A dicsőítés és imádat hatalma – 1. rész

Egy város átalakul…

A kolumbiai Cali városa, hosszú évtizedeken át, a kábítószer kereskedelem fellegvára, és a drogbárók Paradicsoma volt. A 90-es évekre, a drogból származó pénz, és hatalom, óriási befolyást és nyomást gyakorolt a politikára, a gazdasági és társadalmi életre éppúgy, mint a vallásra. Mintha Frank Peretti egyik regénye kelt volna életre… Virult az okkultizmus, és a rossz közbiztonság, a hihetetlen mértékű bűnözés, nemzetközi szinten is hírhedté tette ezt a várost, amelynek lakói, már fényes nappal is óriási kockázatnak tették ki magukat azzal, ha az utcára léptek. Átlag 15 gyilkosság történt naponta, s ezek jó részére, nyilvános helyen, a járókelők szeme láttára került sor. A várost, áthatolhatatlannak tűnő, szellemi sötétség borította el.

A 90-es évek közepén, keresztények egy csoportja ráébredt arra, hogy a város híveinek, összefogva, együttesen kell Jézus nevét segítségül hívniuk, lakóhelyük szellemi állapotának megváltoztatása érdekében. Kezdeményezésükre kezdetben kevesen mozdultak, de odaszánásuk és áldozatuk eredményeképpen végül, Isten kimunkálta az egységet és azt az összefogást, amelynek első gyümölcseként 1995-ben, egy közös dicsőítő és közbenjáró alkalomra került sor. Imádkoztak a fejedelemségek és a hatalmasságok ellen, imádkoztak az egységért, és hitték, hogy meg fogják látni, Isten mozdulását a gyülekezetekben. 48 órával a rendezvény után, a helyi napilap, a következő szalagcímmel jelent meg, az újság címoldalán: “Nincs gyilkosság!” Emberemlékezet óta, ekkor telt el először egy hétvége úgy, hogy nem történt egyetlen erőszakos cselekmény sem!

A gyülekezetek megteltek élettel, és megbuzdulva folytatták tovább, közös dicsőítő és ima alkalmaikat. Tíz nap múlva lebukott az első drogbáró, és Isten elkezdte a várost megváltoztatni! A pásztorok megbátorodtak, látva Isten hatalmas munkájának gyümölcseit. Kibérelték hát a város közel 60.000 főt befogadó, futball stadionját, amely megtelt Istent imádó és imádkozó keresztényekkel. A kilenc hónapon keresztül tartó, intenzív közbejáró és dicsőítő alkalmak eredményeképpen a 7 legfőbb drogbáró lebukott, a városban virágzó drog kereskedelmet felszámolták, és a bűnözés visszaszorult. A város prominens személyiségei, az üzleti élet vezetői, és a média sztárok közül is, igen sokan megtértek. A közbenjárók kitartása és odaszánása, szívből jövő dicsérete és imádata áttörve a szellemi sötétséget, elhozta az Úr jelenlétét, s ezzel a szabadulást. Cali szellemi légköre kitisztult, a város átalakult. Isten újra győzelmet aratott!

Szomjazva, Isten jelenléte után

Amióta az emberengedetlenségének következményeként – kiűzetett a Paradicsomból, egy Istentől elválasztott állapotban él. Az Istennel való szoros közösségből, védelemből, és az Úr jelenlétéből került ki ezzel. Kiszolgáltatva így magát a természet erőinek, halandóságából fakadó gyengeségének, és a bűn miatt e világ fejedelmének, a sátánnak.

Pedig Isten, egészen más elképzeléssel alkotta meg az embert. Szabad akarattal teremtette meg, saját képére és hasonlóságára formálta, hogy uralkodjon az egész teremtett világ fölött. Ahogy Pál írja a Galata levélben, “szabadságra lett elhívva”, de ez a szabadság, mégis “ürügy” lett a testnek… (Gal. 5:13)  Így él hát az ember, évezredek óta, azzal a nyomorúsággal, hogy Isten nélkül kell élnie, s viselnie ennek minden következményét. Ott tátong bensőjében az Isten hiánya, mint egy nyitott seb, amely sohasem heged be igazán, és ezt a tátongó űrt, hiába próbálja betölteni mással, – próbálkozásai kudarcra vannak ítélve. Isten azonban jobban szerette annál teremtményét, mintsem, hogy magára hagyja egy szakadék túloldalán.

Hidat ácsolt hát, Jézus keresztjét, amely az egyetlen lehetőség mindenkinek, aki hozzá menekül. Ígérete szerint: “Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn. 1:9)

Az Úr azonban, nemcsak a menekülési útvonalat hagyta meg nekünk, hanem a lehetőséget is arra, hogy újra az Ő jelenlétébe kerülhessünk, s abban élhessünk nap, mint nap! Ha szomjúhozzuk Isten jelenlétét, akkor Ő be fogja tölteni szükségeinket, és felüdíti életünket!

