-es és 80’-as évek felgyorsult demográfiájából származik, amikor a végzős középiskolások majdnem felnőttek voltak, és általánosságban készen álltak, hogy természetes módon vonzódjanak a több generációs hívő közösségekhez ifjúsági szolgálatuk homogén szociológiai gubója helyett. De a serdülőkori fejlődés megváltozása, és a generációk közötti kapcsolatoknak az egész kultúrára kiterjedő elhanyagolása olyan hitéleti rendszert teremtett, amelyben a középiskolát elhagyó végzősöknek nincs helye.

Minden bizonnyal lesznek néhányan, akik kitartanak majd a hitükben, amíg meglelik a generációs homogenitás biztonságos, meleg takaróját, amelyet felnövekvésük során megtapasztaltak, de túlságosan gyakran megesik, hogy a többség egyszerűen felszívódik. Alkalmanként feltűnnek a „nagy gyülekezetben” és leülnek a hátul egy-két barátjukkal, de úgy mennek el, hogy elszigeteltnek, és sokszor kiábrándultnak érzik magukat, amiatt, hogy nincs helyük a közösségben. Ezek a „nem egészen felnőttek, és nem egészen serdülők” ugyanazon a résen hullnak ki, mint annak idején az 1950-es és 60-as évek középiskolásai, mindaddig, amíg megmentésükre nem jött az ifjúsági szolgálat, megóvva őket attól, hogy olyanokkal közösen kelljen megélniük a hitüket, akik idősebbek, különböznek tőlük.

Ma, amikor a serdülőkor közepén járók kilépnek az ifjúsági szolgálat programjának energia-teréből és kapcsolatközpontúságából, sokszor kisétálnak a gyülekezet kapuján. Hova mennek az érettségizettek, ha „elvégezték” az ifjúsági csoportot? És hogyan segítjük őket?

Új célkitűzésre, új fókuszra van szükségünk, és feladatunk új meghatározására. Az ifjúsági szolgálat nem elégedhet meg többé azzal, hogy a diákjaink „elkötelezik magukat” és még úgy is néznek ki, és úgy is viselkednek, mint Krisztus „igaz” tanítványai. Akiknek az ifi-munka szerepe jut egy adott gyülekezetben, (vagy akár egy felekezetközi szervezetben), azoknak gondoskodniuk kell arról, hogy mikor a diákok kilépnek a biztonságos, védelmező, homogén ifi-csoportból, amelyet hat, vagy annál több éven keresztül megismertek, akkor a tágabb közösség úgy fogadja őket magába, mint útitársakat a Krisztussal járt úton.

Mint azt Jim Burns a Youthbuilders tagja, és Mark DeVries a Family-Based Youth Ministry munkatársa mondták: „Az, hogy a fiatalok milyen mértékben maradnak gyülekezetben, kapcsolódnak be a tevékenységekbe, és hoznak életre szóló döntéseket Krisztusért, közvetlenül függ attól, mennyire van olyan érzésük, hogy a közösséghez tartoznak. Innen kezdve bármely ifjúsági szolgálat célja az kell, legyen, hogy a diákok úgy lássák magukat, mint Isten hit-családjának részesei, és ezt át is éljék.”

Az ifjúsági munka céljának új meghatározása akkor hát ez „őszinte tanítványok bevonása a hivők közösségébe és a gyülekezetbe”. Ez magában foglalja a személyes hitet, mint szükséges kiindulópontot, de mire a tanulóink befejezik a középiskolát, egy program hatékonyságát legfőképpen az fogja jelenteni, mennyire mély és őszinte módon kapcsolódtak be a fiatalok a Krisztus tágabb értelemben vett testébe.

Az ifjúsági munka teljes Evangéliuma – Beilleszkedés a Krisztus testébe.

Az iménti definíciónak nem szabadna túl forradalmian hangzania számunkra. Hiszen amióta Mark DeVries’ könyve, a Family Based Youth Ministry (Családokra alapozott ifjúsági munka) először tudatosította bennünk, hogy együtt kell működnünk a szülőkkel annak érdekében, hogy a lehető legjobb esélyünk legyen az életet átalakító változásokra, az ifjúsági szolgálatok már ráébredtek, hogy kárt teszünk magukban (és a srácainkban) ha úgy teszünk, mint akinek nincs szüksége a gyülekezetre a szolgálathoz. De nem volt még elég hang, hogy akkora zajt csapjanak, ami rákényszerített volna minket, hogy szemügyre vegyük az alapvető okot, amely miatt ifjúsági munkát végzünk, vagy akár csak hogy olyan módon tekintsük át feladatunk végcélját, amely ezt a családi mozgalmat komolyan veszi. Talán nem hangzik újdonságként, de a gyakorlatban csak kevesen engedték meg maguknak, hogy ez a fajta elkötelezettség váljon irányadóvá abban, hogy az ifjúsági munkában tevékenykednek. Nehéz út áll előttünk, ha megfelelőképpen fel akarjuk készíteni úgy tanulóinkat, mint diákjainkat az egészséges és őszinte beilleszkedésre; de bele kell vágnunk.

