Talleyrand, aki számos tisztséget töltött be XVIII. Lajos, Napóleon Bonaparte és Fülöp Lajos uralkodása alatt, egyszer megkérdezte az egyik francia királyt, hogyan kezdene neki egy olyan új, hatalmas vallás megalapításának, mint a kereszténység. A király nagyon egyszerűnek találta a választ. Mindössze keresztre feszítést kellene elszenvednie, utána pedig feltámadni halottaiból harmadnapon. Ezzel a válasszal emlékeztette a király a korábbi papot a kereszténység egyedülállóságára. Más vallásoknak is vannak jó tanításai. Némelyük mártírokat is felmutathatnak. De csak a kereszténység tanúskodik a Megváltóról, aki meghalt majd feltámadt.
Az apostolok felismerték a feltámadás óriási jelentőségét és prédikációik kiemelt vonásává tették azt (ApCsel 2:24–32; 3:15–26; 17:18). Még a fizikai bántalmazással való fenyegetést követően is tovább prédikáltak hitük egyedülállóságáról. Lukács azt írja: „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról” (ApCsel 4:33).
A lelkipásztorok amint felismerik az apostoli prédikációk drámai eredményét, úgy vágynak hasonlóképpen gyümölcsöző szolgálatra. Az apostolok prédikációinak és tanításainak vizsgálata feltárja, miért is létfontosságú a feltámadás igazsága a szolgálati erőfeszítések sikerében.
Bizonyíték Krisztus Istenségére
A feltámadás egyik nagy tényezője, hogy minden kétségen felül bizonyítja Krisztus isteni mivoltát. Amikor írástudók és farizeusok jelet kértek Jézustól, hogy bizonyítsa nekik ilyen módú tanításra való jogosultságát, Jézus közelgő feltámadására utalt ezekkel a szavakkal: „ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele” (Máté 12:38–42). Amikor megkérték, mutasson jelet, mely bizonyítja, hogy joga van a pénzváltók zsinagógából való
kiűzésére, ugyancsak saját feltámadására hivatkozott, mondván: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” (János 2:19).
Pál a római keresztényekhez írt levelében újra megerősítette Jézus tanítását. Rámutatott arra, hogy az evangélium Jézus Krisztussal kapcsolatos, aki nem csak Dávid földi leszármazottja, de ugyanakkor „a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult”. (Róma 1:4). Következésképpen azokat az embereket, akik a korai egyház prédikációját hallgatták, külön tudatosították arról, hogy nem csak egy rendkívüli prófétával álltak szembe, hanem az Isten örökkévaló Fiával.
Sokévnyi, az egész világot érintő liberális teológia hirdetése után ismét nagy szükség van a természetfelettiség hangsúlyozására. A lelkipásztorok biztosak lehetnek afelől, hogy semmi sem fogja jobban meggyőzni az embereket Krisztus Istenségéről, mint a feltámadásáról való kijelentés. Egy nagyon fontos dolgot tanulhatunk az újszövetségi prédikátoroktól: ahelyett, hogy önmagukat részletes vitába lovallták volna, egyszerűen meggyőző kijelentést adtak a feltámadás tényszerűségéről. Ez újabb lelkek csatlakozását jelentette az egyházhoz.
Bizonyíték az eljövendő ítéletről
Krisztus feltámadásának másik tényezője az, hogy bizonyítja: van egy közelgő ítélet. Pál Areopagoszon tartott prédikációjában hirdette, hogy Isten mindenütt arra hívta az embereket, hogy térjenek meg (ApCsel 17:30). Azon rengeteg eszköz közül amihez Pál fordulhatott volna, a félelmet használta ez alkalommal. Rámutatott arra, hogy lesz egy nap, melyet a világ fölött tartott ítéletre jelöltek ki. Bizonyosságot hirdetett az elkövetkezendő ítéletről, melyet Isten adott minden ember számára „azáltal, hogy feltámasztotta [Krisztust] a halálból.” (ApCsel 17:31).