Hadakozásunk fegyvere

Akár egy városról, akár egyéni életekről van szó, Isten győzelemre akarja vinni népét! Pál apostol szerint, “testben élünk” ugyan, “de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.” (2Kor. 10:3-4.) Mik ezek az erődítmények? Bármi, amely Isten ismerete, az Ő országának növekedése, vagy népének testi, szellemi egészsége ellen emeltetett! Mindez pedig “az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva.” Tudjuk azonban, hogy “azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn. 3:8), s Jézus megígérte, hogy ha hiszünk Őbenne, akkor azokat a cselekedeteket, amelyeket Ő tett, szintén meg fogjuk tenni, sőt azoknál nagyobbakat is! (Jn. 14:12)

Eljött az ideje, hogy Isten népe végre komolyan vegye ezeket a csodálatos ígéreteket! Pál nem szikrázó napsütésről, lágy zenéről és jéghideg Coca-Cola-ról beszél, hanem hadakozásról, és erődítmények lerombolásáról! Totális háború kellős közepén vagyunk drága testvéreim! Ha ezt nem hiszitek, kapcsoljátok be a TV-készülékeiteket, vegyetek kezetekbe egy újságot, menjetek ki az utcákra, nyissátok ki a fületeket a munkahelyeteken, az iskolában, hallgassátok a rádiót, menjetek el egy könyves, vagy játékboltba, és látni, hallani fogjátok az ellenség menetelését! Mi kell még ahhoz, hogy a szentek serege fegyvert ragadjon, és a rejtőzködésből végre offenzívába lendüljön? Isten angyalai már fújják a kürtöket! Halljátok?

Régen, a háborúk és ütközetek jellemzője volt, hogy a harcoló egységek, alakulatok előtt zenészek meneteltek, hogy hangszereikkel bátorítsák és lelkesítsék a katonákat, a csüggedőkbe erőt öntsenek, s ezzel bizony, sok esetben hozzájáruljanak a győzelemhez! Minket, dicsőítőket, Isten ugyanúgy katonáknak hívott el, s úgy tetszett neki, hogy elől meneteljünk!

Egy háború sikeres megvívásához persze, kitűnő fegyverekre van szükség! A szellemi hadviselés eszközein túl, melyről Pál tesz említést az Efézus 6.-ban, az Úr megajándékozott bennünket a dicsőítés és imádat csodálatos lehetőségével, melynek ereje óriási, és amelynek hatalmát az Egyház, – kevés kivételtől eltekintve – még alig ismeri! Ez egyrészről egy életmódot, és szívbéli hozzáállást jelent, amellyel minden ember, aki Isten gyermekének vallja magát, azonosulhat. Másrészről viszont a zenének, mint igen erős, és hatékony fegyvernek a használatát is jelentheti. Természetesen a hangszerek használata, vagy az éneklés, önmagában még nem a dicsőítés vagy imádat, ugyanakkor pedig az Isten dicsérete sem áll csak éneklésből vagy a hangszerek használatából, hanem ugyanúgy kiálthatunk is, táncolhatunk az Úr előtt, vagy éppen egyszerűen imádkozhatunk! Ezek a cselekvések és fogalmak szervesen összetartoznak, s csak az adott helyzettől függ, melyiket tesszük éppen. A szívünkből felfakadó szándék, az Isten szellemének bennünk lakozó ereje teszi azzá, ami. Mi pedig, onnantól kezdve leszünk, erős fegyver Isten kezében, az erődítmények lerombolására!

Hadd áradjon!

A zene kiválóan alkalmas eszköz, Isten szellemének, jelenlétének áradására. Az I.Móz.4.-ben olvashatunk Jubálról, aki tulajdonképpen a zene, és a hangszerek „feltalálója” volt. Érdekes dolog, – talán kevesen tudják – hogy a „Jubál” név, jelentése igen gazdag: “csengés”, “lárma”, “trombita hang”, de jelenti azt is, hogy „áradni”, „folyni”, vagy „hordozni”, „előhozni” valamit. Mindennek, többféle üzenete is van számunkra.

Egyrészt a zene olyasmi, amire mindenképpen oda kell figyelni. Ha csak nem süket éppen valaki, mindenképpen hatással van az emberre, és az értelmünket megkerülve, közvetlenül az érzelmeinkre hat. Ebből következik másik tulajdonsága is, mely szerint alkalmas, nem csak a legkülönbözőbb érzelmek, gondolatok és tartalom átadására, hanem egy adott szellemi légkör, atmoszféra megteremtésére is.

Erre számtalan példát találunk a természeti népek hitvilágában, az okkult kultuszokban éppúgy, mint a világi könnyű zenében.