Hat lépés, hogy ezt a látást valóra váltsuk

Ahhoz, hogy egy széttöredezett, homogenitásra alapozott ifjúsági programból átválthassunk egy olyanra, amely a felnőtt közösségben való teljes részvételhez vezető stratégiai kapuként működik, a következő hat lépést ajánlom:

Kezd az ifi-munkások csapatával.  Mint általában, amikor egy látás, vagy filozófia megváltoztatásáról van szó, a legfontosabb változás abban rejlik, hogyan tekintünk elhívásunkra és szolgálatunkra. A következő lépések a kettestől a hatosig, csak akkor hoznak változást az ifjúsági csoportodban, ha az egyes lépés megfogan az ifi-munka vezetőségében. Csak amikor az ifjúsági munkások csapata felismeri, hogy a végcél a közösségbe való teljes beilleszkedés, és őszintén kész arra, hogy bármely, és minden stratégiáját, tantervét, programját és még a képzést is ennek megfelelően megváltoztassa, akkor kaphatnak bármi esélyt a tanulók, hogy érettségi után ténylegesen egy gyülekezet életének szerves részeivé váljanak. Ha e cél iránti elkötelezettségük csak szájjártatás egy ideál nevében, vagy ha mindez háttérbe szorul a hagyomány, illetve a jelenlegi struktúra mellett, akkor kevés reményünk lehet, hogy a fiatalokat valóban összekapcsoljuk a tágabb közösséggel.

Vond be a vezető pásztort és a vezetőséget. A mai ifi-munka mögött rejlő gondolkodásmód egyik oka, hogy a gyülekezet-vezetőség élvezte a békés egymás mellett élést a hagyományosan definiált ifjúsági szolgálattal – amikor működött. Mind a mai napig kevesen fogják fel a beilleszkedés hiányát és a tervszerű cserbenhagyást az ifjúsági munkások, vagy módszereik hiányosságának jeleként. Akik ráébrednek, hogy megsebeztük a fiataljainkat, azok felelőssége lesz, hogy meggyőzzék a gyülekezet vezetőit arról, az ifjúsági munka végső soron az egész közösség felelőssége – velük kezdve. Mindnyájan cserbenhagytuk a srácainkat azáltal, hogy rászoktattuk őket egy olyan gondolkodásmódra, amely szerint a hit inkább a homogenitás biztonságáról, és a személyes elkötelezettségről szól, mintsem a közösségi életről és a más generációbeliekkel létesített mély kapcsolatokról a hivők családjában. A gyülekezet vezetőségének, a felnőttek pásztorával kezdve, meg kell látnia, hogy a fiatalok beilleszkedése Isten elhívása a közösség számára, és minden tőlük telhetőt meg kell, tegyenek annak érdekében, hogy ez egy egészséges és termékeny folyamat legyen.

Add el a gondolatot a gyülekezetednek. A legtöbb gyülekezeti közösségben a gyerekek megkeresztelésekor vagy megáldásakor a felnőttek és családok nyilvánosan ígéretet tesznek, hogy a gyermekről egész életén át gondot viselnek, és táplálni fogják. Ez a változás, hogy az ifjúsági szolgálat végcélját a gyülekezet egészébe történő asszimilációban látjuk, egy felhívás a gyülekezet számára, hogy folyamatosan tartsák meg az ígéret melyet tettek. Biztosítsd, hogy a teljes gyülekezeti „test” tudatában legyen, hogy a közösségnek tárt karokkal kell fogadnia a végzős középiskolásokat. Az a kulcs, hogy olyan sokat sulykold ezt az üzenetet, hogy végül már a gyülekezet történetének részévé váljon.

Az ifjúsági szolgálat minden szintjén kommunikáld, hogy a cél a beillszkedés. Mielőtt elsöprő változtatásokba fognál (ha egyáltalán szükség van erre), gondoskodj róla, hogy minden érintettnek bőségesen legyen ideje megérteni, megemészteni, és megvitatni a gondolatot. A legtöbb ember, különösen a szülők, megrettennek a kilátásba helyezett változásoktól, mert legtöbbjük reméli, hogy az ifjúsági program „jó” tanítványokká változtatja a gyermekeit. (Bármit is jelentsen ez) szánj rá időt, hogy meghallgasd és enyhítsd az érintettek félelmeit – és vond be őket a változtatások ötletgyűjtési részébe. Próbáld elkerülni, hogy a fejük felett hozzál döntéseket anélkül, hogy lehetőségük lenne, hogy maguk is megbirkózzanak a változások mögötti okokkal.

Változtasd meg azt, amit tesztek, olyan módon, hogy a szolgálat minden részfeladata a célkitűzés felé mutasson. Az emberek azt érzik magukénak, aminek létrehozásában részvettek. Amikor már meggyőzted a vezetőséget, hogy a beilleszkedés kellene lenni a végcélnak, és lehetőséget adtál az ifjúsági szolgálatban érintetteknek hogy veled együtt végezzék el az utolsó simításokat arra vonatkozólag, hogy mi következik a gondolkodásmódotok ilyen mértékű megváltoztatásából, akkor mindehhez hozzá kell igazítani a különböző programjaitokat, tananyagaitokat, rendezvényeiteket, és a módszereket is amelyekkel a céljaitokért munkálkodtok.

Építs fel egy értékelési rendszert. Minden esetben, amikor változtatás történik egy program célját illetően, vagy a látásmódunkban igaz az, hogy gyakran a kezdeti lelkesedés, sőt még a szerkezeti felépítés átalakítása sem elegendő hogy akkora hajtóerőt hozzon létre, amely tartóssá teszi a változást. Akikre az ifjúsági szolgálat felsőbb szintű vezetését bízták, azoknak a felelőssége, hogy a tervekbe beépítsék a kiértékelést is. Olyan értékelési rendszerre van szükség, amely a fő kérdésekkel foglalkozik: mindaz amit mondunk, teszünk, és akik vagyunk, közvetlenül a végzős diákjaink teljes beilleszkedését célozza?

A Youth Specialties engedélyével.

Used with permission of Youth Specialties.

Eredeti cikk: Strategic Assimilation: Rethinking the Goal of Youth Ministry