Minden egyes alkalommal, amikor az evangélium szolgái kijelentik a feltámadás igazságát, az egy emlékeztető az emberek számára az elszámolás eljövendő napjáról, és újra megerősíti azt a tényt, hogy az Atya minden ítéletet a Fiúra bízott. (János 5:22); hogy a ma Megváltója a holnap Bírája lesz.
Egyes emberek válaszolnak Isten szeretetére, míg másokat csak az ítélettől való félelem mozgat meg. Júdás felhívja a figyelmet ezen jelenségre amikor azt mondja, „Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett.” (Júdás 22,23). A lelkészek és pásztorok mind apostoli példát, mind bibliai intézkedést hajtanak végre akkor, amikor a Krisztus feltámadásáról való prédikálással emlékeztetik az embereket arról az eljövendő feltámadásról, amiben minden valaha élt ember részesül majd. Ezek közül sokak azért támadnak majd fel, hogy elítéltessenek.
A teljes áldozat bizonyítéka
A feltámadás igazsága ugyanakkor bizonyíték Krisztus teljes áldozatára, amelyet a világ bűneiért hozott. Pál azt írja, Krisztus „halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.” (Róma 4:25). Ha Krisztus megragadt volna a halál fészkében, az személyes bűnhődésre utalt volna, nem pedig arra, hogy a világ bűneit vette magára. És mivel az engesztelés tökéletes beteljesedése hatott a Golgotán, Krisztus feltámadt a halálból. A Szentlélek küldetése most az, hogy meggyőzze a világot Krisztus megigazulásáról, (János 16:8,11) amit mindannyiunknak beszámít, „ha hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust” (Róma 4:23,24).
A feltámadás igazságáról való prédikálás arra emlékezteti az embereket, hogy az áldozat olyannyira teljes, hogy ezen keresztül Isten rá tud tekinteni Ádám elbukott nemzetére és igaznak jelentheti ki őket. Korábbi bűnösök járulhatnak bátorsággal a kegyelem trónja elé (Zsidók 4:14–16), nem emberi érdemek által, hanem Krisztus tökéletes áldozatán keresztül. Ők azok, akiket „megajándékozott … szeretett Fiában” (Efézus 1:6).
Minden pásztor felismeri önmagáról, hogy nagyon is ember. Időnként az élet nyomásai elhomályosíthatják azt az igazságot, hogy az evangélium igenis jó hír. A bibliai prédikátorok azonban mindig emlékeztetnek, hogy minél sötétebb a történelem órája, annál nagyobb szükség van az embernek a jó hírre. Kétség sem férhet hozzá, hogy a mostani valóban az az óra, amikor örömteli bizonyossággal kell kijelentenünk, hogy Krisztus feltámadt, azért, hogy az emberek, akik megfáradtak a bűn súlya alatt, megkönnyebbülést találjanak Isten megigazító kijelentésében.
Bizonyíték Krisztus közbenjárására
Milyen hálásak a hívők, hogy Krisztus feltámadása egyben bizonyíték közbenjáró szolgálatára is! Az emberi élet tapasztalatainak egyik legnyilvánvalóbb igazsága az, hogy a Sátán mindig is Isten embereinek elbukását kereste. Jézus, a megfeszítése előtti sötét órákban azt mondta: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited” (Lukács 22:31,32).
Az Írás emlékeztet minket arra, hogy feltámadásával és mennybemenetelével Krisztus biztosítja a Benne hívőket arról, hogy közben fog járni értük. Pál, a római hívőkhöz írt levelében azt mondja „Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?” (Róma 8:34). Ez a közbenjárás az oka annak, hogy a hívő megmenekülhet a legvégső vereségtől, és övé lehet a legnagyobb győzelem. (Zsidók 7:25).
A pásztorok valószínűleg bárki másnál jobban tudatában vannak annak, hogy a Sátán örömét leli a hívők elcsüggesztésében. Mivel a szellemileg levert hívők nem vonzzák a világi embereket az Úrhoz, a Sátán azt akarja elérni, hogy a keresztények boldogtalanok legyenek. Amikor a gyülekezet üzenetet hall arra vonatkozólag, hogy a feltámadt Krisztus imádkozik a hívőkért, képes felülemelkedni a csüggedésen. Azzal, ha a pásztorok a feltámadt Krisztus közbenjárásáról prédikálnak, és bátorítják a gyülekezetet, pusztító csapást mérhetnek a Sátán szellemi pangáshoz vezető stratégiájára.