Igen nagy lehetőségünk, és felelőségünk hát ezért, hogy a zenét igazi tartalommal töltsük meg. Ez nekünk dicsőítőknek megadatott! Minden dicsőítőnek lehet egyfajta „zsilip” szerepe, amellyel Isten jelenlétének „áradását” felszabadíthatja!

Amikor pedig Isten jelen van, akkor a dolgok megváltoznak! Ha az Úr megérint, akkor az Ő ujjlenyomata, örökkévaló, maradandó változásokat eredményez az életünkben!

Felszáll a pára

“Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja földet.”

Amikor a “pára”, a Szent Szellem illata föltör bennünk és fölemelkedik, akkor az, csodálatos módon jelenik meg az Úr hatalmas erejével, hogy minden betegség, gyötrelem és rabság, lánc és félelem, leszakadjon rólunk, s összetörjön az Úr jelenlétében!

Isten úgy rendelte, hogy a gyülekezet megerősödjön a dicséret által. Az Úr szereti, ha dicsőítjük őt, és ha ezt igazán őszintén tesszük, akkor az által mi is erősödünk. Nem csak arról van szó, hogy egymás között dicsérjük az Urat, és “jaj de milyen jól érezzük magunkat”. Mi ugyan olyan emberek vagyunk, akik élvezzük a dicsőítést, és “jó magyarokhoz” méltóan, szeretünk dalolni, táncolni, és mindez a vérünkben van. Őt azonban nem azért kell dicsőítenünk, hogy jól érezzük magunkat, hanem, hogy az Ő neve felmagasztaltassék!

Hóseás prófétánál olvassuk a 6. rész 3. versében, hogy az Úr, úgy jön el, mint kései eső. Isten szelleme jelen van, mindig történik valami. Ez nem csak annyi, hogy megborzongunk és libabőrös lesz a hátunk… Az Úr nem azt akarja, hogy mi pusztán jól érezzük magunkat, hanem ez egy óriási lehetőség! Amikor sok ember összejön, egységben és buzgón imádja az Urat, vagy amikor valaki teljes szívéből dicsőíti Őt, nem csak úgy megszokásból, vagy, mert ismeri az énekeket, akkor ez mindig egy óriási lehetőség, hogy történjen valami, hogy megmozduljon a Menny! A Jób 14:7 szerint:

“Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja, a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint csemete”

Azt mondja az Ige, hogy még a fának is van reménysége. Mi az akkor, ami hiányzik nekünk? Az a jó illat, a Szent Szellem illata, Isten lehelete a “ruach”. Az a szél, amely mindennap jött, és járt az Édenkertben. Ha mi igazán teljes szívvel dicsérjük, és imádjuk Istent, akkor az, mint a pára, mint egy jó illat, árad, emelkedik az Úrhoz fölfelé. És mi történik, amikor a sok pára fölszáll? Felhő lesz belőle! A sok felhőből pedig, egyszer csak zuhogni kezd az ESŐ…

Kínában nagyon sokan, nehéz körülmények között élnek. Olyan szegénységben, amit mi elképzelni sem tudunk… Nincsenek gyönyörű gyülekezeti házaik, a földön ülnek, mert nincsenek székeik, de hatalmas odaadással imádják az Urat!

Senki nem mondta nekik, hogy az Úr megváltozott volna, vagy, hogy napjainkban már nincsenek csodák. Nem tesznek mást, csak olvassák a Bibliát, és cselekszik, amit az Úr mondott. Ha betegeik vannak, imádkoznak, és azok meggyógyulnak. A vakok látnak, a sánták szaladnak, a rákos betegek testéből pedig úgy tűnik el a daganat, mintha ott se lett volna! Mindezeken túl pedig, halottak támadnak fel! Nehogy azt gondoljátok, hogy ezek kitalált dolgok, mert ez valóság!

Egy kínai asszonnyal, a következő eset történt: Kisfia, aki olyan 2-3 éves forma lehetett, nagyon lebetegedett és végül meghalt. Az asszony tudta, hogy a következő napon, mikor lesz istentisztelet a falujukban. Fogta hát halott gyermekét, s becsavarta egy jó meleg pokrócba. Így ült egész éjjel, magához szorítva a kis testet, nehogy kihűljön. Erősen hitte, és reménység élt a szívében arra nézve, hogy Isten fel fogja támasztani a gyermekét. Amikor kihajnalodott, lopakodva ment el arra helyre, ahol a hívők titokban összegyűltek. Mire odaért, már százak ültek összezsúfolva, egy kis házban. Leült a sok ember közé, akik bizonyára azt hitték, hogy alvó gyermekét szorítja magához. Aztán imádni kezdték az Urat… Dicséretük, páraként szállt fel Őhozzá, s jelenléte, megnyugodott rajtuk.