Bizonyíték a hívő feltámadására
Emberek generációit tölti el bizonytalansággal a fizikai halál misztériuma. Gyakran rettegéssel tekintenek rá. Krisztus feltámadásának hirdetése ugyanakkor arra emlékezteti az embereket, hogy a hívő feltámadása garantált. Thesszalonika zaklatott szentjeinek azt írta Pál, hogy „ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által” (1Thessz. 4:14). A korinthusiaknak azt is mondta Pál, hogy, „aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt” (2Korinthus 4:14).
Azok a lelkipásztorok, akik egy elhunyt hozzátartozói mellett állnak, gyakran szembesülnek azzal, hogy nem nagyon találnak olyan szavakat, melyek a gyászt tompíthatnák, hacsak nem emlékeztetik a búsuló hívőket arra az újbóli találkozásra, mely a hívőkre vár. Akár személyes társalgásban, gyászszertartásokon, vagy bármely más szolgálati lehetőségben; semmi sem hatékonyabb a gyászoló szentek megvigasztalására, mint a feltámadás igazsága. Áthatol a legmélyebb gyászon is és megszentelt vigaszt hoz.
Bizonyíték arra, hogy Ő teljesen alkalmassá tesz
A mindennapos tevékenységek közepette a hívők gyakorta panaszkodnak arra, hogy nem érzik magukat alkalmasnak arra a rengeteg felelősségre, melyet hordoznak. Időnként az embereket nyomasztják körülményeik. Még a szolgálók is összeroskadnak a csüggedés és kétségbeesés pillanataiban. Bizonyos értelemben az embernek hinnie kell saját képességeiben, de viharos időkben szükségünk van üzenetekre, melyek emlékeztetnek arra, hogy mindenre van erőnk a Krisztusban, aki megerősít (Filippi 4:13).
Az ember boldogul az energia különböző formáinak erejének részleges felmérésével, de ki volt képes valaha is megmérni azt az erőt, mellyel Isten feltámasztotta áldozati Bárányát a halálból? Ez az erő olyan hatalmas! Pálnak imádkoznia kellett azért, hogy az efézusi hívők felismerjék „milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból” (Efézus 1:19–22). Pál még azért is imádkozott, hogy ő maga is megismerhesse Krisztus feltámadásának erejét (Filippi 3:10).
A feltámadás ereje emberi szükséglethez kapcsolódik, mely azon apostolok bátorságának és kitartásának köszönhető, akik korábban rettegve menekültek a tanúság elől, valamint köszönhető még a lélek belsejébe ható prédikációknak, tanításnak és az erő többfajta megnyilvánulásának. A feltámadásról szóló prédikáció ugyanakkor figyelmezteti a 21. századi hívőt arra is, hogy a feltámadás ereje minden, látszólag lehetetlen helyzetben is rendelkezésre áll. Krisztus állítását támasztja alá: „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Márk 9:23).
A lelkészek állandóan tudatában vannak annak, mik azok a tantételek, amelyeket hangsúlyozni kell. Gyakran vágyakoznak több olyan lehetőségre, amelyeken keresztül kifejezhetik a szívükben lángoló igazságokat. Ha Krisztust magasztalnunk kell, ha az embereket bátorítani kell a nagyszerű üdvösségen keresztül, ha az egyháznak sikerrel és biztonsággal kell vennie a jelenkor kihívásait, időt kell szakítani a feltámadás igazságának hirdetésére is. Most Húsvétkor jót tenne minden pásztornak, ha csatlakozna az üres sír idei első látogatóihoz, és hallaná, ahogyan az angyalok ezt mondják: „Ti ne féljetek! … feltámadt, amint megmondta … És menjetek el gyorsan, mondjátok” (Máté 28:5–7).
Vélemény, hozzászólás?