Az Úr jó illata szétáradt közöttük, és a halott gyermek, Isten szellemének érintésére egyszer csak hangosan sírni kezdett! Felsírt, mert a takaró, amelybe édesanyja szorosan betekerte, akadályozta a mozgásban. A pásztor nem tudván mi történt, rászólt az asszonyra, hogy csendesítse le gyermekét, mert sírása zavaró. Az anya ekkor örömtől sikoltozva mondta el, hogy az Úr mit cselekedett közöttük! A gyülekezet pedig már arcára borulva dicsérte és imádta Istent, akinek jelenlétében a halott gyermek megelevenedett és megtelt életerővel! (Végh Mózes nyomán)

Az evangéliumokban olvashatunk egy tizenkét éve beteg asszonyról, aki ugyanilyen nagy hittel közelített Jézushoz.

Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt (és minden vagyonát az orvosokra költötte), de senki sem tudta meggyógyítani, odament, hozzáférkőzve megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérfolyása. Jézus ekkor ezt kérdezte: „Ki érintett engem?” Amikor mindnyájan tagadták, Péter így válaszolt: „Mester, a sokaság szorongat és tolong körülötted!” De Jézus ezt mondta: „Valaki érintett engem, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.” Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, eléje borult, és elbeszélte az egész nép előtt, hogy miért érintette meg őt, és hogy miként gyógyult meg azonnal. Jézus pedig ezt mondta neki: „Leányom, a hited megtartott (eredeti szövegben “meggyógyított”) téged, menj el békességgel!” (Lk. 8:43-48.)

Ennek a vérfolyásos asszonynak, úgy kellett “odaférkőznie” Jézushoz. Szükségben volt, és hitte, hogy ha megérintheti, akkor az meghozza számára, a hőn áhított gyógyulást.  Talán sokan félrelökdösték, elzavarták, hiszen tisztátalannak számított, és sokan voltak a bámészkodók is Jézus körül. Ő azonban, meg akart gyógyulni, s tudta, hogy ehhez Jézussal kell találkoznia! Tudta, hogy Jézus jelenlétére, a vele való személyes találkozásra van szüksége! Ahogy – Máté szerint – magában mondta, “ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok”

Napjainkban, ezrével élnek körülöttünk ilyen “vérfolyásos asszonyok”, emberek, akiknek élete talán már hosszú évek óta gyógyulásra vár. Nemcsak a világban, hanem Isten népe között is sokan vannak, akik szükségekben élnek. Betegségekkel, terhekkel küszködve, szívükben fájdalommal, reménytelenségek között, megfáradva az élet megpróbáltatásai alatt… és folytathatnánk a sort tovább. Mindezekben azonban egy a közös: az Úr jelenlétére és érintésére van szükségük, amely elhozza számukra a gyógyulást és a szabadulást! Milyen csodálatos, hogy Isten a kezünkbe adta mindezek módját és eszközét, s még csak furakodnunk, vagy lökdösődnünk sem kell érte! Megérinthetjük, elérhetjük az Urat, bárhol, bármikor!

Ennek talán legextrémebb példája Jónás, aki egy cet gyomrából nyert szabadulást ez által! Próbáltál már énekelni, az Urat dicsérni egy lehetetlennek tűnő helyzetben? Mondjuk egy nagy hal gyomrában? Nem tudom, mit élhetett át Jónás, amikor három nap és három éjjel ott kuksolt egy cet gyomornedveiben lubickolva… Mindenesetre, ez a helyzet imára serkentette őt:

“Jónás imádkozott Istenéhez, az ÚRhoz a hal gyomrában. Ezt mondta:

Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem. Azt gondoltam, hogy eltaszítottál engem magad elől. Bárcsak újra megláthatnám szent templomodat! Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld, de te kiemelted életemet a sírból, ó, URam, Istenem! Amikor elcsüggedt a lelkem, az ÚRra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az ÚRtól jön a szabadulás!

Az ÚR pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre.” (Jón. 2:2-11.)

Te milyen problémának a gyomrában csücsülsz éppen? Mióta vagy egy nehéz helyzet fogságában? Mióta hagyod, hogy a szükségek, amelyekre emberileg nézve nem látsz megoldást, emésszék és szétmarják az életedet? Isten azt mondja most neked, hogy mindezek között is, kezdd el Őt dicsérni! Ahogy Jónás mondta az Úrnak: “De én hálaéneket zengve áldozok neked! … Az Úrtól jön a szabadulás!” Halleluja! Énekeld ki magadat, a ceted gyomrából!

Dicsőítsd Őt abban a helyzetben, amiben vagy, és meglátod: a problémák között is betölt jelenlétével az Úr, s elhozza számodra a szabadulást!

A dicsőítés és imádat hatalma – 1. rész
A dicsőítés és imádat hatalma – 2. rész
A dicsőítés és imádat hatalma – 3. rész

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.